2015. december 29.

Összes emlékem egy befőttesüvegben (2015)

Nem emlékszem már, hogy kinek a blogján láttam tavaly, de köszönöm szépen annak a bloggernek. Annyira megtetszett annak a bizonyos posztjának az ötlete, hogy 2015-re én is kölcsön vettem. 

Az ötlet lényege, hogy egy befőttesüvegben gyűjtsed egy éven keresztül az emlékeidet, vagyis azoknak az eseményeknek az emlékeit, amelyek örömmel töltenek el. Én ezt tettem, és most lejegyzem őket. Jöjjön egy kis személyes poszt évértékeléssel. 

2015. december 28.

Top 10 film, amit idén láttam (2015)

Hamarosan érkezik a Legek díjazása idei olvasmányaim számára, de mivel idén is volt pár fantasztikus és emlékezetes filmélményem, ezért kivételesen szentelek nekik egy külön posztot.

Random sorrendben!



Büszkeség és bányászélet: Egy feel good brit film, ami mégis realista, drámai és komoly témákat feszeget, mint például a melegek helyzetének kérdése a 80-as években. 


Fehér isten: Nem mindennapi témájú film, ami egyszerre hozza a magyar valóságot és egy disztópiás történet drámáját. Egyik legemlékezetesebb hazai film, amit valaha láttam. 




Agymanók  


Whiplash: Visszatekintve nézve jöttem rá, mennyire zseniális film, aminek az intenzitására, hangulatára a mai napig emlékszem.   A film vége pedig életem egyik legdurvább tíz perce volt. 






Ex Machina: Hihetetlenül intelligens film a mesterséges intelligenciáról, rengeteg elgondolkodni valóval és egy hatalmas csavarral a befejezésben. 
















2015. december 21.

Rick Riordan: The Sword of Summer

Szerintem a legtöbb rajongó el tudja képzelni a reakciómat, amikor megtudtam, hogy a Percy Jackson írója újramesélés szempontjából melyik mitológiánál kötött ki újabban. Ironikus módon a Skandináv mitológiát a Marvel filmeknek köszönhetően szerettem meg, és bár közel sem tudtam még a sztoriról annyit, mint Olimposzi társánál, de szépen az idei várólistám elejére vándorolt a könyv. Kicsit sem elvárással. *szarkazmus*

A történetről:  Magnus Chase mindig problémás gyerek volt. Édesanyja titokzatos halála óta egyedül él Boston utcáin, amíg egy nap bele nem fut régen látott bácsikájába, akiről az anyja azt állította, hogy veszélyes.  Nagybátyja hihetetlen titkot oszt meg Magnussal. Magnus a fia egy skandináv istennek, és a régi viking történetek igazak. Asgard istenei háborúra készülődnek, ami trollokkal, óriásokkal és még rosszabb szörnyekkel jár a világra nézve. Ragnarök megelőzése érdekében Magnusnak egy fegyvert kell megkeresnie a Kilenc Világban, ami évezredek óta elveszettnek van nyilvánítva. Amikor egy tűzóriás döntésre készteti Magnust a saját épsége és száz másik ártatlan élet között, Magnus fatális döntést hoz. Néha egy új élet elkezdéséhez meg kell halni…

2015. december 5.

Olvasnivaló karácsonyi csemegék kívánságlistája 9#

Annyira utálom ezt a szünet előtti hajrázást. De szerintem minden egyetemista így van ezzel. A rádióból karácsonyi dalok szólnak, a város és a plázák kidíszítve, a levegőben mézeskalács illat, és mindenki karácsonyi hangulatban... Lehetne. Ha egyeseknek nem lennének vizsgái, vagy befejezendő projektjei. Hogy feldobjam a hangulatomat - vagyis könnyebben átérezzem a közelgő ünnep érzését - összeszedtem azokat a könyveket, amiket legszívesebben megkapnék karácsonyra. Persze tudom, hogy ennek maximum a fele sikerülhetne, mert más szükségleti cikkekre is gondolnom kell, de azért jóérzés leadni egy hosszabb rendelést a Jézuskának. 


A Rudnay-gyilkosságok: A MUST HAVE. Ha csak egy könyvre lenne lehetőségem, akkor itt a nyertes. Emlékezetem szerint az első részt pont hasonló időtájt sikerült beszereznem, nem sokkal utána el is olvastam, imádtam, és tűkön ülve vártam a folytatást. Ami végre megjelenik. 

