Van pár olyan tévésorozat, amiről itthon nem igazán hallunk. Legjobb esetben azért, mert Amerikában teljes bukta a kritikusok szerint, és így el sem jut a híre tengerentúlra, míg legrosszabb esetben azért, mert a hazai közönség egyszerűen nem vevő rá és a hazai csatornák meg sem próbálják venni (vagy ha igen, akkor is olyan későn játsszák, hogy semmi nézettsége sem lesz). Szerencsére én már egy ideje nem hazai berkekben keresem a sorozatnézés adta lehetőségeket (khm...online filmek netflix hiányában), aminek köszönhetően annyi jó sorozatot tudtam felfedezni, hogy sajnálni tudnám, ha nem így lenne. Ezek közül most összeszedem a kedvenceimet, amelyeket csak ajánlani tudok a műfaj kedvelőinek, ha eddig nem hallottak róla.
2015. augusztus 22.
2015. augusztus 11.
Sarah J. Maas: Éjkorona

A történetről: Celaena könyörtelen küzdelemben legyőzte ellenfeleit és a király bajnoka lett. Ezentúl a király ellenségeit kell elpusztítania, akik kegyetlen uralmának akarnak véget vetni. A lány azonban ahelyett, hogy eltenné őket láb alól, figyelmezteti őket és ezzel segít nekik. Szörnyű titkát eleinte még Chaolnak sem meri bevallani, akihez akarata ellenére egyre inkább vonzódik. Mennyire bízhat meg benne? Végül is Chaol a királyi testőrség kapitánya. A szívére vagy az eszére hallgasson?
Celaena karakterét már az Üvegtrónban is nagyon meg lehetett kedvelni, mert valljuk be – nem sokszor találkozunk olyan gyilkos hősnővel, aki szabadidejében inkább olvas, vásárol vagy csoki tortát eszik. A lány karakterének az alapjait már bőven lefektette az írónő, de a folytatásban még ennél is tovább ment. Az első részben bemutatott, hivatása ellenére is száz százalékig jószívű Celaenát sokkal több bosszúálló helyzetben láttam most, ami a regény cselekményének rengeteget kedvezett. Ráadásul úgy érzem, pont az ilyen szituációkból adódóan sikerült még hitelesebbé tenni Celaena karakterét – hiszen milyen orgyilkos az, aki néha nem kegyetlenkedik? Sajnos Celaena harci kedve egy újonnan jött nagy adag makacssággal párosult, ami számomra egyes helyzetekben kissé idegesítő volt. De végeredményben mégsem fatális.
Chaol és Dorian szerepe is sokkal jobban kibontakozott ebben a részben. Míg Chaol először a szigorú testőrkapitány volt, szinte mindig pókerarcban, addig mostanra teljesen megnyílt az érzelmeinek és Celaenának. A korábban kiépített szerelmi háromszög rajongók által kedveltebbik pasija is ő ezeknek a vonásoknak köszönhető – na meg annak, hogy mi lányok mindig jobban szeretjük a titokzatos srácokat. Meglepetésemre viszont Mass megkímélt minket a szerelmi háromszög okozta szenvedéstől és nyavalygástól, ami a sorozat YA műfaját tekintve roppant gyors lefolyású megoldás volt. Dorian, aki az előző kötetben tipikus jófiúnak tűnt, kinyilvánítva érzéseit az első perctől fogva – most sokkal fontosabb szerepet kapott. Számomra ez egy kellemesen meglepő húzás volt az írónőtől, mert Dorian így sokkal többé és érdekesebbé vált egy kikosarazott Disney-hercegnél, és most már bátran szurkolhatunk neki a saját cselekmény szálában.
Bár a sztori kissé lassan indult be, de mégsem kellett várjak sokáig arra, hogy lebilincseljen. Mass sikeresen vegyítette Celaena küldetésének izgalmait a szereplők egyéni drámáival és a romantikus szállal. (Annyira imádtam Chaol és Celaena közös jelenteit. *_*) Ráadásul rengeteg szívszorító pillanatnak lehettünk tanúi, mely után most már bátran kijelenthetjük, hogy Mass tényleg nem fél írni, ami azzal bizonyítható, hogy képes volt nem egy fontosabb karaktert kinyírni eddig.
A regény világát egyre jobban átlátjuk, kezdve a királyságokkal, a mágia eltűnésének miértjével és a politikai játszmákkal, amikbe Celaenáék egyre jobban belefolynak.
A legjobb pedig az, hogy az írónő tényleg tudja mit csinál a regény cselekményét illetően. Hiszen úgy tűnik, minden kötet különböző küldetéseit dolgozza fel Celaenának (először az orgyilkosok versenye, most a király bajnoki „feladatai”, harmadszor pedig... na majd az kiderül.)
Az Éjkorona befejezése természetesen függővég volt, mely további fordulatokat biztosan tartogat a folytatásra, így tűkön ülve várom, hogy az is megjelenjen.
![]() |
Fanart: Celaena és Chaol |
Bár a sztori kissé lassan indult be, de mégsem kellett várjak sokáig arra, hogy lebilincseljen. Mass sikeresen vegyítette Celaena küldetésének izgalmait a szereplők egyéni drámáival és a romantikus szállal. (Annyira imádtam Chaol és Celaena közös jelenteit. *_*) Ráadásul rengeteg szívszorító pillanatnak lehettünk tanúi, mely után most már bátran kijelenthetjük, hogy Mass tényleg nem fél írni, ami azzal bizonyítható, hogy képes volt nem egy fontosabb karaktert kinyírni eddig.
A regény világát egyre jobban átlátjuk, kezdve a királyságokkal, a mágia eltűnésének miértjével és a politikai játszmákkal, amikbe Celaenáék egyre jobban belefolynak.
![]() |
Fanart |
Az Éjkorona befejezése természetesen függővég volt, mely további fordulatokat biztosan tartogat a folytatásra, így tűkön ülve várom, hogy az is megjelenjen.
Amit nagyon szerettem benne: A jól kidolgozott cselekményt és a szerelmi háromszög lezárását.
Ami kívánnivalót hagy maga után: Celaena csökönyös magatartása.
Kedvenc karakter: Chaol, Celaena, Dorian
Borító: 5/5
Pontozás: 5/5
2015. augusztus 4.
Papírvárosok filmkritika

A történetről: Ki nem volt még szerelmes a szomszéd lányba? Quentin (Nat Wolff) óvodás kora óta odavan a környékükön lakó csajért, és természetesnek veszi, hogy ő tudomást sem vesz róla. Ezért lepődik meg igazán, amikor Margo (Cara Delevingne) egy éjjel bemászik a szobájába - méghozzá teljes nindzsa felszerelésben. Q és M együtt vág neki az éjszakának, hogy bosszút álljanak mindazokon, akik bántották őket. Nyomukban kompromittáló fényképek, vazelinnel bekent kilincsek és leborotvált szemöldökök maradnak. Valamint mindenütt egy nagy, falra festett M betű. Ezzel az éjszakával kezdődik egy gimis srác életének legnagyobb kalandja. Sok izgalom, félelem, váratlan tapasztalat és nagy öröm fér bele a történetbe: az átlagos fiú próbál megszokni, megszeretni majd megmenteni egy nagyon különleges lányt.
Érdekes módon a Papírvárosok nem aratott akkora osztatlan sikert, mint elődje John Greentől. Pedig nem rosszabb és nem kevésbé realisztikus történetről van szó, mégis többeket vonzott egy huszonegyedik századi tragikus love story, mint egy önmagunk megismeréséről szóló életszagú történet. Persze nem akarok teóriákba temetkezni, de van egy olyan érzésem, hogy sokan emiatt intettek be a mozi pénztáraknak.
Én mégis, amire számítottam, mind megkaptam a filmtől. Casting szempontjából Cara Delevigne szerintem tökéletes Margo volt. Sikerült hoznia az okos, kalandvágyó, karizmatikus és titokzatos lányt, akibe Quentin, a főhős beleszeretett. Míg Nat Wolff szintén nagyon jól alakította a teljesen átlagos tiniéletet élő Q-t, akivel rengetegen tudunk azonosulni. A mellékszereplőket játszó színészek is jó választásnak bizonyultak, főleg azért, mert végre valahára majdnem gimnazista korú fiatalok játszottak gimnazistákat. Nem harminc fele közeledők.
Mint a könyv nagy rajongója, úgy láttam, adaptációként is megállta a helyét a film, mert a cselekmény nagy része szépen követte a regény történetét. Pár változatás persze történt, ami a szigorú könyvmolyokat feldühíthet, mint például Angela, Radar barátnője is részt vett a Margo utáni keresésben, vagy a sztori befejezése volt kronológiailag más.


