A következő címkéjű bejegyzések mutatása: statisztika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: statisztika. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 4.

Az Év Legjeinek díjazása és évzáró összegzés: 2014

Először is Boldog Új Évet minden egyes olvasónak, látogatónak és idetévedőnek! 

Megint eltelt egy év és megint nem sikerült betartanom minden egyes kimondott és ki nem mondott fogadalmat, amit tavaly megfogadtam, de... nem arra vannak a fogadalmak, hogy megszegjék őket? Elvileg nem, mondhatnánk, de miután az élet, vagyis a tanulás, vizsgák rengeteg időmet és energiámat elvették, a maradékot pedig a szocializálódás és a kevesebb gondolkodást igénylő szórakozások, mint a sorozatnézés, úgy a könyvekkel és a bloggal is kevesebbet foglalkoztam, mint szerettem volna. Bárcsak 48 órából állna egy nap! A lényeg tehát, míg tavaly 67 könyvet olvastam, úgy idén 42-őt. Shame on me. Bezzeg két éve volt ez száz felett is.  Ez persze nem gátol meg abban, hogy a tavalyi év mintájára (kisebb változtatásokkal) megint kiválasszam AZ ÉV LEGJEIT (könyvek, filmek, sorozatok és férfi karakterek terén), valamint egy évzáró összegzés keretein belül jöjjön egy kis könyves/blogos statisztika is a tavalyi évről. Jöjjön mindezt a 2015-ös év első bejegyzéseként. 




Egy kis statisztika, ami 2014 alatt történt…

2014. január 1.

Visszatekintés 2013-ra, avagy a fél/évzáró összegzés

Kettő az egyben. Az történt ugyanis véletlenül, hogy amikor a blogot hivatalosan is elkezdtem, július elsején, akkor már tervbe volt véve, hogy szeretnék majd az első félévről írni egy összegzést röviden, statisztikával meg ilyenekkel.  Azt viszont nem kalkuláltam bele, hogy a blogom hat hónapos születésnapja pont január elsejére esik. Így a 2013-ra való visszaemlékezést és a fél éves összesítőt egy bejegyzésbe veszem, áthozva a következő év első napjára. 

Egy kis statisztika, ami a 6 hónap alatt történt…
  • 77 bejegyzés