Top 10 elem, ami megragad egy könyv történetében

Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogyha egy könyvben felmerül egy általunk imádott téma, karakter jellem vagy cselekményszál, akkor máris felértékelődik számunkra a történet. Lehet nem sokkal, hiszen a könyv végén a teljes képet kell nézni, de valamennyivel biztosan. Öt évvel ezelőtt számomra ilyenek voltak a vámpírok és rosszfiúk, de manapság szerencsére már több kell számomra egy jó könyvhöz. Ezekből szedem most össze a top 10 kedvencemet.

Road Trip/ Utazás

Utazásra vágyó énem imádja azokat az utazásról és világlátásról szóló leírásokat, amit a főszereplő él meg, főleg ha olyan helyszíneket használ az író, ahova én is el szeretnék majd jutni. Utóbbi időben ráadásul felfedeztem azokat a regényeket, melyben road trip is van, és amelynek az atmoszféráját szintén nagyon megszerettem. Annyira, hogy egyszer én is ki fogom mindenképp próbálni.

Tündérmese vonatkozás

Szüleimnek köszönhetően a Disney-mesék nagy szerepet játszottak a gyerekkoromban, és úgy látszik, ennek a szeretete máig megmaradt. Gyermeklelkű énem ugyanis máig nagyon élvezi a tündérmeséket, főleg akkor, ha mindez új köntösbe (vagy modern változatba) van csomagolva.

Orgyilkosok/Kalózok

Nem tudom mióta vonzzanak az ilyen sötét karakterek, de amióta felfedeztem azokat a könyveket, melyben a hősnő egy badass, életrevaló csaj, aki nem nyafog és hisztizik, azóta keresem őket. Legtöbbször ezek a hősnők pedig orgyilkosok. Míg a kalózok iránti szeretetemhez valószínűleg köze van a régi Karib-tenger kalózai rajongásom, vagy Captain Hook a Once Upon a Time-ból. :D

Időutazás

Mivel nagy szerelmem az utazás, ezért mi sem hiányozhatna a wanderlust listámról, mint az időutazás? Márpedig utóbbinak már nem csak a pénz az akadálya, így ezt könyvekben igyekszem legjobban megélni.

Epic fantasy világ

A Harry Potter és Gyűrűk Ura óta vadászom az olyan könyvekre, melyek saját világgal rendelkeznek. Bár számomra a belépés nem a legkönnyebb (saját világunk kicsit beljebb esik a komfortzónámon), de ha egyszer sikerül, akkor nagyon nehezen tudom elengedni.

Ikonikus évek erőteljes hangulatfestése

Oh, azok a viharos 20-as évek…! De igazából lehet bármelyik időszak a múltszázadból, esetleg a sötét középkorból, a lényeg az, hogy az író tudja úgy megjeleníteni, hogy elhiggyem, én is éppen ott vagyok.

Mitológiai elemek

Kedvenc tantárgyam volt a történelem, de téma szempontjából a görög mitológiával nem sok sztori veheti fel a versenyt. Ha pedig egy kortárs regényben találkozok ezzel, akkor meg vagyok véve.

Badass női karakterek

Mióta először találkoztam intelligens főhősnővel, azóta nem elégszek meg életképtelenekkel, mert egyszerűen irritálnak és idegesítenek. Pedig találékony és okos női karakterekből is van néhány, csak gondoljunk Hermione Grangerre vagy Arya Starkra. Kár, hogy az ő kategóriájuk van még kisebbségben.

Dinamikus, szerethető nyomozó páros

Több évvel ezelőtt volt egy Agatha Christie korszakom, amikor faltam a krimiket. Azóta átpártoltam a fantasykhoz, viszont az elmúlt időszakban megint felfedeztem a detektíves történeteket, élen a Sherlock sorozattal és Rowling Kakukkszójával. Legújabb felfedezésem viszont az, hogy a jó krimihez nem feltétel számomra a kitudja mennyire véres gyilkosság, hanem sokkal fontosabb a nyomozó személye, annak segédje és a kapcsolatuk. Hosszútávon ugyanis róluk szól egy jó krimisorozat, nem egyetlen gyilkossági esetről. 

