Rick Riordan: The Sword of Summer

Szerintem a legtöbb rajongó el tudja képzelni a reakciómat, amikor megtudtam, hogy a Percy Jackson írója újramesélés szempontjából melyik mitológiánál kötött ki újabban. Ironikus módon a Skandináv mitológiát a Marvel filmeknek köszönhetően szerettem meg, és bár közel sem tudtam még a sztoriról annyit, mint Olimposzi társánál, de szépen az idei várólistám elejére vándorolt a könyv. Kicsit sem elvárással. *szarkazmus*

A történetről:  Magnus Chase mindig problémás gyerek volt. Édesanyja titokzatos halála óta egyedül él Boston utcáin, amíg egy nap bele nem fut régen látott bácsikájába, akiről az anyja azt állította, hogy veszélyes.  Nagybátyja hihetetlen titkot oszt meg Magnussal. Magnus a fia egy skandináv istennek, és a régi viking történetek igazak. Asgard istenei háborúra készülődnek, ami trollokkal, óriásokkal és még rosszabb szörnyekkel jár a világra nézve. Ragnarök megelőzése érdekében Magnusnak egy fegyvert kell megkeresnie a Kilenc Világban, ami évezredek óta elveszettnek van nyilvánítva. Amikor egy tűzóriás döntésre készteti Magnust a saját épsége és száz másik ártatlan élet között, Magnus fatális döntést hoz. Néha egy új élet elkezdéséhez meg kell halni…

Continue reading →

Kínos sztorik Marni Batestől

Korábban soha nem gondoltam volna, hogy valaha még előveszek ilyen műfajú könyveket. Mert valljuk be, a megcélzott korcsoport nem én vagyok. Bár a főszereplők életkora szinte megegyezik az enyémmel, de maga a sztori, a kínos szituáció, amibe a főhősnők kerülnek, az inkább a fiatalabbaknak való. Nem beszélve a regények fura magyar címeiről, amelyek szintén nem a regény komolyságát igyekezték kiemelni. (Segítség, Youtube-sztár lettem!, Rocksztárt kaptam karácsonyra, LOL könyvek...ez most komoly?)

Véletlenül fedeztem fel Marni Bates regényeit. Éppen tanultam a vizsgáimra, amikor valami könnyűt szerettem volna olvasni. Valami olyat, ami egy kicsit kikapcsol, kicsit megnevetett, de ami után kérdés nélkül tudom folytatni a kötelességeimet. Természetesen, ahogy lenni szokott, ebből a tervből nem lett semmi. Mert egyik regényt sem tudtam letenni…

Continue reading →

Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el…

Vannak történetek, amelyek kizárólag arra vannak, hogy depresszív hangulatba vigyék az olvasót, majd a sztori végén még egy lapáttal rátesznek erre a letargikus hangulatra egy keserű befejezéssel. Én ezzel nem értek egyet. A történetek ugyanis arra vannak szerintem, hogy az embernek reményt adjanak. Reményt a folytatásra, ha valami balul sül el. Hiszen a valóvilág nem mindig a „boldogan éltek, míg meg nem…"ről szól. És ezért van szüksége az embernek hepiendre. Nem másért. 

Melinda története pedig pontosan ezt adja. 

A történetről: Miért kerülik Melindát iskolatársai? S ő miért viselkedik olyan különösen? Alig beszél, egyre inkább magába zárkózik, pedig nagyon is szeretne ismét a közösséghez tartozni. Történhetett valami, de mi és mikor? Mi okozza a zavart a tizennégy éves lányban s körülötte? Mi oszlathatja el annak a borzalmas nyári bulinak az emlékét, s teheti a helyére az ott történteket? 

Continue reading →

Harry Potter története mégis folytatódik?

Avagy a James Potter sorozatról…

G. Norman Lippert: James Potter és az Ősök udvara

 

Először is. Mi ez a könyv.  
A Harry Potter sorozat folytatása, ami James Potter, az az Harry és Ginny fiának első évét meséli el a Roxfortban, pontosan egy évvel a 19 évvel később epilógus előtt. A könyv egy évet ölel fel, ugyanúgy, mint a Harry Potter, de mielőtt megkérdeznétek, a válaszom: nem. Rowling sajnos nem gondolta meg magát, nem írt folytatást a világ leghíresebb sorozatához… mert ez egy fanfiction. Egy fanfiction ami ugyanabban a világban játszódik, néhány régi ismerőssel (!), és ami mégsem Rowling tollából származik. Ennek ellenére ez egy komplett regény, ami az interneten terjed (a magyar fordítást szintén egy lelkes rajongónak köszönhetjük) viszont mégse illegális, mert Rowling miután elolvasta, áldását adta... hiszen elvileg annyira jó volt. 

