Egy marsi naplója könyvben és filmben (Andy Weir)

A Marsi azon könyvek közé tartozott, amit nem terveztem elolvasni. Nem gondoltam, hogy az én könyvem lenne. Mégis annyi helyen olvastam róla, ennyire meg annyira jó, kihangsúlyozva, hogy előzetes fizika ismeret nélkül is lehet imádni, hogy úgy döntöttem, szerencsét próbálok vele. Nagy kár, hogy előzetes félelmem mégis bejött és tényleg nem az én könyvem lett. Ugyanis vagy három hónapig tartott elolvasnom...

A történetről: Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

Rendben. A történethez hozzátartozik, hogy a film premierje előtt direkt elkezdtem olvasni, és csak az egytizedéig jutottam. Annyira untam a tudományos leírásokat. (Oké, soha nem voltam ötös fizikából...) Pedig érdekesnek tűnt a történet, de a sok fizikával, biológiával kapcsolatos Mark Watney monológ (még akkor is, ha közbeszúrt egy-egy humoros megjegyzést), egyszerűen lapossá tette a sztorit számomra. Szóval letettem.  Mégis, amikor három hónap múlva újra kézbe vettem egy hosszabb utazás alkalmával és mondhatni, rá voltam „kényszerítve”, egyhuzamban elolvastam kétszáz oldalt. Két napra rá pedig a teljes könyvet befejeztem. 

Szóval mégis tetszett. 

Tanulság? Egyesek hivatkozhatnak arra, hogy az én hibám volt, mert én nem értettem a sztori tudományos részét, de szerintem irodalmat úgy érdemes írni, hogy a laikusok számára is érthető, helyett élvezhető legyen. Ugyanis jó könyv volt, jól összerakott, egyedi a Mark Watney versus Mars harcával, viszont amíg a NASA-s részek nem jöttek, addig még főhősünk poénos beszólásai sem mentették meg a történetet. 

A fordulópont után -  ami azután következett be, hogy a NASA-nál dolgozó karakterek is megjelentek – váltott szemszögből latolgatták Mark esélyeit a Mars ellen. Mark karaktere követendő példa lehetne regény hősök szempontjából, optimizmusa és találékonysága szerethetővé tette, még akkor is, ha néha elegem volt a tudományos dumából. Ezt te is tudod Mark, nem igaz? De a Mars első krumpli ültető telepeseként ezt az olvasók többsége biztosan megbocsátja. 

A többi mellékszereplő, még akkor is, ha minimális szerepben, de érdekes volt. Nem sikerült a mély karakterizáció, de az írónak így is sikerült elérnie, hogy érdekeljen a többiek további sorsa. Plusz, azért jó volt olvasni a Marsbeli eseményekről más szemszögből. 

Summa summarum, tényleg jó volt a regény és örülök, hogy nem adtam fel az elolvasását. Nem az én könyvem lett, de néha ki kell lépni a komfortzónából.

Amit nagyon szerettem benne: Mark karakterét, valamint a sztori egyszerűségét. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A sok tudományos leírás. No thank you. 

Kedvenc karakter: Mark

Borító: 5/4

Pontozás: 5/4

_________________________________________________________

És a film:

Eredetileg a film előzetes hozta meg a kedvet a könyvhöz, de mivel eldöntöttem, hogy mindenképp elolvasom a regényt először, ezért a filmet csak nemrég tudtam megnézni. Watney szerepében kiváló volt Matt Damon, sikerült teljesen karakter hűnek maradnia az adaptációban is. 

Könyvadaptációként a film remekelt, bár a szigorú könyv fanok biztosan találtak kivetnivalót abban, hogy a film kihagyott pár halálközeli eseményt a Marson.  

Látványra elképesztő volt (kb. mint egy egyszemélyes Mad Max, csak a vörös bolygón), a vizuális effektek mind ott voltak, és első perctől kezdve látszott, hogy egy jól összerakott filmről van szó, neves színészgárdával. Bár... az Oscar jelölést nem értem. Nagyon jó film volt (számomra még élvezhetőbb is volt néha a könyvnél a kevesebb tudományos kommentár miatt),  viszont voltak sokkal Oscarra valóbb filmek is. Ellenben, a Gravity-Interstellar-Martian Oscarra-jelölt sci-fi hármasból szerintem még mindig a Marsi áll hozzám a legközelebb. Még akkor is, ha Gravityt nem láttam, de soha nem éreztem késztetést arra, hogy megnézzem, míg az Interstellar hatalmas csalódás volt, ami amennyire látványos, annyira logikai katyvasz volt. A marsinak legalább a kiszámítható befejezés ellenére is izgalmas és "reális" sztorija volt.  

Film pontozása: 10/8 

Continue reading →

Popcorn Posztok #4 - Állatok utópiája, egy szoba, na meg Deadpool

Rég volt ez a rovat a blogon, köszönhetően annak a sajnálatos ténynek, hogy nem sokat tudok filmet nézni mostanában. Ellenben az elmúlt hetekben. Ráadásul végre szüneten vagyok, így van két teljes hetem kiélvezni a szabadságot a következő  alkalomig, hogy egyetemre menjek. Haha. 

