Mivel egy ideje anglomániában szenvedek, ezért gondoltam, ideje lenne egy olyan könyvet kézbe venni, ami nem Amerikában, hanem Londonban játszódik. Bár a vélemények vegyesek voltak, de urban fantasy lévén a London folyói biztatónak tűnt, így kézbe vettem.
A történetről: A Londoni Rendőrség kötelékébe tartozó Peter Grant közrendőr alapvetően két célt szeretne megvalósítani: el akarja kerülni az áthelyezést a papírmunkáért felelős Ügyfeldolgozó egységhez, és le akarja venni a lábáról hetyke kolléganőjét, Lesleyt. Aztán, amikor nyomozást folytat egy gyilkosság ügyében, találkozik egy szemtanúval, aki már halott, ennek ellenére igen közlékeny. Így ismerkedik össze Nightingale főfelügyelővel, Anglia utolsó varázslójával. A mágustanoncnak szegődő Grant az ő irányítása alatt folytatja az egyre különösebbé váló gyilkosságsorozat felgöngyölítését, amelynek során többek között azt is megtudja, hogy a Temzének van istene és istennője is, akik egyáltalán nincsenek jóban egymással.
A legnagyobb probléma a könyvvel az, hogy a történet lassú Temze partot most lefolyású volt. Lassan kezdődött, mint egy csermely, majd nagy sodrású folyammá vált, de annyira, hogy egy idő után nehéz volt követni a cselekményt Aaronovitch világában. A végére viszont szerencsére összeállt a kép London folyói karaktereivel és a varázsvilág többi részével.
– Akkor maga micsoda?
– Varázsló.
– Mint Harry Potter?
Nightingale sóhajtott.
– Nem úgy, mint Harry Potter.
– Miért nem?
– Nem vagyok kitalált személy.
Sajnos a sztori vontatottsága és komplikáltsága miatt én magam is lassan haladtam a regénnyel, de ha van valami, amiért piros pontot kap az író, az a karakterek egyedisége. Peter Grant, a főhős közrendőr, a rendőrlét minden klisés jelzőjével. Mégis szerethető volt szellemes stílusa és találékony személysége miatt. Nightingale, mint egy tipikus Dumbledore - csak öltönyben- hozta a jó öreg mentor szigorúságát és minden esetben a probléma megoldását. Kivéve, amikor távol volt és Peter éppen halálos veszélyben volt. De ezen ne lepődjünk meg.
A főszereplők mellett a mellékszereplők is különlegesek voltak folyó mivoltuk következtében. Igen, folyók, mint a Temze, csak emberekként reprezentálva. Bár időbe telt, míg világos volt a mibenlétük, mert nem helyi lakosként nem tudtam először hova tenni Beverlyt, Oxley-t, vagy Lea-t, ellentétben Temze Mamával.
A cselekmény elsősorban a véres krimi szálnak köszöntően volt nagyon izgalmas. A vizuálisan is szépen megjelenített gyilkosságok utáni nyomozás mellett Peter varázslótanonccá válása is dominált a történetben, mely alatt fokozatosan megismerkedtünk a regény varázsvilágával. Sajnos a kidolgozás közel sem olyan tökéletes, mint Rowling Harry Potterében, hiszen a sok sötét folt mellett főhősünk egész könnyen fogadja el, hogy léteznek szellemek, vámpírok és egyéb természetfölötti lények.
Az író stílusa hozta a jól ismert brit humort és szellemességet. Igaz, egy-egy poén néha már túl morbidnak hatott, de aki szereti az intelligens feketehumort (márpedig én szeretem), azok biztosan fogják élvezni. Popkulturális utalásokban sem volt hiány (mint például Punch és Judy tragikomédiája- aki olvasta a Holtodiglant, azok már találkoztak vele), amit az angolszász kultúra szerelmesei szintén imádhatnak. Nem beszélve London leírásairól, amikor az író London kevésbé ismert utcáira kalauzolt el, és amelyben bemutatta a világ legismertebb turistavárosának az árnyoldalát is. (Persze ez nem fog elrettenteni Londontól, ha egyszer végre eljutok. :D)
Bár a könyv végén kicsit túl hamar göngyölték fel a nyomozást, de összességében szórakoztató volt olvasni London folyóit. Annak ellenére, hogy nem volt minden tiszta a világfelépítéssel kapcsolatban, de mégis kész vagyok rá, hogy folytassam a világ felfedezését főhősünkkel, amint éppen kísértetet üldöz London sötét utcáin.
Amit nagyon szerettem benne: A stílust és a Londoni atmoszférát.
Ami kívánnivalót hagy maga után: A lassú kezdet és a világ túl komplikáltsága.
Kedvenc karakter: Peter, Nightingale
Borító: 5/4 -
Pontozás: 5/3,5
Megmondom őszintén, olyan régen olvastam Pippa Kenn történetét, hogy alig pár dologra emlékeztem, mikor neki kezdtem a folytatásnak. Miért ilyen későn? Jogos a kérdés. Egy ideje már a polcomon volt a második rész, de egyszerűen nem tudtam rávenni magam, az oka pedig nagy valószínűséggel a műfajához köthető. 