A tűz örököse: Azt mondják, ez a legjobb rész a sorozatban. Első két részt nagyon szerettem, vajon tényleg tudja überelni őket?

A neveletlen hercegnő naplója 11: Egy ősrégi kedvenc befejeződik végérvényesen. A régi idők emlékére mindenképp szeretném elolvasni... 


Finding Audrey: Ahogy Meg Cabotnak, Sophie Kinsellának is része volt könyvmollyá válásomnak Boltkóros sorozatával és önálló regényeivel. Bár manapság már nem igazán olvasok chick-litet tőle, de  fülszövege alapján kiváncsivá tett első YA könyve. 


Jók és rosszak iskolája: Tündérmese elemek? Ide vele. 

A dachaui varrónő: London, Párizs, történelem és romantika. Ki nem hagynám. 

The Nightmare Affair: Érdekes sztori, pozitív értékelések itthon. Viszont a lefordított nevek nem jönnek be, így inkább angolul adok esélyt neki. 




Ti milyen könyveket kértek a karácsonyfa alá? :)


2015. november 29.

Hóvégi hírösszefoglaló 10 pontban: November

Filmes berkekben: 


1. Megérkeztek az első promo képek A legendás állatok és megfigyelésük filmhez, amit jövő ilyenkor már moziban látunk! Hallja más is a a tülkölést? Elindult a hype-train...




2. Első előzetes Tim Burton 2010-es filmjének folytatásához, az Alice Tükörországbanhoz. Premier: 2016. június 


3. Itt az első trailer A hűségeshez. 




4. Valamint a legmeglepőbb mese adaptációs folytatás is megkapta az előzetesét, címmel együtt. A Hófehér és a vadász, most már Hófehér nélkül folytatja útját a tél birodalmába, ahol a vadász a Jégkirálynő ellen fog küzdeni. Bár az első rész gyenge volt, de látványra nagyon ott van, így már is kedvet kaptam hozzá... csak ne legyen belőle egy újabb Demóna vagy Vadregény. A szezonális téma pedig; Frozen-hatás? 



5. Új poszter a Shadowhunters sorozathoz... Ahogy közeledik a premier, egyre kevesebb késztetést érzek arra, hogy bele is nézzek. Csak én vagyok így vele? 


6. Paródia készült az Ötven szürkéhez. Mennyiben fogadjunk, hogy jobb kritikákat kap, mint az eredeti? :D 

7. A Gyilkosság az Orient Expresszen legújabb adaptációja megtalálta a Poirot-ját. Meglepő választásnak tűnhet Kenneth Branagh (aki a rendező is egyben), hiszen a többségünk csak Gilderoy Lockhartként ismeri, de ha felszed pár kilót, nem hiszem, hogy gond lenne...

8. Philip Pullman trilógiáján alapuló Az arany iránytű című film a mozikban anno megbukott, most viszont kap egy második esélyt, mert a BBC-nél tévésorozat fog készülni belőle. 

Könyves berkekben:



9.  Megkapta borítóját a sokak által várt folytatás, a Rudnay-gyilkosságok. Ugye ez azt jelenti, hogy karácsonyra már a fa alatt találjuk...? 

Jegyzet: Láttátok a Könyvmolyképző oldalán, hogy 560 oldalas? Wow. 


10. Szintén borítót kapott Kiera Cass Párválasztó sorozatának az utolsó része. Meglepő módon, az eddigi gyönyörű borítókat most egy förtelmes követi, koncepcióban legalábbis biztos. A ruha persze szép, de olyan a modell feje, mintha külön ráphotoshoppolták volna. Ennél jobbat pózt nem tudtak volna? 






2015. november 25.

Egy korszak vége – A kiválasztott: Befejező rész kritika

Ladies and Gentlemen; Welcome to the 76th Hunger Games.

Mit jelent, amikor egy újabb könyvadaptáció franchise lezárul? Nosztalgia. Kétségbeesés. Öröm. Szomorúság. Valamint esetünkben, elégedetlenség. 

Persze, még mindig azt tartom, hogy az Éhezők viadala filmek a legkönyvhűbbek versenytársak közt. Az, hogy nem sikerült minden egyes filmes karakternek átadni a könyvbeli szerepét, szerintem nem a világ vége, főleg ha huszadrangú mellékszereplőről van szó. Ha egy két eseményt felcserélnek a nagyobb jó kedvéért, hát legyen. De amikor egy „epicnek” nevezett fináléról, utolsó részről van szó, ami rengeteg rajongó számára egy korszak vége  - hiszen minden egyes premier egy nagyobb jelentőségű eseményként bírt a fangirlök számára, akkor szívesen megjegyezném a rendezőnek. C’mon, you could have done better than this. 