Room – A szoba

Mostanában nem volt szerencsém sok sötét témájú filmhez, de megnézve A szobát, egy ideig biztosan nem leszek hangulatban a következőhöz. Persze ez csak a film érdeme, mert annyira jó volt. Sok filmdráma esik abba a hibába, hogy a rossz ütemezés miatt a film nagy része unalmas lesz egészen a váratlan tragédiáig vagy egyéb drámai fordulatig. De nem itt. Izgalmas volt, hatásos és garantált sírás vagy libabőr okozó. Olyan sztori, ami az ember lányának a bőre alá kúszva éri el az életre szóló hatást. Ahogy a könyvben, úgy a történet kivitelezése is a filmben egyedi nézőpontot vesz fel az öt éves Jack szemszögéből, aki fokozatosan jön rá, hogy minden, amit Mama először állított a Szobáról, annak pont az ellenkezője igaz. Ugyanis van élet a Szobán kívül is. A legijesztőbb része a történetnek az, hogy ez nem csak fikció. Bár a könyv írója, Emma Donoghue nem egy valóban megtörtént eseményt írt le, de emlékezzünk vissza azokra a hasonló esetekre, amiket a híradóban hallhatunk. Borzalmas. Ezért minden dicséret megilleti a kis Jack alakítóját, Jacob Tremblayt, aki hihetetlen alakítást nyújtott az Oscart nyert Brie Larson mellett. Összefoglalva, hihetetlen emlékezetes film volt, szerintem az egyik legjobb az idei Oscar-jelöltek között (látva a többséget). 

Pontozás: 10/9

Zootopia (Zootropolis)

Bár a Disney legújabb művében az állatok kapták a főszerepet – én pedig a műfajban jobban kedvelem az emberi szereplőket, az Oroszlánkirály kivételével – mégis látva az első előzetest, tudtam, ezzel a mesével nem lőhetek mellé. Arra persze nem számítottam, hogy olyan társadalomkritikával fogok találkozni a történetben, ami a felnőtteknek szóló drámákkal vetekszik. Az állatkarakterek változatosak és emberiek voltak – mi az, hogy! -  a főszereplő páros, Judy Hopps, a nyúl és Nick Wilde, a róka között érezhető kémia volt (utóbbiban valószínűleg nagyban közrejátszott Ginnifer Goodwin és  Jason Bateman fantasztikus szinkronjátéka). A sztori főcselekmény szála a krimivonal volt, melyben örökké optimista nyuszink kezd el nyomozni az eltűnt állatok után, melyhez később kénytelen csatlakozni az egyik eset tanúja, a szélhámos Nick. A bűnügyi eset bár egyszerű volt, de a filmvégi megoldás fordulatai többszörös meglepetést hozott. A főcselekmény mellett folyamatos karakterfejlődést észlelhettünk, miközben egy részletes társadalom képet kaptunk Zootropolis lakóiról. Ami sajnos nem utópia. Ez a mese ugyanis olyan megoldatlan kérdésekre világított rá, amelyek ma is relevánsak, mint például a faji és nemi megkülönböztetés, diszkrimináció vagy a bürokratikus rendszer problémája . A nehéz témákkal persze nem a gyerekeket célozta meg a Disney, de amiért ez a film minden korosztály számára élvezhető, az a szarkasztikus humor, a belevaló dialógusok, a popkulturális  utalások  valamint a roppant részletes, lenyűgöző animáció.

Pontozás: 10/9

Deadpool

A képregény adaptációk legújabb dobása, a piros karikás Deadpool, aminek jobb a marketingje, mint a sztorija. Ami nem azt jelenti , hogy utáltam, nagyon is szórakoztató volt. Polgárpukkasztó, mindent kimond és megmutat vonásával üde színfolt a műfajon belül, valamint a Marvel/X-men univerzumban. A történet egyszerűsége ellenére izgalmas volt a cselekmény, a vizuális effektek is jók voltak, míg a színészi alakításokra nincs egyáltalán panaszom. Főleg Ryan Reynolds remekelt Wilson és Deadpool kettős szerepében. Ami  a film legnagyobb pozitívuma volt, az egyben a negatívuma is egyben. A cinikus, szarkasztikus poénkodások és párbeszédek dinamikus egyveleget képeztek az akcióval és aki nem szívbajos, a morbidhumort is értékeli a véres harcjelenetekkel. Ellenben, idővel a rengeteg poén erőltetetté vált, úgy éreztem, mindenáron próbálnak roppant humorosak lenni Deadpool kiszólásai a nézőknek és az egész szuper lazaság már fárasztóvá vált számomra. A kevesebb még mindig több. Ami erre a filmre is igaz. A mellékszereplők többsége pedig főleg hátvédként funkcionált. (Utóbbi a műfajban mondjuk egyáltalán nem meglepő, valamiért a mellékszereplők kidolgozása általában túl nagy falat a készítőknek.) Összességében viszont egy megnézésre érdemes filmet produkált Deadpool, ami tökéletes azok számára, akik megunták a lightos képregény adaptációkat, Disney-módra.

Pontozás: 10/8

Ti mi jót láttatok mostanában moziban? 

Continue reading →

Top 10 film, amit idén láttam (2015)

Hamarosan érkezik a Legek díjazása idei olvasmányaim számára, de mivel idén is volt pár fantasztikus és emlékezetes filmélményem, ezért kivételesen szentelek nekik egy külön posztot.

Random sorrendben!

Ahol a szivárvány véget ér

Büszkeség és bányászélet: Egy feel good brit film, ami mégis realista, drámai és komoly témákat feszeget, mint például a melegek helyzetének kérdése a 80-as években. 

Kódjátszma

Fehér isten: Nem mindennapi témájú film, ami egyszerre hozza a magyar valóságot és egy disztópiás történet drámáját. Egyik legemlékezetesebb hazai film, amit valaha láttam. 