Film pontozása: 10/8
2015. augusztus 1.
Hóvégi hírösszefoglaló 10 pontban: Július
Filmes berkekben

Könyves berkekben

10. Utolsó pontként pedig, mivel éppen tegnap volt, és az egész internetet konkrétan ellepte a Harry Potter fandom, ezért Boldog Születésnapot Mrs. Rowling (50), valamint Harry (35)!
1. A Once Upon a Time sorozat készítői bejelentették a következő évadban megjelenő meseszereplőt, aki nem lesz más, mint Merida, a Brave-ből. Merida mellett Arthur király legendájának a szereplői is megérkeznek Storybrooke-ban, ahol a legújabb főgonosz nem lesz más, mint Dark Swan, vagyis Emma.
2. Pár hete megrendezték az idei Comic-Cont, ami neve ellenére már a filmstúdiók legújabb bejelentéseinek székhelye, így került ki a Kiválasztott 2. részének az újabb előzetese.
3. Új trailer érkezett a Tűzpróbához. Egyre kevesebb hasonlóságot látok a könyvvel, de azért reménykedjünk, hátha jó lesz.
4. A Sherlock karácsonyi különkiadásához megérkezett az első betekintés egy pár perces klipben. Mikor lesz már december?
5. Emma Donoghue A szoba regénye alapján új könyvadaptáció jön hamarosan, aminek itt is az előzetese. Történet alapján elég sötét filmnek tűnik.
6. Múlt hónapban elfeledkeztem erről a filmről a megjelent előzetes ellenére, abból az okból kifolyólag, hogy a könyvet még nem olvastam, és nem is nagyon terveztem műfaja miatt. Viszont annyi jó véleményt hallottam róla, hogy nem mehetek el mellette és látva az előzetesét A marsinak, most már a könyv is várólistára került.
7. A CW csatorna berendelte a következő évre Louisa May Alcott Kisasszonyok regényének az adaptációját (egyelőre csak pilottal), mely modernizálva a disztópikus Philadelphia utcáin játszódna.

Könyves berkekben
8. A Ciceró könyvkiadó újra kiadja, most már új borítóval A neveletlen hercegnő naplója sorozatot - gondolom az idén megjelent folytatás örömére.

9. Több évtized után itt a folytatás, Menj, állíts őrt! (Go Set a Watchman) címmel, a híres klasszikusnak, a Ne bántsátok a feketerigót! regénynek. Ennek hatására most már nekem is illene elolvasnom az első részt...
10. Utolsó pontként pedig, mivel éppen tegnap volt, és az egész internetet konkrétan ellepte a Harry Potter fandom, ezért Boldog Születésnapot Mrs. Rowling (50), valamint Harry (35)!
2015. július 24.
Top 10 elem, ami megragad egy könyv történetében
Szerintem nem
vagyok egyedül azzal, hogyha egy könyvben felmerül egy általunk imádott téma,
karakter jellem vagy cselekményszál, akkor máris felértékelődik számunkra a
történet. Lehet nem sokkal, hiszen a könyv végén a teljes képet kell nézni, de
valamennyivel biztosan. Öt évvel ezelőtt számomra ilyenek voltak a vámpírok és
rosszfiúk, de manapság szerencsére már több kell számomra egy jó könyvhöz. Ezekből
szedem most össze a top 10 kedvencemet.
Road Trip/ Utazás
Utazásra vágyó
énem imádja azokat az utazásról és világlátásról szóló leírásokat, amit a
főszereplő él meg, főleg ha olyan helyszíneket használ az író, ahova én is el
szeretnék majd jutni. Utóbbi időben ráadásul felfedeztem azokat a regényeket,
melyben road trip is van, és amelynek az atmoszféráját szintén nagyon megszerettem.
Annyira, hogy egyszer én is ki fogom mindenképp próbálni.
Tündérmese
vonatkozás
Szüleimnek
köszönhetően a Disney-mesék nagy szerepet játszottak a gyerekkoromban, és úgy
látszik, ennek a szeretete máig megmaradt. Gyermeklelkű énem ugyanis máig
nagyon élvezi a tündérmeséket, főleg akkor, ha mindez új köntösbe (vagy modern
változatba) van csomagolva.
Orgyilkosok/Kalózok
Nem tudom mióta
vonzzanak az ilyen sötét karakterek, de amióta felfedeztem azokat a könyveket,
melyben a hősnő egy badass, életrevaló csaj, aki nem nyafog és hisztizik, azóta
keresem őket. Legtöbbször ezek a hősnők pedig orgyilkosok. Míg a kalózok
iránti szeretetemhez valószínűleg köze van a régi Karib-tenger kalózai rajongásom,
vagy Captain Hook a Once Upon a Time-ból. :D
Mivel nagy
szerelmem az utazás, ezért mi sem hiányozhatna a wanderlust listámról, mint az
időutazás? Márpedig utóbbinak már nem csak a pénz az akadálya, így ezt
könyvekben igyekszem legjobban megélni.
A Harry Potter és
Gyűrűk Ura óta vadászom az olyan könyvekre, melyek saját világgal rendelkeznek.
Bár számomra a belépés nem a legkönnyebb (saját világunk kicsit beljebb esik a
komfortzónámon), de ha egyszer sikerül, akkor nagyon nehezen tudom elengedni.
Ikonikus évek
erőteljes hangulatfestése
Oh, azok a
viharos 20-as évek…! De igazából lehet bármelyik időszak a múltszázadból,
esetleg a sötét középkorból, a lényeg az, hogy az író tudja úgy megjeleníteni,
hogy elhiggyem, én is éppen ott vagyok.
Mitológiai elemek
Kedvenc
tantárgyam volt a történelem, de téma szempontjából a görög mitológiával nem
sok sztori veheti fel a versenyt. Ha pedig egy kortárs regényben találkozok
ezzel, akkor meg vagyok véve.
Mióta először
találkoztam intelligens főhősnővel, azóta nem elégszek meg életképtelenekkel,
mert egyszerűen irritálnak és idegesítenek. Pedig találékony és okos női
karakterekből is van néhány, csak gondoljunk Hermione Grangerre vagy Arya
Starkra. Kár, hogy az ő kategóriájuk van még kisebbségben.
Dinamikus,
szerethető nyomozó páros

A kihangsúlyozott tökéletlenség

Titeket mi ragad meg legjobban egy regényben?
2015. július 19.
Ben Aaronovitch: London folyói

A történetről: A Londoni Rendőrség kötelékébe tartozó Peter Grant közrendőr alapvetően két célt szeretne megvalósítani: el akarja kerülni az áthelyezést a papírmunkáért felelős Ügyfeldolgozó egységhez, és le akarja venni a lábáról hetyke kolléganőjét, Lesleyt. Aztán, amikor nyomozást folytat egy gyilkosság ügyében, találkozik egy szemtanúval, aki már halott, ennek ellenére igen közlékeny. Így ismerkedik össze Nightingale főfelügyelővel, Anglia utolsó varázslójával. A mágustanoncnak szegődő Grant az ő irányítása alatt folytatja az egyre különösebbé váló gyilkosságsorozat felgöngyölítését, amelynek során többek között azt is megtudja, hogy a Temzének van istene és istennője is, akik egyáltalán nincsenek jóban egymással.
A legnagyobb probléma a könyvvel az, hogy a történet lassú Temze partot most lefolyású volt. Lassan kezdődött, mint egy csermely, majd nagy sodrású folyammá vált, de annyira, hogy egy idő után nehéz volt követni a cselekményt Aaronovitch világában. A végére viszont szerencsére összeállt a kép London folyói karaktereivel és a varázsvilág többi részével.
– Akkor maga micsoda?
– Varázsló.
– Mint Harry Potter?
Nightingale sóhajtott.
– Nem úgy, mint Harry Potter.
– Miért nem?
– Nem vagyok kitalált személy.
Sajnos a sztori vontatottsága és komplikáltsága miatt én magam is lassan haladtam a regénnyel, de ha van valami, amiért piros pontot kap az író, az a karakterek egyedisége. Peter Grant, a főhős közrendőr, a rendőrlét minden klisés jelzőjével. Mégis szerethető volt szellemes stílusa és találékony személysége miatt. Nightingale, mint egy tipikus Dumbledore - csak öltönyben- hozta a jó öreg mentor szigorúságát és minden esetben a probléma megoldását. Kivéve, amikor távol volt és Peter éppen halálos veszélyben volt. De ezen ne lepődjünk meg.

A főszereplők mellett a mellékszereplők is különlegesek voltak folyó mivoltuk következtében. Igen, folyók, mint a Temze, csak emberekként reprezentálva. Bár időbe telt, míg világos volt a mibenlétük, mert nem helyi lakosként nem tudtam először hova tenni Beverlyt, Oxley-t, vagy Lea-t, ellentétben Temze Mamával.
A cselekmény elsősorban a véres krimi szálnak köszöntően volt nagyon izgalmas. A vizuálisan is szépen megjelenített gyilkosságok utáni nyomozás mellett Peter varázslótanonccá válása is dominált a történetben, mely alatt fokozatosan megismerkedtünk a regény varázsvilágával. Sajnos a kidolgozás közel sem olyan tökéletes, mint Rowling Harry Potterében, hiszen a sok sötét folt mellett főhősünk egész könnyen fogadja el, hogy léteznek szellemek, vámpírok és egyéb természetfölötti lények.
Az író stílusa hozta a jól ismert brit humort és szellemességet. Igaz, egy-egy poén néha már túl morbidnak hatott, de aki szereti az intelligens feketehumort (márpedig én szeretem), azok biztosan fogják élvezni. Popkulturális utalásokban sem volt hiány (mint például Punch és Judy tragikomédiája- aki olvasta a Holtodiglant, azok már találkoztak vele), amit az angolszász kultúra szerelmesei szintén imádhatnak. Nem beszélve London leírásairól, amikor az író London kevésbé ismert utcáira kalauzolt el, és amelyben bemutatta a világ legismertebb turistavárosának az árnyoldalát is. (Persze ez nem fog elrettenteni Londontól, ha egyszer végre eljutok. :D)
Bár a könyv végén kicsit túl hamar göngyölték fel a nyomozást, de összességében szórakoztató volt olvasni London folyóit. Annak ellenére, hogy nem volt minden tiszta a világfelépítéssel kapcsolatban, de mégis kész vagyok rá, hogy folytassam a világ felfedezését főhősünkkel, amint éppen kísértetet üldöz London sötét utcáin.
Amit nagyon szerettem benne: A stílust és a Londoni atmoszférát.
Ami kívánnivalót hagy maga után: A lassú kezdet és a világ túl komplikáltsága.
Kedvenc karakter: Peter, Nightingale
Borító: 5/4 -
Pontozás: 5/3,5

Bár a könyv végén kicsit túl hamar göngyölték fel a nyomozást, de összességében szórakoztató volt olvasni London folyóit. Annak ellenére, hogy nem volt minden tiszta a világfelépítéssel kapcsolatban, de mégis kész vagyok rá, hogy folytassam a világ felfedezését főhősünkkel, amint éppen kísértetet üldöz London sötét utcáin.
Amit nagyon szerettem benne: A stílust és a Londoni atmoszférát.
Ami kívánnivalót hagy maga után: A lassú kezdet és a világ túl komplikáltsága.
Kedvenc karakter: Peter, Nightingale
Borító: 5/4 -
Pontozás: 5/3,5
2015. július 15.
Stephanie Perkins: Isla and the Happily Ever After

