2014. december 30.

A Hobbit filmek - Egy váratlan utazás Smaug pusztaságán keresztül az öt sereg csatájáig


Rendben. Lehet, hogy szentimentálisan fog hangzani, de én nagyon élveztem mind a három A Hobbit filmet. Egytől egyig. Persze azt tudni kell, hogy eredetileg meg sem akartam nézni  - legalábbis nem mostanában - főleg azután, hogy mindenhonnan azt hallottam, milyen unalmasak. Mennyire nem hozzák a Gyűrűk Ura szintjét. Meg ennyire rossz, meg annyira etc... Végül egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy az utolsó filmet megnézem moziban (ami végre rövidebb, mint százhatvan perc), egyúttal pedig tartok egy két napos Hobbit maratont, ahol bepótolhatom az előző két részt, és abban az esetben, ha nem tetszik, legalább gyorsan túl esek a teljes trilógián három nap alatt. Meglepő módon viszont egyáltalán nem így történt. 

2014. december 23.

Robin LaFevers: Sötét diadal

Ismae és Duval története az előző részben nagyon a szívemhez nőtt, így amikor megtudtam, hogy a folytatásban már nem találkozok velük, tele voltam kétségekkel arról, hogy mennyire fogom élvezni a Sötét diadalt. De ahogy lenni szokott, mindig akkor találkozunk a legjobb sztorikkal, amikor egyáltalán nem számítunk rájuk, így történt, hogy Sybella könyve ezerszer jobban tetszett, mint az előző. Na jó, az ezerszer talán túlzás...:) 

A történetről: Árulás, hűtlenség és veszély. Szerelem és kaland, történelem és varázslat, bosszú és megváltás keveredik a Gyilkos kegyelem folytatásában. A XV. századi Franciaországban Sybella az elkeseredéstől és a gyásztól félig eszét vesztve érkezik a Halál titkos kolostorába. A halál szolgálólányai készségesen menedéket adnak neki. A segítségnek azonban ára van… Sybellát, akinek természetes tehetsége van a halál és a csábítás művészetében, a kolostor legveszélyesebb fegyverei között tartják számon. Ám ezek az orgyilkos képességek nemigen vigasztalják, amikor újra vissza kell térnie abba az életbe, amely kis híján megőrjítette. És miközben Sybella maga a halál istene által kovácsolt fegyver, a cél érdekében az istenség kénytelen lehetetlennek tűnő küldetésre indítani a lányt. Amikor a halál szolgálólánya a várbörtönben váratlan szövetségest talál, vajon a bosszún kívül talál magának mást is, amiért érdemes élni? 

2014. december 20.

Könyvek és más adaptációk a mozivásznon 2015: I. felvonás

Ahogy idén is, úgy 2015-ben sem lesznek mentesek a mozik a könyv és egyéb adaptációktól, aminek köszönhetően megint nem fog eltelni úgy egy hónap sem, hogy nem költök mozira pénzt. Persze ezt cseppet sem fogom bánni, ha jó filmről lesz szó. Így összegyűjtöttem a 2015-ös mozivászonra adaptált könyveket és meséket, amelyek az év első félévében jönnek ki.

Into the woods (Vadregény)

Hazai premier: 2015. január 1.
A hazánkban is ismert musicalen alapuló "mese-mashup" adaptáció, ahol egy pék és feleségének a története keveredik több Grimm mesének a szereplőivel. Mindez az elmaradhatatlan fantasztikus látvány világgal és énekkel. Sok-sok énekkel. (Ha már Disney-ről van szó.)



Várások fok: 60%  - szeretem a meseadaptációkat, de előzetes alapján rengeteg dal lesz benne. Amiből kezdek már kinőni. De remélem tévedek.

The Fifty Shades of Gray (A szürke ötven árnyalata)

Hazai premier: 2015. február 12.
2013 sikerkönyve, az erotikus novellák úttörője, a mamipornó becenévre hallgató Twilight fanfiction (ahol csak a nevek mások), végre (nem végre) mozivászonra kerül jövő év Valentin napján.


Várási fok: 20% - Normál esetben nem mennék el a moziba, hogy pénzt költsek erre a ...- ra, de a barátaimat érdekli, így maximum írok róla egy negatív kritikát. :D

The DUFF

Premier 2015. február 20.
Az azonos című könyvön alapuló adaptáció, ahol a sztori a nem megszokott YA könyvek táborát erősíti, hiszen minden egy frenemies with benefits-cel indul. Egyetlen problémám, hogy tartalom és előzetes alapján rengeteget változtattak a történeten. Öreg hiba.



Várási fok: 70% - Bár a regény kedvenc lett, de a sok változtatás miatt félek is tőle.

Cinderella (Hamupipőke)

Hazai premier 2015. március 13.
Az eredeti Disney-mese élőszereplős remake-je. Eddig előzetesek alapján sajnos csavar és nézőpont váltás nélkül, ami miatt egyedül a színészgárda és a látványvilág miatt lehet érdekes.