Continue reading →

Élménybeszámoló a Bábelfesztről (Leiner Laura)

Sokakkal ellentétben
nekem tetszik a borító.
Egyszerű, nagyszerű és LeinerLaurás. 

Nulladik nap

Első gondolataim a könyvről. A történet

Nagyon kíváncsi voltam mit fog Laura kihozni az új könyvéből. Ez valamilyen szinten számomra egy próba volt, hogy kiderítsem, Laura tényleg olyan jó író-e, vagy egyszerűen csak szerencséje volt a Szent Johanna gimivel. Oké, ezt én sem gondolhatom komolyan, de akkor is ki fogok tartani az álláspontom mellett, miszerint Magyarország legnépszerűbb tini sorozatában kell, hogy legyen valami turpisság. Tudjátok, mint Rowling Harry Potterében. Amiről többen is állíthatják, hogy egy Mágiaügyi minisztériumbeli nyomozás során mágikus eredetű nyomokra bukkantak a könyv megírását illetően.

Continue reading →

Bezzeg az én időmben, mint kötelező olvasmány (Fehér Klára)

Kötelező.  Már maga a szó is sokakat rettegéssel tölt el. Ha a kötelező mellé társul az a szó is, hogy olvasmány, akkor a 21. század már technológián felnőtt gyerekein allergiás reakciók lépnek életbe, izzadnak és hiperventillálni kezdenek. (Na, jó… ez csak vicc, de a lényeg ugyanaz.) Persze, ennek nem kellene így történnie, de sajnos így van. Hogy honnan tudom? Sajnos én magam is azt a tábort erősítem, aki nem mindig olvassa el a feladott kötelezőt, pedig szeretem a könyveket. (Ennek ellenére a legtöbbet azért elolvastam, mert „jó gyerek” vagyok, és nem tagadhatom, hogy volt olyan könyv is, amit annyira megszerettem, hogy kedvenc lett. Bár… ebből nem volt sok. ) 

Continue reading →

Philip Pullman: Északi fény

A film plakátja

A történettel való megismerkedésem úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt megnéztem Az arany iránytű című filmet. A film nem hagyott mély benyomást, de mégis volt benne valami, amitől azt mondhattam, hogy tényleg nem rossz film. Tetszett, főleg a történet miatt. Mint később kiderült, a film alapja egy könyvsorozat, Az Úr sötét anyagai, amit Philip Pullman írt. Az íróhoz korábban már volt szerencsém pár kisebb novellája és egy másik sorozata által (lábjegyzet: aki imádja a „gyerek horrort”, annak szívből javaslom, A tökéletes óramű, avagy mindenki működésre kész című kisregényét…), de ezek közül egyik sem győzött meg annyira, hogy ezt a sorozatát is rögvest kézbe vegyem. Most mégis így tettem, de egyáltalán nem bántam meg. Miért is?

Continue reading →

Szent Johanna Gimi: Kezdettől örökké

Végre sikerült rávennem magamat, hogy nekikezdjek a Szent Johanna Gimi értékelésének. Nem az egyszerű, olvasás utáni gondolataimat szeretném leírni, amiknek a többsége csöpög a nyáltól, hanem egy teljes átfogó képet rajzolni a történetről, azt, hogy milyen benyomást tett rám, milyen hibái voltak és mégis miért vált ennyire az egyik kedvenc sorozatommá. Ja, és mire utaltam, hogy számomra nem ajánlatos olvasás után közvetlen kritikát írni?

Continue reading →

Stephen Chbosky: The Perks of Being Wallflower (Egy különc srác feljegyzései)

Sok mindent el szeretnék mondani erről a könyvről, de helyesen fogalmazni egyszerűen lehetetlen. Hogy milyen élmény volt olvasni, mennyire volt hatással volt rám, mennyire volt a történet egyszer édes, máskor meg szívszorítóan keserű. 

A történetről: A könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan – olykor mulatságosan, olykor meghatóan – egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit.

Continue reading →