Kingsman: A titkos szolgálat 

Agymanók  

Whiplash: Visszatekintve nézve jöttem rá, mennyire zseniális film, aminek az intenzitására, hangulatára a mai napig emlékszem.   A film vége pedig életem egyik legdurvább tíz perce volt. 

Mad Max: A harag útja

Ex Machina: Hihetetlenül intelligens film a mesterséges intelligenciáról, rengeteg elgondolkodni valóval és egy hatalmas csavarral a befejezésben. 

Én és Earl és a csaj, aki meg fog halni

Continue reading →

Egy korszak vége – A kiválasztott: Befejező rész kritika

Ladies and Gentlemen; Welcome to the 76th Hunger Games.

Mit jelent, amikor egy újabb könyvadaptáció franchise lezárul? Nosztalgia. Kétségbeesés. Öröm. Szomorúság. Valamint esetünkben, elégedetlenség. 

Persze, még mindig azt tartom, hogy az Éhezők viadala filmek a legkönyvhűbbek versenytársak közt. Az, hogy nem sikerült minden egyes filmes karakternek átadni a könyvbeli szerepét, szerintem nem a világ vége, főleg ha huszadrangú mellékszereplőről van szó. Ha egy két eseményt felcserélnek a nagyobb jó kedvéért, hát legyen. De amikor egy „epicnek” nevezett fináléról, utolsó részről van szó, ami rengeteg rajongó számára egy korszak vége  - hiszen minden egyes premier egy nagyobb jelentőségű eseményként bírt a fangirlök számára, akkor szívesen megjegyezném a rendezőnek. C’mon, you could have done better than this. 

Continue reading →

Drámai Filmes Projekt: Me & Earl and the Dying Girl

Vannak olyan filmek, amikről egyszerűen tudod, hogy meg kell nézned. Nem azért, mert játszik benne a kedvenc színészed, nem azért, mert csupa jót mondanak róla, de még csak nem is amiatt, mert a sztori annyira felcsigázta a fantáziádat. Egyszer megtekintve az előzetest, szimplán tudod, hogy ezt meg kell nézned, mert ez a te filmed lesz. 

Tíz esetből kilencszer ez be is jön. 

A történetről: Egy kis barátságba még nem halt bele senki. 
Greg Gaines, a különc kamasz mindent megtesz, hogy bármelyik iskolai társaságban elvegyüljön, vagyis láthatatlan maradjon. Egyetlen barátja van, Earl, akivel kultikus művészfilmekért rajonganak, és szabadidejükben nagy lelkesedéssel és minimális tehetséggel újraforgatják a kedvenceiket. 
Egy nap az édesanyja ráveszi Greget, hogy élessze újra barátságát Rachellel. 
Rachelnél leukémiát diagnosztizáltak, és Greg eleve hadilábon áll a lányokkal, de anyja utasításának kénytelen engedelmeskedni. Ráadásul, hogy felvidítsa Rachelt, Earllel kamerát ragad, és így nem csak a valaha készült legrosszabb film születik meg, hanem fordulópont jön el mindannyiuk életében.

Ezzel a lehetetlenül hosszú és egyben sokat eláruló névvel rögtön felkeltette figyelmem a film, majd megnézve a trailert pontosan így jártam. A sztori önmagában nem vonzott - a Csillagainkban a hibát máig nem néztem meg emiatt, de a (...) this isn't a touching romantic story mondattal rögtön meggyőzött, hogy ez mégsem a cheezy, tragikus véggel rendelkező drámákhoz tartozik... Ami nem is volt baj, ha nem bíztam volna el teljesen magam.

Persze látványra, hangulatra és humorra a film teljesen olyan volt, ahogy az előzetes beharangozta. Van a művészfilmeknek egy bizonyos hangulatvilága, ami itt is beköszöntött, de a furcsaságok és az elvontság még sem volt jelentős annyira, hogy a sztorit ne értsük meg teljesen. 

Greg és Earl által készített filmek

Annak ellenére, hogy a történet a mai populáris tini könyveket és filmeket idézte a betegséggel és a beharangozott tragédiával, volt néhány abszurd megoldása a cselekménynek, amitől az ember lánya egyszerűen képtelen volt teljes világfájdalommal végignézni a filmet. Mert megmosolyogtatott, megnevetett és megerősített abban, hogy pozitívan nézd a dolgokat. A vége pontosan ezért ért váratlanul, mert nem tudtam eldönteni, vajon a készítők a klisés, hálivudi megoldást választják, vagy a másik klisés hálivudi megoldást. Na, ezt jól megfogalmaztam...

Amiért mégsem tudok maximumot adni, az a hiányérzet. A film előtt rengeteg magasztaló kritikát olvastam, amelyben egyesek odáig mentek, hogy all-time favoritnak nyilvánítsák a filmet. Én viszont még nem tartok itt. Amellett ugyanis, hogy imádtam a szellemes dialógusokat, Gregnek, a főszereplőnek a hozzáállását a világhoz, a fekete humort, és a filmben elkészített filmek kivitelezését, a végét nem könnyeztem meg. Nem tudom miért, de a tény maga, hogy nem azt hozta ki belőlem a film, mint másokból (jelen esetben egy elhasznált százas zsepi csomagot), olyan hiányérzettel töltött el, hogy nem tudok tízből tízet adni. 

Pontozás: 10/8 

Continue reading →

Könyvek és más adaptációk a mozivásznon idén ősszel

Az őszi könyvadaptáció termése megint gazdag lett, így még egy posztot szentelek a rovatnak idén, harmadik felvonásként. Ti melyik filmet várjátok? 

