A következő címkéjű bejegyzések mutatása: személyes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: személyes. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. május 3.

Utolsó havi favoritok #4 - "Stockholm syndrome"

Több oka is van, amiért nem volt új poszt mostanában a blog háza táján.  Az egyik jelentős és örömteli esemény számomra az volt, hogy a múlt héten eljutottam Stockholmba! Képzeletbeli listámon fontos projektnek számít az utazás, ugyanis ez volt életem első, önállóan szervezett és kivitelezett külföldi utazása egy olyan helyre, ahol még sosem voltam – és amihez egy barátnőm asszisztált csak. (Felnőtté válás következő fejezete – pipa.) Kevésbé vidám, ám annál fontosabb tényező pedig az, hogy az elmúlt egy hónap alatt direkt döntöttem úgy, hogy szabadságot veszek ki a blogomon. Már majdnem három éve csinálom, és eddig nagy ritkán kényszerültem szünetre, de most úgy éreztem, itt az ideje önkéntesen. Úgy éreztem, kicsit belefáradtam a folyamatos írásba, és már csak muszájból csinálom. Az igazság az, hogy rám is fért a pihenés. Nem beszélve arról, időm sem lett volna rá, annyi minden összejött az egyetemen az elmúlt hetekben... 

Na, de lássuk a havi favoritokat az elmúlt két hónapról!


R Március közepén tavaszi szünet volt, szóval volt lehetőségem hazamenni két hétre. Nagyon jó volt otthon, kár, hogy rövid volt.

R Zootopia mozi Floxszal! Imádtam, már most újra nézném a mesét. Valamint kiderült, tényleg lehetséges egy nyuszit és rókát shippelni. :D


R Pár beszerzés otthonról. Fura, de ha otthon vagyok, kevesebb lelki ismeret furdalásom van vásárlás szempontjából, mint távol az otthontól, az egyetemen...
Un. "Sherlock" kabátom és bőr Conversem. 
R Daredevil maraton! Bár úgy érzem, ez a második évad már közel sem volt olyan fantasztikus, mint az első köszönhetően Electrának. Persze a Punisher szuper volt és várom a következő Netflixes sorozatot vagy spin-off vagy évadot. Akármi is jön. 

R Mivel nem blogoltam, így több időm jutott olvasásra. Legújabb kedvencem pedig nem lett más, mint a A Trónok harca készítőjének regénye, a Tolvajok tele. Alig várom, hogy írjak róla. *_*

R Doctor Strange előzetes. Kicsit Eredetes, de rohadt jól néz ki. Legjobban várt Marvel film idén. 

R Stockholmi útinapló: Vonattal mentünk, szóval a gyönyörű svéd tájakhoz is szerencsénk volt. Bár Stockholmban csak két napot tölthettünk város nézéssel, de annyi helyre eljutottunk, amennyire az egyetem mellett (plusz ebben a kisvárosban) egy hónap alatt sincs lehetőségem. 

Az első napot  Stockholm legöregebb építményének megnézésével kezdtük Riddarholmen szigeten. Utána a Gamla Stanban, az óváros hangulatos utcáit jártuk, a legöregebb téren, a Stortorget-en megebédeltünk, miközben Anyu egyik  barátnőjével és a kislányával találkoztunk. A kiadós ebéd után Stockholm leghíresebb templomába, a Storkyrkanbe mentünk el – ahol komolyan, szerintem egy a millióhoz eséllyel – megnéztünk egy esküvőt. Nem elírás, részt vettünk egy idegen esküvőn hívatlanul, de ha senki sem parancsolt ki a templomból, akkor miért ne? Nagyon szép volt, bár volt pár eltérés az itthoni szertartásokkal szemben. (Csók például nem volt, pedig minden turista, aki végigmaradt, azt várta. :D )  Egy olasz éttermi mousse au chocolat, ír kávé és a királyi palota kívülről megnézését követően (utóbbi sajnos már zárva volt) elmentünk még a városházára, ami szintén nagyon érdekes volt kívül, belül.  A második napon áprilisi havazásra ébredtünk. Szerencsére hamar elállt, így első utunk egyenesen a Vasa múzeumba vitt, ahol megnéztük a hajót (330 évig volt víz alatt!). Ebédre kipróbáltuk az eredeti svéd húsgombócot. Délután a középkori múzeumban szintén szétnéztünk, majd  a városban császkálás után még felmentünk a Katarina-lifthez, hogy fentről csodálhassuk teljes Stockholmot. 


Stockholm képekben

2016. március 14.

Utolsó havi favoritok #3

Úgy telt el az előző hónap, hogy észre sem vettem, és máris márciust írtunk. (Pedig a február is csak két nappal kevesebb az átlagnál... ugye nem a Szürke uraknak köszönhető á la Momo?) Nem mintha az időjárás mutatná a naptári időt, pedig a tavasz a kedvenc évszakom. Volt. 

