Popcorn Posztok #4 - Állatok utópiája, egy szoba, na meg Deadpool

Rég volt ez a rovat a blogon, köszönhetően annak a sajnálatos ténynek, hogy nem sokat tudok filmet nézni mostanában. Ellenben az elmúlt hetekben. Ráadásul végre szüneten vagyok, így van két teljes hetem kiélvezni a szabadságot a következő  alkalomig, hogy egyetemre menjek. Haha. 

Room – A szoba

Mostanában nem volt szerencsém sok sötét témájú filmhez, de megnézve A szobát, egy ideig biztosan nem leszek hangulatban a következőhöz. Persze ez csak a film érdeme, mert annyira jó volt. Sok filmdráma esik abba a hibába, hogy a rossz ütemezés miatt a film nagy része unalmas lesz egészen a váratlan tragédiáig vagy egyéb drámai fordulatig. De nem itt. Izgalmas volt, hatásos és garantált sírás vagy libabőr okozó. Olyan sztori, ami az ember lányának a bőre alá kúszva éri el az életre szóló hatást. Ahogy a könyvben, úgy a történet kivitelezése is a filmben egyedi nézőpontot vesz fel az öt éves Jack szemszögéből, aki fokozatosan jön rá, hogy minden, amit Mama először állított a Szobáról, annak pont az ellenkezője igaz. Ugyanis van élet a Szobán kívül is. A legijesztőbb része a történetnek az, hogy ez nem csak fikció. Bár a könyv írója, Emma Donoghue nem egy valóban megtörtént eseményt írt le, de emlékezzünk vissza azokra a hasonló esetekre, amiket a híradóban hallhatunk. Borzalmas. Ezért minden dicséret megilleti a kis Jack alakítóját, Jacob Tremblayt, aki hihetetlen alakítást nyújtott az Oscart nyert Brie Larson mellett. Összefoglalva, hihetetlen emlékezetes film volt, szerintem az egyik legjobb az idei Oscar-jelöltek között (látva a többséget). 

Pontozás: 10/9

Zootopia (Zootropolis)

Bár a Disney legújabb művében az állatok kapták a főszerepet – én pedig a műfajban jobban kedvelem az emberi szereplőket, az Oroszlánkirály kivételével – mégis látva az első előzetest, tudtam, ezzel a mesével nem lőhetek mellé. Arra persze nem számítottam, hogy olyan társadalomkritikával fogok találkozni a történetben, ami a felnőtteknek szóló drámákkal vetekszik. Az állatkarakterek változatosak és emberiek voltak – mi az, hogy! -  a főszereplő páros, Judy Hopps, a nyúl és Nick Wilde, a róka között érezhető kémia volt (utóbbiban valószínűleg nagyban közrejátszott Ginnifer Goodwin és  Jason Bateman fantasztikus szinkronjátéka). A sztori főcselekmény szála a krimivonal volt, melyben örökké optimista nyuszink kezd el nyomozni az eltűnt állatok után, melyhez később kénytelen csatlakozni az egyik eset tanúja, a szélhámos Nick. A bűnügyi eset bár egyszerű volt, de a filmvégi megoldás fordulatai többszörös meglepetést hozott. A főcselekmény mellett folyamatos karakterfejlődést észlelhettünk, miközben egy részletes társadalom képet kaptunk Zootropolis lakóiról. Ami sajnos nem utópia. Ez a mese ugyanis olyan megoldatlan kérdésekre világított rá, amelyek ma is relevánsak, mint például a faji és nemi megkülönböztetés, diszkrimináció vagy a bürokratikus rendszer problémája . A nehéz témákkal persze nem a gyerekeket célozta meg a Disney, de amiért ez a film minden korosztály számára élvezhető, az a szarkasztikus humor, a belevaló dialógusok, a popkulturális  utalások  valamint a roppant részletes, lenyűgöző animáció.

