Sajnos az utóbbi
időben eléggé el voltam havazva mindennel (és ezen a múlt havi vizsgáim sem
segítettek), így történt, hogy még az idei átlagosnál jobban lecsökkentetett
könyvmennyiségemnél is jóval kevesebbet olvastam általában–, ami viszont nagyon
szomorú, ha azt nézzük, egy-két évvel korábban még milyen sokat olvastam. (Konklúzió:
Felnőni, tanulni költséges, ha időben és energiában nézzük, akkor még jobban.)
Filmeket viszont néztem, és a moziba járási rekordomat szintén sikerült
megdöntenem, mert az utóbbi időszakban annyi jó film került moziba, hogy néha ránéztem
a tankönyveimre, majd az órára, majd megint a tankönyveimre és gondoltam – ha
ma még egy matekpéldát kell integrálnom/business studies fejezetet memorizálnom,
akkor meghalok. Az Időzavarban alcímet viszont egy kis magyarázat illeti. Azon
kívül ugyanis, hogy ez a jelző rám is jellemző, az összes filmre is igaz – ami
ebben a posztban szerepel, mert valamilyen szinten mindegyik kapcsolódik az
időhöz…
The Age of Adaline
(Adaline varázslatos élete)
Szeretem a
hangulatos mozifilmeket, így abban a percben, hogy megláttam először az
előzetesét a filmnek, tudtam, hogy muszáj lesz megnéznem. Az alapötlet
szokatlan és érdekes, mert egy olyan nőnek az életét mutatja be a film, aki
képtelen öregedni egy balesetnek köszönhetően, viszont az egész, „de jó nekünk
örökké fiatalnak lenni” humbug nélkül, ráfokuszálva az egyedüllétre és a
veszteségekre. A film cselekménye emellett nagy hangsúlyt fektet a szerelemre,
amire Adaline évtizedekig nemet mondott, de egy bizonyos pasi mellet többé
képtelen rá (na de ki lenne képes ellenállni Daario Naharisnak?). Ahogy
számítottam rá, a film vizuálisan nagyon hozta a huszadik század hangulatát,
vagyis Adaline korai éveit, miközben a történet különösebb drámai esemény
nélkül is képes volt igazán érzelmes maradni. A film vége kissé meseszerűen
szép lett, ami miatt maradt egy kis hiányérzetem. Egy picit több drámával vagy
tragikummal ugyanis még nagyobb hatást kelthetett volna a történet, szerintem.
Pontozás: 10/8
Mad Max: Fury Road (A harag útja)
Ha létezik olyan, hogy nagy betűs MOZIÉLMÉNY, akkor a legújabb Mad Max
remake-nél biztosan átéltem. Nem láttam az eredeti trilógiát, és a
gyorshajtásos verdás filmeket sem szerettem soha, ezért komolyan meglepődtem
azon, mennyire szerettem a filmet az első képkockától kezdve. A sztori
egyszerű, mint a faék, mert az egész cselekmény abból áll, hogy a főhősök
megtaláljanak egy bizonyos helyet a sivatagon túl, mégis mind az akció, mind a
látványvilág annyira megfogott, hogy egy percig sem unatkoztam. A képi világ a
speciális effektekkel ritka lenyűgöző volt és a dinamikus soundtrack szintén
csak hozzáadott a film atmoszférájához, karöltve az olyan fura elemekkel, mint a
gitáros pasi. Bár a karakterekről nem sokat tudtunk meg, de a girl power üzenet
így is átjött, ami után csak remélni tudom, hogyha jön a folytatás, akkor az is
ennyire különleges lesz minden szempontból.
Pontozás: 10/10
Tomorrowland (Holnapolisz)
Előzetes alapján néztem ki ezt a filmet nemrég, de finoman szólva is
csalódás volt. Az alapkoncepció ötletes, egy jövőben létező világ, amihez az
odavezető út viszont lassú, így egy idő után eléggé elveszítettem az
érdeklődésem. A hosszú bevezető után - melyben megismerhettük George Clooney
karakterének a gyerekkori énjét, szerintem enyhén feleslegesen - jött
Tomorrowland megismerése Casey, a főhősnő által. Ekkor már beindultak szépen az
események és kaptunk végre akciót is bőven (a lightos, de látványos fajtából). Sajnos a
karakterek egysíkúsága mellett a filmvégi üzenet hirtelen volt és hihetetlen -
felnőtt szemből nézve legalábbis. Ha gyerekként láttam volna ugyanis, akkor
biztosan megbékélek a végkifejlettel, és a nagy adag optimizmussal, amit a
történet adott, de mivel most láttam és az előzetes anno mást közvetített, így
a jó, de felejthető kategóriába tartozik a film.
Pontozás: 10/6
Pitch Perfect 2 (Tökéletes hang 2)
Amikor anno megnéztem az első részt, felkészültem egy High School Musical
University editionre, arra viszont nem, hogy mennyire fogom szeretni. Pedig így
volt, így az idén érkezett folytatást már a moziban vártam. Az várható volt,
hogy sztori szempontjából kevésbé tud egyedit hozni, ezért ez nem is igazán
számítható negatívumnak, annak viszont roppant örülök, hogy dalok és
szerethetőség ugyanazon a szólamon voltak, mint az első részben. A dialógusok
és beszólások szellemesek voltak, de többségében ez még mindig Anna
Kendricknek és Rebel Wilsonnak tulajdonítható. Egyedüli irritáló tényező az új
lány volt, aki valami idegesítően kislányos viselkedést produkált.
Összességében viszont aranyos volt és moziban nézve még egy levetített
koncertélménynek is megfelelt.
Pontozás:10/8
Megmondom őszintén, olyan régen olvastam Pippa Kenn történetét, hogy alig pár dologra emlékeztem, mikor neki kezdtem a folytatásnak. Miért ilyen későn? Jogos a kérdés. Egy ideje már a polcomon volt a második rész, de egyszerűen nem tudtam rávenni magam, az oka pedig nagy valószínűséggel a műfajához köthető. 
