Sajnos hálátlan feladat a vizsgaidőszakon keresztül menni, mert - bármennyire is szeretem a könyveket- ilyenkor se időm, se energiám olvasni. Pihenni azért néha muszáj, így ilyenkor valami kevésbé agyilag megterhelő hobbihoz nyúlok, ami számomra a filmek és a sorozatok legtöbbször. A régi kedvenc sorozataim mellett pedig pár újat is bepróbáltam az utóbbi pár hónapban, amelyek közül a Marveles sorozatokat szerettem meg legjobban mostanában - ironikus módon, ha azt nézzük, mekkora csalódást okoztak a mozivásznon legutóbb. Jöjjön tehát egy összefoglaló spoileres (!) poszt az Agent Carter, Daredevil és Agents of S.H.I.E.L.D. legutolsó évadjáról.
Agent Carter (1. évad)
Agent Carter (1. évad)
Emlékezve a
gyengén kezdő testvérsorozatra, valamint az első, unalmas cselekményű Amerika Kapitány
filmre, jó sokáig halogattam ezt a sorozatot, pedig nagyon nem kellett volna. A
nyolc epizód cselekménye roppant izgalmas volt, rendesen felépítve, felesleges (romantikus)
szálak nélkül, amire már jó ideje szükség volt a női főszereplős sorozatok
terén. Utóbbi húzás persze logikus volt, ha azt nézzük, hogy Peggy még mindig
Steve-et, vagyis Amerika Kapitányt siratja. Peggy Carter karaktere kiemelkedően
badass volt a női hősök között, mert bátor, találékony és intelligens volt, nem
is említve azt, hogy egy olyan korban kellett helytállnia a férfiak között,
amikor mindenki lenézte a neme miatt. A feminista énemnek nagyon tetszett, hogy
soha nem adta fel önmagát és ezerszer jobban megkedveltem, mint a filmben. A
többiek karakter szintén érdekes volt, Howard Stark természeten hozta a Tony-féle
egocentrikus nőcsábász szerepet, amivel szemben állt Peggy későbbi segítője,
Jarvis angol úriembersége. Bár shippelési lehetőségekből nem volt hiány, de
ahogy említettem, itt megkíméltek minket a romantikus száltól és jobban ráfókuszáltak a hidegháborús események adta lehetőségekre, mint például a
főgonosz személye. Összefoglalva az első évadot, szerintem a nézők többségének
nagy meglepetés volt ez a sorozat, amit már nem csak az akcióért érdemes
elkezdeni, hanem a 40-es évek hangulatáért és zenéjéért. Márpedig ha valaki
szereti az utóbbit, akkor kötelező nézős ez a sorozat.
Agents of S.H.I.E.L.D. (2. évad)
A tavalyi és idei év legnagyobb meglepetése volt az a színvonal növekedés, amin a sorozat az első évad második felétől végigment és meg sem állt egészen a második évad fináléjáig. Bár az idei szezon elején még volt bennem egy kis szkepticizmus – ezért darálva kezdtem el az évadot, de pár rész után ugyanúgy megfogott a történet, mint korábban, így hamarosan hetiben folytattam. Új karakterekkel bővült a csapat, akik közül legjobban Huntert kedveltem meg, bár Bobbival sem volt gondom egészen a másik S.H.I.E.L.D. felfedezéséig. A régiek közül Skye-t és Fitzet még mindig nagyon szeretem, míg Simmons karaktere nem egyszer okozott meglepetést, negatívat és pozitívat egyaránt. Szerencsére a készítők tanultak az előző évadból és most már teljesen ráfókuszáltak az összefüggő cselekményszálra az epizódok között. Így kerültek képbe az Inhumans-ek a szezon második felében, ahol nem egy fordulattal találkozhattunk a főgonoszt tekintve. Bár igaz, meglepetésekben eleve nem szűkölködött a sorozat. Skye, ha eddig nem volt főszereplő, most már teljesen az, mert a sztorit főleg az ő karaktere mozgatta, kezdve attól, hogy átváltozott, majd a családját is megismertük. Az egyedüli gyenge pontja a sorozatnak most már csak Ward karaktere, aki céltalanul került ki-be a képbe, majd egy újabb (most már halott) love-interest-et kapva, megint a Hyrával nyomul. De legalább nem vált jófiúvá és tökéletes célpontja volt a beszólásoknak. A finálé természetesen cliffhangerrel zárult, ami főleg azért bosszantó, mert Fitz és Simmons kapcsolata új szintre emelkedhetett volna, ha nincs az a fránya alien cucc, ami beszippantotta volna a lányt. Mindezek után persze roppant várós a folytatás, még jó, hogy lesz 3. évad. 