Pontozás: 10/9

Deadpool

A képregény adaptációk legújabb dobása, a piros karikás Deadpool, aminek jobb a marketingje, mint a sztorija. Ami nem azt jelenti , hogy utáltam, nagyon is szórakoztató volt. Polgárpukkasztó, mindent kimond és megmutat vonásával üde színfolt a műfajon belül, valamint a Marvel/X-men univerzumban. A történet egyszerűsége ellenére izgalmas volt a cselekmény, a vizuális effektek is jók voltak, míg a színészi alakításokra nincs egyáltalán panaszom. Főleg Ryan Reynolds remekelt Wilson és Deadpool kettős szerepében. Ami  a film legnagyobb pozitívuma volt, az egyben a negatívuma is egyben. A cinikus, szarkasztikus poénkodások és párbeszédek dinamikus egyveleget képeztek az akcióval és aki nem szívbajos, a morbidhumort is értékeli a véres harcjelenetekkel. Ellenben, idővel a rengeteg poén erőltetetté vált, úgy éreztem, mindenáron próbálnak roppant humorosak lenni Deadpool kiszólásai a nézőknek és az egész szuper lazaság már fárasztóvá vált számomra. A kevesebb még mindig több. Ami erre a filmre is igaz. A mellékszereplők többsége pedig főleg hátvédként funkcionált. (Utóbbi a műfajban mondjuk egyáltalán nem meglepő, valamiért a mellékszereplők kidolgozása általában túl nagy falat a készítőknek.) Összességében viszont egy megnézésre érdemes filmet produkált Deadpool, ami tökéletes azok számára, akik megunták a lightos képregény adaptációkat, Disney-módra.

Pontozás: 10/8

Ti mi jót láttatok mostanában moziban? 

Continue reading →

Helyzetjelentés és minden, ami nyárról maradt...

Avagy egy kis személyes Hamlet hazájából...

Rendszeres látogatóim valószínűleg észrevették, hogy egy ideje a bejegyzéseim száma csökkenő tendenciát mutat. Hiába volt még pár hete nyár, szabadság meg tejfölös lángos - ami normál esetben rengeteg szabadidőt jelent - nem jutott több időm a blogra, mint szerettem volna. Olvasásra sem, de az eredeti tervem, miszerint bepótolom azokat a régi posztokat, amiket ősidők óta tervezek, megint befuccsolt. Csúfosan. Ennek több oka is van, nem csak az újdonsült egyetemista státuszom. Bár a külföldre való költözést egyszer már átéltem, de másodszorra sem jelentett ez könnyebbséget. Hiszen az első gondolatom az volt; mégis melyik könyveimet vigyem el a több százból? Végül is egyet sem, a kedvenceim közül  - melyik kedvencet a több tucatból? - így csak a két legutolsó szerzeményemet hoztam el, amelyek közül az egyiknek az értékelésével még tartozom nektek. Ha már Skandinávia, akkor jöjjön egy kis északi krimi! Emellett persze jött velem a Kindlim, azzal a megnyugtató tudattal, hogy sosem fogok kifogyni a jó könyvekből... A kiutazást követően persze jött az új lakásba átköltözés - éljen a függetlenedés! (mégha vannak is lakótársaim) - a bútorvásárlás lábunk lejárásáig, valamint egy biciklié, hiszen az emberek többsége itt azzal jár. A beiratkozás után pedig el is indult a tanítás, valamint a gólyatáborokhoz hasonlóan,  a rengeteg bulizás és más ismerkedős program. Így telt tehát az elmúlt két hetem. Bár most még reménykedem, hogy egy idő után lecsillapodnak a dolgok, és minden visszatér a normál kerékvágásba, köztük a blogom is. Hiszen annyi minden van, ami bejegyzést érdemelne!

TARTOZÁSAIM

Régebbi olvasások közül még maradt két tartozásom, a Selyemhernyó valamint a Hazudósok. Valamint az elmúlt hetekben, hosszú-hosszú idő után újra kezdtem egy régi kedvenc sorozatomat, amelynek a befejezését követően szintén tervben van egy rendhagyó értékelés. Ki lehet találni, melyik kedvencről van szó. :D

Sajnos az augusztusi hóvégi hírösszefoglalóm is elmaradt (most először, guiness rekord), amelyet  külön nem tervezek pótolni, ha csak nem a szeptemberi részben. Majd meglátjuk. 

POPCORN POSZTOK

A könyvek mellett a filmekre sem maradt annyi időm, mint szerettem volna, de azért a két és fél hónap alatt párszor eljutottam moziba. Nagyon várt animációs filmem, az Inside Out, vagyis Agymanók szerencsére nem okozott csalódást, sőt. Még jobban is szerettem, mint számítottam rá. Persze, a rengeteg égig magasztaló kritika alapján volt egy elképzelésem arról, hogy a Pixar megint megütötte a főnyereményt, de azért majdnem húsz évesen nem szokás ilyenekben reménykedni. :D Ugyanis a sztori egyszerre volt zseniális, elgondolkodtató, vicces és szerethető, rengeteg érzelemmel (szó szerint) elmesélve - inkább a felnőtteknek címezve. A befejezés pedig egyenesen elevenembe talált a költözés és a kapcsolatok terén történő változások miatt, így bár életemben nem először, de nem is sokadszorra, meghatódtam egy filmen. 10/10


A legújabb Marvel filmet sem hagytam ki, bár a "kissé" abszurd szuperhős címen futó Ant-mant (A Hangya) csak azután néztem meg, hogy kiderült, valójában nem érdemes lebecsülni, mert sokkal jobb, mint amire számítani lehet. Ennek ellenére tényleg nem volt sok elvárásom, így volt egy teljes mértékben szórakoztató két órám a moziban. Mind akció, mind humor szempontjából remekelt a film, bár megmondom őszintén, nem érzékeltem azt a tipikus Marvel-film hangulatot. Ami viszont nem baj. Sokkal jobb volt a Hangya Ultronnál. 10/8

Eszembe sem jutott, hogy megnézzem kategóriába került A kém, egészen addig, amíg egy barátnőm nem rá nem vett, hogy nézzük meg. A tipikus amerikai vígjátékokat egy ideje már kerülöm, és a főszereplőket játszó színészek sem a kedvenceim, így nulla elvárással ültem be a moziba, remélve, hogy legalább egy kicsit is tetszeni fog a Kingsman hatására... Legnagyobb meglepetésemre viszont nagyon tetszett a film, minden kínosabb Melissa McCarthy-féle poén mellett is. Jobban mondva, abból is volt egy pár, de amit legjobban értékelek, az pont az ő karaktere és a woman saves the day befejezés. Nem beszélve a Budapest és a Balaton vonatkozásokról, amikor végre tényleg fel tudtam ismerni kicsiny hazám helyszíneit egy filmben (és nem Párizsként címkézve). 10/8

KÖNYVMOLY PÁRBAJ

A tavalyi párbajt egy szép panaszkodós poszttal fejeztem be annak eredményeként, hogy a választott tíz regényből mindössze egyet fejeztem be. Szerencsére tanultam az esetből, így az idei KMP-t már sikeresebben fogom befejezni, amikor kevesebb, mint egy hónapon belül vége lesz. Bár igaz, most sem sikerült mindegyik könyvet elolvasnom, de tekintettel a mostani időbeosztásomra, biztos vagyok benne, hogy a hátralévő egy hónapban már nem tudnám pótolni a lemaradásomat, nem beszélve a posztokról... De nem is ez a célom most már. A tény maga, hogy a tavalyi egy "kötelezőhöz" képest idén már hatot is elolvastam, az fejlődésnek mondható számomra (főleg a gimi befejezése mellett). Ami azt jelenti, a következő menetnél is ilyen jól kell válasszam az olvasmányaimat, ha nem jobban. :D

A 2014-2015-ös Könyvmoly Párbaj A-listája

Continue reading →

Popcorn Posztok 3# - Időzavarban

Sajnos az utóbbi időben eléggé el voltam havazva mindennel (és ezen a múlt havi vizsgáim sem segítettek), így történt, hogy még az idei átlagosnál jobban lecsökkentetett könyvmennyiségemnél is jóval kevesebbet olvastam általában–, ami viszont nagyon szomorú, ha azt nézzük, egy-két évvel korábban még milyen sokat olvastam. (Konklúzió: Felnőni, tanulni költséges, ha időben és energiában nézzük, akkor még jobban.) Filmeket viszont néztem, és a moziba járási rekordomat szintén sikerült megdöntenem, mert az utóbbi időszakban annyi jó film került moziba, hogy néha ránéztem a tankönyveimre, majd az órára, majd megint a tankönyveimre és gondoltam – ha ma még egy matekpéldát kell integrálnom/business studies fejezetet memorizálnom, akkor meghalok. Az Időzavarban alcímet viszont egy kis magyarázat illeti. Azon kívül ugyanis, hogy ez a jelző rám is jellemző, az összes filmre is igaz – ami ebben a posztban szerepel, mert valamilyen szinten mindegyik kapcsolódik az időhöz…

The Age of Adaline (Adaline varázslatos élete)

Szeretem a hangulatos mozifilmeket, így abban a percben, hogy megláttam először az előzetesét a filmnek, tudtam, hogy muszáj lesz megnéznem. Az alapötlet szokatlan és érdekes, mert egy olyan nőnek az életét mutatja be a film, aki képtelen öregedni egy balesetnek köszönhetően, viszont az egész, „de jó nekünk örökké fiatalnak lenni” humbug nélkül, ráfokuszálva az egyedüllétre és a veszteségekre. A film cselekménye emellett nagy hangsúlyt fektet a szerelemre, amire Adaline évtizedekig nemet mondott, de egy bizonyos pasi mellet többé képtelen rá (na de ki lenne képes ellenállni Daario Naharisnak?). Ahogy számítottam rá, a film vizuálisan nagyon hozta a huszadik század hangulatát, vagyis Adaline korai éveit, miközben a történet különösebb drámai esemény nélkül is képes volt igazán érzelmes maradni. A film vége kissé meseszerűen szép lett, ami miatt maradt egy kis hiányérzetem. Egy picit több drámával vagy tragikummal ugyanis még nagyobb hatást kelthetett volna a történet, szerintem.

Pontozás: 10/8

Mad Max: Fury Road (A harag útja)

Ha létezik olyan, hogy nagy betűs MOZIÉLMÉNY, akkor a legújabb Mad Max remake-nél biztosan átéltem. Nem láttam az eredeti trilógiát, és a gyorshajtásos verdás filmeket sem szerettem soha, ezért komolyan meglepődtem azon, mennyire szerettem a filmet az első képkockától kezdve. A sztori egyszerű, mint a faék, mert az egész cselekmény abból áll, hogy a főhősök megtaláljanak egy bizonyos helyet a sivatagon túl, mégis mind az akció, mind a látványvilág annyira megfogott, hogy egy percig sem unatkoztam. A képi világ a speciális effektekkel ritka lenyűgöző volt és a dinamikus soundtrack szintén csak hozzáadott a film atmoszférájához, karöltve az olyan fura elemekkel, mint a gitáros pasi. Bár a karakterekről nem sokat tudtunk meg, de a girl power üzenet így is átjött, ami után csak remélni tudom, hogyha jön a folytatás, akkor az is ennyire különleges lesz minden szempontból.

Pontozás: 10/10

Tomorrowland (Holnapolisz)

Előzetes alapján néztem ki ezt a filmet nemrég, de finoman szólva is csalódás volt. Az alapkoncepció ötletes, egy jövőben létező világ, amihez az odavezető út viszont lassú, így egy idő után eléggé elveszítettem az érdeklődésem. A hosszú bevezető után - melyben megismerhettük George Clooney karakterének a gyerekkori énjét, szerintem enyhén feleslegesen - jött Tomorrowland megismerése Casey, a főhősnő által. Ekkor már beindultak szépen az események és kaptunk végre akciót is bőven  (a lightos, de látványos fajtából). Sajnos a karakterek egysíkúsága mellett a filmvégi üzenet hirtelen volt és hihetetlen - felnőtt szemből nézve legalábbis. Ha gyerekként láttam volna ugyanis, akkor biztosan megbékélek a végkifejlettel, és a nagy adag optimizmussal, amit a történet adott, de mivel most láttam és az előzetes anno mást közvetített, így a jó, de felejthető kategóriába tartozik a film.

