2020. június 18.

Karantén gondolatok



Több év telt el az utolsó blogbejegyzésem óta, miután váratlanul eltűntem az éterben. Nem mondanám, hogy drámai oka lett volna (egyetemi tanulmányok jöttek), és szabadidőmben másra terelődött a hangsúly. 

Szerencsésnek mondhatom magam, mert a dániai tanulmányaim alatt sokkal több lehetőségem volt utazni, mint korábban bármikor. Első szakmai gyakorlatom Londonban, cserediák program Franciaországban, és tavaly nyáron végre eljutottam az óceánon túlra, Peruba, az első marketinges fizumból. 

Persze olvastam, de közel sem annyit, mint korábban. Inkább a filmek és sorozatok kerültek középpontba a lakótársakkal. Talán az sem vonzott, hogy a blogolást a végére kötelességnek éreztem. Minden könyvről vélemény, amit elolvastam. Recenziók írása. Könyvek, amiket csak azért olvasok el, mert éppen népszerűek. Utólag visszagondolva, az ízlésem is változott. Míg az aktívan blogoló évek alatt sorra olvastam a YA regényeket, ma inkább megválogatom melyik kerül terítékre a műfajból. (Kivéve a régen elkezdett sorozatok, amelyeknek most jutok a végére angolul, mert perfekcionista énem nem hagyja, hogy befejezetlenül hagyjam.) Ráadásul most igyekszem” tudatosan” is olvasni, vagyis néha franciául, hogy gyakoroljam a  második idegen nyelvem (mikor jutok oda, hogy olyan könnyen menjen, mint az angol?) és a hangoskönyvek is néha befigyelnek.

Mindenesetre, most újraélesztettem a blogot, hogy legyen egy platform, ahova bármikor jöhetek, ha ihletet kapok, vagy amikor olyan jelentős hatást gyakorolt rám egy könyv vagy film, hogy írni szeretnék róla. Örülök, hogy megtartottam, még akkor is, ha újra olvasva a korábbi bejegyzéseimet néha kínosnak találom,  miket kedveltem és miről írtam talán túl lelkes értékeléseket.

Amúgy nagyon szürreális volt ez a járvány okozta karantén. Teljesen nosztalgikus hangulatba kerültem, miután bezártságra kényszerültünk és tessék, újra elkezdtem Honfoglalót játszani. Most meg blogolni. Már csak a Sims hiányzik. (Harry Potter nem számít. Az kötelező és két évente újra olvasom.) Lehet, hogy csak egy időszak, „no mom, it’s not just a phase”, de meglátjuk.

flat lay photography of woman sitting on brown wooden parquet flooring surrounded by books

Share:

2 megjegyzés: