Ha valamiben
kiemelkedően jó az írónő, az a hangulatteremtés. A huszadik századi New York,
Hudson folyó, Coney Island, de legfőképpen a múzeum lakói, az apró fotográfiai
momentumok és az elborzasztó tűzesetek voltak a legemlékezetesebben leírva, de
annyira, hogy végig úgy éreztem, a határán vagyok annak, hogy mindez
megelevenedjen a szemem előtt.
A karakterek
erőteljesek és karizmatikusak voltak, rengeteg szenvedéssel a hátuk mögött, miközben
a jövőjüktől sem remélhetnek többet. Coralie és Eddie történetét több
szemszögből is megismerhettük, múltjukat E/1-ből, jelenüket E/3-ből. Bár a regény
cselekménye lassan haladt, de kettőjük mindennapjai volt annyira érdekes és
izgalmas, hogy egy percig sem unatkoztam rajta. Coralie tizennyolc évnyi „toronyba
zárt élet” után vágyik több kalandra, cselekvésre és szerelemre. Bár követi
szigorú apját mindenben, de szerencsére időben rájön arra, hogy Sardie
Professzor alkotásai nem minden esetben jók és helyesek, annak ellenére, hogy a
múzeuma csodálatos kincseiként vonzza be a látogatókat. Coralie küzdelme a
rossz ellen bámulatra méltó, ahogy jellemfejlődése is, mert naiv jó kislányból hirtelen
kell felnőnie, és bátorrá, magabiztosság válnia. Eddie, a másik főhős, a múlt
démonjain rágódva próbálja megtalálnia a szépet a természetben a fényképezés
művészete útján, miközben a szerelemről és szeretetről már rég lemondott és
csak megváltást remél korábbi hibái után. Bár a sok szenvedés miatt nagyon
pesszimistán látja a világot, de találékonysága és kitartása teljesen
szerethető személyiséggé teszi, így véve rá az olvasókat, hogy drukkoljanak
neki és Coralie hepiendjéért.
A gyilkosan jó hangulatteremtés és az érdekes karakterek mellett az írónő nagy hangsúlyt fektetett a történelemhűségre és a két tűzesetre, ami annak idején történt New Yorkban, és ami keretet adott a történetnek egyúttal. A legszörnyűbb körülményeket is jól érzékeltette Hoffman, ezzel hatásosabbá téve a sztorit. Ez viszont az érzelmekre is igaz volt, mert egy lightos, de érzelmes romantikus szál is központba került egy idő után.
Érdekességképpen még a Jane Eyre-ről való utalásokat is érdemes megemlíteni, amelynek bármikor örülök, hiszen egyik kedvenc könyvemről van szó. Bár a könyv karaktereinek a véleményével nem értek egyet, mely szerint másképp kellett volna végződnie a regénynek.
Összefoglalva a sztorit, csak ajánlani tudom ezt a regényt mindazoknak, akik szereti a múlt századi történeteket, eredeti atmoszférával és mélyebb szintű mondanivalóval. Nem mindig könnyű olvasni, de nagyon megéri.
Amit nagyon szerettem benne: A hangulatát és a két főhős karakterfejlődését.
Ami kívánnivalót hagy maga után: A problémák a sok szenvedés után kicsit gyorsan oldódtak meg.
Kedvenc karakter: Coralie, Eddie
Borító: 5/5
Pontozás: 5/4,5
A könyvért köszönet a Maxim Könyvkiadónak!
Megmondom őszintén, az én életemből eddig kimaradt Tolsztoj - kötelező olvasmányom sem volt, amire valószínűleg sokan irigykednek - de úgy érzem, most már érdemes megpróbálkoznom vele. Persze nem az ezernégyszáz oldalas szörnyeteggel fogom kezdeni, aminek a filmváltozatához nemrégiben szerencsém volt, de azért a polcomon lévő Anna Karenina sem egy leányregény. 
