Az igazság az, hogy nem terveztem szeretni az Ónixot. Igen, tudom, hogy rengetegen imádják (moly: 94% 583 csillagozásból, goodreads: 4,40/5 55,332 csillagozásból!), de számomra az első rész egyáltalán nem hozta azt a szintet, mint amire számítottam volna egy ilyen magas értékelésű könyvtől. Nem, nem utáltam az Obszidiánt sem, de számomra a könyv elolvasása egy teljesen átlagos YA regény élményét hozta el és nem többet. Az első benyomásom tehát az volt, hogy ez a könyvsorozat egy cseppet túlértékelt, amin az sem segített, hogy az Obszidiánban rengeteg Twilight párhuzamra bukkantam, ami enyhén szólva is idegesítő volt. Így az Ónixtól is valami hasonlót vártam…
A történetről: Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…
Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban. De nem ez a legnagyobb problémánk. A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
