2013. szeptember 13.

Isaac Marion: Warm Bodies (Eleven testek)

Életem első zombis filmje és könyve. Az igazság az, hogy eddig nem rajongtam ezekért a rothadó, zöld színű, agyvelőt evő teremtményekért. Persze nem azért, mert rémálmaim vannak miattuk, egyszerűen csak nem vonzottak. 
(Azt viszont nem tagadhatom, hogy a Plants vs. Zombies játékkal valamikor régen jókat játszottam. )  
Mégis, amikor először kukkantottam bele az előzetesébe az Eleven testeknek, akkor tudtam, sőt, éreztem, hogy ez az állapot nem sokáig marad így. Számításaim később beigazolódtak, bár azt nem tagadhatom, hogy a biztonság kedvéért a filmet néztem meg előbb, hátha mégsem fog tetszeni ez az új fantasy-romantika vonal.  

A filmről röviden

Összegezve, a film hihetetlen élmény volt. Első sorban a humor miatt néztem meg, amit teljesen mértékben megkaptam a maga szarkasztikus módján. A történet cselekménye izgalmas volt és bár nem a színészi játék alapján értékelem a filmeket – hiszen én ahhoz nem értek – de véleményem szerint még a színészeket is jól eltalálták, akik teljes mértékben hitelesen adták elő a zombikat, R és M vezetésével.

Film Pontozása: 10/9

És akkor a könyv…: Mint említettem, a zombis könyvek eddig nem nagyon kerültek az utamba, de a film megnézése után természetesen nem halogathattam többet a velük való megismerkedést… és milyen jól tettem!  Az eredeti történet Romeo és Júlia sztorija, de zombi módra. Ilyen értelemben tehát az alapötlet mondhatnánk, hogy csak egy klisés szerelmi történet, de ha a csomagolás alapján értékeljük a könyvet, akkor egy nagyon is különleges belső tartalmat kapunk, hiszen ki hallott arról, hogy a híres erkély jelenet egyik szereplője egy zombi?  
A történetről: R egzisztenciális válságban van - ő egy zombi. Nincs neve, nincsenek emlékei, és szívverése sincsen. Álmai azonban igenis vannak. Ő egy kicsit más, mint a többi hulla. Egy elhagyott város romjai között találkozik egy lánnyal. Julie-nak hívják, és mindenben szöges ellentéte azoknak, akikkel R addig a napjait töltötte: szenvedélyes, okos és nagyon is él. Egy vibrálóan élénk színfolt a kietlen szürke képen. Maga sem érti, miért, de R ahelyett, hogy megenné, inkább megmenti Julie-t. Idővel furcsa, feszült, ám mégis gyengéd viszony kezd kibontakozni köztük. Még sosem történt ehhez hasonló. Bár ellentmond minden logikának vagy törvénynek, Julie hatására R többé nem képes belenyugodni a halálába. Ismét lélegezni, élni akar. Ám a rideg, pusztulásnak indult világot már csak komoly harcok árán lehet megváltoztatni…
A film plakátja
A regény cselekménye R sokszor ironikus gondolataival kezdődik, amivel életünkben először beleláthattunk egy zombi agyába és érzéseibe. Számomra roppant érdekes volt ez a szemszög és bevallhatom, ha valamiért is megszerettem a könyvet, akkor emiatt. Már maga R személyisége kivételes volt, a mód, ahogy látta a világot és az, hogy úgy általában szembe ment a természet törtvényeivel, amikor szerelembe esett Julieval… persze ennek is megvolt a „tudományos oka”, hiszen korábban evett Julie előző szerelmének, Perrynek az agyából, de őszintén? Ha az ember lányának egy zombi udvarol, akkor legyen ez a legkisebb gond. :) Isaac Marion megvett tehát engem ezzel a szerelmes zombi ötlettel, arról nem is beszélve, hogyha az olvasó ügyes volt és jól figyelt, akkor rejtett mondanivalót és tanulságot is találhatott R érzelmeinek kavalkádjában. Plusz egy pont a könyvnek.

A cselekmény a filmhez hasonlóan eseménydús volt – ami azt jelenti, hogy a forgatókönyv írók egy könyvadaptációt tettek le az asztalra. A világ kidolgozás R és Perry emlékeinek köszönhetően sokkal érthetőbb lett – mert kiderült, a világ egy zombi apokalipszisnek lett az áldozata… na, jó, viccen kívül, tényleg több minden volt elmagyarázva, bár az tény, hogy a filmmel ellentétben, a könyvben az érzelmeken volt a hangsúly. R és Julie fokozatosan kialakuló szerelméről jó volt olvasni – végre nem egy romantikus könyv, ahol a csaj amint meghallja, hogy szerelme egy földönkívüli/vámpír/vérfarkas, rögtön a nyakába akarja vetni magát és egy szerenád közepette bevallani, hogy bármikor feláldozná az életét miatta. Julie karaktere egy erős, harcos lány volt, aki természetesen szkeptikus volt R-t illetően először, de aztán ahogy egyre jobban megismerte R-t, úgy került közelebb hozzá. A két főkarakter legjobb barátja, M és Nora érdekes karakterek voltak, akik kis szerepükhöz képest mégis nagy jelentőséggel bírtak.
R és M
A filmmel ellentétben Perry, Julie előző szerelmének emlékei is nagyban befolyásolták R gondolkodását egy idő után. Perry visszaemlékezéseiben R látta a múltat, Julie régi énjét és az igazi okát annak, hogy Perry azon a végzetes napon mégis elindult a beszerző körútra.
A könyv iránti elvárásaim a regény végére tehát beteljesültek nagyrészt, de ha nagyon őszinte akarok lenni, mégsem voltam maradéktalanul elégedett. Ennek, valószínűleg azaz oka, hogy a filmet előbb láttam, de ezen már nem lehet segíteni. Gondolom mindenki emlékszik a film végi harc jelenetre, ami végül megadta a cselekmény csúcs és forduló pontját. Na, ez a könyvből teljes mértékben hiányzik. Nem volt kemény akció, és a végső megoldást tulajdonképpen csak utólag említik meg epilógus szinten. Igen, tudom, hogy ez a könyv nem a csata jeletekre van kihegyezve, hanem inkább karakterközpontú, de megmondom őszintén, nekem hiányzott ez a végső lezárás.


Mert könnyel jegyzi majd a krónika, Hogy élt s zombult Romeo és Júlia.
                                                            (Saját költemény)
Ki mondta, hogy meghalt a romantika? 

Kiknek ajánlom? Azok az emberek, akik szeretik a különleges romantikus könyveket, biztosan nem fognak csalódni, hiszen összességében egy igazán szerethető történetet kaptunk… azt sajnos nem ígérhetem meg viszont, hogy aki zombis könyvet keres, annak ez a könyv a tökéletes zombi apokalipszis sztori, de érhetnek mindenkit meglepetések. :)

Amit nagyon szerettem benne: A romantikus szálat, R gondolatait és magát az alapötletet. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A film végi akció jelenet hiányzott a könyvben... 

Kedvenc karakter: R, Julie

Borító: 5/4

Pontozás: 5/4,5

Share:

4 megjegyzés:

  1. Én is imádtam a könyvet és a filmet is. Kihagyhatatlan a maga nemében szerintem :)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem lemaradtam volna valami igazán fontos élményről, ha nem nézem meg ezt a filmet, úgyhogy szerintem muszáj lesz a könyvet is minél hamarabb elolvasnom. :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmiképp se hagyd ki a könyvet.:) Mégha kicsit más is, mint a film. :)

      Törlés