A kihangsúlyozott tökéletlenség

Rendben, én is tudom mitől döglik a légy, hiszen nekem is volt évekkel ezelőtt egy Szent Johanna  Gimis korszakom, amikor Cortez két szép kék szeméért, tökéletesen beállított hajáért, gyönyörű mosolyáért, énekhangjáért stb. dobogott a szívem… De az igazság az, hogy ilyen nem létezik. Senki sem ennyire tökéletes, ezt az írók is tudják, mégis újra és újra megírják, és mi olvasók újra és újra elolvassuk. Mostanra viszont, megunva a tökéletes valótlanságot, olyan regényeket keresek, melyben a főhős pasi sokkal realisztikusabb, csak a hősnő minden hibájával együtt szereti. 

Titeket mi ragad meg legjobban egy regényben? 

Continue reading →

Ben Aaronovitch: London folyói

Mivel egy ideje anglomániában szenvedek, ezért gondoltam, ideje lenne egy olyan könyvet kézbe venni, ami nem Amerikában, hanem Londonban játszódik. Bár a vélemények vegyesek voltak, de urban fantasy lévén a London folyói biztatónak tűnt, így kézbe vettem. 

A történetről: A Londoni Rendőrség kötelékébe tartozó Peter Grant közrendőr alapvetően két célt szeretne megvalósítani: el akarja kerülni az áthelyezést a papírmunkáért felelős Ügyfeldolgozó egységhez, és le akarja venni a lábáról hetyke kolléganőjét, Lesleyt. Aztán, amikor nyomozást folytat egy gyilkosság ügyében, találkozik egy szemtanúval, aki már halott, ennek ellenére igen közlékeny. Így ismerkedik össze Nightingale főfelügyelővel, Anglia utolsó varázslójával. A mágustanoncnak szegődő Grant az ő irányítása alatt folytatja az egyre különösebbé váló gyilkosságsorozat felgöngyölítését, amelynek során többek között azt is megtudja, hogy a Temzének van istene és istennője is, akik egyáltalán nincsenek jóban egymással.

A legnagyobb probléma a könyvvel az, hogy a történet lassú Temze partot most lefolyású volt. Lassan kezdődött, mint egy csermely, majd nagy sodrású folyammá vált, de annyira, hogy egy idő után nehéz volt követni a cselekményt Aaronovitch világában. A végére viszont szerencsére összeállt a kép London folyói karaktereivel és a varázsvilág többi részével. 

– Akkor maga micsoda? 

– Varázsló. 

– Mint Harry Potter? 

Nightingale sóhajtott. 

– Nem úgy, mint Harry Potter.

– Miért nem? 

– Nem vagyok kitalált személy.

Sajnos a sztori vontatottsága és komplikáltsága miatt én magam is lassan haladtam a regénnyel, de ha van valami, amiért piros pontot kap az író, az a karakterek egyedisége. Peter Grant, a főhős közrendőr, a rendőrlét minden klisés jelzőjével. Mégis szerethető volt szellemes stílusa és találékony személysége miatt. Nightingale, mint egy tipikus Dumbledore - csak öltönyben- hozta a jó öreg mentor szigorúságát és minden esetben a probléma megoldását. Kivéve, amikor távol volt és Peter éppen halálos veszélyben volt. De ezen ne lepődjünk meg. 

A főszereplők mellett a mellékszereplők is különlegesek voltak folyó mivoltuk következtében. Igen, folyók, mint a Temze, csak emberekként reprezentálva. Bár időbe telt, míg világos volt a mibenlétük, mert nem helyi lakosként nem tudtam először hova tenni Beverlyt, Oxley-t, vagy Lea-t, ellentétben Temze Mamával. 

A cselekmény elsősorban a véres krimi szálnak köszöntően volt nagyon izgalmas. A vizuálisan is szépen megjelenített gyilkosságok utáni nyomozás mellett Peter varázslótanonccá válása is dominált a történetben, mely alatt fokozatosan megismerkedtünk a regény varázsvilágával. Sajnos a kidolgozás közel sem olyan tökéletes, mint Rowling Harry Potterében, hiszen a sok sötét folt mellett főhősünk egész könnyen fogadja el, hogy léteznek szellemek, vámpírok és egyéb természetfölötti lények. 


Az író stílusa hozta a jól ismert brit humort és szellemességet. Igaz, egy-egy poén néha már túl morbidnak hatott, de aki szereti az intelligens feketehumort (márpedig én szeretem), azok biztosan fogják élvezni. Popkulturális utalásokban sem volt hiány (mint például Punch és Judy tragikomédiája- aki olvasta a Holtodiglant, azok már találkoztak vele), amit az angolszász kultúra szerelmesei szintén imádhatnak. Nem beszélve London leírásairól, amikor az író London kevésbé ismert utcáira kalauzolt el, és amelyben bemutatta a világ legismertebb turistavárosának az árnyoldalát is. (Persze ez nem fog elrettenteni Londontól, ha egyszer végre eljutok. :D)

Bár a könyv végén kicsit túl hamar göngyölték fel a nyomozást, de összességében szórakoztató volt olvasni London folyóit. Annak ellenére, hogy nem volt minden tiszta a világfelépítéssel kapcsolatban, de mégis kész vagyok rá, hogy folytassam a világ felfedezését főhősünkkel, amint éppen kísértetet üldöz London sötét utcáin. 

Amit nagyon szerettem benne: A stílust és a Londoni atmoszférát. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A lassú kezdet és a világ túl komplikáltsága. 

Kedvenc karakter:  Peter, Nightingale

Borító: 5/4 - 

Pontozás: 5/3,5

Continue reading →

Stephanie Perkins: Isla and the Happily Ever After

A csalódást okozó Lola és a szomszéd srác után nagyon reméltem, hogy a befejező történet ugyanazokat az érzéseket váltja majd ki belőlem, mint anno az Anna és a francia csók. Félig bejött, félig nem, én pedig megint hiányérzettel fejeztem be egy trilógiát. 

A történetről: Szerelembe esni a világ legromantikusabb városában könnyű, főleg a reménytelenül álmodozó Isla és a beforduló művész, Josh számára.  Egy véletlen Manhattani találkozás után Isla sokkal közelebb kerül a boldogsághoz, mint valaha remélte, de ahogy a két fiatal elkezdi végzős évét a Párizsi Amerikai Gimnáziumban, Islanak és Joshnak hamarosan szembe kell néznie családi drámákkal, bizonytalansággal és a szomorú valóssággal, hogy a boldogan élnek, míg… nem mindig tart örökké.   

Egy külföldi kiadás

Míg az előző részben a karakterek egyszerűek és felszínesek voltak, a szereplők karakterizálása ebben a részben sokkal mélyebb volt. Ez tetszett, hiszen a jó karakterdrámákat sokkal fontosabbnak tartom, mint egy akciódús cselekményt. Ennek ellenére Isla, a főhősnő hihetetlenül kiakasztó volt. Rég találkoztam egy ennyire bizonytalan, önbizalom hiányos, döntésképtelen tinivel. De csak amiatt, mert régen volt a kezemben YA könyv. Érdekes kettősségként Isla mégsem volt olyan „ártatlan”, mint mindenki gondolta, mert félénksége ellenére nyitott volt több mindenben. Míg Isla legjobb barátja, Kurt érdekes egyéniség volt a térkép mániájával és egyedi gondolkodásával, kár, hogy olyan keveset szerepelt.

Josh-t már megismerhettük Anna történetében, de most az ő személyisége is jobban kibontakozott. Már nem csak az lógós, érzékeny művész srác volt, hanem egy szenátor ambiciózus fia, és valamikori jó tanuló, aki az utóbbi időben felvett szerepben hanyagolja a tanulást és az órákat. De minden hibája ellenére is szerethető maradt, ami Josh művészet iránti szenvedélye és mások iránti törődésének köszönhető.

Bár a főkarakterek sokat hibáztak, de a könyv végére jelentős jellemfejlődést értek el. Tiniproblémás dolgaikat képesek voltak felismerni és végül felnőttként kezelni, ezzel példát mutatva a fiatal olvasóknak. 

Fanart

A cselekmény érdekesen kezdődött, mert az első részben megismert, de csak néhányszor említett Isla agyába pottyantunk, Manhattanbe egy esős éjszakán. Isla legújabb találkozása Josh-sal végre sikeresnek volt mondható, mert az új tanév kezdetekor végre úgy tűnik, hogy Isla hosszú ideje tartó plátói szerelme végre viszonzásra talál. Szerencsére Perkins megint szépen tudott bánni az érzelmekkel, mert az a bizonyos kémia érződött Isla és Josh között, és csak szurkolni lehetett nekik.  Bár kivételesen nem húzta el az írónő a romantikus szálat egy szeret-nem szeret-szívből-színből játékkal, de legnagyobb bánatomra, ez nem mindig vált javára a regénynek. A történet eléggé leült a közepén, majd a sok romantikázást megelégelve egy olyan kreált problémával jött Perkins, ami dráma szempontjából egyszerűen abszurd volt.  

A végére persze helyreállt a világ rendje, Annáék baráti társasága és Loláék párosa szintén tiszteletét tette a sztoriban, aminek nagyon örültem, egészen addig, amíg SPOILER! – St. Claire meg nem kérte Anna kezét. Persze, szép a szerelem és én is imádtam a párosukat az első részben, de vagyok annyira modern gondolkodású, hogy túlzásnak érezzem, tizenkilenc évesen kicsit korai hosszú távon elkötelezni magunkat.  

A történet atmoszférájához rengeteget hozzáadtak a történetbéli helyszínek. Manhattan Kismet kávézója, Párizs minden csodája és Isláék titkos helye, valamint újdonságként Barcelona, Gaudí különleges építészetével.  

Gaudí épitészete Barcelonában: Casa Batlló 

Bár reménykedtem benne, hogy ugyanúgy fogom szeretni, mint az első részt, mégsem vagyok teljesen csalódott, mert 1. tudtam, hogy nehéz lesz Annát überelni 2. összességében egy élmény volt ez a három romantikus történet. Színes, hangulatos, utazós, érdekes egyéniségekkel és szívmelengető romantikával. Ennél több pedig nem kell egy YA regénybe, nem igaz?

Amit nagyon szerettem benne: A karakterizálás és az utazós hangulat.

Ami kívánnivalót hagy maga után: A "drámai fordulat" és Isla döntése.

Kedvenc karakter:  Josh                                

Borító: 5/4 - Nagyon tetszenek ezek az egyszerűbb borítók is, de számomra elég zavaró, hogy nem adták ki ezt a részt angolul hasonló borítóval, mint Annát és Lolát. Mégis hogy néz ki a polcon így?

Pontozás: 5/4

Continue reading →

Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

Szeretem a különleges könyvcímeket, de ha egy különleges könyvcímhez még egy sejtelmes fülszöveg is társul, akkor még nagyobb az esély rá, hogy a könyv képzeletbeli várólistámon landoljon, elolvasás céljából.

A történetről: A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén. A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.

Eredeti borító

Hoffman regényével is ez történt, a különbség viszont az, hogy némiképp már tudtam mire számítsak. Több éve ugyanis volt egy előéletem az írónővel egy bizonyos Tizenharmadik boszorkánynak köszönhetően. Bár anno a története elvarázsolt, a lassú történetfolyás eléggé a kárára ment a könyves élménynek, így féltem, hogy most is ez lesz. De nem így lett, így ezek után biztosan bátrabban fogok nyúlni Alice Hoffman könyveihez.