Mindenesetre, míg a búskomor időjárás a hangulatomat még jobban lerontotta, addig sikerült pár nagyon jó beszerzést csinálnom. 


R Első, hivatalos munkám fizetéséből mit vettem, régi Potterheadhez méltóan? Naná, hogy egy Griffendéles sálat. *_* Egyúttal első Ebay-es vásárlásom.


R Végre megengedhettem magamnak egy recit (hosszú idő mertem vállalni megint), így jutottam hozzá a Sorok között című regényhez. Tündérmese könyvmolyoknak? Pipa. 

R Termék és étel kiállításon voltam, ami annyit tesz, hogy rengeteg étel/ital/csoki kóstolót próbáltam ki (ami egy komplett ebédnek is megfelelt) és számos apróságot, képeslapot, termékmintát gyűjtöttem össze, anélkül, hogy bármire is költöttem volna. :D


R Felfedeztem az Anna és a francia csókból sokat emlegetett cserkészlánysütit. Rendben, nyilvánvalóan nem az eredeti, de mentás (amit szeretek) és ez a lényeg. :D Kitudja, mikor jutok el Amerikába, hogy kipróbáljam a valódit...


R Moziztunk és Deadpoolt láttunk.  :D Ez azért is számít különlegesnek, mert amíg otthon havonta minimum egyszer eljutottam moziba, addig Dániában, ha negyedévente egyszer megengedhetem magamnak, hogy elmenjek. Annyira drága - négyszerese a jegy ára az otthoninak. :( 

R Elindult a nyári program tervezés a gimis barátokkal. Skype beszélgetés Glasgowban tanuló barátnőmmel. Általában üzenet váltás a régi haverokkal. Még mindig szoknom kell, hogy nem mindenki ér rá hetente üzenetet váltani, dacára, hogy a social media fénykorában élünk. Persze egyetem meg minden.

R Újabb ruhashopping és körömlakk készlet újítás. *_* (Még mindig az múltkor kapott ajándékkártyát használtam, így Apu nem akadt ki...annyira.:D)



R Már rég nem követem nyomon a zenés műsorokat, így utólag hallottam, hogy megvan az Eurovíziós kiküldöttünk. Végre egy fantasztikus, nem mellesleg fülbemászó szám, mondanivalóval. :3 Persze, vérmes reményeim nincsenek, hogy valaha is a dobogó legmagasabb fokára kerülünk, de végre őszintén szurkolhatok Magyarországnak.



R Felfedeztem egy lightos, de imádnivalóan szórakoztató sorozatot, a Youngert. Ami ráadásul még tippeket is ad a marketing szakomhoz. :D Továbbá legkedvencebb, hétről hétre nézős sorozatom, a The 100 rajongói bázisában elszabadultak az indulatok, a múltkori közkedvelt karakter kiírása miatt. Amit egyszerűen nem értek. Igen, én is nagyon szerettem a karakterét, több szempontból is (feminista/LGBT/békére törekvés mondanivaló), de még mindig csak egy sorozatról van szó. Véleményem szerint fontos az alkotói szabadság és ha az írók az izgalmas történet szempontjából jónak látnak kiírni egy (populáris) karaktert, akkor áldásom rá. Pontosan ezért a The 100 egyik legjobb tinisorozat szerintem... 

2016. február 18.

23 kérdezz felelek, avagy blogdíjas különkiadás

Nem is olyan régen (khm... vagyis több, mint pár hete) újból megkaptam a körbejáró blogdíjakat, egy Dorothy Blog Awardot és egy Liebster Blog Awardot. Ezúttal a kitüntetést Téesnek és Catherine-nek köszönöm, örömmel válaszoltam a kérdéseitekre. :) De mivel imádok szabályt szegni, ezért a többi követelményt nem csinálom meg, nem küldöm tovább, és tényeket sem írók magamról, szerintem elégszer megtettem már. :D 

Tées kérdései és válaszaim


  • Mióta blogolsz?
Életem első és eddig egyetlen blogját napra pontosan 2013. július 1-e óta írom. 
  • Milyen más hobbikat űzöl az olvasás mellett?
Imádok filmeket, sorozatokat nézni, zumbázni és barátokkal időt tölteni. Valamint utazni, új helyeket felfedezni. 
  • Mit jelent számodra az olvasás? Miért szeretsz olvasni?
Számomra minden történet egy utazás egy fiktív világban, ami sokszor izgalmasabb, mint az én kötelezettséggel teli, szürke mindennapjaim.

  • Miért vezetsz blogot? Fontos számodra az olvasottság, vagy megelégedsz a véleménykifejtéssel is?
Szerintem a bloggerek többsége számára fontos az olvasottság egy bizonyos fokig, hiszen minden egyes feliratkozó, kommentelő egy visszajelzés arra, hogy az ember lánya valamit jól csinál. Másrészt számomra az is fontos, hogy tényleg szeressem csinálni és ne váljon egy napi kötelezettséggé az olvasás, írás, ezért soha sem fogtok posztot látni egy Ötven szürkéről, hiába generálna nagyobb látogatottságot. :D
  • Honnan jött az ötlet a blog írására?
A Molyon találkoztam először könyves blogokkal, akiket olvasva kedvet kaptam egy saját blog megnyitásához. 
  • Megtervezed, hogy egy – egy bejegyzést mikor írsz meg, vagy pedig amikor éppen ihletet kapsz?
Szeretem egy minimális tervhez kötni magam, mert az motiváló a poszt megírására, ha tudom, van egy határidő, ráadásul így kevésbé fordul elő, hogy két nap alatt két bejegyzés, aztán egy hétig semmi.
  • Követsz más bloggereket is? Esetleg nemcsak könyves témában?
Követek más bloggereket, főleg könyves, filmes témában. Ha vegyesen írnak (egy kis személyes, divat, utazás), az még jobb. Viszont érdekes, csak divat blogokat sosem szerettem olvasni, hiába vásárolok "lányos cuccokat" szívesen. 
  • Mi alapján választasz olvasmányt?
Fülszöveg, korábbi ismeretség az íróval, pozitív vélemények másoktól, valamint a borító. Ilyen sorrendben. 


  • Szoktál könyvtárba járni?
Korábban jártam, de amióta egy ideje nem élek Budapesten, azóta nem szoktam könyvtárból könyvet kivenni. 
  • Van kedvenc szerződ vagy köteted?
Túl sok is. 
  • Van olyan regény, amelyet mindig szeretsz újra és újra elővenni? Melyik az?
Harry Potter. Anna és a francia csók. A burok.
  • Mit olvasol éppen?
Jenny Han: P.S. I Still Love You


Catherine Q&A

  • Do you have a favourite song?/ Van kedvenc számod? 
No, I have a long list of songs that I love to listen for a while, then get bored with it eventually. And this is when I find a new favorite and the circle goes on. :D
Nem, de van egy hosszú listám azokból a számokból, amiket imádtam hallgatni egy darabig, majd meguntam. Ekkora mindig találok egy új kedvencet, az ördögi kör pedig folytatódik. :D

  • What literary character do you think you’re the most like?/Melyik irodalmi karakterre hasonlítasz a legjobban szerinted? 
Tough question, I've never really thought about that. But if I had to choose, I would want to be like Elizabeth Bennet. 
Nehéz kérdés, ezen eddig nem igazán gondolkodtam. De ha van valaki, akire szívesen hasonlítanék, az Elizabeth Bennet.

  • Cats or Dogs?/Macskák vagy kutyák?
Cats. I like dogs too, but I'm more of a cat person. 
Macskák. Szeretem a kutyákat is, de inkább macskás vagyok.

  • What film always cheers you up?/ Melyik film vidít fel mindig? 
Stardust. It recently was on TV, and I just got a peek from the end, but I realised that I still didn't get bored with it. 
Csillagpor. Nemrég ment a tévében, és bár csak a végébe pillantottam bele, de rájöttem, még mindig nem untam meg. *_*

  • Frodo, Sam, Merry or Pippin?/Frodo, Samu, Trufa vagy Pippin? (Why did they need to translate Merry to Trufa, by the way? Weird.) 
Bilbo. Oh, sorry, he is not an option. Then I'm gonna go with Sam, because compared to Frodo, he went through a much more significant character development.
Bilbó. Oh, bocsi, ő nem egy opció. Akkor legyen Samu, mert Frodóval ellentétben jelentőségteljes karakterfejlődésen ment keresztül. Szerintem.

  • What would be your specialist subject on a quiz show?/Mi lenne a specialitásod egy kvíz műsorban?
Books and movies probably. Könyvek és filmek valószínűleg.

  • Who’s your favourite Disney Prince/hero?/ Ki a kedvenc Disney herceged?
Flynn Rider, all the way. *_* 

  • If you could bring back one fashion from the past (e.g poodle-skirts, togas, scrunchies) what would it be? /Ha visszahozhatnál egy divatstílust a múltból, mi lenne az?
To be honest, I don't know whether those dresses from the Roaring Twenties have a specific name , but I love the Great Gatsby style! Bring it back! 
Megmondom őszintén, nem tudom a nevét azoknak a ruháknak a Viharos húszas évekből, de imádom a Nagy Gatsby stílust. Hozzák vissza! :D 



  • What’s your favourite gemstone? /Mi a kedvenc drágaköved?
Malachit. 
  • What are your current favourite baby names (boy and girl)?/Mi a kedvenc bébi neved jelenleg?
Natalie and Eric. Ahogy a magyar változat is. 

