Na jó, lehet, hogy nem én vagyok a világ legnagyobb LOTR fangirlje, és ezért is szerettem annyira A hobbitot. Ugyanis amikor először olvastam a trilógiát, addigra már túl voltam a Harry Potteren - szóval ez az univerzum számomra az abszolút első - ráadásul a filmeket sem tudom elfogulatlanul értékelni, mert mire végignéztem a filmeket teljes egészében, addigra annyiszor láttam részletekben, hogy semmi meglepetést sem okozott. De lehet, hogy az a tény is sokat segített, hogy nem volt sok elvárásom a sok negatív kritika után, meg a könyv miatt, amit még nem olvastam... kitudja.
A Váratlan utazás meglepő módon Frodoékkal kezdődött, majd hatvan évet a múltba ugorva folytatódott a törpökkel, akik törtek-zúztak szegény Bilbónál, miközben önkényesen vendégeskedtek nála. A bevezető kissé hosszúra is sikerült miattuk, már nagyon vártam, mikor kezdődik el a Gandalf-féle kaland. A cselekményvezetés a folytatásokban sem lett sokkal gyorsabb, de én egyáltalán nem bántam, mert a Tolkien-univerzum rögtön beszippantott a hangulatával, a zenével és a látványvilágával. Ráadásul akármilyen ütemben is haladott a történet, a sztori számomra mégis izgalmas maradt. A főkarakterek nagy része nagyon jól lettek kidolgozva, színesek, és majdnem minden esetben szerethetőek lettek. Utóbbi a cselekmény izgalmas szempontjából fontos is, mert ha nem tudom megszeretni a szereplőket, akkor nem is érdekel a sorsuk (és a történet sem). Másrészt pedig a karakterek felépítése is említésre méltó, mert amíg a Gyűrűk Urában kifogásolni lehetett azt, hogy a szereplők csak feketék vagy fehérek - kivéve Boromirt - addig a három Hobbit film alatt megismert karakterek sokkal árnyaltabbak, és több váratlan fordulatot is hoztak.
Zsákos Bilbó karaktere például ezerszer szimpatikusabb volt, mint anno Frodo, mert talán több hibát vétett, de ő maga is javította ki azokat leleményességével és bátorságával. Martin Freeman az alakításával tökéletesen vászonra is vitte ezt. A törpék közül a legérdekesebb karakter természetesen Thorin volt, aki pálfordulásával, kételkedésével nem feltétlenül vált rögtön kedvenccé, de azért a csata végén mégis megkönnyeztem. Kilit szintén bírtam, főleg a nem túl törpös vonásainak köszönhetően (:D), ráadásul eleve esélytelen szerelme Tauriellel sok érzelmet vitt a történetbe. Legolas itt önállóbb és harciasabb szerepben tündökölt, bár sokszor elgondolkodtam a színváltós szemeiről... Komolyan, nem tudtak volna egy olyan színű kontaktlencsét szerezni, mint amit a Gyűrűk Urában is viselt? Semmiképp sem felejthető karakter volt ezen kívül Barn, a Tóvárosból, valamint Thranduil, a tündék királya, akinek végre olyan céljai is volt a tündék közt, amelyek nem teljesen önzetlenek.
Persze, a filmek hibái mellett azért nem mehettem el. A cselekmény szálak szempontjából ugyanis volt pár üresjárat, ami valószínűleg a játékidő meghosszabbítására szolgált. Ezt főleg Gandalf részeinél érzékeltem, amikor az öreg varázsló megint magára hagyta a törpöket, és amikor Szauron visszatértét kezdték el rebesgetni. Utóbbi már csak azért is volt felesleges, mert mindenki tudja, hogy ez a mindenkit fenyegető veszély csak hatvan év múlva fog megoldódni, miközben a küszöbönálló "epic" csata megnyerése semmivel sem fogja közelebb vinni hőseinket a Gonosz teljes legyőzéséhez. A Gyűrűk Ura utalások azért viccesek voltak. (Bár ha Aragorn ekkor már élt, akkor az eredeti trilógiában sokkal idősebb kéne legyen, nem? Ha már egy emberről van szó...)
A vizuális effektek majdnem minden esetben fantasztikusak voltak. A "majdnemet" azért emelném ki, mert pár harci jelenet már abszurd módon emlékeztetett inkább egy videojátékra, mint egy filmre, míg a "Galadriel elűzi a gonosz, csúnya Szauront", meg egyszerűen gagyi volt. Mintha elfelejtették volna a készítők befejezni néha a CGI-t. A filmek felépítése is hagy némi kívánnivalót maga után, mert a nyolc óra alatt nem igazán volt csúcspontja a filmeknek, plusz, a klisék használatát sem vetették meg az írók. Bár a Deus ex machinahoz már igazán hozzászokhattunk volna az eredeti trilógiában is, szólva egy szavam sem lehet az utóbbi miatt.
Összefoglalva az előzménytrilógiát, számomra mégis egy száz százalékig pozitív élmény nyújtott a visszatérés Tolkien- univerzumába. Igen, megértem azokat is, akik számára csalódás volt, hiszen Peter Jackson hiába zseniális rendező, a háromszor majdnem három órás filmek sok esetben tűnhetnek még egy bőr lehúzásnak. Talán az is, de ettől függetlenül én magam azt vallom, hogyha a Gyűrűk Urát szerettük, akkor képtelenség utálni A Hobbitot. Mert a történet mindentől függetlenül érdekes és izgalmas, tele színes karakterekkel, akik sok esetben szolgáltak humorforrásként is, amitől csak még szerethetőbbé vált ez a felnőtteknek szóló mese, törpökkel és tündékkel, orkokkal és Smauggal, na és persze egy hobbittal.
UI: És még Gollam is befigyelt!
Film trilógia pontozása: 10/8 -Most már tényleg illene sort kerítenem a könyvre is!
Szia! Nagyon tetszik a véleményed a filmről,teljesen egyetértek veled. Én nem láttam az 1,2 részt a Hobbit filmekből de a 3.-at a moziban néztük az egyik barátnőmmel és annyira tetszett,hogy otthon meg is néztem a többi részt is.A könyvet is el szeretném olvasni. A kritikádtól pedig még jobban meghozta hozzá a kedvem:) Üdv: Domi
VálaszTörlésÖrülök, hogy neked is tetszett. :) Sajnos elég vegyes a fogadtatása a filmeknek. A könyvet még én sem olvastam, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, azt is fogom -e ennyire szeretni. :D
TörlésCsak annyit szólnék hozzá, hogy igen, Aragorn már ekkor is élt. A Gyűrűk Ura trilógia idején 87 éves volt, azért nem látszik öregnek (elv.) mert Númenori :D (Nem mellesleg a könyvek szerint Elrond - és ezáltal Arwen - igen távoli rokona is.
VálaszTörlésEz nekem valahogy kimaradt, de jó tudni. :D
Törlés