A történetről: Szerelembe esni a világ legromantikusabb városában könnyű, főleg a reménytelenül álmodozó Isla és a beforduló művész, Josh számára. Egy véletlen Manhattani találkozás után Isla sokkal közelebb kerül a boldogsághoz, mint valaha remélte, de ahogy a két fiatal elkezdi végzős évét a Párizsi Amerikai Gimnáziumban, Islanak és Joshnak hamarosan szembe kell néznie családi drámákkal, bizonytalansággal és a szomorú valóssággal, hogy a boldogan élnek, míg… nem mindig tart örökké.
![]() |
Egy külföldi kiadás |
Míg az előző részben a karakterek egyszerűek és felszínesek voltak, a szereplők karakterizálása ebben a részben sokkal mélyebb volt. Ez tetszett, hiszen a jó karakterdrámákat sokkal fontosabbnak tartom, mint egy akciódús cselekményt. Ennek ellenére Isla, a főhősnő hihetetlenül kiakasztó volt. Rég találkoztam egy ennyire bizonytalan, önbizalom hiányos, döntésképtelen tinivel. De csak amiatt, mert régen volt a kezemben YA könyv. Érdekes kettősségként Isla mégsem volt olyan „ártatlan”, mint mindenki gondolta, mert félénksége ellenére nyitott volt több mindenben. Míg Isla legjobb barátja, Kurt érdekes egyéniség volt a térkép mániájával és egyedi gondolkodásával, kár, hogy olyan keveset szerepelt.
Josh-t már megismerhettük Anna történetében, de most az ő személyisége is jobban kibontakozott. Már nem csak az lógós, érzékeny művész srác volt, hanem egy szenátor ambiciózus fia, és valamikori jó tanuló, aki az utóbbi időben felvett szerepben hanyagolja a tanulást és az órákat. De minden hibája ellenére is szerethető maradt, ami Josh művészet iránti szenvedélye és mások iránti törődésének köszönhető.
Bár a főkarakterek sokat
hibáztak, de a könyv végére jelentős jellemfejlődést értek el. Tiniproblémás
dolgaikat képesek voltak felismerni és végül felnőttként kezelni, ezzel példát
mutatva a fiatal olvasóknak.
![]() |
Fanart |
A cselekmény érdekesen kezdődött, mert az első részben megismert, de csak néhányszor említett Isla agyába pottyantunk, Manhattanbe egy esős éjszakán. Isla legújabb találkozása Josh-sal végre sikeresnek volt mondható, mert az új tanév kezdetekor végre úgy tűnik, hogy Isla hosszú ideje tartó plátói szerelme végre viszonzásra talál. Szerencsére Perkins megint szépen tudott bánni az érzelmekkel, mert az a bizonyos kémia érződött Isla és Josh között, és csak szurkolni lehetett nekik. Bár kivételesen nem húzta el az írónő a romantikus szálat egy szeret-nem szeret-szívből-színből játékkal, de legnagyobb bánatomra, ez nem mindig vált javára a regénynek. A történet eléggé leült a közepén, majd a sok romantikázást megelégelve egy olyan kreált problémával jött Perkins, ami dráma szempontjából egyszerűen abszurd volt.
A végére persze helyreállt a világ rendje, Annáék baráti társasága és Loláék párosa szintén tiszteletét tette a sztoriban, aminek nagyon örültem, egészen addig, amíg SPOILER! – St. Claire meg nem kérte Anna kezét. Persze, szép a szerelem és én is imádtam a párosukat az első részben, de vagyok annyira modern gondolkodású, hogy túlzásnak érezzem, tizenkilenc évesen kicsit korai hosszú távon elkötelezni magunkat.
A történet atmoszférájához rengeteget hozzáadtak a történetbéli helyszínek. Manhattan Kismet kávézója, Párizs minden csodája és Isláék titkos helye, valamint újdonságként Barcelona, Gaudí különleges építészetével.
Bár reménykedtem benne, hogy ugyanúgy fogom szeretni, mint az első részt, mégsem vagyok teljesen csalódott, mert 1. tudtam, hogy nehéz lesz Annát überelni 2. összességében egy élmény volt ez a három romantikus történet. Színes, hangulatos, utazós, érdekes egyéniségekkel és szívmelengető romantikával. Ennél több pedig nem kell egy YA regénybe, nem igaz?
![]() |
Gaudí épitészete Barcelonában: Casa Batlló |
Amit nagyon szerettem benne: A karakterizálás és az utazós hangulat.
Ami kívánnivalót hagy maga után: A "drámai fordulat" és Isla döntése.
Kedvenc karakter: Josh
Borító: 5/4 - Nagyon tetszenek ezek az egyszerűbb borítók is, de számomra elég zavaró, hogy nem adták ki ezt a részt angolul hasonló borítóval, mint Annát és Lolát. Mégis hogy néz ki a polcon így?
Pontozás: 5/4
Ami kívánnivalót hagy maga után: A "drámai fordulat" és Isla döntése.
Kedvenc karakter: Josh
Borító: 5/4 - Nagyon tetszenek ezek az egyszerűbb borítók is, de számomra elég zavaró, hogy nem adták ki ezt a részt angolul hasonló borítóval, mint Annát és Lolát. Mégis hogy néz ki a polcon így?
Pontozás: 5/4
2015. július 10.
Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

A történetről: A történet New York-ban
játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon
különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története.
Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű
mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a
lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja
„múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a
Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy
nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson
folyó mentén. A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki
elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle
gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe
keveredik.
![]() |
Eredeti borító |
Ha valamiben
kiemelkedően jó az írónő, az a hangulatteremtés. A huszadik századi New York,
Hudson folyó, Coney Island, de legfőképpen a múzeum lakói, az apró fotográfiai
momentumok és az elborzasztó tűzesetek voltak a legemlékezetesebben leírva, de
annyira, hogy végig úgy éreztem, a határán vagyok annak, hogy mindez
megelevenedjen a szemem előtt.
A gyilkosan jó hangulatteremtés és az érdekes karakterek mellett az írónő nagy hangsúlyt fektetett a történelemhűségre és a két tűzesetre, ami annak idején történt New Yorkban, és ami keretet adott a történetnek egyúttal. A legszörnyűbb körülményeket is jól érzékeltette Hoffman, ezzel hatásosabbá téve a sztorit. Ez viszont az érzelmekre is igaz volt, mert egy lightos, de érzelmes romantikus szál is központba került egy idő után.
A karakterek
erőteljesek és karizmatikusak voltak, rengeteg szenvedéssel a hátuk mögött, miközben
a jövőjüktől sem remélhetnek többet. Coralie és Eddie történetét több
szemszögből is megismerhettük, múltjukat E/1-ből, jelenüket E/3-ből. Bár a regény
cselekménye lassan haladt, de kettőjük mindennapjai volt annyira érdekes és
izgalmas, hogy egy percig sem unatkoztam rajta. Coralie tizennyolc évnyi „toronyba
zárt élet” után vágyik több kalandra, cselekvésre és szerelemre. Bár követi
szigorú apját mindenben, de szerencsére időben rájön arra, hogy Sardie
Professzor alkotásai nem minden esetben jók és helyesek, annak ellenére, hogy a
múzeuma csodálatos kincseiként vonzza be a látogatókat. Coralie küzdelme a
rossz ellen bámulatra méltó, ahogy jellemfejlődése is, mert naiv jó kislányból hirtelen
kell felnőnie, és bátorrá, magabiztosság válnia. Eddie, a másik főhős, a múlt
démonjain rágódva próbálja megtalálnia a szépet a természetben a fényképezés
művészete útján, miközben a szerelemről és szeretetről már rég lemondott és
csak megváltást remél korábbi hibái után. Bár a sok szenvedés miatt nagyon
pesszimistán látja a világot, de találékonysága és kitartása teljesen
szerethető személyiséggé teszi, így véve rá az olvasókat, hogy drukkoljanak
neki és Coralie hepiendjéért.

