2014. november 30.

Mockingjay - A kiválasztott 1. rész filmkritika

Az igazság az, hogy valamilyen szinten meglehet érteni azokat, akik teljességgel ellenezték Az Éhezők viadala trilógia befejező filmjének kettészedését, főleg azután, hogy összesen tíz oldallal hosszabb A kiválasztott, mint az első két rész. Ráadásul a könyv első fele, pont, hogy nem bővelkedik eseményekben, mert Katniss egy hatalmas érzelmi viharon megy keresztül, ami mellett nincs sok ideje akcióban részt venni, így nem meglepő, hogy ez a Mockingjay Part 1-ra is kihatással volt. De úgy tűnik, engem ez mind hidegen hagyott a moziteremben, mert én igenis nagyon élveztem. Szóval nem értem azt a sok fanyalgó rajongót, de mind tudjuk, ízlések és pofonok... 

A történetről: Miután az összeesküvők a tizenharmadik körzetbe menekítették az ellenállás szimbólumává váló Katnisst, a lány találkozik Coin elnökkel és szövetségeseivel. Katniss vonakodva bár, de az ellenállás élére áll, hogy megmentsék Peetát, valamint a többi győztest, hogy végleg leszámoljanak a Kapitóliummal, és az összes körzetre kiterjesztett diktatúrával. 

2014. november 29.

Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác

Az írónő debütáló regényével, az Anna és a francia csókkal új kedvencet avattam anno (és még sokan mások is különböző véleményeket látva), ezért nem meglepő, hogy a folytatást is azonnal elszerettem volna olvasni. De ahogy lenni szokott, egy remek kezdet sok buktatót tartogathat még a későbbiekben, ezért felvértezve magam, beleolvasgattam egy kicsit Lola történetének kritikáiba is, így kiderült, hogy a folytatás közel sem aratott akkora sikert a St. Clair rajongók között. Így kevesebb elvárásokkal neki kezdve az olvasásnak, egyáltalán nem csalódtam. 

A történetről: Lola Nolan, a szárnypróbálgató divattervező nem híve a divatkövetésnek. Ő jelmezeket alkot. Minél ütősebb a szerelése – minél sziporkázóbb, furább és vadabb –, annál jobb. De bármennyire hajmeresztő is a stílusa, Lola imádja a szüleit, tűzbe menne a barátnőjéért, és merész terveket szövöget a jövőről. Szóval minden tök tuti (a dögös rocker fiúját is beleértve), amíg vissza nem költöznek a környékre a rémes/utálatos Bell ikrek: Calliope és Cricket. Miután Cricket – a tehetséges feltaláló -ikernővére árnyékából kilépve, ismét része lesz Lola életének, a lány rákényszerül, hogy végre tudomásul vegye az érzéseket, amiket időtlen idők óta táplál a szomszéd srác iránt.

2014. november 20.

Filmes jogok eladva #5 - Mégtöbb YA könyvadaptáció a láthatáron

Hollywood nem pihen, ez nyilvánvaló, ezért megint összegyűlt egy csokorra, vagyis posztra való könyvadaptációs hír, ami a közeli vagy távoli jövőben a mozivásznakon fog landolni. A legpopulárisabb könyvadaptációknak köszönhetően pedig úgy tűnik, hogy a YA regények jogai még mindig a legkellendőbbek a filmgyárban, amelyek a mostani Filmes jogok eladva posztban fognak dominálni. 

Samantha Shannon, a Csontszüret (The Bone Season) írónője nemrég frissítette regényének filmadaptációs státuszát Tumblr-ön, miszerint a várható Csontszüret adaptációnak kétszeres Oscar-jelölt forgatókönyvírója lesz. Bár Shannon megerősítette, nem valószínű, hogy kevesebb, mint két-három éven belül megtörténik a film premierje, de nagyon jó esély van arra, hogy ténylegesen mozivászonra kerül a könyv, miután az Imaginarium Studios, 20th Century Fox és Chernin Entertainment megvette a filmes jogait az alternatív világban játszódó fantasy regénynek. A könyvadaptáció producerei már meg is vannak, Jonathan Cavendish, Jenno Topping, Peter Chernin valamint Andy Serkis személyében, akit a mozi nézők a legújabb Majmok bolygója filmek Caesarjaként is ismerhetnek. 

2014. november 16.

Őszi sorozatok - Így folytatódtak...

