Robin LaFevers: Sötét diadal

Ismae és Duval története az előző részben nagyon a szívemhez nőtt, így amikor megtudtam, hogy a folytatásban már nem találkozok velük, tele voltam kétségekkel arról, hogy mennyire fogom élvezni a Sötét diadalt. De ahogy lenni szokott, mindig akkor találkozunk a legjobb sztorikkal, amikor egyáltalán nem számítunk rájuk, így történt, hogy Sybella könyve ezerszer jobban tetszett, mint az előző. Na jó, az ezerszer talán túlzás...:) 

A történetről: Árulás, hűtlenség és veszély. Szerelem és kaland, történelem és varázslat, bosszú és megváltás keveredik a Gyilkos kegyelem folytatásában. A XV. századi Franciaországban Sybella az elkeseredéstől és a gyásztól félig eszét vesztve érkezik a Halál titkos kolostorába. A halál szolgálólányai készségesen menedéket adnak neki. A segítségnek azonban ára van… Sybellát, akinek természetes tehetsége van a halál és a csábítás művészetében, a kolostor legveszélyesebb fegyverei között tartják számon. Ám ezek az orgyilkos képességek nemigen vigasztalják, amikor újra vissza kell térnie abba az életbe, amely kis híján megőrjítette. És miközben Sybella maga a halál istene által kovácsolt fegyver, a cél érdekében az istenség kénytelen lehetetlennek tűnő küldetésre indítani a lányt. Amikor a halál szolgálólánya a várbörtönben váratlan szövetségest talál, vajon a bosszún kívül talál magának mást is, amiért érdemes élni? 

A történet kezdetén első dolgom volt, hogy próbáljak beleszokni a narrációba, ami nem csak a nézőpont változásnak köszönhető. Azt ugyanis tudni kell, hogy az írónőnek van egy különleges stílusa, ami inkább a régi könyvek leírásaira emlékeztet. Ezért, ahogyan az első résznél, így itt is beletelt egy kis időbe, míg megszoktam ezt a szokatlan, de érdekes elbeszélői stílust. Viszont miután ez megtörtént, utána csak a történetre kellett figyelnem, ami olyan hamar beszippantott, hogy szinte hihetetlen, valaha szkeptikus voltam a könyvvel kapcsolatban.

Sybella, a főhős, minden reményemet felülmúlta. Vadóc volt, bátor és bevállalós, tehát igazi szolgáló leánya a Halálnak és kolostorának, akiknek az akaratát egy csipetnyi szkepticizmussal, de mindig teljesítette.  Ismae karakterével ellentétben, aki az előző rész hősnője volt, Sybellát jobban megkedveltem bevállalósága és vakmerősége miatt, mert úgy érzem, ezek a tulajdonságok sokkal jobban jellemzik egy bérgyilkos típusú hősnőt. Emellett pedig, Sybella csípős beszólásai és sötét titka is csak még kivételesebbé tette karakterét a szemembe, aminek köszönhetően nagyon megkedveltem a lányt, mint főszereplőt. 

Rémlovag, Duvallal ellentétben nem egy tipikus, ”szőke herceg fehér lovon” típusú pasi, akibe a hősnő első minutumban beleszeret, hiszen Sybella elmondása alapján „ilyen csúnya embert még sose látott”.  A sok vita és a közös ügy viszont közelebb hozta őket egymáshoz, és elindított Sybellában valamit, aminek köszönhetően egy igazán lightos, de mégis érzelmes románcot is kaptunk a történet végére. 

Az írónő ebben a könyvben kevésbé fókuszál Bretagne történelmi eseményeire, és az udvarban történő politikai intrikákra, ehelyett rengeteg belső információt kapunk az ellenségről, aki továbbra is Anne-t, a Bretagne-i hercegnőt fenyegeti, valamint egy csavarral rálátásunk lesz Sybella családjára, és annak még borzasztóbb titkaira. 

Fanart

A cselekmény nagyon izgalmas volt, tele fordulattal, akcióval, titkokkal és vérrel. Valamint azt vettem észre, hogy maga az írónő is bevállalósabb lett a történettel és a karakterekkel kapcsolatban, aminek köszönhetően olyan témák is felmerültek - mint például a testvérek közti vonzalom - ami egy átlag YA regényben elvileg nem fordulhatna elő, de aminek nagyon örültem ebben az esetben. Ráadásul a misztikus eseményekből sokkal kevesebb lett ebben a kötetben, ami számomra szintén csak pozitívum, mert amíg a kolostor által imádott szentek kitaláltak, addig ezeknek a szenteknek a valós megjelenését karaktereink előtt, kissé már túlzásnak éreztem a Gyilkos kegyelemben. 

Summa summarum, joggal állíthatjuk, hogy a Sötét diadal kiállta a próbát, és megmenekült a „második rész szindrómától”, mert a folytatásban az írónőtől csak fejlődést láttam. Ugyanis a korhű történelmi szituációk, a leírások, a románc, valamint az előző rész szereplőinek cameója pont jól voltak vegyítve, így bátran állok elébe a trilógia befejezésének. 

Amit nagyon szerettem benne: Az izgalmas cselekményt és a kockázatosabb témaválasztást. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: Biztos volt valamilyen hibája, de hirtelen nem jut eszembe semmi. :D 

Kedvenc karakter: Sybella, Rémlovag

Borító: 5/4 - 


Pontozás: 5/5