Érdekességképpen még a Jane Eyre-ről való utalásokat is érdemes megemlíteni, amelynek bármikor örülök, hiszen egyik kedvenc könyvemről van szó. Bár a könyv karaktereinek a véleményével nem értek egyet, mely szerint másképp kellett volna végződnie a regénynek.
Összefoglalva a sztorit, csak ajánlani tudom ezt a regényt mindazoknak, akik szereti a múlt századi történeteket, eredeti atmoszférával és mélyebb szintű mondanivalóval. Nem mindig könnyű olvasni, de nagyon megéri.
2015. július 5.
Popcorn Posztok 3# - Időzavarban
Sajnos az utóbbi
időben eléggé el voltam havazva mindennel (és ezen a múlt havi vizsgáim sem
segítettek), így történt, hogy még az idei átlagosnál jobban lecsökkentetett
könyvmennyiségemnél is jóval kevesebbet olvastam általában–, ami viszont nagyon
szomorú, ha azt nézzük, egy-két évvel korábban még milyen sokat olvastam. (Konklúzió:
Felnőni, tanulni költséges, ha időben és energiában nézzük, akkor még jobban.)
Filmeket viszont néztem, és a moziba járási rekordomat szintén sikerült
megdöntenem, mert az utóbbi időszakban annyi jó film került moziba, hogy néha ránéztem
a tankönyveimre, majd az órára, majd megint a tankönyveimre és gondoltam – ha
ma még egy matekpéldát kell integrálnom/business studies fejezetet memorizálnom,
akkor meghalok. Az Időzavarban alcímet viszont egy kis magyarázat illeti. Azon
kívül ugyanis, hogy ez a jelző rám is jellemző, az összes filmre is igaz – ami
ebben a posztban szerepel, mert valamilyen szinten mindegyik kapcsolódik az
időhöz…
The Age of Adaline
(Adaline varázslatos élete)

Pontozás: 10/8
Mad Max: Fury Road (A harag útja)

Pontozás: 10/10
Tomorrowland (Holnapolisz)

Pontozás: 10/6
Pitch Perfect 2 (Tökéletes hang 2)

Pontozás:10/8
2015. július 3.
Hóvégi hírösszefoglaló 10 pontban: Június
Könyves berkekben


Lábjegyzet: Ezek után természetesen nagy örömmel tölt el ezeknek a tweeteknek az olvasgatása. :D

5. Harry Potterből szintén nem elég, ugyanis jövőre jön egy színdarab, Harry Potter and the Cursed Child (=és az elátkozott gyermek) néven. Rowling világosan kijelentette, hogy nem Harry előzmény történetéről van szó, így máris elindultak a spekulációk, hogy miről szólhat.

1. Úgy látszik, a fanfictionök kiadása még mindig fénykorát éli, mert hamarosan megjelenik hazánkban a külföldön már nagy sikert aratott After - Miután, ami egy One Direction fanfiction. Az Ötven szürke után meg sem kellene lepődnöm, de így sem értem nagyon, mit gondolnak a kiadók manapság...

2. Ha már a hírhedt mami pornóról van szó. Nemrég megjelent a folytatás, most Mr. Grey szemszögéből! Azt eddig is tudtuk, hogy E.L. James egy mindent a pénzért típusú író, de én még mindig várom a választ egy bizonyos kérdésre. MIÉRT?

3. Minőségi történetek azért még jelennek meg magyarul, mint például a július 31. -én érkező Love letters to the Dead című regény, amiről korábban már írtam a várható filmadaptációk kapcsán is.
4. Rowlingban viszont most sem kell csalódni, mert októberben érkezik (angolul) a harmadik része a Cormoran Strike krimisorozatnak, gyönyörű borítóval, mint mindig.
Filmes berkekben
6. Az Éhezők viadala: A kiválasztott 2. részhez elindult végre a marketing kampány, kezdve pár érdekes poszterrel, mint például ez.
7. Végül megérkezett az első előzetes is a negyedik Éhezők viadala filmhez!
8. Második trailer a hamarosan mozikba jövő Papírvárosok filmhez. Nagyon várom. *_*
9. Akik szerették a Holtodiglant, azoknak érdemes várólistára tenni a Sötét helyek című filmet, ami (elvileg) még idén jön a mozikban. Itt is a második előzetese.
10. Rapunzel története folytatódik! Az Aranyhaj és a nagy gubanc rajongói 2010 óta várnak a folytatásra, ami meglepő módon eddig egyáltalán nem volt tervben. Nem mintha ez baj lett volna, hiszen a film önmagában is megállja a helyét, viszont manapság minden folytatásos film franchise. Most viszont örülhetünk, mert 2017-ben érkezik egy Disney Channel-ös sorozat, ami Aranyhaj és Flynn Rider közös története után, de még az esküvős Ever After kisfilm előtt játszódik.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)