
(Azt viszont nem tagadhatom, hogy a Plants vs. Zombies
játékkal valamikor régen jókat játszottam. )
Mégis, amikor először kukkantottam bele az előzetesébe az
Eleven testeknek, akkor tudtam, sőt, éreztem, hogy ez az állapot nem sokáig
marad így. Számításaim később beigazolódtak, bár azt nem tagadhatom, hogy a
biztonság kedvéért a filmet néztem meg előbb, hátha mégsem fog tetszeni ez az
új fantasy-romantika vonal.
A filmről röviden
Összegezve, a film hihetetlen élmény volt. Első sorban a humor miatt néztem meg, amit teljesen mértékben megkaptam a maga szarkasztikus módján. A történet cselekménye izgalmas volt és bár nem a színészi játék alapján értékelem a filmeket – hiszen én ahhoz nem értek – de véleményem szerint még a színészeket is jól eltalálták, akik teljes mértékben hitelesen adták elő a zombikat, R és M vezetésével.