Maze Runner: The Scorch Trials (Az útvesztő: Tűzpróba)

Hazai premier: Szeptember 17. 

A briliáns ötleten alapuló Maze Runner folytatása már egy hete látható a mozikban. Sajnos, de várható módon a pénzügyi siker ellenére sem nyerte el úgy a kritikusok szimpátiáját, mint bármelyik Éhezők viadala film. 

Continue reading →

Helyzetjelentés és minden, ami nyárról maradt...

Avagy egy kis személyes Hamlet hazájából...

Rendszeres látogatóim valószínűleg észrevették, hogy egy ideje a bejegyzéseim száma csökkenő tendenciát mutat. Hiába volt még pár hete nyár, szabadság meg tejfölös lángos - ami normál esetben rengeteg szabadidőt jelent - nem jutott több időm a blogra, mint szerettem volna. Olvasásra sem, de az eredeti tervem, miszerint bepótolom azokat a régi posztokat, amiket ősidők óta tervezek, megint befuccsolt. Csúfosan. Ennek több oka is van, nem csak az újdonsült egyetemista státuszom. Bár a külföldre való költözést egyszer már átéltem, de másodszorra sem jelentett ez könnyebbséget. Hiszen az első gondolatom az volt; mégis melyik könyveimet vigyem el a több százból? Végül is egyet sem, a kedvenceim közül  - melyik kedvencet a több tucatból? - így csak a két legutolsó szerzeményemet hoztam el, amelyek közül az egyiknek az értékelésével még tartozom nektek. Ha már Skandinávia, akkor jöjjön egy kis északi krimi! Emellett persze jött velem a Kindlim, azzal a megnyugtató tudattal, hogy sosem fogok kifogyni a jó könyvekből... A kiutazást követően persze jött az új lakásba átköltözés - éljen a függetlenedés! (mégha vannak is lakótársaim) - a bútorvásárlás lábunk lejárásáig, valamint egy biciklié, hiszen az emberek többsége itt azzal jár. A beiratkozás után pedig el is indult a tanítás, valamint a gólyatáborokhoz hasonlóan,  a rengeteg bulizás és más ismerkedős program. Így telt tehát az elmúlt két hetem. Bár most még reménykedem, hogy egy idő után lecsillapodnak a dolgok, és minden visszatér a normál kerékvágásba, köztük a blogom is. Hiszen annyi minden van, ami bejegyzést érdemelne!

TARTOZÁSAIM

Régebbi olvasások közül még maradt két tartozásom, a Selyemhernyó valamint a Hazudósok. Valamint az elmúlt hetekben, hosszú-hosszú idő után újra kezdtem egy régi kedvenc sorozatomat, amelynek a befejezését követően szintén tervben van egy rendhagyó értékelés. Ki lehet találni, melyik kedvencről van szó. :D

Sajnos az augusztusi hóvégi hírösszefoglalóm is elmaradt (most először, guiness rekord), amelyet  külön nem tervezek pótolni, ha csak nem a szeptemberi részben. Majd meglátjuk. 

POPCORN POSZTOK

A könyvek mellett a filmekre sem maradt annyi időm, mint szerettem volna, de azért a két és fél hónap alatt párszor eljutottam moziba. Nagyon várt animációs filmem, az Inside Out, vagyis Agymanók szerencsére nem okozott csalódást, sőt. Még jobban is szerettem, mint számítottam rá. Persze, a rengeteg égig magasztaló kritika alapján volt egy elképzelésem arról, hogy a Pixar megint megütötte a főnyereményt, de azért majdnem húsz évesen nem szokás ilyenekben reménykedni. :D Ugyanis a sztori egyszerre volt zseniális, elgondolkodtató, vicces és szerethető, rengeteg érzelemmel (szó szerint) elmesélve - inkább a felnőtteknek címezve. A befejezés pedig egyenesen elevenembe talált a költözés és a kapcsolatok terén történő változások miatt, így bár életemben nem először, de nem is sokadszorra, meghatódtam egy filmen. 10/10


A legújabb Marvel filmet sem hagytam ki, bár a "kissé" abszurd szuperhős címen futó Ant-mant (A Hangya) csak azután néztem meg, hogy kiderült, valójában nem érdemes lebecsülni, mert sokkal jobb, mint amire számítani lehet. Ennek ellenére tényleg nem volt sok elvárásom, így volt egy teljes mértékben szórakoztató két órám a moziban. Mind akció, mind humor szempontjából remekelt a film, bár megmondom őszintén, nem érzékeltem azt a tipikus Marvel-film hangulatot. Ami viszont nem baj. Sokkal jobb volt a Hangya Ultronnál. 10/8

Eszembe sem jutott, hogy megnézzem kategóriába került A kém, egészen addig, amíg egy barátnőm nem rá nem vett, hogy nézzük meg. A tipikus amerikai vígjátékokat egy ideje már kerülöm, és a főszereplőket játszó színészek sem a kedvenceim, így nulla elvárással ültem be a moziba, remélve, hogy legalább egy kicsit is tetszeni fog a Kingsman hatására... Legnagyobb meglepetésemre viszont nagyon tetszett a film, minden kínosabb Melissa McCarthy-féle poén mellett is. Jobban mondva, abból is volt egy pár, de amit legjobban értékelek, az pont az ő karaktere és a woman saves the day befejezés. Nem beszélve a Budapest és a Balaton vonatkozásokról, amikor végre tényleg fel tudtam ismerni kicsiny hazám helyszíneit egy filmben (és nem Párizsként címkézve). 10/8

KÖNYVMOLY PÁRBAJ

A tavalyi párbajt egy szép panaszkodós poszttal fejeztem be annak eredményeként, hogy a választott tíz regényből mindössze egyet fejeztem be. Szerencsére tanultam az esetből, így az idei KMP-t már sikeresebben fogom befejezni, amikor kevesebb, mint egy hónapon belül vége lesz. Bár igaz, most sem sikerült mindegyik könyvet elolvasnom, de tekintettel a mostani időbeosztásomra, biztos vagyok benne, hogy a hátralévő egy hónapban már nem tudnám pótolni a lemaradásomat, nem beszélve a posztokról... De nem is ez a célom most már. A tény maga, hogy a tavalyi egy "kötelezőhöz" képest idén már hatot is elolvastam, az fejlődésnek mondható számomra (főleg a gimi befejezése mellett). Ami azt jelenti, a következő menetnél is ilyen jól kell válasszam az olvasmányaimat, ha nem jobban. :D

A 2014-2015-ös Könyvmoly Párbaj A-listája

Continue reading →

Papírvárosok filmkritika

Bár a Csillagainkban a hiba tette híressé, sztori szempontjából  engem ez a könyve már első látásra jobban megfogott, ellentétben az évszázad szerelmi történetével. Még akkor is, ha a jövendőbeli film volt az, ami felhívta a figyelmem a könyvre. A történetet végül imádtam, így nagyon vártam a filmet, és mindazt az érzést, amit a történet átad, de most már a filmvásznon. Úgy vélem, ez sikerült is.

A történetről: Ki nem volt még szerelmes a szomszéd lányba? Quentin (Nat Wolff) óvodás kora óta odavan a környékükön lakó csajért, és természetesnek veszi, hogy ő tudomást sem vesz róla. Ezért lepődik meg igazán, amikor Margo (Cara Delevingne) egy éjjel bemászik a szobájába - méghozzá teljes nindzsa felszerelésben. Q és M együtt vág neki az éjszakának, hogy bosszút álljanak mindazokon, akik bántották őket. Nyomukban kompromittáló fényképek, vazelinnel bekent kilincsek és leborotvált szemöldökök maradnak. Valamint mindenütt egy nagy, falra festett M betű. Ezzel az éjszakával kezdődik egy gimis srác életének legnagyobb kalandja. Sok izgalom, félelem, váratlan tapasztalat és nagy öröm fér bele a történetbe: az átlagos fiú próbál megszokni, megszeretni majd megmenteni egy nagyon különleges lányt.

Érdekes módon a Papírvárosok nem aratott akkora osztatlan sikert, mint elődje John Greentől. Pedig nem rosszabb és nem kevésbé realisztikus történetről van szó, mégis többeket vonzott egy huszonegyedik századi tragikus love story, mint egy önmagunk megismeréséről szóló életszagú történet. Persze nem akarok teóriákba temetkezni, de van egy olyan érzésem, hogy sokan emiatt intettek be a mozi pénztáraknak. 

Komolyan, a 21. században képesek egyesek
a főszereplők kinézetén nyavalyogni?
Szánalmas. 

Én mégis, amire számítottam, mind megkaptam a filmtől. Casting szempontjából Cara Delevigne szerintem tökéletes Margo volt. Sikerült hoznia az okos, kalandvágyó, karizmatikus és titokzatos lányt, akibe Quentin, a főhős beleszeretett. Míg Nat Wolff szintén nagyon jól alakította a teljesen átlagos tiniéletet élő Q-t, akivel rengetegen tudunk azonosulni. A mellékszereplőket játszó színészek is jó választásnak bizonyultak, főleg azért, mert végre valahára majdnem gimnazista korú fiatalok játszottak gimnazistákat.  Nem harminc fele közeledők. 

Mint a könyv nagy rajongója, úgy láttam, adaptációként is megállta a helyét a film, mert a cselekmény nagy része szépen követte a regény történetét. Pár változatás persze történt, ami a szigorú könyvmolyokat feldühíthet, mint például Angela, Radar barátnője is részt vett a Margo utáni keresésben, vagy a sztori befejezése volt kronológiailag  más. 

Amit a legjobban szerettem viszont a filmben, az, hogy a film képes volt ugyanazokat az érzelmeket kiváltania belőlem, mint a regény. Quentin útkeresése és karakter fejlődése elgondolkodtatott, a road trip-en történt események megnevettettek, Radar szüleinek a furcsa szokása megmosolyogtatott és a karakterek nosztalgiázása a gimi végéről megint eszembe jutatta azt, hogy én is ugyanezen mentem keresztül alig pár hónappal korábban. A kocsikázós részek hangulata ráadásul megint emlékeztetett arra a vágyamra, hogy egyszer én magam vegyem a sátorfámat és kerekedjek fel, hogy világot lássak. Ennek az atmoszféra lefestése főleg  magát az írót illeti, aki olyan leírásokkal ruházta fel a sztorit, ami még a filmvásznon is vissza tudott köszönni.

Összességében egy élmény volt a film, nem is említve azt, hogy  kimondottan örülök annak, Hollywood most az egyszer lemondott a film elhálivúdiasításáról (bocsánat, ha nem létezik ilyen szó). Nem hozták be az amerikai gimikben lejátszódó sablon jeleneteket, mint például mások égetése vagy a főszereplők nyavalygása, hogy miért nem menők. Ezért pedig csak hálásak lehetünk, még akkor is, ha a Duffnál és sok más tinifilmnél ezt nem úsztuk meg. 

Film pontozása: 10/8

Continue reading →

Popcorn Posztok 3# - Időzavarban

Sajnos az utóbbi időben eléggé el voltam havazva mindennel (és ezen a múlt havi vizsgáim sem segítettek), így történt, hogy még az idei átlagosnál jobban lecsökkentetett könyvmennyiségemnél is jóval kevesebbet olvastam általában–, ami viszont nagyon szomorú, ha azt nézzük, egy-két évvel korábban még milyen sokat olvastam. (Konklúzió: Felnőni, tanulni költséges, ha időben és energiában nézzük, akkor még jobban.) Filmeket viszont néztem, és a moziba járási rekordomat szintén sikerült megdöntenem, mert az utóbbi időszakban annyi jó film került moziba, hogy néha ránéztem a tankönyveimre, majd az órára, majd megint a tankönyveimre és gondoltam – ha ma még egy matekpéldát kell integrálnom/business studies fejezetet memorizálnom, akkor meghalok. Az Időzavarban alcímet viszont egy kis magyarázat illeti. Azon kívül ugyanis, hogy ez a jelző rám is jellemző, az összes filmre is igaz – ami ebben a posztban szerepel, mert valamilyen szinten mindegyik kapcsolódik az időhöz…

The Age of Adaline (Adaline varázslatos élete)

Szeretem a hangulatos mozifilmeket, így abban a percben, hogy megláttam először az előzetesét a filmnek, tudtam, hogy muszáj lesz megnéznem. Az alapötlet szokatlan és érdekes, mert egy olyan nőnek az életét mutatja be a film, aki képtelen öregedni egy balesetnek köszönhetően, viszont az egész, „de jó nekünk örökké fiatalnak lenni” humbug nélkül, ráfokuszálva az egyedüllétre és a veszteségekre. A film cselekménye emellett nagy hangsúlyt fektet a szerelemre, amire Adaline évtizedekig nemet mondott, de egy bizonyos pasi mellet többé képtelen rá (na de ki lenne képes ellenállni Daario Naharisnak?). Ahogy számítottam rá, a film vizuálisan nagyon hozta a huszadik század hangulatát, vagyis Adaline korai éveit, miközben a történet különösebb drámai esemény nélkül is képes volt igazán érzelmes maradni. A film vége kissé meseszerűen szép lett, ami miatt maradt egy kis hiányérzetem. Egy picit több drámával vagy tragikummal ugyanis még nagyobb hatást kelthetett volna a történet, szerintem.

Pontozás: 10/8

Mad Max: Fury Road (A harag útja)

Ha létezik olyan, hogy nagy betűs MOZIÉLMÉNY, akkor a legújabb Mad Max remake-nél biztosan átéltem. Nem láttam az eredeti trilógiát, és a gyorshajtásos verdás filmeket sem szerettem soha, ezért komolyan meglepődtem azon, mennyire szerettem a filmet az első képkockától kezdve. A sztori egyszerű, mint a faék, mert az egész cselekmény abból áll, hogy a főhősök megtaláljanak egy bizonyos helyet a sivatagon túl, mégis mind az akció, mind a látványvilág annyira megfogott, hogy egy percig sem unatkoztam. A képi világ a speciális effektekkel ritka lenyűgöző volt és a dinamikus soundtrack szintén csak hozzáadott a film atmoszférájához, karöltve az olyan fura elemekkel, mint a gitáros pasi. Bár a karakterekről nem sokat tudtunk meg, de a girl power üzenet így is átjött, ami után csak remélni tudom, hogyha jön a folytatás, akkor az is ennyire különleges lesz minden szempontból.

Pontozás: 10/10

Tomorrowland (Holnapolisz)

Előzetes alapján néztem ki ezt a filmet nemrég, de finoman szólva is csalódás volt. Az alapkoncepció ötletes, egy jövőben létező világ, amihez az odavezető út viszont lassú, így egy idő után eléggé elveszítettem az érdeklődésem. A hosszú bevezető után - melyben megismerhettük George Clooney karakterének a gyerekkori énjét, szerintem enyhén feleslegesen - jött Tomorrowland megismerése Casey, a főhősnő által. Ekkor már beindultak szépen az események és kaptunk végre akciót is bőven  (a lightos, de látványos fajtából). Sajnos a karakterek egysíkúsága mellett a filmvégi üzenet hirtelen volt és hihetetlen - felnőtt szemből nézve legalábbis. Ha gyerekként láttam volna ugyanis, akkor biztosan megbékélek a végkifejlettel, és a nagy adag optimizmussal, amit a történet adott, de mivel most láttam és az előzetes anno mást közvetített, így a jó, de felejthető kategóriába tartozik a film.

Pontozás: 10/6

Pitch Perfect 2 (Tökéletes hang 2)

Amikor anno megnéztem az első részt, felkészültem egy High School Musical University editionre, arra viszont nem, hogy mennyire fogom szeretni. Pedig így volt, így az idén érkezett folytatást már a moziban vártam. Az várható volt, hogy sztori szempontjából kevésbé tud egyedit hozni, ezért ez nem is igazán számítható negatívumnak, annak viszont roppant örülök, hogy dalok és szerethetőség ugyanazon a szólamon voltak, mint az első részben. A dialógusok és beszólások szellemesek voltak, de többségében ez még mindig Anna Kendricknek és Rebel Wilsonnak tulajdonítható. Egyedüli irritáló tényező az új lány volt, aki valami idegesítően kislányos viselkedést produkált. Összességében viszont aranyos volt és moziban nézve még egy levetített koncertélménynek is megfelelt. 

Pontozás:10/8

Continue reading →

The DUFF filmkritika

Jellemző módon, ha van egy kiemelkedően jó könyv a műfajban, Hollywoodnak mindig sikerül egy középszerű, elklisésedett és eltinisített, ízig-vérig amerikai filmet készítenie belőle. Szegény Duffal is ez történt, pedig a Bajos csajok kora már tíz éve lejárt.

A korábbi pletykákkal ellentétben, a történet - melyben Bianca egy csapat megszégyenített Duffal legyőzi a suli méhkirálynőjét, Madisont – szerencsére hamisnak bizonyult, mert a film végül is átvette az eredeti cselekményt, és a hogyan fogadjuk el önmagunkat mondanivalót, de sajnos adalékként kaptunk rengeteg sablont is, amivel a film végül elveszítette azt, amit úgy hívunk, jó könyvadaptáció.

Continue reading →

Könyvek és más adaptációk a mozivásznon 2015 - II. felvonás

A múltkor már elkezdtem összeszedni az idei év kezdetén filmvászonra kerülő adaptációkat és most jöjjön a folytatás, többségében azokkal a filmekkel  amelyeket idén nyáron láthatunk először a mozikban. Valamint még párral, ami az előző bejegyzésből kimaradt. 

Still Alice (Megmaradt Alice-nek)

Hazai premier: április 11.

Bár a film hazánkban csak a filmfesztiválra kapott premiert - és azt is több hónappal az eredeti megjelenést követően  - de a kritikusoknál egyértelműen bizonyított, amit a kapott Oscar-díj is  bizonyít. 

Várási fok: 30% - Szeretem a drámai filmeket, de témától függően, ezért ez a film inkább az egyszer, talán listámon van. 

The longest ride (Hosszú utazás)
Premier: április. 10.

Ez a film is kijött már a mozikban, de mivel nem kapott nagy visszhangot, ezért szépen el is feledkeztünk róla, meg arról, hogy hazánkban is vetítsék. Mondjuk nem meglepő, a kitudja hányadik nyálas Nicholas Sparks könyvadaptáció után... 

Várási fok: 40% -Bár a kritikusok utálták, de a színészek miatt szívesen adok neki egy esélyt, természetesen egy nagyon nem anti-romantikus pillanatomban. 

Child 44 (A 44. gyermek)
Hazai premier: április 16. 

Történet szempontjából érdekesnek tűnő film, elismert színészekkel, és mégis borzasztó kritikákkal. 

Várási fok: 10% - Egy ideig érdekelt téma alapján, de látva az előzetes sötét színvilágát, meggondoltam magam. Közvélemény alapján szerintem jó döntés volt. 

Me and Earl and the dying girl
Premier: június 12.

Azt mondják, hogy akik szerették a Csillagainkban a hibát, azért fogják szeretni, akik pedig nem szerették az utóbbit, akkor azért fogják szeretni ezt a nem cheezy tinidrámát. Nem mellesleg egy Sundance-fesztivál nyertes filmről van szó. 

Várási fok: 70% - bár a "beteges" témák nem kedvenceim a filmdrámákban, de előzetes alapján azonnal megfogott a történet, így mindenképp kíváncsi vagyok rá. 

Ant-man (Hangya)

Hazai premier: július 23. 
A Marvel legújabb dobása, ami sokak szerint a legelső nagy bukta is lesz.

Várási fok: 50%  - Hangya, szuperhős karakter szempontjából teljesen hidegen hagy, de miután láttam az előzetesben azt az abszurd, mégis humoros jelenetet Thomas, a gőzmozdonnyal, száz százalék, hogy megnézem majd. A premier után közvetlen meg az is kiderül, vajon megéri-e pénzt kiadni érte.

Paper towns (Papírvárosok)

Hazai premier: július 30. 
A Csillagainkban a hiba hatalmas sikere után nem sokat habozott Hollywood, hogy a következő John Green könyvet is mozivászonra adaptálja. Számomra már a road trip téma miatt is nagyon várós...

Várások fok: 90%  - de mivel imádtam a könyvet, ezért nagyon remélem, hogy könyvadaptációként is remekelni fog. 

Dark places (Sötét helyek)

Premier: augusztus 7. 
A Holtodiglan után nem meglepő módon újabb Gillian Flynn könyvön alapuló thriller kerül a mozikba, bár eddig kevesebb kritikai siker érte, mint elődjét. 

Várási fok: 60%  - A tavalyi év legdurvább filmélménye volt számomra a Holtodiglan, így mindenképp van bennem egy morbid kíváncsiság, hogy ezt is megnézzem majd. 

Continue reading →

Bosszúállók: Ultron kora - Megéri a hype-ot?

Kezdem úgy érezni, hogy nagyobb várakozás előzi meg ezeket a filmeket általam, mint amennyire élvezem nézni őket valójában. A Bosszúállók második része is ebbe a kategóriába esik, mert már hónapokkal az itteni premier előtt az év egyik legvártabb filmje volt számomra, és az internettel együtt vártam izgatottan az első előzeteseket, majd számolgattam a napokat a vetítésig… Mégis, az első véleményeknek sikerült letörniük a lelkesedésemet annyira, hogy ne csalódjak akkorát az Ultron korában, mint tavaly a Galaxis őrzőiben...

Összességében nem volt rossz film, de elég messze volt a tökéletestől.

Continue reading →

Popcorn Posztok 2# – Melyikük a valódi úriember?

Az a pasi, aki egy jól menő cég fiatal, szexi vezetője sötét titkokkal, vagy egy kifinomult gyilkos a jó ügy érdekében a brit korona szolgálatában? Morális kérdések, amelyeket sokkal nehezebb megválaszolni, amikor a modor, a kinézet és az a bizonyos öltöny elhomályosítja a józan ítélőképességet... és pár film, amelyik mégis erre ad választ.

Fifty Shades of Grey – A szürke ötven árnyalata

Valószínűleg sokan kiakasztónak találhatják a gondolatot, de igen, tényleg képes voltam pénzt kiadni ezért a filmért, egy hónappal korábban. Rendben, a fő oka az volt, hogy egy barátnőmet kísértem el, másrészt pedig volt bennem egy morbid kíváncsiság a világ legbosszantóbb - könyvnek nem igazán nevezhető - adaptációja iránt… Megérte a pénzt? Jó kérdés.

Tulajdonképpen nem nevezném szörnyen rossz filmnek, mert van vizuálisan egy bizonyos hangulata, a színészek kihozták a karakterekből azt, amit lehetett (az elején még humorosnak is mondanám Miss Steele kínos csetléseit-botlásait), és természetesen ott a kedvencem, a soundtrack. Na de a történet? Rendben, nem olvastam a könyvet (csak egyszer pillantottam bele, és annyi elég is volt), de úgy gondolom, ebből a sztoriból soha a büdös életben nem lehetett volna valódi, értékelhető könyvadaptációt csinálni. Mert van egy minden eredetiséget nélkülöző Twilight fanfiction az irreális karaktereivel, mint például Mr. Grey és az aberrált gondolkodása a szex iránt (amit állítólag a sötét múltjának köszönhet), valamint Anastasia Steele, aki huszonéves, naiv kislányként gyorsan rákap Mr. Szürke különleges „ízlésére”, szerelembe esik, majd a végére kijózanodva az első keményebb „büntitől”, elhúzza a csíkot.  (De komolyan, ez korábban miért nem jutott eszébe?)  Plusz van egy szerződés, ami a feministák harcának összes elért eredményét semmibe veszi, és dióhéjban ennyi is a történet. Viszont megcáfolva az első mondatomat, a film végére egyre jobban untam a történetet, a kiszámíthatóságát és ezt a cukorban tocsogó, cheezy love storyt, így a film minden előzetes illúzióját elveszítve fejeződött be számomra, és történet szempontjából mind örökre, mert az biztos, hogy nem leszek kíváncsi a folytatásra…

Pontozás: 10/4 - és még jó szívű voltam. 

Kingsman: A titkos szolgálat

Nem tudom, ki hogy van vele, de ha fizetnének, se cserélnék le egyetlen helyes brit pasit sem Christian Greyre (főleg, ha Mr. Darcy az illető), így történt, hogy Valentin napon az ünneppel szembe menve néztem meg az év egyik legjobb akció filmjét. 

Már az előzetest látva volt egy sejtésem, hogy imádni fogom a filmet, hiszen volt benne adrenalin, humor és cuki brit akcentus, valamint ott volt az a nem elhanyagolható szempont, hogy a Kick-ass rendezője készítette – amiről tudni kell, hogy az egyik kedvenc szuperhősös filmem (gondoltátok volna? :D). Bár már hozzászoktam ahhoz, hogy a nagy elvárások miatt csalódok, de szerencsére itt semmi ilyesmi nem történt. Sőt, akciódúsabb volt, mint amire számítottam, tele vérrel (a kevésbé gusztustalan fajtából), szépen vágott harcjelenetekkel, izgalmas történettel és egy jelentős karakterfejlődéssel főhősünk, Eggsy szempontjából. Bár polgárpukkasztó jelenetekből sem volt hiány, de ezzel csak egyedibb lett ez a régi Bond filmeket idéző (vagy inkább kiparodizáló), mégis modern kémfilm. Szerencsére a készítők mertek kockáztatni, így volt benne pár csavar és meglepő fordulat, ami mellesleg rengeteg potenciált hagyott egy esetleges folytatásra. Utóbbin meg sem lennék lepődve, hiszen váratlan módon lett hihetetlen sikeres, így aki még megnézné, az még megteheti, mert nagyon-nagyon megéri. Lehetőleg nagy adag popcornnal. 

Pontozás: 10/10

Nagy szemek

Témához kapcsolódóan ezen kívül láttam még a Nagy szemeket mostanában, ami egy igaz történeten alapuló film egy festőnőről, aki engedve férje behízelgésének és a több pénz csábításának, férje nevével írja alá a festményeit.  Házastársa valódi jellemét felfedezve és hibájára rájőve évek múltán próbálja tisztázni a nevét. Ha még nem késő. Mondhatnánk, hogy hamisítatlan Tim Burton, de hazudnék azzal. Bár voltak benne igazi „burtonös” motívumok, de nagyon kevés, ez viszont még nem jelenti azt, hogy rossz film lenne. Csak más, mert inkább egy életszagú dráma volt, különleges hangulattal a 1960-as évekből. Egy kicsit több őrültség viszont nem ártott volna. 

Pontozás: 10/7

Ti milyen jó filmet láttatok mostanában? 

UI: Még mindig azon gondolkodom, hogy érdemes vajon megnéznem a Lázadót... 

Bármi tipp? 

(Kedvenc részem volt a trilógiában és rengeteg negatív kritikát hallani róla, mint film és könyvadaptáció.)

Continue reading →