Ha valamiben kiemelkedően jó az írónő, az a hangulatteremtés. A huszadik századi New York, Hudson folyó, Coney Island, de legfőképpen a múzeum lakói, az apró fotográfiai momentumok és az elborzasztó tűzesetek voltak a legemlékezetesebben leírva, de annyira, hogy végig úgy éreztem, a határán vagyok annak, hogy mindez megelevenedjen a szemem előtt. 

A karakterek erőteljesek és karizmatikusak voltak, rengeteg szenvedéssel a hátuk mögött, miközben a jövőjüktől sem remélhetnek többet. Coralie és Eddie történetét több szemszögből is megismerhettük, múltjukat E/1-ből, jelenüket E/3-ből. Bár a regény cselekménye lassan haladt, de kettőjük mindennapjai volt annyira érdekes és izgalmas, hogy egy percig sem unatkoztam rajta. Coralie tizennyolc évnyi „toronyba zárt élet” után vágyik több kalandra, cselekvésre és szerelemre. Bár követi szigorú apját mindenben, de szerencsére időben rájön arra, hogy Sardie Professzor alkotásai nem minden esetben jók és helyesek, annak ellenére, hogy a múzeuma csodálatos kincseiként vonzza be a látogatókat. Coralie küzdelme a rossz ellen bámulatra méltó, ahogy jellemfejlődése is, mert naiv jó kislányból hirtelen kell felnőnie, és bátorrá, magabiztosság válnia. Eddie, a másik főhős, a múlt démonjain rágódva próbálja megtalálnia a szépet a természetben a fényképezés művészete útján, miközben a szerelemről és szeretetről már rég lemondott és csak megváltást remél korábbi hibái után. Bár a sok szenvedés miatt nagyon pesszimistán látja a világot, de találékonysága és kitartása teljesen szerethető személyiséggé teszi, így véve rá az olvasókat, hogy drukkoljanak neki és Coralie hepiendjéért. 

A gyilkosan jó hangulatteremtés és az érdekes karakterek mellett az írónő nagy hangsúlyt fektetett a történelemhűségre és a két tűzesetre, ami annak idején történt New Yorkban, és ami keretet adott a történetnek egyúttal. A legszörnyűbb körülményeket is jól érzékeltette Hoffman, ezzel hatásosabbá téve a sztorit. Ez viszont az érzelmekre is igaz volt, mert egy lightos, de érzelmes romantikus szál is központba került egy idő után. 

Érdekességképpen még a Jane Eyre-ről való utalásokat is érdemes megemlíteni, amelynek bármikor örülök, hiszen egyik kedvenc könyvemről van szó. Bár a könyv karaktereinek a véleményével nem értek egyet, mely szerint másképp kellett volna végződnie a regénynek. 

Összefoglalva a sztorit, csak ajánlani tudom ezt a regényt mindazoknak, akik szereti a múlt századi történeteket, eredeti atmoszférával és mélyebb szintű mondanivalóval. Nem mindig könnyű olvasni, de nagyon megéri.   

Amit nagyon szerettem benne: A hangulatát és a két főhős karakterfejlődését. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A problémák a sok szenvedés után kicsit gyorsan oldódtak meg. 

Kedvenc karakter: Coralie, Eddie

Borító: 5/5

Pontozás: 5/4,5

A könyvért köszönet a Maxim Könyvkiadónak! 

Continue reading →

Popcorn Posztok 3# - Időzavarban

Sajnos az utóbbi időben eléggé el voltam havazva mindennel (és ezen a múlt havi vizsgáim sem segítettek), így történt, hogy még az idei átlagosnál jobban lecsökkentetett könyvmennyiségemnél is jóval kevesebbet olvastam általában–, ami viszont nagyon szomorú, ha azt nézzük, egy-két évvel korábban még milyen sokat olvastam. (Konklúzió: Felnőni, tanulni költséges, ha időben és energiában nézzük, akkor még jobban.) Filmeket viszont néztem, és a moziba járási rekordomat szintén sikerült megdöntenem, mert az utóbbi időszakban annyi jó film került moziba, hogy néha ránéztem a tankönyveimre, majd az órára, majd megint a tankönyveimre és gondoltam – ha ma még egy matekpéldát kell integrálnom/business studies fejezetet memorizálnom, akkor meghalok. Az Időzavarban alcímet viszont egy kis magyarázat illeti. Azon kívül ugyanis, hogy ez a jelző rám is jellemző, az összes filmre is igaz – ami ebben a posztban szerepel, mert valamilyen szinten mindegyik kapcsolódik az időhöz…

The Age of Adaline (Adaline varázslatos élete)

Szeretem a hangulatos mozifilmeket, így abban a percben, hogy megláttam először az előzetesét a filmnek, tudtam, hogy muszáj lesz megnéznem. Az alapötlet szokatlan és érdekes, mert egy olyan nőnek az életét mutatja be a film, aki képtelen öregedni egy balesetnek köszönhetően, viszont az egész, „de jó nekünk örökké fiatalnak lenni” humbug nélkül, ráfokuszálva az egyedüllétre és a veszteségekre. A film cselekménye emellett nagy hangsúlyt fektet a szerelemre, amire Adaline évtizedekig nemet mondott, de egy bizonyos pasi mellet többé képtelen rá (na de ki lenne képes ellenállni Daario Naharisnak?). Ahogy számítottam rá, a film vizuálisan nagyon hozta a huszadik század hangulatát, vagyis Adaline korai éveit, miközben a történet különösebb drámai esemény nélkül is képes volt igazán érzelmes maradni. A film vége kissé meseszerűen szép lett, ami miatt maradt egy kis hiányérzetem. Egy picit több drámával vagy tragikummal ugyanis még nagyobb hatást kelthetett volna a történet, szerintem.

Pontozás: 10/8

Mad Max: Fury Road (A harag útja)

Ha létezik olyan, hogy nagy betűs MOZIÉLMÉNY, akkor a legújabb Mad Max remake-nél biztosan átéltem. Nem láttam az eredeti trilógiát, és a gyorshajtásos verdás filmeket sem szerettem soha, ezért komolyan meglepődtem azon, mennyire szerettem a filmet az első képkockától kezdve. A sztori egyszerű, mint a faék, mert az egész cselekmény abból áll, hogy a főhősök megtaláljanak egy bizonyos helyet a sivatagon túl, mégis mind az akció, mind a látványvilág annyira megfogott, hogy egy percig sem unatkoztam. A képi világ a speciális effektekkel ritka lenyűgöző volt és a dinamikus soundtrack szintén csak hozzáadott a film atmoszférájához, karöltve az olyan fura elemekkel, mint a gitáros pasi. Bár a karakterekről nem sokat tudtunk meg, de a girl power üzenet így is átjött, ami után csak remélni tudom, hogyha jön a folytatás, akkor az is ennyire különleges lesz minden szempontból.

Pontozás: 10/10

Tomorrowland (Holnapolisz)

Előzetes alapján néztem ki ezt a filmet nemrég, de finoman szólva is csalódás volt. Az alapkoncepció ötletes, egy jövőben létező világ, amihez az odavezető út viszont lassú, így egy idő után eléggé elveszítettem az érdeklődésem. A hosszú bevezető után - melyben megismerhettük George Clooney karakterének a gyerekkori énjét, szerintem enyhén feleslegesen - jött Tomorrowland megismerése Casey, a főhősnő által. Ekkor már beindultak szépen az események és kaptunk végre akciót is bőven  (a lightos, de látványos fajtából). Sajnos a karakterek egysíkúsága mellett a filmvégi üzenet hirtelen volt és hihetetlen - felnőtt szemből nézve legalábbis. Ha gyerekként láttam volna ugyanis, akkor biztosan megbékélek a végkifejlettel, és a nagy adag optimizmussal, amit a történet adott, de mivel most láttam és az előzetes anno mást közvetített, így a jó, de felejthető kategóriába tartozik a film.

