2014. augusztus 27.

Renée Rosen: Babaarc

Az utóbbi időben több olyan filmet is láttam, ami az 1920-as években játszódik, aminek köszönhetően nagyon megszerettem ezt a korszakot. A hangulatát, a flitteres ruhákat, a zenét, a stílust… ezek után természetesen kíváncsi lettem, milyen lehet mindezt egy könyvben olvasni, remélve azt, hogy ugyanolyan élményt nyújt, mint a filmvásznon. Így is lett. 

A történetről: A tizennyolc éves Vera Abramowitz elhatározza, hogy kitör a szegény környékről, ahol gyermekkorát töltötte, és sokkal izgalmasabb életet fog élni, mint az őt egyedül felnevelő édesanyja. Rövidre vágatja a haját, és a térdét látni engedő ruhákban, vastagon kirúzsozott ajkakkal beleveti magát a chicagói éjszakába. Ilyenkor a nappal gépírónőként dolgozó lány vad charlestont jár, és csinos pofikájával kiérdemli a Babaarc becenevet.
Álma hamarosan beteljesülni látszik: egyszerre két fiatalembert is meghódít – az egyik egy jóképű és gazdag bártulajdonos, a másik nem annyira gazdag, de annál sármosabb szerencsejátékos. Mellettük végre bejut abba a csillogó világba, amelyről mindig is ábrándozott. Úgy gondolja, legnagyobb problémája az, hogy a két férfi közül melyiket válassza. Ám egy nap rádöbben, hogy mindkét szeretője gengszter, ráadásul két szemben álló banda tagjai. Vera váratlanul a szesztilalom idején kirobbanó gengszterháború kellős közepén találja magát – az Al Caponéval szemközti oldalon.

2014. augusztus 24.

Filmes jogok eladva #4 - Várható romantikus regények filmvászonra adaptálva

Szuper hírek a romantikus könyvadaptációk kedvelőinek. A rovat korábbi posztjaiban már volt szó YA könyvekről és komolyabb témájúakról, most pedig, érdekes módon csupa olyan hamarosan filmvászonra kerülő regényről hallhattunk az elmúlt időszakban Hollywoodból, amelyek többségében a szerelem dominál.

Rebecca Donovan, a Csak Lélegezz!  trilógia írónője nem is olyan rég, a saját honlapján közölte azt az örömteli hírt, miszerint, Emma és Evan történetéből film készül. De nem egy, hanem máris három film lesz! Három, körülbelül másfél órás filmre osztják majd az első könyv, az Elakadó lélegzet történetét, amelynek az írónője, a forgatókönyvírója és a producere is lesz. Az eddigi hírek alapján ez azt jelenti, hogy nem a nagyképernyőn láthatjuk viszont a könyvadaptációt, hanem más digitális platformon (mint tévéfilm, gondolom), de pozitívum, hogy így nem kell várni minimum egy évet a folytatásra. Bár dátumot még nem kapott a film, mindenesetre én kíváncsian várom a folytatását a projektnek. 

2014. augusztus 17.

Útinapló: Pozsonyi kifli és Prágai sonka

Vajon lehet kritikát írni azokról az utazásokról, amelyek egy nem képzelt világban történnek?

A választ nem tudom, mindenesetre jöjjön egy kis személyes poszt, nem útinapló formátumban.

Az utóbbi két hétben a szokásos évi családi nyaraláson voltam (ami hosszabb távollétem oka volt), mely során, kivételes módon nem a tengerpartot céloztuk meg, ahol kedvünkre süttethetjük magunkat, hanem Prága és Pozsony macskaköves utcáin jártuk le a lábunkat. (Komolyan, még most is fáj a lábam.) Az elsődleges célpont Prága volt, és köszönhetően annak, hogy Pozsony is útba esett, tartottam egy barátnős-vizitet, valamint egy város felfedező túrát. (Mint utólag kiderült, a szlovák főváros teljesen új volt számomra, pedig korábban azt hittem, már jártam ott. Valószínűleg összekevertem egy Párkányi látogatással, ne kérdezzétek miért…)

2014. augusztus 12.

Top 10 klasszikus, amit el szeretnék olvasni

Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal a problémával, hogy a klasszikusokat sokkal nehezebben veszem kézbe, mint a mai kortárs regényeket (aminek egyik oka a kötelező olvasmányokhoz köthető). Akármennyi pozitív véleményt is hallok egy–egy klasszikusról, ezzel a problémával újra is újra szembesülök, főleg manapság, amikor naponta jelennek meg újabb és újabb regények, és annak érdekében, hogy naprakész legyek a mai trendekkel olvasás terén, mindig őket veszem először kézbe, ellentétben a régebben íródott könyvekkel, hiszen az utóbbiak még pár hónap múlva is klasszikusok maradnak. Ezzel a Top 10-es listával tehát magamat is szeretném motiválni, amelyet nem is olyan rég, a külföldi blogok Top 10 Tuesday rovatjának témái közül választottam.

Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű 

Miért? Az egyik kedvenc vígjátékom az Easy A- Könnyű nőcske, amiről utólag kiderült, Hawthorne műve ihlette. Mivel már korábban is felfigyeltem Hester - 21. századi emberek számára már inkább szokatlan - történetére, ezért rögtön várólistára került a regény.


2014. augusztus 1.

Hóvégi hírösszefoglaló 10 pontban: Július

Könyves berkekben

1. Úgy látszik, a VB megtette hatását Rowlingnál, mert pár hete egy Rita Vitrol által írt kviddics világkupáról szóló cikk látta meg a napvilágot, amiben a volt Dumbledore Seregéről hintett el az újságírónő szaftos információkat. Szerintem többször kéne Rowlingnak megihletődnie novellaírás szempontjából… 

2. Még egy Harry Potter. Új borítóval adja ki a Bloomsbury a  sorozatot szeptemberben. Csak nekem nem tetszik?

Mintha Harry nem is öregedett volna