Pontozás: 10/6

Pitch Perfect 2 (Tökéletes hang 2)

Amikor anno megnéztem az első részt, felkészültem egy High School Musical University editionre, arra viszont nem, hogy mennyire fogom szeretni. Pedig így volt, így az idén érkezett folytatást már a moziban vártam. Az várható volt, hogy sztori szempontjából kevésbé tud egyedit hozni, ezért ez nem is igazán számítható negatívumnak, annak viszont roppant örülök, hogy dalok és szerethetőség ugyanazon a szólamon voltak, mint az első részben. A dialógusok és beszólások szellemesek voltak, de többségében ez még mindig Anna Kendricknek és Rebel Wilsonnak tulajdonítható. Egyedüli irritáló tényező az új lány volt, aki valami idegesítően kislányos viselkedést produkált. Összességében viszont aranyos volt és moziban nézve még egy levetített koncertélménynek is megfelelt. 

Pontozás:10/8

Continue reading →

Popcorn Posztok 2# – Melyikük a valódi úriember?

Az a pasi, aki egy jól menő cég fiatal, szexi vezetője sötét titkokkal, vagy egy kifinomult gyilkos a jó ügy érdekében a brit korona szolgálatában? Morális kérdések, amelyeket sokkal nehezebb megválaszolni, amikor a modor, a kinézet és az a bizonyos öltöny elhomályosítja a józan ítélőképességet... és pár film, amelyik mégis erre ad választ.

Fifty Shades of Grey – A szürke ötven árnyalata

Valószínűleg sokan kiakasztónak találhatják a gondolatot, de igen, tényleg képes voltam pénzt kiadni ezért a filmért, egy hónappal korábban. Rendben, a fő oka az volt, hogy egy barátnőmet kísértem el, másrészt pedig volt bennem egy morbid kíváncsiság a világ legbosszantóbb - könyvnek nem igazán nevezhető - adaptációja iránt… Megérte a pénzt? Jó kérdés.

Tulajdonképpen nem nevezném szörnyen rossz filmnek, mert van vizuálisan egy bizonyos hangulata, a színészek kihozták a karakterekből azt, amit lehetett (az elején még humorosnak is mondanám Miss Steele kínos csetléseit-botlásait), és természetesen ott a kedvencem, a soundtrack. Na de a történet? Rendben, nem olvastam a könyvet (csak egyszer pillantottam bele, és annyi elég is volt), de úgy gondolom, ebből a sztoriból soha a büdös életben nem lehetett volna valódi, értékelhető könyvadaptációt csinálni. Mert van egy minden eredetiséget nélkülöző Twilight fanfiction az irreális karaktereivel, mint például Mr. Grey és az aberrált gondolkodása a szex iránt (amit állítólag a sötét múltjának köszönhet), valamint Anastasia Steele, aki huszonéves, naiv kislányként gyorsan rákap Mr. Szürke különleges „ízlésére”, szerelembe esik, majd a végére kijózanodva az első keményebb „büntitől”, elhúzza a csíkot.  (De komolyan, ez korábban miért nem jutott eszébe?)  Plusz van egy szerződés, ami a feministák harcának összes elért eredményét semmibe veszi, és dióhéjban ennyi is a történet. Viszont megcáfolva az első mondatomat, a film végére egyre jobban untam a történetet, a kiszámíthatóságát és ezt a cukorban tocsogó, cheezy love storyt, így a film minden előzetes illúzióját elveszítve fejeződött be számomra, és történet szempontjából mind örökre, mert az biztos, hogy nem leszek kíváncsi a folytatásra…

Pontozás: 10/4 - és még jó szívű voltam. 

Kingsman: A titkos szolgálat

Nem tudom, ki hogy van vele, de ha fizetnének, se cserélnék le egyetlen helyes brit pasit sem Christian Greyre (főleg, ha Mr. Darcy az illető), így történt, hogy Valentin napon az ünneppel szembe menve néztem meg az év egyik legjobb akció filmjét. 