Pontozás: 10/6

Pitch Perfect 2 (Tökéletes hang 2)

Amikor anno megnéztem az első részt, felkészültem egy High School Musical University editionre, arra viszont nem, hogy mennyire fogom szeretni. Pedig így volt, így az idén érkezett folytatást már a moziban vártam. Az várható volt, hogy sztori szempontjából kevésbé tud egyedit hozni, ezért ez nem is igazán számítható negatívumnak, annak viszont roppant örülök, hogy dalok és szerethetőség ugyanazon a szólamon voltak, mint az első részben. A dialógusok és beszólások szellemesek voltak, de többségében ez még mindig Anna Kendricknek és Rebel Wilsonnak tulajdonítható. Egyedüli irritáló tényező az új lány volt, aki valami idegesítően kislányos viselkedést produkált. Összességében viszont aranyos volt és moziban nézve még egy levetített koncertélménynek is megfelelt. 

Pontozás:10/8

Continue reading →

Hóvégi hírösszefoglaló 10 pontban: Június

Könyves berkekben

1. Úgy látszik, a fanfictionök kiadása még mindig fénykorát éli, mert hamarosan megjelenik hazánkban a külföldön már nagy sikert aratott After - Miután, ami egy One Direction fanfiction. Az Ötven szürke után meg sem kellene lepődnöm, de így sem értem nagyon, mit gondolnak a kiadók manapság...

2. Ha már a hírhedt mami pornóról van szó. Nemrég megjelent a folytatás, most Mr. Grey szemszögéből! Azt eddig is tudtuk, hogy E.L. James egy mindent a pénzért típusú író, de én még mindig várom a választ egy bizonyos kérdésre. MIÉRT? 

Lábjegyzet: Ezek után természetesen nagy örömmel tölt el ezeknek a tweeteknek az olvasgatása. :D 

3. Minőségi történetek azért még jelennek meg magyarul, mint például a július 31. -én érkező Love letters to the Dead című regény, amiről korábban már írtam a várható filmadaptációk kapcsán is. 

4. Rowlingban viszont most sem kell csalódni, mert októberben érkezik (angolul) a harmadik része a Cormoran Strike krimisorozatnak, gyönyörű borítóval, mint mindig. 

5.  Harry Potterből szintén nem elég, ugyanis jövőre jön egy színdarab, Harry Potter and the Cursed Child (=és az elátkozott gyermek) néven. Rowling világosan kijelentette, hogy nem Harry előzmény történetéről van szó, így máris elindultak a spekulációk, hogy miről szólhat. 

Filmes berkekben

6. Az Éhezők viadala: A kiválasztott 2. részhez elindult végre a marketing kampány, kezdve pár érdekes poszterrel, mint például ez. 

7. Végül megérkezett az első előzetes is a negyedik Éhezők viadala filmhez! 

8. Második trailer a hamarosan mozikba jövő Papírvárosok filmhez. Nagyon várom. *_*

9. Akik szerették a Holtodiglant, azoknak érdemes várólistára tenni a Sötét helyek című filmet, ami (elvileg) még idén jön a mozikban. Itt is a második előzetese. 

10. Rapunzel története folytatódik! Az Aranyhaj és a nagy gubanc rajongói 2010 óta várnak a folytatásra, ami meglepő módon eddig egyáltalán nem volt tervben. Nem mintha ez baj lett volna, hiszen a film önmagában is megállja a helyét, viszont manapság minden folytatásos film franchise.  Most viszont örülhetünk, mert 2017-ben érkezik egy Disney Channel-ös sorozat, ami Aranyhaj és Flynn Rider közös története után, de még az esküvős Ever After kisfilm előtt játszódik. 

Continue reading →

Két éves a blog és egyéb örömködések

Mozgalmas volt az elmúlt hónap, mert amellett, hogy befejeztem a vizsgáimat, elballagtam a gimiből, és felvettek egyetemre (irány Dánia!), sikerült végre eljutnom kedvenc együttesem koncertjére (OneRepublic <3), ráadásul  a blogom is ma ünnepli a szülinapját. Igen, két évesek lettünk, szóval jöhet a koccintás!

Continue reading →