2015. november 21.

Filmes jogok eladva #7

Egy újabb adag könyv, amit a jövőben mozivásznon láthatunk, ha Hollywood is úgy akarja.

Johnny Depp időutazásra készül Neil Gaiman, Szerencsére a tej művében. A filmes jogok megvásárlásáért a Fox filmstúdió az illetékes, és egy hibrid élőszereplős-animációs filmet szeretnének készíteni Depp főszereplésével, amihez Edgar Wright filmrendezőt kérték fel (Scott Pilgrim a világ ellen). A forgatókönyvet Bret Mackenzie fogja írni, míg A Lego-kaland producerei szintén betársultak a projektbe. 

A történet egy apa kalandját meséli el, aki leszeretett volna ugrani a boltba tejért a fiának, de útját  űrbéli idegenek, vérszomjas kalózok és egyéb  lények keresztezik, ezzel fantasztikus élménnyé téve egy mindennapos sarki bolt látogatását. 


Az Útvesztő film készitői újabb YA franchise-ra vetetettek szemet, ami nem más, mint a The Young ElitesMarie Lutól. A hazánkban is népszerű írónő – itthon már megjelent tőle a Legenda trilógia  - legújabb regényének jogait a Fox and Temple Hill Entertainment vette meg, míg a produceri teendőkre Marty Bowen és Wyck Godfrey kérték fel. Bár bővebb információk nincsenek az adaptációról, de mivel könyvtrilógiáról van szó, filmes siker esetén a folytatásra is számíthatunk a mozivásznon. 

A The Young Elites történetének központjában Adelina Amouteru áll, aki egy járvány által elpusztított világ egyik megmaradt túlélője. Miután a  The Young Elites nevű titkos társaság felkarolja, Adelina ráébred, olyan különleges ereje van, ami eddig senkinek...
Lábjegyzet: a könyv már a polcomon van, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, tényleg olyan jó, mint mondják. ;)

Az itthon is megjelent Hova tűntél, Bernadette? című könyvet (Maria Semple) a Sráckor rendezője, Richard Linklater szeretné mozivászonra adaptálni, miután a filmes jogokért felelős Annapurna Pictures és a Color Force az ő kezébe tette az irányítást. A forgatókönyvírásért a Csillagainkban a hiba írói, Scott Neustadter és Michael H. Weber felelnek, míg a produceri feladatok egy részét Brad Simpson (Éhezők viadala) látja el. Hivatalos hírek még nincsenek a castingről, de egy ideje azt pletykálják, hogy a rendező Cate Blanchettet szeretné meggyőzni a címszerepre. 

A történet elbeszélője a tizenöt éves Bee Branch, akinek édesanyja, a nevezetes Bernadette, egy antarktikai családi nyaralás előtt, eltűnik. 

Lauren Oliver Mielőtt elmegyek című könyvének adaptációja hosszú ideig stagnált az elkészítésében a Fox 2000-nél, így a jogok átvándoroltak az Awesomeness Films studióhoz, akik már bele is vágtak a projektbe. Rendezőnek Ry Russo-Youngot kérték fel, a producer pedig Brian Robbins és Matt Kaplan lesz. Samantha Kingston főszerepére Zoey Deutch-ot szerződtették, akit sokan a Vámpírakadémia Rose-jaként ismernek. További szerepekre pedig olyan színészeket castingeltek, mint Halston Sage (Papírvárosok) Diego Boneta (Pretty Little Liars) vagy Logan Miller (Scouts Guide to the Zombie Apocalypse). Premier dátum még nincs, de a legújabb hírek alapján már elkezdődött a forgatás Vancouverben. 

A regény Samantha utolsó napját meséli el, aki egy második esélyt kap az élettől. Egy varázslatos héten át újra és újra megélheti utolsó napját, amíg kibogozza halála körülményeit és felfedezi az igazi értékeit az életnek. 

Lábjegyzet: Anno olvastam a könyvet és szerettem, szóval mindenképp kíváncsi leszek a filmre. Akkor is, ha mostanában YA túladagolásban szenvedek. 

Kiera Cass fanfavorit könyvsorozatából, a Párválasztójából egyszer már megpróbáltak adaptációt készíteni a CW csatorna számára, de a pilot epizód nem bizonyult olyan jónak, hogy be is rendeljék ténylegesen. (Szerencsére. Az az öt perc elég volt nekem.)  Most viszont újra elővették a projektet, eladva a jogokat a Warner Brothers stúdiónak, akik már mozifilmben gondolkodnak.  Katie Lovejoyt szerződtették forgatókönyvírónak, míg a producer DiNovi Pictures lesz, akik számára nem ismeretlen könyvadaptációval dolgozni, a Szerencsecsillag, a Ha maradnék és a Négyen egy gatyában után. 




Titeket melyik adaptációs hír hoz lázba? 


2015. november 19.

Luca di Fulvio dedikálás Budapesten

Szuper hír az Álmok bandája és A lány, aki megérintette az eget rajongóinak A regények szerzője, Luca di Fulvio ugyanis Magyarországra érkezik, és a Maxim Könyvkiadó jóvoltából dedikálással egybekötött könyvbemutatót tart majd legújabb regénye, A fiú, aki éjjel meglátta a napot számára. 

Az író-olvasó találkozó 2015. november 30-án, hétfőn 18 órakor kezdődik a Libri Allee Könyváruházban (1117 Budapest Váli u. 3.). 

Az eseményre mindenkit szeretettel várnak!

Bővebb információ a Facebookon, a linkre kattintva. 



2015. november 15.

Köd előttem, köd utánam - Tündérkrónikák

November közepe van, már javában benne járunk az év talán legszebb és legszínesebb évszakában és nagy valószínűséggel már mindenki megtapasztalta azt a jelenséget, amely az autóban ülve veszélyes és zavaró, de egy dombtetőről nézve lélegzetelállító, este hazafelé a sötét utcán viszont hátborzongató. Amikor a levegő ily módon besűrűsödik, bármi megtörténhet… Ezt az írók is nagyon jól tudják, és szívesen alkalmazzák egy-egy jelenet, fejezet vagy akár egy egész könyv megírása során. Mi, a Kis Könyves Bloggerek most a Köd előttem, köd utánam projekt keretében szeretnénk elhozni, és megmutatni nektek néhányat ezek közül. Igyekeztünk feltárni a köd minden árnyalatát, több oldalról megközelíti a témát. A bejegyzéseink nagyon változatosak, lesznek könyv értékelések, kimaradt jelenetek, de még olyan könyvekről is írunk, amelyekről az első ránézésre nem is gondolnád, hogy beleillenek ebbe a fátyolos témába. Talán nem fogalmazunk túl ködösen, de ha mégis, reméljük mire vasárnap a közös projektünk véget ér, feloszlik az összes földig érő felhő, és mindenhol kisüt a nap!

2015. november 9.

Miért kell a Harry Pottert néha újraolvasni?

Szeptember kezdete előtt nem sokkal úgy döntöttem, hogy újra olvasom a teljes szeptológiát. Normál esetben ez nem lenne rendkívüli, hiszen minden idők legkedvencebb sorozatáról van szó és a legtöbb rajongó kezében minimum kétszer megfordult az összes rész. Tizenegy éves korom óta az enyémben is többször (emlékezetem szerint), de abban biztos vagyok, hogy az elmúlt évek alatt mégsem  vettem elő a könyveket, aminek egyszerű oka van. A Molyra regisztrálásom és a blogom elindítása. Amióta tag lettem a Molyon, igyekeztem színesíteni és növelni az olvasmánylistám, amibe nem igazán fért bele a már olvasott könyvek újraolvasása. A blog pedig, mivel időigényes hobbi, jócskán lefaragott az olvasásra szánt időmből (nem mintha egy percig is bánnám ;), így még jobban megválogatom azóta, hogy mit és mennyi könyvet veszek kézbe. 

2015. november 5.

E. Lockhart: A hazudósok

Van egy módszer arra, hogyan tegye egy író sokkal emlékezetesebbé a könyvélményt az olvasók számára. Akkora csavart kell beleírni a történetbe, hogy az olvasó csak keresni tudja leesett állát a könyv befejezése után. Hatásos módszer... de manipulatív is. Ugyanis attól kezdve, hogy megtörtént az a nem várt, minden korábbi eseményt megváltoztatott fordulat, az egész regényt más szemszögből nézed, hiába van olyan, hogy FE és FU (fordulat előtt, fordulat után). Ha addig nem volt túl pozitív véleményed, akkor FU csak legyintesz rá, hiszen – gondolod te - az író direkt írta úgy az elején a történetet, hogy a végén majd nagyot dobbantson.... De ilyenkor tényleg el kell felejteni a korábban ejtett hibákat?

2015. október 30.

Hóvégi hírösszefoglaló 10 pontban: Október

Bár az ősz nem a kedvenc évszakom, de az október igen. Régen még a születésnapom miatt is az volt (ma már ezt nem szívesen számolom), de a Halloweennak köszönhetően továbbra is az, ami miatt kivételes alkalommal, de érdemes várni a hónap végét. Idén még beöltözős buliba is eljutottam végre! :D De lássuk a havi híradagot. 

Könyves berkekben

1. Új Twilight könyv. Stephanie Meyer tényleg komolyan gondolta. Mert írt egy fanfictiont. Megcserélt nemekkel és más, fura nevekkel. Azt hittem, elkésett áprilisi 1-ei tréfa...  A legnagyobb poén pedig ez:  "not only fun, but also really fast and easy" (megírni). Hogyan büszkélkedhet valaki ezzel? 
Miss Meyer, kiérdemelted E. L. James dicséretét. 


2. Bár megfogadtam, hogy nemigen kezdek bele más Cassandra Clare könyvbe a Végzet Ereklyéi befejezése után (a Magnusról szóló első novella csalódás volt), de a legújabb sorozatának a borítója megakadályoz ebben. Lehet ennek nemet mondani? 


3. A Harry Potter and the Cursed Child, not a prequel színdarabról kiderült, hogy tényleg nem előzmény lesz. Hanem folytatása a Tizenkilenc évvel későbbnek! Vagyis egy hivatalos nyolcadik rész. Ennél jobb hírt nem is hallhatnánk magától az írónőtől, hacsak azt nem, hogy meg is írja mindezt. 



4. Még egy fandom növekszik tovább az író által, ez pedig nem más, mint Rick Riordan Percy Jackson sorozata. Az Olimposz istenei spin-off, az Egyiptomi és a Skandináv mitológia után Riordan visszatér a gyökerekhez, bár egy új főszereplővel. Apollóra, a vadászat istenére megharagudott Zeusz, aminek a következményét követhetjük nyomon, melyben Apolló egy tizenhat éves, halandó tini testébe lesz zárva, mágikus hatalom nélkül. The Trials of Apollo jövő májusban kerül a könyves boltokba. 


5. Mivel az idei legnagyobb kedvencem Böszörményi Gyula Leányrablás Budapestenje volt, ezért már elkezdtem visszaszámolni a napokat év végéig, amikor jön végre a folytatás, elméletben. Szerencsére egy címmel és fülszöveggel máris többet tudunk! 

Ambrózy báró esetei II. – A Rudnay-gyilkosságok

1900 ősze. Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki. Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: kereken hét olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Az eltűnt Hangay Emma kisasszony megtalálására tett kudarcos kísérlet után Ambrózy báró elvállalja eme különös eseteket, melyek teljességgel érthetetlenek. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút – és a pesti kocsmárosnak ugyan mi oka lehetett vidékre ruccanni, hogy aztán a puszta közepén meggyilkoljon egy idős cselédasszonyt? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.

Filmes berkekben

6. A Sherlock karácsonyi különkiadásához megérkezett az első rendes előzetes, amihez nemsokára egy kimondhatatlan angol cím és egy izgalmas premier dátum is társult. The Abominable Bride 2016. január 1-én lesz először látható a BBC-n, ami azt jelenti, nem érdemes másnaposnak lenni az idei Szilveszter után. :D


7. A Büszkeség és balítélet meg zombi kiadásához megjött az első trailer. Furcsán érdekes... de az eredeti történet miatti rajongásom miatt nekem ez mindenképp kötelező lesz. :)


8. Bepillantást nyerhettünk végre a Végzet Ereklyéi sorozat legújabb adaptációjának előzetesébe és... nem. Nagyon nem jön be. Sokan panaszkodtak anno a 2013-as filmre, hogy ennyire gagyi effektek, annyira rossz casting, és tökre nem könyvhű adaptáció. Akkor erre milyen jelzőket lehet használni???



9. Az Ötödik hullám új posztere. 

10. Hihetetlen felfedezésre tettünk szert! Megtudtuk az okát annak, hogy Martin bácsi miért halad olyan lassan a The Winds of Winterrel. Vigyázat, itt a zombi apokalipszis... addig pedig Happy Halloweent!


2015. október 24.