  • Can you tell us a piece of random trivia? /Tudsz mondani egy random tényt?
You can make your childhood dream come true, and become a Disney Princess! In Disneyland. Too bad, the job requires a good singing voice and acting skills, so I wouldn't have a chance. :D 
Tényleg valóra lehet váltani a gyermek kori álmodat és Disney hercegnővé válthatsz. Disneylandben. Kár, hogy a munka követelmény a jó ének hang és színészi alakítás, így nem sok esélyem lenne. :D 



  

2016. február 9.

Utolsó havi favoritok #2

Most, hogy az év kezdetén elindítottam ezt az új, kissé személyesebb rovatot, itt az ideje a folytatásnak. Tény, jelentősebb esemény nem történt velem a hónap végéig, ezért csak most érdemes számot vetnem, de nem az a jó ebben a havi rovatban, hogy akkor írom meg, amikor akarom? :D

R Januárt 29-én végre átestem az első szemeszter végi vizsgán, így végre specializálódhatok a saját szakomra. Yay! 

R Új év kezdetén végre valahára megérkezett a Sherlock Különkiadás! Imádom a sorozatot, de most egy picit csalok a "favorit" címkével, ugyanis nem voltam maradéktalanul megelégedve vele. Az első fele, mint mindig fantasztikus volt a poénok és Johnlockék dinamikus párosa miatt, de a második felében enyhén besokalltam a sok Mind Palace-ban ugrálás és a "halott menyasszony" esetének langyos megoldása miatt.


R Újonnan jött motivációm főzésben. Nem tudom, mi történt januárban, hiszen még az első szemeszter alatt sem kapott el a hév, hogy látványosat alkossak a konyhában (a gimis évek alatt pedig egyenesen sem időm, sem kedvem nem volt, hiába győzködött Anyu mindig), de majd most. :D

R Könyves beszerzések terén gyenge volt a hónap, de sikerült csere útján beszereznem a Serenát Ron Rashtől. Éljenek az antihősök!

R Nem volt sok időm olvasásra a már említett egyetemi kötelességeim miatt, viszont amire volt időm, azt mind imádtam. Sőt! A Rudnay-gyilkosságokról már rajongtam egy sort, Sophie Kinsella pedig sikeresen vette nálam a visszatérését Hová lett Audrey? című regényével, kritika hamarosan. 

R Múlt év végén harmadik helyezést értünk el két barátnőmmel egy egyetemi projekttel, aminek díjazása ajándék kártyában volt. A vizsga leteltével pedig végre időm is volt elkezdeni levásárolni, így beszereztem pár új darabot a ruhatáramba. Választásom alapján már látszik, hogy elkezdtem elskandináviasodni.  :D



R Tavaly októberben nem volt lehetőségem eljutni a Crismson Peak című filmre (amire Tom miatt mindenképp kíváncsi voltam), de január elején végre megtudtam nézni. Nem az én műfajom a horror (vagyis a gótikus romantika), de tetszett. *_*

R Bár a képregény adaptációkból néha már nagyon elegem van (ami nem azt jelenti, hogy nem nézem őket... tudom, fura), de a Suicide Squad-et már most nézném. Rohadt jónak tűnik a legutóbbi előzetes alapján.


R Poldark maraton. Eddig csak kerülgettem a BBC-nek ezt a történelmi-romantikus drámáját, de az And Then There Were None után rögtön belekezdtem. Nem bántam meg. ;)

R Már tinikoromban is elhatároltam magam a Disney Channeltől és társaitól, de húgom hatására (aki szintén nem fangirl), kénytelen voltam belehallgatni a legújabb One Direction albumba. Hát nem a Drag Me Down-t  hallgattam mindig Spotify-on egész januárban? De még mindig nem lenni fangirl. Mielőtt megijednétek.

R A legjobb dolog az elmúlt hónapban pedig... tanulmányi kirándulás a Koppenhágában, a Fashion Week keretén belül! Az egyetem szervezésében lehetőséget kaptunk megnézni egy fashion show-t, valamint két divat kiállítást (ahol megtudtam, mi lesz a trend a 2016/2017 őszi-téli kollekciókban, tiszta Back to the Future :D). Amiért nekem mégis célom volt elmenni erre az egy napra a dán fővárosba, hogy lássam végre Koppenhágát teljes valójában. És imádtam. A divatos programok lezavarása után ugyanis városnézésre mentünk egy barátnőmmel. Bár tény, a nap végére lejártuk a lábunkat, és többször eltévedtünk, de minden perce megérte. Láttuk az Amalienborg palotát, fotózkodtunk Ariellel és kávéztunk a Nyhavn kikötőben. 


2016. január 6.