Már az előzetest látva volt egy sejtésem, hogy imádni fogom a filmet, hiszen volt benne adrenalin, humor és cuki brit akcentus, valamint ott volt az a nem elhanyagolható szempont, hogy a Kick-ass rendezője készítette – amiről tudni kell, hogy az egyik kedvenc szuperhősös filmem (gondoltátok volna? :D). Bár már hozzászoktam ahhoz, hogy a nagy elvárások miatt csalódok, de szerencsére itt semmi ilyesmi nem történt. Sőt, akciódúsabb volt, mint amire számítottam, tele vérrel (a kevésbé gusztustalan fajtából), szépen vágott harcjelenetekkel, izgalmas történettel és egy jelentős karakterfejlődéssel főhősünk, Eggsy szempontjából. Bár polgárpukkasztó jelenetekből sem volt hiány, de ezzel csak egyedibb lett ez a régi Bond filmeket idéző (vagy inkább kiparodizáló), mégis modern kémfilm. Szerencsére a készítők mertek kockáztatni, így volt benne pár csavar és meglepő fordulat, ami mellesleg rengeteg potenciált hagyott egy esetleges folytatásra. Utóbbin meg sem lennék lepődve, hiszen váratlan módon lett hihetetlen sikeres, így aki még megnézné, az még megteheti, mert nagyon-nagyon megéri. Lehetőleg nagy adag popcornnal. 

Pontozás: 10/10

Nagy szemek

Témához kapcsolódóan ezen kívül láttam még a Nagy szemeket mostanában, ami egy igaz történeten alapuló film egy festőnőről, aki engedve férje behízelgésének és a több pénz csábításának, férje nevével írja alá a festményeit.  Házastársa valódi jellemét felfedezve és hibájára rájőve évek múltán próbálja tisztázni a nevét. Ha még nem késő. Mondhatnánk, hogy hamisítatlan Tim Burton, de hazudnék azzal. Bár voltak benne igazi „burtonös” motívumok, de nagyon kevés, ez viszont még nem jelenti azt, hogy rossz film lenne. Csak más, mert inkább egy életszagú dráma volt, különleges hangulattal a 1960-as évekből. Egy kicsit több őrültség viszont nem ártott volna. 

Pontozás: 10/7

Ti milyen jó filmet láttatok mostanában? 

UI: Még mindig azon gondolkodom, hogy érdemes vajon megnéznem a Lázadót... 

Bármi tipp? 

(Kedvenc részem volt a trilógiában és rengeteg negatív kritikát hallani róla, mint film és könyvadaptáció.)

Continue reading →

Popcorn Posztok - Későnérő hősök a vadregényesben

Egy ideje érlelődött bennem, hogy szeretnék több filmről írni, ami nem csak könyvadaptáció, ezért is kezdtem el a Drámai Filmes Projektet, viszont ez a rovat valamiért mindig háttérbe szorul a könyvkritikákkal szemben - számomra ismeretlen okból kifolyólag - ezért eldöntöttem, hogy szeretnék egy egy-két havonta megjelenő filmkritikás rovatot, amiben összeszedem az általam utoljára látott premier filmeket. A Big hero 6, Laggies és Into the woods mellett most januárban még megnézem majd a The Imitation Game-et, de mivel számomra a moziban nézős kategóriába tartozik, ezért még egy kicsit várnom kell vele.  

Big hero 6 – A Hős6os

Nem meglepő módon, nagyon vártam ezt a mesét, hiszen 1. Disney, 2. Marvel-féle szuperhősös történet, 3.  A hihetetlen család óta várok egy hasonló kaliberű animációs filmre. Bár nagy elvárásaim voltak, szerencsére nem kellett csalódnom. Talán még többet is kaptam, ha azt nézzük, képes volt megint egy gyerekfilm meghatni engem… (utóbbira viszont számíthattam volna, hiszen abból a kevés alkalomból, amikor meghatódtam egy filmen, az többségben animációs filmen történt.) A jövőben játszódó helyszín (San Fransokyo) a robot harcokkal, a zseni gyerekekkel és önjelölt gonoszokkal telitalálat volt, mert a Disney világába így végre egy kis egyediség költözött. Bár mélyebb karakter kidolgozást csak a főbb szereplők kaptak, de így is mind szerethetőek voltak. A cselekmény izgalmas volt, sokszor okozott meglepetéseket, ráadásul a drámai fordulatokból sem volt hiány, ami egy gyerekmeséhez képest váratlan volt. Hiro és Baymax kapcsolata nagyon aranyos volt és rengeteg humoros pillanatot okozott, bár igaz, ami igaz, egy kis Így neveld a sárkányodat hasonlóságot azért észrevettem pont emiatt. Összességében imádtam a filmet, ami miatt sajnálhatom, hogy ilyen rövid volt a játékidő.  

Pontozás: 10/8

Continue reading →