Drámai Filmes Projekt: Me & Earl and the Dying Girl

Vannak olyan filmek, amikről egyszerűen tudod, hogy meg kell nézned. Nem azért, mert játszik benne a kedvenc színészed, nem azért, mert csupa jót mondanak róla, de még csak nem is amiatt, mert a sztori annyira felcsigázta a fantáziádat. Egyszer megtekintve az előzetest, szimplán tudod, hogy ezt meg kell nézned, mert ez a te filmed lesz. 

Tíz esetből kilencszer ez be is jön. 


A történetről: Egy kis barátságba még nem halt bele senki. 
Greg Gaines, a különc kamasz mindent megtesz, hogy bármelyik iskolai társaságban elvegyüljön, vagyis láthatatlan maradjon. Egyetlen barátja van, Earl, akivel kultikus művészfilmekért rajonganak, és szabadidejükben nagy lelkesedéssel és minimális tehetséggel újraforgatják a kedvenceiket. 
Egy nap az édesanyja ráveszi Greget, hogy élessze újra barátságát Rachellel. 
Rachelnél leukémiát diagnosztizáltak, és Greg eleve hadilábon áll a lányokkal, de anyja utasításának kénytelen engedelmeskedni. Ráadásul, hogy felvidítsa Rachelt, Earllel kamerát ragad, és így nem csak a valaha készült legrosszabb film születik meg, hanem fordulópont jön el mindannyiuk életében.

Ezzel a lehetetlenül hosszú és egyben sokat eláruló névvel rögtön felkeltette figyelmem a film, majd megnézve a trailert pontosan így jártam. A sztori önmagában nem vonzott - a Csillagainkban a hibát máig nem néztem meg emiatt, de a (...) this isn't a touching romantic story mondattal rögtön meggyőzött, hogy ez mégsem a cheezy, tragikus véggel rendelkező drámákhoz tartozik... Ami nem is volt baj, ha nem bíztam volna el teljesen magam.



Persze látványra, hangulatra és humorra a film teljesen olyan volt, ahogy az előzetes beharangozta. Van a művészfilmeknek egy bizonyos hangulatvilága, ami itt is beköszöntött, de a furcsaságok és az elvontság még sem volt jelentős annyira, hogy a sztorit ne értsük meg teljesen. 


Greg és Earl által készített filmek
Annak ellenére, hogy a történet a mai populáris tini könyveket és filmeket idézte a betegséggel és a beharangozott tragédiával, volt néhány abszurd megoldása a cselekménynek, amitől az ember lánya egyszerűen képtelen volt teljes világfájdalommal végignézni a filmet. Mert megmosolyogtatott, megnevetett és megerősített abban, hogy pozitívan nézd a dolgokat. A vége pontosan ezért ért váratlanul, mert nem tudtam eldönteni, vajon a készítők a klisés, hálivudi megoldást választják, vagy a másik klisés hálivudi megoldást. Na, ezt jól megfogalmaztam...

Amiért mégsem tudok maximumot adni, az a hiányérzet. A film előtt rengeteg magasztaló kritikát olvastam, amelyben egyesek odáig mentek, hogy all-time favoritnak nyilvánítsák a filmet. Én viszont még nem tartok itt. Amellett ugyanis, hogy imádtam a szellemes dialógusokat, Gregnek, a főszereplőnek a hozzáállását a világhoz, a fekete humort, és a filmben elkészített filmek kivitelezését, a végét nem könnyeztem meg. Nem tudom miért, de a tény maga, hogy nem azt hozta ki belőlem a film, mint másokból (jelen esetben egy elhasznált százas zsepi csomagot), olyan hiányérzettel töltött el, hogy nem tudok tízből tízet adni. 

Pontozás: 10/8 




2015. október 20.

2015. október 16.

Liebster Blog Award

Úgy tűnik, most már minden évben elindul világot, vagyis blogot látni ez a díj, így dacára annak, hogy tavaly már megkaptam jó párszor, és több kérdésre is válaszoltam, ezért most megint fogok. Mert kérdésekre válaszolni jó, és megismerni a bloggert a szavak mögött még jobb. 


2015. október 13.

2015. október 10.

Robert Galbraith: A selyemhernyó

Lehet, hogy elfogult vagyok Rowlingal kapcsolatban, nem tudom. Azt viszont igen, hogy  akármilyen előzmény kapcsolatom van a Cormoran Strike sorozat írójával, úgy érzem, nem kell hozzá sok, hogy  ezt a modern, 21. századi detektívet ugyanannyira megkedveljem, ahogy a 19. század embere tette Sherlock Holmesszal vagy a 20. század Hercule Poirot-val. Márpedig tudjuk az utóbbiak rajongóiról, hogy sokan még protestálni is elkezdtek kedvencük feltámasztásáért, mikor az író búcsút mondott tőlük a könyv lapjain. 


2015. október 1.

Hóvégi hírösszefoglaló 10 pontban: Szeptember

Alig eszméltünk fel a nyár vége okozta sokkból, máris egy hónap telt el a suliból, miközben október kezdetével hamarosan itt a Halloween, a korai sötétedés és az őszi időjárás összes viszontagsága.

Könyves berkekben

1. Végre valahára érkezik a Harry Potter illusztrált kiadás! (Magyarul novemberben fog megjelenni.) Egyelőre nem tudom, hogy megveszem a közeljövőben, de nagyon fáj érte a szívem. 


2015. szeptember 27.

Könyvek és más adaptációk a mozivásznon idén ősszel

Az őszi könyvadaptáció termése megint gazdag lett, így még egy posztot szentelek a rovatnak idén, harmadik felvonásként. Ti melyik filmet várjátok? 

Maze Runner: The Scorch Trials (Az útvesztő: Tűzpróba)
Hazai premier: Szeptember 17. 

A briliáns ötleten alapuló Maze Runner folytatása már egy hete látható a mozikban. Sajnos, de várható módon a pénzügyi siker ellenére sem nyerte el úgy a kritikusok szimpátiáját, mint bármelyik Éhezők viadala film. 


2015. szeptember 20.

Salla Simukka: Vérvörös

Mert a tündérmesék is lehetnek néha ijesztőek...

A történetről: A 17 esztendős Lumikki Andersson kivételesen zárkózott lány, aki szinte minden iskolai aktivitásból kihúzza magát. Egyik nap azonban a fotószakkör előhívójában bankjegyeket talál felaggatva a szárítóra. Mint hamarosan kiderül, Lumikki három osztálytársa tetemes mennyiségű véres bankjegy birtokába jutott, de ekkor még egyikük sem sejti, hogy egy nemzetközi drogkartell piszkos ügyeibe nyúltak. A baráti társaság egyik tagja kinyomozza, hogy apja, a közkedvelt rendőr is nyakig benne van az ügyben, és a fiatalok orosz és észt bűnözőkkel a nyomukban végül egy titokzatos kastélyban találnak menedéket, ahol a fura fedőnevű Jeges Medve vendégszeretetét élvezhetik, ki tudja meddig… Majd az évtized leghidegebb telén, mikor mindent beborít a kékesen csillogó friss hó, vércseppek lepik el az utcákat.

2015. szeptember 14.

Helyzetjelentés és minden, ami nyárról maradt...

Avagy egy kis személyes Hamlet hazájából...

Rendszeres látogatóim valószínűleg észrevették, hogy egy ideje a bejegyzéseim száma csökkenő tendenciát mutat. Hiába volt még pár hete nyár, szabadság meg tejfölös lángos - ami normál esetben rengeteg szabadidőt jelent - nem jutott több időm a blogra, mint szerettem volna. Olvasásra sem, de az eredeti tervem, miszerint bepótolom azokat a régi posztokat, amiket ősidők óta tervezek, megint befuccsolt. Csúfosan. Ennek több oka is van, nem csak az újdonsült egyetemista státuszom. Bár a külföldre való költözést egyszer már átéltem, de másodszorra sem jelentett ez könnyebbséget. Hiszen az első gondolatom az volt; mégis melyik könyveimet vigyem el a több százból? Végül is egyet sem, a kedvenceim közül  - melyik kedvencet a több tucatból? - így csak a két legutolsó szerzeményemet hoztam el, amelyek közül az egyiknek az értékelésével még tartozom nektek. Ha már Skandinávia, akkor jöjjön egy kis északi krimi! Emellett persze jött velem a Kindlim, azzal a megnyugtató tudattal, hogy sosem fogok kifogyni a jó könyvekből... A kiutazást követően persze jött az új lakásba átköltözés - éljen a függetlenedés! (mégha vannak is lakótársaim) - a bútorvásárlás lábunk lejárásáig, valamint egy biciklié, hiszen az emberek többsége itt azzal jár. A beiratkozás után pedig el is indult a tanítás, valamint a gólyatáborokhoz hasonlóan,  a rengeteg bulizás és más ismerkedős program. Így telt tehát az elmúlt két hetem. Bár most még reménykedem, hogy egy idő után lecsillapodnak a dolgok, és minden visszatér a normál kerékvágásba, köztük a blogom is. Hiszen annyi minden van, ami bejegyzést érdemelne!



TARTOZÁSAIM

Régebbi olvasások közül még maradt két tartozásom, a Selyemhernyó valamint a Hazudósok. Valamint az elmúlt hetekben, hosszú-hosszú idő után újra kezdtem egy régi kedvenc sorozatomat, amelynek a befejezését követően szintén tervben van egy rendhagyó értékelés. Ki lehet találni, melyik kedvencről van szó. :D

Sajnos az augusztusi hóvégi hírösszefoglalóm is elmaradt (most először, guiness rekord), amelyet  külön nem tervezek pótolni, ha csak nem a szeptemberi részben. Majd meglátjuk. 


POPCORN POSZTOK

A könyvek mellett a filmekre sem maradt annyi időm, mint szerettem volna, de azért a két és fél hónap alatt párszor eljutottam moziba. Nagyon várt animációs filmem, az Inside Out, vagyis Agymanók szerencsére nem okozott csalódást, sőt. Még jobban is szerettem, mint számítottam rá. Persze, a rengeteg égig magasztaló kritika alapján volt egy elképzelésem arról, hogy a Pixar megint megütötte a főnyereményt, de azért majdnem húsz évesen nem szokás ilyenekben reménykedni. :D Ugyanis a sztori egyszerre volt zseniális, elgondolkodtató, vicces és szerethető, rengeteg érzelemmel (szó szerint) elmesélve - inkább a felnőtteknek címezve. A befejezés pedig egyenesen elevenembe talált a költözés és a kapcsolatok terén történő változások miatt, így bár életemben nem először, de nem is sokadszorra, meghatódtam egy filmen. 10/10


A legújabb Marvel filmet sem hagytam ki, bár a "kissé" abszurd szuperhős címen futó Ant-mant (A Hangya) csak azután néztem meg, hogy kiderült, valójában nem érdemes lebecsülni, mert sokkal jobb, mint amire számítani lehet. Ennek ellenére tényleg nem volt sok elvárásom, így volt egy teljes mértékben szórakoztató két órám a moziban. Mind akció, mind humor szempontjából remekelt a film, bár megmondom őszintén, nem érzékeltem azt a tipikus Marvel-film hangulatot. Ami viszont nem baj. Sokkal jobb volt a Hangya Ultronnál. 10/8

Eszembe sem jutott, hogy megnézzem kategóriába került A kém, egészen addig, amíg egy barátnőm nem rá nem vett, hogy nézzük meg. A tipikus amerikai vígjátékokat egy ideje már kerülöm, és a főszereplőket játszó színészek sem a kedvenceim, így nulla elvárással ültem be a moziba, remélve, hogy legalább egy kicsit is tetszeni fog a Kingsman hatására... Legnagyobb meglepetésemre viszont nagyon tetszett a film, minden kínosabb Melissa McCarthy-féle poén mellett is. Jobban mondva, abból is volt egy pár, de amit legjobban értékelek, az pont az ő karaktere és a woman saves the day befejezés. Nem beszélve a Budapest és a Balaton vonatkozásokról, amikor végre tényleg fel tudtam ismerni kicsiny hazám helyszíneit egy filmben (és nem Párizsként címkézve). 10/8


KÖNYVMOLY PÁRBAJ

A tavalyi párbajt egy szép panaszkodós poszttal fejeztem be annak eredményeként, hogy a választott tíz regényből mindössze egyet fejeztem be. Szerencsére tanultam az esetből, így az idei KMP-t már sikeresebben fogom befejezni, amikor kevesebb, mint egy hónapon belül vége lesz. Bár igaz, most sem sikerült mindegyik könyvet elolvasnom, de tekintettel a mostani időbeosztásomra, biztos vagyok benne, hogy a hátralévő egy hónapban már nem tudnám pótolni a lemaradásomat, nem beszélve a posztokról... De nem is ez a célom most már. A tény maga, hogy a tavalyi egy "kötelezőhöz" képest idén már hatot is elolvastam, az fejlődésnek mondható számomra (főleg a gimi befejezése mellett). Ami azt jelenti, a következő menetnél is ilyen jól kell válasszam az olvasmányaimat, ha nem jobban. :D

A 2014-2015-ös Könyvmoly Párbaj A-listája