Várási fok: 60%

Insurgent (A lázadó)

Hazai premier 2015. március 20.
A beavatott folytatása, melyben Tris, Négyes és a többiek továbbra is rengeteg ellenséggel néznek szembe. Előzetesek alapján pedig még több akcióra, még több vérre, és még több látványra számíthatunk.



Várási fok: 70% - Bár nagyon kíváncsi vagyok rá, mivel nekem ez a kedvenc kötetem a trilógiában, de az eddigi trailerek nem azt mutatták, hogy olyan könyvhű adaptáció lesz, mint az első film...

Far from the Madding Crowd

Premier: 2015. május 1.
Bár semmit sem tudok a történetről, azonfelül, hogy egy Thomas Hardy regényen alapul, ami hazánkban meg sem jelent, de hangulatos Viktoriánus korabeli drámának tűnik előzetes alapján.



Várási fok: 50%

Avengers 2 - Age of Ultron (Bosszúállók 2 - Ultron kora)

Hazai premier: 2015. május 7.
A Bosszúállók folytatása, melyben Vasember készítette Ultron életre kell és átakarja venni az uralmat a világ fölött, így újra szükség lesz a Bosszúállók segítségére a világ megmentésében.



Várási fok: 90% - Előzetes alapján nagyon jónak tűnik, de ha megint túlhájpolják, mint a Galaxis őrzőit, akkor nagyobb az esély rá, hogy csalódva jöjjek ki a moziteremből... Remélem, nem így lesz.


2014. december 17.

"It's always tea-time" plusz egy book tag

Tea vagy kávé? Az utóbbi időben rájöttem, hogy én inkább a tea híve vagyok, mert egy nap sem telik el anélkül számomra, hogy ne igyak teát minimum kétszer, míg  kávéra igazából csak hétvégente jut időm (tudom, furán hangzik), vagy ha a Starbucksba megyek - ami valószínűleg megbocsáthatatlan bűnnek számít a kávét preferálók közt. A tél beköszöntével pedig még többször jön el a tea ideje (természetesen egy jó könyv mellett),  így amikor Vickynél megláttam ezt a book taget, tudtam, hogy ez az én posztom lesz.  Az eredeti ötletért pedig köszönet az Enchanted by Pages bloggerének! :) 


2014. december 14.

Tammara Webber: Between the Lines (A sorok között)

Karácsony felé közeledve végre bevallhatom, hogy a könyv elolvasása után tisztára úgy éreztem magam, mint azok a szegény gyerekek Szenteste, akik az áhított plüssmackó helyett, a díszes, csili-vili ajándékcsomag alján csak egy pár zoknit találtak… 

A történetről: Reid Alexander hozzászokott, hogy megkapja, amit akar – most pedig épp legújabb szereplőtársát, Emma Pierce-et akarja. Az egész világ fölsorakozik, hogy szépen a kezére játsszon ebben, amíg a külső forgatási helyszínen a fiú két váratlan akadállyal nem kerül szembe: egy ádáz volt barátnővel meg egy szintén Emma kegyeire pályázó vetélytárssal. 
Emma Pierce csak most tette meg a nagy lépést, szakított a reklámokkal és televíziós filmekkel, amelyek éveken át foglalkoztatták. Az igazi mozifilmben – a szuperdögös Reid Alexander mellett – kapott főszerep valóra vált álommal ér föl. Emma azonban titkos vágyat rejteget a szívében: 
egyszerűen normális lány szeretne lenni.

2014. december 9.

Miért veszélyesek a jó stílusú, olvasmányos regények?

Mert elhitetik az olvasókkal, hogy egy jó regényt olvasnak. Akkor is, ha a történet egy kalap sz... Így manipulálnak. 

Be kell valljam, hogy velem is számtalanszor megtörtént,  hogy egy könyvről azt hittem, hogy tetszett, csak azért, mert pár nap alatt felfaltam a könyvet, olyan könnyed és olvasmányos volt. Aztán – jó esetben - pár hét – rossz esetben – pár hónap múlva, egyszer csak eszembe jut a könyv, és rájövök, hogy már semmire sem emlékszem a történetből. Vagy még rosszabb, talán mégis dereng a történet, de elkezdve rajta gondolkodni, tényleg, miért is szerettem ezt a könyvet? Veletek történt már ilyen? Vagy a legfőbb kérdés. Egyáltalán, mennyit számít a könyv végső értékelésénél a stílus? 


2014. december 4.

Hóvégi hírösszefoglaló 10 pontban: November

Bár kissé megkésve - köszönhetően az erre a hétre összezsúfolt félévzáró vizsgáimnak...  - de megint összegyűjtöttem az előző havi könyves-filmes híreket. :)

Filmes berkekben

1. Megérkezett a The Duff első előzetese! Felemás érzéseim vannak, mert az első fele egész jónak tűnik (legalábbis a könyvből sok momentumot felismertem), viszont a trailer másik fele még csak nem is emlékezetet az eredeti sztorira...