Utolsó havi favoritok

Mindig nehéz belevágnom egy új rovatba, de mivel egy ideje érlelődött a gondolat, hogy összesítem a dolgokat, amiért az elmúlt hónapban fangirlködtem (legyen az könyv, film, zene, ajándékok és egyéb beszerzések), ezért elhatároztam magam az új esztendő köszöntésére hivatalosan is. Et voilá! Itt is az új rovat, avagy ez történt tavaly decemberben. (Apropó. Másnak is fura, hogy már 2016-ot írunk?) 

R Mivel a szünet előtt nagyon összesűrűsödtek a dolgaim az új munkám és az egyetemi projektek miatt, ezért egy könyvre volt időm egész hónapban. Pozitívum, legalább az az egy jó volt. Alig várom, hogy írjak is róla, ami nem más, mint a The Young Elites. 

R  Karácsonyi szünet. Természetesen. Bár ez nem tárgyi dolog, de tény, hogy rengeteg ajándékkal járt. Meg édességgel. Meg pihenéssel. Oh, nem, kicsit sem sajnálom, hogy vége van... 

R  Íme, az ajándékaim. A hasznos, de imádom meglepetések mellett két nagyon várt, kívánságlistás könyvem is a fa alatt volt (utólag, mert azután tudtam csak megkapni, hogy Budapestre mentem), valamint az Anna Karenina. Fangirlködésem tárgya ezenkívül Hedvig, akit a húgomtól kaptam (bár a kalitkájából nem vehetem ki, vajon ezért nem jött meg a Roxfortos levelem?). Valamint kiemelném még az Imagine Dragons-os pólót, amit a barátnőmtől kaptam. Nem, nem jutottam el és nem is fogok tudni eljutni a koncertjükre idén, szóval ez amolyan vigasz ajándék is. :D 



R  Karácsony utolsó napjaiban kijött a BBC-től a Tíz kicsi néger adaptációja. Már a könyv is levett a lábamról, de mint kiderült, a színészgárda miatt, meg több, egyéb ok miatt is érdemes nézni a minisorozatot. Amit hamarosan jobban kifejtek...

R  Azt vettem észre, hiába öregszem, az animációs filmeket továbbra is ugyanannyira imádom. (Természetesen az intelligens egyedekről beszélek, mint az Agymanók és társai.) A Zootopia az első előzetesével megnyert, de amivel véglegesen megvett, az a jelenet a lajhárokkal az adóhivatalban. Egyszerűen zseniális.


R Mivel jelenleg nincs MTV-énk (mondjuk tévénk sincs a diáklakásban, de nélküle is megvagyunk), ezért a legfrissebb dalok néha kimaradnak. Így csak most fedeztem fel Avicii egyik számát a legújabb albumáról, ami rögtön kedvenc lett. For A Better Day. A videó klip (linkelni sajnos nem tudtam) pedig a mai disztópiás sztorikra emlékeztet. Hátborzongató. 



* UI: A hóvégi hírösszefoglaló nem véletlenül maradt el, az év végi poszt tömörülés miatt összefogom vonni a januárival. 









  

2015. december 29.

Összes emlékem egy befőttesüvegben (2015)

Nem emlékszem már, hogy kinek a blogján láttam tavaly, de köszönöm szépen annak a bloggernek. Annyira megtetszett annak a bizonyos posztjának az ötlete, hogy 2015-re én is kölcsön vettem. 

Az ötlet lényege, hogy egy befőttesüvegben gyűjtsed egy éven keresztül az emlékeidet, vagyis azoknak az eseményeknek az emlékeit, amelyek örömmel töltenek el. Én ezt tettem, és most lejegyzem őket. Jöjjön egy kis személyes poszt évértékeléssel. 

2015. október 20.

2015. október 16.

Liebster Blog Award

Úgy tűnik, most már minden évben elindul világot, vagyis blogot látni ez a díj, így dacára annak, hogy tavaly már megkaptam jó párszor, és több kérdésre is válaszoltam, ezért most megint fogok. Mert kérdésekre válaszolni jó, és megismerni a bloggert a szavak mögött még jobb. 


2015. szeptember 14.

Helyzetjelentés és minden, ami nyárról maradt...

Avagy egy kis személyes Hamlet hazájából...

