Szuper hírek a romantikus könyvadaptációk kedvelőinek. A
rovat korábbi posztjaiban már volt szó YA könyvekről és komolyabb témájúakról,
most pedig, érdekes módon csupa olyan hamarosan filmvászonra kerülő regényről
hallhattunk az elmúlt időszakban Hollywoodból, amelyek többségében a szerelem dominál.
A Csillagainkban a hiba hihetetlen nagy sikere után
szerintem senki sem csodálkozik, hogy a „John Green könyve alapján” címke már
most hatalmas befektetés Hollywoodnak, amit mi sem bizonyít, hogy John Green
Paper Towns regényének jogai után, egy másik könyvének, az Alaska nyomában jogai is elkeltek. Az információ hivatalos, ugyanis maga az író
erősítette meg nemrég a közösségi
oldalain, hogy Sarah Polley lesz a forgatókönyvírója és egyúttal a rendezője is a könyvadaptációnak.
A YA regények filmváltozatai mindig is kétesélyes projektek
voltak Hollywoodban, ami főleg a megcélzott közönségnek köszönhető, de a
Csillagainkban a hiba sikere után úgy látszik a filmstúdiók felbátorodtak,
mert a filmdrámák mellett most olyan kortárs és realisztikus YA regények filmes
jogai keltek el, mint a To All The Boys
I’ve Loved Before, ami Jenny Han, a Nyár, amikor megszépültem írónőjének legújabb bestseller
könyve. A jogokat az Overbrook Entertainment vette meg, a könyvadaptáció
forgatókönyvírója pedig Annie Neal lesz.
Rendben, ez csak eredetileg volt egy "szimpla love story". Jane Austen Büszkeség és balítélet regényén alapuló zombis
feldolgozásról, a Seth Grahame-Smith által írt Büszkeség és balítélet meg a zombik regény filmverziójáról már
egy ideje hallhattunk olyan pletykákat, hogy Lily Collins fogja kapni Lizzy
Bennet szerepét, de a legújabb hivatalos információk szerint igazából Lily
James fogja alakítani Elizabeth karakterét. Mr. Darcy szerepére Sam Rileyt
választották, egy másik Bennet nővér szerepét Bella Heathcote fogja alakítani,
míg Wickham szerepét Jack Huston kapta. Austen klasszikusának zombis adaptációját
Burr Steers (Megint 17) fogja rendezni a David O. Russellel (Napos oldal) közösen írt
forgatókönyv alapján. Bár hivatalos premierdátum még nincs, de 2015-re tervezik
a készítők.
| Elizabeth Bennet és Mr. Darcy |
Ti melyik könyvadaptációt várjátok a legjobban?
Alaska nyomábant nagyon várom, de bevallom engem a zombis is nagyon izgat :)))
VálaszTörlésBár egyiket sem olvastam, de a tartalom alapján mindkettő érdekesnek hangzik :)
TörlésHúha a zombisra kíváncsi leszek:)
VálaszTörlésÉn is :D Bár a könyv elolvasásán is gondolkodom, de a molyos átlag eddig elrettentet...
TörlésHúúú, az Elakadó lélegzetre kíváncsi vagyok, nagyon szeretem.
VálaszTörlésNekem is nagyon tetszett a könyv. :) (még a hibák ellenére is), szóval nagyon kíváncsi leszek a filmre :D
Törlés