November közepe van, már javában benne járunk az év talán legszebb és legszínesebb évszakában és nagy valószínűséggel már mindenki megtapasztalta azt a jelenséget, amely az autóban ülve veszélyes és zavaró, de egy dombtetőről nézve lélegzetelállító, este hazafelé a sötét utcán viszont hátborzongató. Amikor a levegő ily módon besűrűsödik, bármi megtörténhet… Ezt az írók is nagyon jól tudják, és szívesen alkalmazzák egy-egy jelenet, fejezet vagy akár egy egész könyv megírása során. Mi, a Kis Könyves Bloggerek most a Köd előttem, köd utánam projekt keretében szeretnénk elhozni, és megmutatni nektek néhányat ezek közül. Igyekeztünk feltárni a köd minden árnyalatát, több oldalról megközelíti a témát. A bejegyzéseink nagyon változatosak, lesznek könyv értékelések, kimaradt jelenetek, de még olyan könyvekről is írunk, amelyekről az első ránézésre nem is gondolnád, hogy beleillenek ebbe a fátyolos témába. Talán nem fogalmazunk túl ködösen, de ha mégis, reméljük mire vasárnap a közös projektünk véget ér, feloszlik az összes földig érő felhő, és mindenhol kisüt a nap!
Bár elméletileg
tavasz van már, de időjárásilag még közel sincs mindig szép idő. Pedig nekem a
tavasz a kedvenc évszakom, pontosan azért, mert ilyenkor az időjárás megújul, a
nap kisüt és a hideg kopár világ kivirágzik. Sajnos a március eleji hosszantartó
kellemesen meleg időre még várhatok, amikor végre nyugodtan kimehetek a parkba…
viszont a „valódi tavaszra való” várakozás a könyv és filmválasztásomban is
megmutatkozik.  |
| Utólagos észrevétel: Mozognak a lapok... :D |
Kevesebb, mint huszonnégy óra és
itt van a Szenteste. Ilyenkor az ember lánya legszívesebben otthon ülve nézne
ki az ablakon a havas tájra, míg a lakásban a karácsonyfa fénye emelné a család
hangulatát. Fahéj és narancs illata lengené be a szobát és mindenki csak az
ajándékok átadására és a sült pulykára várna izgatottan. De mi van akkor, ha
mindez csak szép álom marad? Mert nincs hó, a karácsonyfa műfenyő, a fahéj és
narancs már rég elrohadt, a pulyka odaégett és az egész család stresszel az
ünneptől, mert kevesebb, mint öt órával ezelőtt még a zsúfolt plázában
idegeskedtek azon, hogy mi a fenét vegyenek a nagyinak. Üdv, a huszonegyedik században! – mondhatnánk,
mert az igazság az - ha az emlékezetem nem csal – hogy amikor kisebb voltam,
minden könnyebb volt. Már attól ünnepi hangulatba tudtam kerülni, hogy
beleolvasgattam a kedvenc mesekönyvembe – amiben tényleg nagyon aranyos és
tanulságos történetek voltak. Most már persze sokkal nehezebb az „ünnepi ráhangolódás”,
de azért összeszedtem, mik azok, amelyek néha, még több év elteltével is sokat segítenek
az ünnepi hangulat feljavításában.
Kötelező. Már maga a szó is sokakat rettegéssel tölt el. Ha a kötelező mellé társul az a szó is, hogy olvasmány, akkor a 21. század már technológián felnőtt gyerekein allergiás reakciók lépnek életbe, izzadnak és hiperventillálni kezdenek. (Na, jó… ez csak vicc, de a lényeg ugyanaz.) Persze, ennek nem kellene így történnie, de sajnos így van. Hogy honnan tudom? Sajnos én magam is azt a tábort erősítem, aki nem mindig olvassa el a feladott kötelezőt, pedig szeretem a könyveket. (Ennek ellenére a legtöbbet azért elolvastam, mert „jó gyerek” vagyok, és nem tagadhatom, hogy volt olyan könyv is, amit annyira megszerettem, hogy kedvenc lett. Bár… ebből nem volt sok. ) 