Rendszeres látogatóim valószínűleg észrevették, hogy egy ideje a bejegyzéseim száma csökkenő tendenciát mutat. Hiába volt még pár hete nyár, szabadság meg tejfölös lángos - ami normál esetben rengeteg szabadidőt jelent - nem jutott több időm a blogra, mint szerettem volna. Olvasásra sem, de az eredeti tervem, miszerint bepótolom azokat a régi posztokat, amiket ősidők óta tervezek, megint befuccsolt. Csúfosan. Ennek több oka is van, nem csak az újdonsült egyetemista státuszom. Bár a külföldre való költözést egyszer már átéltem, de másodszorra sem jelentett ez könnyebbséget. Hiszen az első gondolatom az volt; mégis melyik könyveimet vigyem el a több százból? Végül is egyet sem, a kedvenceim közül  - melyik kedvencet a több tucatból? - így csak a két legutolsó szerzeményemet hoztam el, amelyek közül az egyiknek az értékelésével még tartozom nektek. Ha már Skandinávia, akkor jöjjön egy kis északi krimi! Emellett persze jött velem a Kindlim, azzal a megnyugtató tudattal, hogy sosem fogok kifogyni a jó könyvekből... A kiutazást követően persze jött az új lakásba átköltözés - éljen a függetlenedés! (mégha vannak is lakótársaim) - a bútorvásárlás lábunk lejárásáig, valamint egy biciklié, hiszen az emberek többsége itt azzal jár. A beiratkozás után pedig el is indult a tanítás, valamint a gólyatáborokhoz hasonlóan,  a rengeteg bulizás és más ismerkedős program. Így telt tehát az elmúlt két hetem. Bár most még reménykedem, hogy egy idő után lecsillapodnak a dolgok, és minden visszatér a normál kerékvágásba, köztük a blogom is. Hiszen annyi minden van, ami bejegyzést érdemelne!



TARTOZÁSAIM

Régebbi olvasások közül még maradt két tartozásom, a Selyemhernyó valamint a Hazudósok. Valamint az elmúlt hetekben, hosszú-hosszú idő után újra kezdtem egy régi kedvenc sorozatomat, amelynek a befejezését követően szintén tervben van egy rendhagyó értékelés. Ki lehet találni, melyik kedvencről van szó. :D

Sajnos az augusztusi hóvégi hírösszefoglalóm is elmaradt (most először, guiness rekord), amelyet  külön nem tervezek pótolni, ha csak nem a szeptemberi részben. Majd meglátjuk. 


POPCORN POSZTOK

A könyvek mellett a filmekre sem maradt annyi időm, mint szerettem volna, de azért a két és fél hónap alatt párszor eljutottam moziba. Nagyon várt animációs filmem, az Inside Out, vagyis Agymanók szerencsére nem okozott csalódást, sőt. Még jobban is szerettem, mint számítottam rá. Persze, a rengeteg égig magasztaló kritika alapján volt egy elképzelésem arról, hogy a Pixar megint megütötte a főnyereményt, de azért majdnem húsz évesen nem szokás ilyenekben reménykedni. :D Ugyanis a sztori egyszerre volt zseniális, elgondolkodtató, vicces és szerethető, rengeteg érzelemmel (szó szerint) elmesélve - inkább a felnőtteknek címezve. A befejezés pedig egyenesen elevenembe talált a költözés és a kapcsolatok terén történő változások miatt, így bár életemben nem először, de nem is sokadszorra, meghatódtam egy filmen. 10/10


A legújabb Marvel filmet sem hagytam ki, bár a "kissé" abszurd szuperhős címen futó Ant-mant (A Hangya) csak azután néztem meg, hogy kiderült, valójában nem érdemes lebecsülni, mert sokkal jobb, mint amire számítani lehet. Ennek ellenére tényleg nem volt sok elvárásom, így volt egy teljes mértékben szórakoztató két órám a moziban. Mind akció, mind humor szempontjából remekelt a film, bár megmondom őszintén, nem érzékeltem azt a tipikus Marvel-film hangulatot. Ami viszont nem baj. Sokkal jobb volt a Hangya Ultronnál. 10/8

Eszembe sem jutott, hogy megnézzem kategóriába került A kém, egészen addig, amíg egy barátnőm nem rá nem vett, hogy nézzük meg. A tipikus amerikai vígjátékokat egy ideje már kerülöm, és a főszereplőket játszó színészek sem a kedvenceim, így nulla elvárással ültem be a moziba, remélve, hogy legalább egy kicsit is tetszeni fog a Kingsman hatására... Legnagyobb meglepetésemre viszont nagyon tetszett a film, minden kínosabb Melissa McCarthy-féle poén mellett is. Jobban mondva, abból is volt egy pár, de amit legjobban értékelek, az pont az ő karaktere és a woman saves the day befejezés. Nem beszélve a Budapest és a Balaton vonatkozásokról, amikor végre tényleg fel tudtam ismerni kicsiny hazám helyszíneit egy filmben (és nem Párizsként címkézve). 10/8


KÖNYVMOLY PÁRBAJ

A tavalyi párbajt egy szép panaszkodós poszttal fejeztem be annak eredményeként, hogy a választott tíz regényből mindössze egyet fejeztem be. Szerencsére tanultam az esetből, így az idei KMP-t már sikeresebben fogom befejezni, amikor kevesebb, mint egy hónapon belül vége lesz. Bár igaz, most sem sikerült mindegyik könyvet elolvasnom, de tekintettel a mostani időbeosztásomra, biztos vagyok benne, hogy a hátralévő egy hónapban már nem tudnám pótolni a lemaradásomat, nem beszélve a posztokról... De nem is ez a célom most már. A tény maga, hogy a tavalyi egy "kötelezőhöz" képest idén már hatot is elolvastam, az fejlődésnek mondható számomra (főleg a gimi befejezése mellett). Ami azt jelenti, a következő menetnél is ilyen jól kell válasszam az olvasmányaimat, ha nem jobban. :D

A 2014-2015-ös Könyvmoly Párbaj A-listája

2015. július 1.

Két éves a blog és egyéb örömködések

Mozgalmas volt az elmúlt hónap, mert amellett, hogy befejeztem a vizsgáimat, elballagtam a gimiből, és felvettek egyetemre (irány Dánia!), sikerült végre eljutnom kedvenc együttesem koncertjére (OneRepublic <3), ráadásul  a blogom is ma ünnepli a szülinapját. Igen, két évesek lettünk, szóval jöhet a koccintás!


2014. október 12.

Megbuktam a könyves vizsgán...

Ez nem egy panaszkodós poszt. 
A legtöbb ember azt gondolná, hogy egy könyvszerető embernek tíz könyv elolvasása, egy év alatt nem okoz nehézséget... Hát én is ezt hittem. 

Amikor 2012-ben jelentkeztem a Könyvmoly Párbajra, a fő célom az volt, hogy olyan könyveket is elolvassak, amelyeket külső motiváció nélkül nem igazán vennék kézbe, mert például, kívül esnek a komfortzónámon. A végeredmény végül teljes mértékben sikeres lett, mert rengeteg fantasztikus regényt ismerhettem meg, amelyeket "normál esetben" nem olvasnék el - csak pár példa; Dorian Gray arcképe, Momo, Egy gésa emlékiratai, Éjszakai cirkusz, Jane Eyre... - ráadásul a Párbajnak köszönhetően indítottam el a blogot tavaly nyáron, aminek a mai napig nagyon örülök. Bár a blogindításra eredetileg voltak más okaim is, de a Könyvmoly Párbajra írandó értékelések adták meg a kezdő lökést a blog tényleges elindítására. Ráadásul újdonsült blogomra is több pozitív visszajelzést is kaptam, ezért eldöntöttem, hogy mindenképp jelentkezek a 2013-as Könyvmoly Párbajra is, megint olyan könyvekkel, amelyeket nehezebben veszek kézbe ilyen-olyan okok miatt. 

Haha. Ahogy azt a kicsik gondolják. Nem kalkuláltam bele azt, hogy a gimi végének közeledésének köszönhetően egyre többször fogok küszködni krónikus időhiánnyal, folyamatos fáradtsággal... ezért ezerszer meggondolom, mit olvasok, mit nézek a maradék szabadidőmben. A végeredmény meg az lett, hogy a választott tíz könyvemből sikeresen elolvastam...egyet! És tudjátok mi a legrosszabb? Mindegyik könyv érdekel engem valamilyen szinten, tehát nem csak ráböktem mindegyikre random módon.

2014. augusztus 17.

Útinapló: Pozsonyi kifli és Prágai sonka

Vajon lehet kritikát írni azokról az utazásokról, amelyek egy nem képzelt világban történnek?

A választ nem tudom, mindenesetre jöjjön egy kis személyes poszt, nem útinapló formátumban.

Az utóbbi két hétben a szokásos évi családi nyaraláson voltam (ami hosszabb távollétem oka volt), mely során, kivételes módon nem a tengerpartot céloztuk meg, ahol kedvünkre süttethetjük magunkat, hanem Prága és Pozsony macskaköves utcáin jártuk le a lábunkat. (Komolyan, még most is fáj a lábam.) Az elsődleges célpont Prága volt, és köszönhetően annak, hogy Pozsony is útba esett, tartottam egy barátnős-vizitet, valamint egy város felfedező túrát. (Mint utólag kiderült, a szlovák főváros teljesen új volt számomra, pedig korábban azt hittem, már jártam ott. Valószínűleg összekevertem egy Párkányi látogatással, ne kérdezzétek miért…)

2014. július 18.

Kérdések nekem, válaszok nektek (Blogger Díj - 2. felvonás)

Bár már pár hónap eltelt azóta, hogy az utolsó Liebster Award Díj újabb hódító útjára indult a könyves blogok közt, de nekem csak most jutott időm foglalkozni az újabb díjakkal és hozzákapcsolódó kérdésekkel, amelyeket azóta kaptam, hogy az első díj eljutott hozzám. Először is köszönöm szépen Liliane_Evansnak, Anitigernek, Szaszának, Bibőnek, Nuomának és  Arabell Luneának a díjat, nagyon jól esik, hogy ennyien gondoltak rám. 


Annak ellenére, hogy korábban már hozzám is eljutott a blogger díj és már tovább is küldtem, úgy gondoltam, hogy válaszolok a kérdésekre megint (anélkül, hogy tovább küldeném a díjat, hiszen a blogos ismertségi körömben mindenkihez eljutott már), mert szerintem jó dolog megismerni jobban a bloggert, és ezek a kérdések tökéletesek erre. Viszont, mivel elég sok kérdésre kellene válaszolnom és sok átfedés lehet a kérdések tartalma között, ezért minden egyes bloggertől kapott tizenegy kérdésből ötöt szelektálok ki, amire válaszolni fogok. 

2014. július 1.

1 évesek lettünk! & meglepi bejelentés

Egy év. Pontosan egy év telt el azóta, hogy hivatalosan is megnyitottam a blogot, amire visszagondolva, hogy mennyi idő telt el, magam sem hiszem el. Ugyanis egy év hosszú idő, és a suli, a vizsgák és egyéb kötelezettségek mellett nem könnyű kitartani. Nem mintha nem adnék bele mindent, ha már egyszer elkezdtem, egyszerűen csak az ilyen dolgokban eddig nem mutattam ilyen hosszú ideig kitartást, számba véve, mennyi kutyám, farmom, tevém és pingvinem múlt ki eddig a virtuális térben. Persze több év eltelt azóta, hogy ilyen dolgokkal foglalkoztam, másrészt pedig, egy számítógépes házi kedvencet összesem lehet hasonlítani egy bloggal. Bár furcsának hangozhat, de számomra a blog olyan mint egy gyerek, amivel folyamatosan kell foglalkozni, mégis rengeteg örömet okoz. 


2014. március 6.

Díjat kaptam

A blog megkapta első díját, ami Moncsinak köszönhetően hozzám is eljutott. Még egyszer köszönöm szépen! 

A bejegyzésen belül 11 kérdésre találhattok választ, ami mellett egy kicsit jobban is megismerhettek engem,  majd a végén elküldtem még pár bloggernek, akiknek szintén ennyi lenne a dolguk, ha elfogadják a díjat. :) 



2013. december 1.

Megkésett hálaadási poszt és köszönetnyilvánítás

Először is leszögezném, hogy nem szokásom hálaadást ünnepelni, hiszen nem vagyunk Amerikában, de mivel éppen most volt ez a különösen fontos ünnepség, kapóra jött egy kis örömködős  bejegyzés. Mivel sikeresen elértük a mágikus 10000 oldal megjelenítést – ugye milyen szép szám? - egy rendhagyó rövid poszttal készültem.


2013. október 8.

Lázadó hangulat: Születésnapi különkiadás


Avagy amikor az ember 18+

Ígérem, nem tervezek több személyes posztot. De komolyan.
Tizennyolc. Amikor az ember lánya ennyire a felnőtté válás küszöbén áll, mégis a gondolatai zavarosak, mert nem érez különbséget az elmúlt pár év születésnapjai közt… Tizenhat vagy tizenhét.  Nem mindegy? Egyáltalán miért lesz különleges hozzájuk képest a tizennyolc? Ja, igen. A felnőtté válás törvényesen.

2013. szeptember 1.

Sulikezdés előtti hangulat: Időnyerőt azonnal!

Először is lenne egy költői kérdésem. 
Melyik a rosszabb: ha temérdek időd van (mint a legtöbb embernek nyáron) viszont ötleted egy szál se, vagy ha temérdek ötleted van, és még sincs időd a megvalósításra. A választ nem tudom, de azt igen, hogy ezen a nyáron az utóbbiban szenvedtem. Ezt bizonyítja a rengeteg elmaradt bejegyzés az utoljára olvasott könyveimről, amiket csak fokozatosan fogok pótolni, mert a holnapi sulikezdés miatt továbbra sem lesz sok időm... Így felmerült egy szívesség, amit azoktól kérnék, akik közeli ismertségben vannak McGalagony professzorral.

2013. július 1.

Bemutatkozás

Hol is kezdjem… mindig is szerettem volna blogot írni, csak fogalmam sem volt Miről, Miért, vagy Hogyan. Tulajdonképpen egy blog olyan, mint egy napló… Na mármost, én kisebb koromban (8-10 éves koromban) mindig nekikezdtem naplót írni, csak az volt a gond, hogy két oldalnál többre sosem jutottam, egyrészt a lustaságomból adódóan, másrészt nem volt túl jó az írási készségem. Elég legyen annyi, hogy ilyeneket írtam:



"Kedves Naplóm! Ma reggel felkeltem, és néztem a tesómmal a kölyökklubbot az RTL-en, aztán reggeliztünk rántottát (nagyon fincsi volt!) aztán mentünk suliba ami uncsi volt aztán hazajöttünk és unatkoztam, majd tévéztünk egy kicsit, meg utána játszottam a macskámmal és blablabla…"