Momo története a mesébe rejtett
rideg valóság.
A történetről: A regény történetének helyszíne egy modern
nagyváros, valahol Dél-Európában. Egy kísérteties társaság, a szürke urak
csoportosulása hatalmába keríti az embereket, és arra ösztönzi őket, hogy takarékoskodjanak
az idővel. De az idő maga az élet, és az élet a szívben lakozik. Minél inkább
takarékoskodnak tehát az emberek vele, annál szegényebb, sivárabb és hidegebb
lesz a jelenük, és annál idegenebbé válnak önmaguk számára is. Momo, ennek a
történetnek borzas kis hősnője egyedül veszi fel a harcot a szürkék seregével,
semmi más nem segíti őt ebben, csak egy szál virág a kezében és egy teknősbéka
a karjában. Krimibe illő izgalmas kalanddal hozza vissza az embereknek az
ellopott időt. S kiderül: a reménytelenül betegnek tűnő világ gyógyítható.
Először is a könyv első harminc
oldalát legszívesebben átugortam volna. Momo az árva kislány egyszer csak
megjelenik az amfiteátrumban barátai lesznek, hajókásat játszanak, Momot még
több ember látogatja meg, mert egy dologban a kislány nagyon is kiemelkedő: tud
hallgatni. Még több barátja lesz, szeretik az emberek. Őszintén? Nem egy
aranyos mesére vállalkoztam, amikor elkezdtem de… Aztán hirtelen minden
megváltozik. És innentől kezdtem megszeretni a könyvet.
A szürke urak megjelenése. Az
idő tolvajok. Ezek a keménykalapos, mindig szivarozó, hamuszürke arcú emberek,
akik közelében mindig elfog egy ismeretlen érzés. A csontig hatoló kegyetlen
hideg, ami ellen egy jó vastag télikabáttal sem tehetsz semmit. Behízelgő
modoruk ellen sem, mert amint meglátogat, el is felejted. Pedig csak egy
javaslatot tettek arra, hogy takarékoskodnod kellene az időddel. Te elfogadod a
javaslatot és onnantól kezdve nem leszel önmagad. Mert csak takarékoskodsz,
hogy több időd legyen, de csak egyre kevesebb lesz, te magad egyre szomorúbb
leszel és közben az ember elfelejt élni. És bár lehet, hogy te nem érzed így
most, de sosem tudhatod. Mert Momoékkal is megtörtént.
Momo kedvelhető karakter volt, és kicsi korához képest egyáltalán nem volt idegesítő. Szóval igen. Megszerettem. Hora mester egy kedves öreg nagypapa-szerűség volt, de közben többes jelentéssel bírt a szerepe. Hiszen ő maga volt egyben az Idő és a nagybetűs Halál...
A történet a meseregény
mivoltára lett bevezetve, de a könyv végére öregebb leszel. Mert a
mondanivalója, sokkal több, mint amire egyszerű mesénél számíthatsz. És lehet,
hogy Happy Enddel végződik, de Momonak és barátainak hosszú út volt a boldogságig.
 |
| A film plakátja |
Kiknek ajánlom? Szerintem ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasni.
Ebben a rohanó világban, ahol a technikai fejlesztések napról napra jönnek ki,
ahol az emberek szociális életét szinte csak a Facebook köti, le azoknak
szüksége lenne egy kicsit… élvezni az életet. Bárminemű technikai eszköz nélkül,
hiszen a középkorban hogyan szórakoztak volna az emberek? Vagy a másik: miért
kell az embereknek folyton rohanniuk? Elvégezni mindent, amit lehet, anélkül
hogy ott lennének lélekben is? Néha ugyanis olyan dolgokra is időt kéne szakítani,
aminek nincs különösebb célja, anélkül,
hogy az ember életét előre vigye.
Amit nagyon szerettem benne: Azt a rengeteg tanulságot ami ebben a gyerekeknek (!) íródott regényben van és a szürke urak szerepét. Elég ijesztőek voltak...
Ami kívánnivalót hagy maga után: A könyve eleje elég lassú volt és sokkal gyerekesebb, mint amire számítottam. Szerencsére mindez ez egy idő után megváltozott.:)
Kedvenc karakter: Momo
Borító: 5/3
Pontozás: 5/4
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése