A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Wanderlust. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Wanderlust. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. május 3.

Utolsó havi favoritok #4 - "Stockholm syndrome"

Több oka is van, amiért nem volt új poszt mostanában a blog háza táján.  Az egyik jelentős és örömteli esemény számomra az volt, hogy a múlt héten eljutottam Stockholmba! Képzeletbeli listámon fontos projektnek számít az utazás, ugyanis ez volt életem első, önállóan szervezett és kivitelezett külföldi utazása egy olyan helyre, ahol még sosem voltam – és amihez egy barátnőm asszisztált csak. (Felnőtté válás következő fejezete – pipa.) Kevésbé vidám, ám annál fontosabb tényező pedig az, hogy az elmúlt egy hónap alatt direkt döntöttem úgy, hogy szabadságot veszek ki a blogomon. Már majdnem három éve csinálom, és eddig nagy ritkán kényszerültem szünetre, de most úgy éreztem, itt az ideje önkéntesen. Úgy éreztem, kicsit belefáradtam a folyamatos írásba, és már csak muszájból csinálom. Az igazság az, hogy rám is fért a pihenés. Nem beszélve arról, időm sem lett volna rá, annyi minden összejött az egyetemen az elmúlt hetekben... 

Na, de lássuk a havi favoritokat az elmúlt két hónapról!


R Március közepén tavaszi szünet volt, szóval volt lehetőségem hazamenni két hétre. Nagyon jó volt otthon, kár, hogy rövid volt.

R Zootopia mozi Floxszal! Imádtam, már most újra nézném a mesét. Valamint kiderült, tényleg lehetséges egy nyuszit és rókát shippelni. :D


R Pár beszerzés otthonról. Fura, de ha otthon vagyok, kevesebb lelki ismeret furdalásom van vásárlás szempontjából, mint távol az otthontól, az egyetemen...
Un. "Sherlock" kabátom és bőr Conversem. 
R Daredevil maraton! Bár úgy érzem, ez a második évad már közel sem volt olyan fantasztikus, mint az első köszönhetően Electrának. Persze a Punisher szuper volt és várom a következő Netflixes sorozatot vagy spin-off vagy évadot. Akármi is jön. 

R Mivel nem blogoltam, így több időm jutott olvasásra. Legújabb kedvencem pedig nem lett más, mint a A Trónok harca készítőjének regénye, a Tolvajok tele. Alig várom, hogy írjak róla. *_*

R Doctor Strange előzetes. Kicsit Eredetes, de rohadt jól néz ki. Legjobban várt Marvel film idén. 

R Stockholmi útinapló: Vonattal mentünk, szóval a gyönyörű svéd tájakhoz is szerencsénk volt. Bár Stockholmban csak két napot tölthettünk város nézéssel, de annyi helyre eljutottunk, amennyire az egyetem mellett (plusz ebben a kisvárosban) egy hónap alatt sincs lehetőségem. 

Az első napot  Stockholm legöregebb építményének megnézésével kezdtük Riddarholmen szigeten. Utána a Gamla Stanban, az óváros hangulatos utcáit jártuk, a legöregebb téren, a Stortorget-en megebédeltünk, miközben Anyu egyik  barátnőjével és a kislányával találkoztunk. A kiadós ebéd után Stockholm leghíresebb templomába, a Storkyrkanbe mentünk el – ahol komolyan, szerintem egy a millióhoz eséllyel – megnéztünk egy esküvőt. Nem elírás, részt vettünk egy idegen esküvőn hívatlanul, de ha senki sem parancsolt ki a templomból, akkor miért ne? Nagyon szép volt, bár volt pár eltérés az itthoni szertartásokkal szemben. (Csók például nem volt, pedig minden turista, aki végigmaradt, azt várta. :D )  Egy olasz éttermi mousse au chocolat, ír kávé és a királyi palota kívülről megnézését követően (utóbbi sajnos már zárva volt) elmentünk még a városházára, ami szintén nagyon érdekes volt kívül, belül.  A második napon áprilisi havazásra ébredtünk. Szerencsére hamar elállt, így első utunk egyenesen a Vasa múzeumba vitt, ahol megnéztük a hajót (330 évig volt víz alatt!). Ebédre kipróbáltuk az eredeti svéd húsgombócot. Délután a középkori múzeumban szintén szétnéztünk, majd  a városban császkálás után még felmentünk a Katarina-lifthez, hogy fentről csodálhassuk teljes Stockholmot. 


Stockholm képekben

2016. február 9.

Utolsó havi favoritok #2

Most, hogy az év kezdetén elindítottam ezt az új, kissé személyesebb rovatot, itt az ideje a folytatásnak. Tény, jelentősebb esemény nem történt velem a hónap végéig, ezért csak most érdemes számot vetnem, de nem az a jó ebben a havi rovatban, hogy akkor írom meg, amikor akarom? :D

R Januárt 29-én végre átestem az első szemeszter végi vizsgán, így végre specializálódhatok a saját szakomra. Yay! 

R Új év kezdetén végre valahára megérkezett a Sherlock Különkiadás! Imádom a sorozatot, de most egy picit csalok a "favorit" címkével, ugyanis nem voltam maradéktalanul megelégedve vele. Az első fele, mint mindig fantasztikus volt a poénok és Johnlockék dinamikus párosa miatt, de a második felében enyhén besokalltam a sok Mind Palace-ban ugrálás és a "halott menyasszony" esetének langyos megoldása miatt.


R Újonnan jött motivációm főzésben. Nem tudom, mi történt januárban, hiszen még az első szemeszter alatt sem kapott el a hév, hogy látványosat alkossak a konyhában (a gimis évek alatt pedig egyenesen sem időm, sem kedvem nem volt, hiába győzködött Anyu mindig), de majd most. :D

R Könyves beszerzések terén gyenge volt a hónap, de sikerült csere útján beszereznem a Serenát Ron Rashtől. Éljenek az antihősök!

R Nem volt sok időm olvasásra a már említett egyetemi kötelességeim miatt, viszont amire volt időm, azt mind imádtam. Sőt! A Rudnay-gyilkosságokról már rajongtam egy sort, Sophie Kinsella pedig sikeresen vette nálam a visszatérését Hová lett Audrey? című regényével, kritika hamarosan. 

R Múlt év végén harmadik helyezést értünk el két barátnőmmel egy egyetemi projekttel, aminek díjazása ajándék kártyában volt. A vizsga leteltével pedig végre időm is volt elkezdeni levásárolni, így beszereztem pár új darabot a ruhatáramba. Választásom alapján már látszik, hogy elkezdtem elskandináviasodni.  :D



R Tavaly októberben nem volt lehetőségem eljutni a Crismson Peak című filmre (amire Tom miatt mindenképp kíváncsi voltam), de január elején végre megtudtam nézni. Nem az én műfajom a horror (vagyis a gótikus romantika), de tetszett. *_*

R Bár a képregény adaptációkból néha már nagyon elegem van (ami nem azt jelenti, hogy nem nézem őket... tudom, fura), de a Suicide Squad-et már most nézném. Rohadt jónak tűnik a legutóbbi előzetes alapján.


R Poldark maraton. Eddig csak kerülgettem a BBC-nek ezt a történelmi-romantikus drámáját, de az And Then There Were None után rögtön belekezdtem. Nem bántam meg. ;)

R Már tinikoromban is elhatároltam magam a Disney Channeltől és társaitól, de húgom hatására (aki szintén nem fangirl), kénytelen voltam belehallgatni a legújabb One Direction albumba. Hát nem a Drag Me Down-t  hallgattam mindig Spotify-on egész januárban? De még mindig nem lenni fangirl. Mielőtt megijednétek.

R A legjobb dolog az elmúlt hónapban pedig... tanulmányi kirándulás a Koppenhágában, a Fashion Week keretén belül! Az egyetem szervezésében lehetőséget kaptunk megnézni egy fashion show-t, valamint két divat kiállítást (ahol megtudtam, mi lesz a trend a 2016/2017 őszi-téli kollekciókban, tiszta Back to the Future :D). Amiért nekem mégis célom volt elmenni erre az egy napra a dán fővárosba, hogy lássam végre Koppenhágát teljes valójában. És imádtam. A divatos programok lezavarása után ugyanis városnézésre mentünk egy barátnőmmel. Bár tény, a nap végére lejártuk a lábunkat, és többször eltévedtünk, de minden perce megérte. Láttuk az Amalienborg palotát, fotózkodtunk Ariellel és kávéztunk a Nyhavn kikötőben. 


2014. augusztus 17.

Útinapló: Pozsonyi kifli és Prágai sonka

Vajon lehet kritikát írni azokról az utazásokról, amelyek egy nem képzelt világban történnek?

A választ nem tudom, mindenesetre jöjjön egy kis személyes poszt, nem útinapló formátumban.

Az utóbbi két hétben a szokásos évi családi nyaraláson voltam (ami hosszabb távollétem oka volt), mely során, kivételes módon nem a tengerpartot céloztuk meg, ahol kedvünkre süttethetjük magunkat, hanem Prága és Pozsony macskaköves utcáin jártuk le a lábunkat. (Komolyan, még most is fáj a lábam.) Az elsődleges célpont Prága volt, és köszönhetően annak, hogy Pozsony is útba esett, tartottam egy barátnős-vizitet, valamint egy város felfedező túrát. (Mint utólag kiderült, a szlovák főváros teljesen új volt számomra, pedig korábban azt hittem, már jártam ott. Valószínűleg összekevertem egy Párkányi látogatással, ne kérdezzétek miért…)