Avagy a The 100, Witches of East End, Once Upon A Time és Reign folytatásairól.
Elkezdődött az őszi szezon, és vele együtt az ősszel induló újoncok és folytatások. Egyes nyáriak pedig pont most fejeződtek be, így jöjjön egy kis állapotjelentés az aktuálisan nézett sorozataimról. 

The 100 - Felnőtt a 2. évad

Izgalmasan indult a 2. évad, rengeteg cselekmény szálat elindítva vagy száz szemszögből. Komolyabb problémát nem tudok ellene felhozni, mert úgy tűnik, a készítők tanultak az előző részek hibáiból, és a tinirománcokat hanyagolták az utolsó részek veszélyeinek közepette. A Mount Weatherbe került fiatalok helyzete egyre érdekesebb - már ami a hely sötét titkait illeti -, míg a földre szált Ark megmaradt túlélői az új kialakult szociális szituációval bajlódnak, ami még konfrontációt okozhat. Hiszen mindig, mindenhol lesznek hatalomra éhes emberek. A főbb karakterek többsége (akiket eddig nem állhattam), mint Finn, Clarke vagy Octavia egyre badassebbé váltak az események fordulatával, ami különösen tetszik.  Amit sajnálok, hogy Bellamynak kevesebb szerepe lett, amióta ennyi szálon fut a sztori, de ez van. És végre kaptunk sorozat főcímet is! 

2014. november 12.

Jenny Han: To All The Boys I've Loved Before

Attól a perctől kezdve, hogy belefutottam az interneten a regénybe, tudtam, hogy el kell olvassam a könyvet. Először is ott volt ez a kellemes, hangulatos borító, ami már akkor megvett kilóra, még mielőtt ismertem volna a fülszöveget. Nem is említve a címet, ami a hosszúsága és tartalma miatt rögtön sejtette, hogy ha egy átlagos romantikus könyvvel is van dolgunk, a sztori alapötlete egyáltalán nem lesz az.

A történetről: A tizenhat éves Lara Jean soha nem merte bevallani az érzéseit egy srácnak sem, aki valaha tetszett neki, ezért inkább levelet írt nekik, amit elrejtett egy kalapdobozban az ágya alá. Egy nap viszont a doboz eltűnik, vele együtt az összes plátói szerelmének írt levéllel, aminek következtében Lara Jeannek szembe kell néznie minden félelmével, valamint az összes sráccal, aki megkapta a szerelmes levelét....

2014. november 8.

Top 10/2 kedvenc dal inspirálta olvasmány

Nektek vannak olyan kedvenc zeneszámaitok, amelyeket hallgatva egy olyan könyv jut eszetekbe, aminek semmi köze a zeneszámhoz? 

A mostani Top 10 bejegyzésben összeszedtem tíz, helyett az első 5 olyan dalt, bloggerina társamhoz, Lilianehoz hasonlóan,  amelyek valamiért emlékeztetnek egy adott könyvre és a történetére, ami lehet akár a dalszöveg, a szám címe, vagy akár a klip hangulata miatt. A lényeg, hogy más módon ne kapcsolódjon a regényhez - például ne legyen említés arról a dalról a regényben, vagy ha a könyvből  van adaptáció, akkor a szám nem lehet a film soundtrackjének a  része. Ez tehát egy teljesen szubjektív asszociáció, tíz régebbi kedvenc dalról (ugyanis az aktuális kedvencem mindig változik), amit akár meg is cáfolhattok, ha titeket a dal egy másik olvasmányra emlékeztet. 

2014. november 1.

Hóvégi hírösszefoglaló 10 pontban: Október

Utólagos Happy Halloweent mindenkinek! Sajnos idén nem készültem Halloweeni ajánlóval, mert az utóbbi időszakban nem igazán volt szerencsém se horrorfilmhez, se horror műfajú könyvhöz, így nincs igazán mit ajánlanom, de mivel az utolsó hónap filmes és könyves hírek szempontjából elég sűrű volt (főleg képregény adaptációk terén, de erről szerencsétekre most nem lesz szó), ezért jöjjön is a szokásos havi hírösszefoglaló. 

Könyves berkekben


1. Ehhem, ehhem.  Rowling Halloween alkalmából újabb rövid szösszenettel ajándékozta meg rajongóit, melyben ezúttal Umbridge háttértörténetéről olvashatunk, ahol kiderül, miért is vált egy gonosz vén varanggyá mindenki legutáltabb karaktere. A rövid háttérsztori elérhető a Pottermore-on vagy a Today.com-on. :)