2014. augusztus 17.

Útinapló: Pozsonyi kifli és Prágai sonka

Vajon lehet kritikát írni azokról az utazásokról, amelyek egy nem képzelt világban történnek?

A választ nem tudom, mindenesetre jöjjön egy kis személyes poszt, nem útinapló formátumban.

Az utóbbi két hétben a szokásos évi családi nyaraláson voltam (ami hosszabb távollétem oka volt), mely során, kivételes módon nem a tengerpartot céloztuk meg, ahol kedvünkre süttethetjük magunkat, hanem Prága és Pozsony macskaköves utcáin jártuk le a lábunkat. (Komolyan, még most is fáj a lábam.) Az elsődleges célpont Prága volt, és köszönhetően annak, hogy Pozsony is útba esett, tartottam egy barátnős-vizitet, valamint egy város felfedező túrát. (Mint utólag kiderült, a szlovák főváros teljesen új volt számomra, pedig korábban azt hittem, már jártam ott. Valószínűleg összekevertem egy Párkányi látogatással, ne kérdezzétek miért…)

Pozsonyt tekintve, meglepődtem. Bár soha sem nézegettem képeket a városról, mégis volt egy előzetes elképzelésem, ami azóta élt a fejemben, hogy láttam egyszer egy Szlovákiában játszódó filmet (a helyszín természetesen nem Pozsony volt). A szlovák főváros a valóságban sokkal szebb, régi, történelmi múlttal rendelkezik, és olyan különleges városokra emlékeztetett engem, egy-egy aspektusból mint Velence vagy Veszprém. Bár a városnézést rövidre fogtuk Pozsonyban, mégis nagy kedvencemmé vált a pozsonyi vár, amelynek tetejéről gyönyörű a kilátás, valamint a régi városrész a szűk középkori utcákkal (ami még hangulatosabbá vált, amikor elkapott minket az eső és bőrig áztunk). Ezenkívül volt ott egy UFO nevezetű építmény, amely kinézetében hű volt a nevéhez, és az egyik legmagasabb építmény Pozsonyban, így a tetejéről ráláthattunk az egész városra.


A legnagyobb meglepetés viszont akkor ért, amikor, mint könyvszerető ember, elmentem egy könyvesboltba. Tudniillik, azon kevés alkalommal, amikor „kipróbáltam” a könyvesboltokat a történelmi Magyarország területén, mint például Erdélyben, a kínálatot nagyon szegényesnek éreztem. (Annak ellenére, hogy nagy arányban élnek még magyarok egyes Erdélyi városokban.) Ebben a pozsonyi könyvesboltban viszont több soros polcok voltak tele magyar nyelvű regényekkel, ráadásul a legújabbakkal, mint például a Párválasztó trilógia vagy Rowling Kakukkszója. Mindenesetre hízelgő volt ezt látni. :D

Steampunk hatás Prágában
Prága természetesen nem okozott csalódást. Nem hiába az egyik legnépszerűbb európai város, mert több évszázados múltjának a bizonyítéka még mindig él az épületekben és egyéb műemlékekben, amelyek az első perctől kezdve megadják a városnak azt a különleges hangulatot, ami miatt annyira szeretjük Prágát. A látnivalók közül a Károly híd, a Nemzeti Múzeum, a prágai vár, Visehrád – vajon van köze a mi Visegrádunkhoz? - és a Petrín kilátó, a Mucha Múzeum valamint a Szent Ágnes kolostor is sorra került, amelynek köszönhetően nem volt olyan nap, amikor ne hullafáradtan kerültünk volna ágyba. Míg a tükör labirintusban végre „kipróbálhattuk” milyen lehet Tyrionnak lenni, addig a Nemzeti Múzeumot a film és zeneszeretők is érdekesnek találhatták, mert tematikája főleg a modern korhoz kapcsolódott, így a média történelméről is találhatunk érdekességeket.



Sajnos közel sem értünk a végére a látnivalóknak, mert rengeteg minden maradt még, amire most nem volt időnk. Azonban ki mondta, hogy elég egyszer elmenni Prágába? Példának okáért ott van a Kafka Múzeum, aminek állítólag igazán depresszív hangulata van, és amit minden Kafka kedvelőnek látnia kell. (Lábjegyzet: én csak az Átváltozást olvastam tőle, ami dacára annak, hogy nem lett a kedvencem, egy érdekes és bizarr könyvélmény volt.)

Prága képekben
Amit a legjobban sajnálok, hogy a BBC-féle, The Musketeers sorozat forgatására végül nem jutottunk el. Igen, tényleg Prágában forgatják, vagy forgatták a sorozat második évadját (kritika hamarosan), és a forgatási képek alapján még akkor is tartott, amikor mi ott voltunk. Sajnos arról nem volt információnk, hogy éppen melyik Prágához közeli kastélyban forgatnak – kérdés volt, van-e egyáltalán lehetősége a civileknek megtekinteni az eseményt, találkozni a színészekkel –, így időhiány miatt törölnünk kellett ezt a tervet a felfedezni valók listájából.

Szuvenírek
Összefoglalva, szerintem mindenkinek megéri elmenni Pozsonyba és Prágába. Látva a turisták tömegeit, minden korosztály megtalálhatja a magának való elfoglaltságot, sokszor olcsóbban, mint például egy Párizsban, nem beszélve arról, hogy a kaja isteni. A híres csehszlovák sör mellett pedig mindenképp érdemes megkóstolni a Kofola nevezetű tradicionális üdítőitalt is. :) 
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése