2016. március 26.

Egy marsi naplója könyvben és filmben (Andy Weir)

A Marsi azon könyvek közé tartozott, amit nem terveztem elolvasni. Nem gondoltam, hogy az én könyvem lenne. Mégis annyi helyen olvastam róla, ennyire meg annyira jó, kihangsúlyozva, hogy előzetes fizika ismeret nélkül is lehet imádni, hogy úgy döntöttem, szerencsét próbálok vele. Nagy kár, hogy előzetes félelmem mégis bejött és tényleg nem az én könyvem lett. Ugyanis vagy három hónapig tartott elolvasnom...

A történetről: Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?


Rendben. A történethez hozzátartozik, hogy a film premierje előtt direkt elkezdtem olvasni, és csak az egytizedéig jutottam. Annyira untam a tudományos leírásokat. (Oké, soha nem voltam ötös fizikából...) Pedig érdekesnek tűnt a történet, de a sok fizikával, biológiával kapcsolatos Mark Watney monológ (még akkor is, ha közbeszúrt egy-egy humoros megjegyzést), egyszerűen lapossá tette a sztorit számomra. Szóval letettem.  Mégis, amikor három hónap múlva újra kézbe vettem egy hosszabb utazás alkalmával és mondhatni, rá voltam „kényszerítve”, egyhuzamban elolvastam kétszáz oldalt. Két napra rá pedig a teljes könyvet befejeztem. 

Szóval mégis tetszett. 

Tanulság? Egyesek hivatkozhatnak arra, hogy az én hibám volt, mert én nem értettem a sztori tudományos részét, de szerintem irodalmat úgy érdemes írni, hogy a laikusok számára is érthető, helyett élvezhető legyen. Ugyanis jó könyv volt, jól összerakott, egyedi a Mark Watney versus Mars harcával, viszont amíg a NASA-s részek nem jöttek, addig még főhősünk poénos beszólásai sem mentették meg a történetet. 


A fordulópont után -  ami azután következett be, hogy a NASA-nál dolgozó karakterek is megjelentek – váltott szemszögből latolgatták Mark esélyeit a Mars ellen. Mark karaktere követendő példa lehetne regény hősök szempontjából, optimizmusa és találékonysága szerethetővé tette, még akkor is, ha néha elegem volt a tudományos dumából. Ezt te is tudod Mark, nem igaz? De a Mars első krumpli ültető telepeseként ezt az olvasók többsége biztosan megbocsátja. 

A többi mellékszereplő, még akkor is, ha minimális szerepben, de érdekes volt. Nem sikerült a mély karakterizáció, de az írónak így is sikerült elérnie, hogy érdekeljen a többiek további sorsa. Plusz, azért jó volt olvasni a Marsbeli eseményekről más szemszögből. 


Summa summarum, tényleg jó volt a regény és örülök, hogy nem adtam fel az elolvasását. Nem az én könyvem lett, de néha ki kell lépni a komfortzónából.

Amit nagyon szerettem benne: Mark karakterét, valamint a sztori egyszerűségét. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A sok tudományos leírás. No thank you. 

Kedvenc karakter: Mark

Borító: 5/4

Pontozás: 5/4
_________________________________________________________

És a film:

Eredetileg a film előzetes hozta meg a kedvet a könyvhöz, de mivel eldöntöttem, hogy mindenképp elolvasom a regényt először, ezért a filmet csak nemrég tudtam megnézni. Watney szerepében kiváló volt Matt Damon, sikerült teljesen karakter hűnek maradnia az adaptációban is. 

Könyvadaptációként a film remekelt, bár a szigorú könyv fanok biztosan találtak kivetnivalót abban, hogy a film kihagyott pár halálközeli eseményt a Marson.  

Látványra elképesztő volt (kb. mint egy egyszemélyes Mad Max, csak a vörös bolygón), a vizuális effektek mind ott voltak, és első perctől kezdve látszott, hogy egy jól összerakott filmről van szó, neves színészgárdával. Bár... az Oscar jelölést nem értem. Nagyon jó film volt (számomra még élvezhetőbb is volt néha a könyvnél a kevesebb tudományos kommentár miatt),  viszont voltak sokkal Oscarra valóbb filmek is. Ellenben, a Gravity-Interstellar-Martian Oscarra-jelölt sci-fi hármasból szerintem még mindig a Marsi áll hozzám a legközelebb. Még akkor is, ha Gravityt nem láttam, de soha nem éreztem késztetést arra, hogy megnézzem, míg az Interstellar hatalmas csalódás volt, ami amennyire látványos, annyira logikai katyvasz volt. A marsinak legalább a kiszámítható befejezés ellenére is izgalmas és "reális" sztorija volt.  


Film pontozása: 10/8 

2016. március 21.

Popcorn Posztok #4 - Állatok utópiája, egy szoba, na meg Deadpool

Rég volt ez a rovat a blogon, köszönhetően annak a sajnálatos ténynek, hogy nem sokat tudok filmet nézni mostanában. Ellenben az elmúlt hetekben. Ráadásul végre szüneten vagyok, így van két teljes hetem kiélvezni a szabadságot a következő  alkalomig, hogy egyetemre menjek. Haha. 

Room – A szoba

Mostanában nem volt szerencsém sok sötét témájú filmhez, de megnézve A szobát, egy ideig biztosan nem leszek hangulatban a következőhöz. Persze ez csak a film érdeme, mert annyira jó volt. Sok filmdráma esik abba a hibába, hogy a rossz ütemezés miatt a film nagy része unalmas lesz egészen a váratlan tragédiáig vagy egyéb drámai fordulatig. De nem itt. Izgalmas volt, hatásos és garantált sírás vagy libabőr okozó. Olyan sztori, ami az ember lányának a bőre alá kúszva éri el az életre szóló hatást. Ahogy a könyvben, úgy a történet kivitelezése is a filmben egyedi nézőpontot vesz fel az öt éves Jack szemszögéből, aki fokozatosan jön rá, hogy minden, amit Mama először állított a Szobáról, annak pont az ellenkezője igaz. Ugyanis van élet a Szobán kívül is. A legijesztőbb része a történetnek az, hogy ez nem csak fikció. Bár a könyv írója, Emma Donoghue nem egy valóban megtörtént eseményt írt le, de emlékezzünk vissza azokra a hasonló esetekre, amiket a híradóban hallhatunk. Borzalmas. Ezért minden dicséret megilleti a kis Jack alakítóját, Jacob Tremblayt, aki hihetetlen alakítást nyújtott az Oscart nyert Brie Larson mellett. Összefoglalva, hihetetlen emlékezetes film volt, szerintem az egyik legjobb az idei Oscar-jelöltek között (látva a többséget). 

Pontozás: 10/9

Zootopia (Zootropolis)

Bár a Disney legújabb művében az állatok kapták a főszerepet – én pedig a műfajban jobban kedvelem az emberi szereplőket, az Oroszlánkirály kivételével – mégis látva az első előzetest, tudtam, ezzel a mesével nem lőhetek mellé. Arra persze nem számítottam, hogy olyan társadalomkritikával fogok találkozni a történetben, ami a felnőtteknek szóló drámákkal vetekszik. Az állatkarakterek változatosak és emberiek voltak – mi az, hogy! -  a főszereplő páros, Judy Hopps, a nyúl és Nick Wilde, a róka között érezhető kémia volt (utóbbiban valószínűleg nagyban közrejátszott Ginnifer Goodwin és  Jason Bateman fantasztikus szinkronjátéka). A sztori főcselekmény szála a krimivonal volt, melyben örökké optimista nyuszink kezd el nyomozni az eltűnt állatok után, melyhez később kénytelen csatlakozni az egyik eset tanúja, a szélhámos Nick. A bűnügyi eset bár egyszerű volt, de a filmvégi megoldás fordulatai többszörös meglepetést hozott. A főcselekmény mellett folyamatos karakterfejlődést észlelhettünk, miközben egy részletes társadalom képet kaptunk Zootropolis lakóiról. Ami sajnos nem utópia. Ez a mese ugyanis olyan megoldatlan kérdésekre világított rá, amelyek ma is relevánsak, mint például a faji és nemi megkülönböztetés, diszkrimináció vagy a bürokratikus rendszer problémája . A nehéz témákkal persze nem a gyerekeket célozta meg a Disney, de amiért ez a film minden korosztály számára élvezhető, az a szarkasztikus humor, a belevaló dialógusok, a popkulturális  utalások  valamint a roppant részletes, lenyűgöző animáció.

Pontozás: 10/9

Deadpool

A képregény adaptációk legújabb dobása, a piros karikás Deadpool, aminek jobb a marketingje, mint a sztorija. Ami nem azt jelenti , hogy utáltam, nagyon is szórakoztató volt. Polgárpukkasztó, mindent kimond és megmutat vonásával üde színfolt a műfajon belül, valamint a Marvel/X-men univerzumban. A történet egyszerűsége ellenére izgalmas volt a cselekmény, a vizuális effektek is jók voltak, míg a színészi alakításokra nincs egyáltalán panaszom. Főleg Ryan Reynolds remekelt Wilson és Deadpool kettős szerepében. Ami  a film legnagyobb pozitívuma volt, az egyben a negatívuma is egyben. A cinikus, szarkasztikus poénkodások és párbeszédek dinamikus egyveleget képeztek az akcióval és aki nem szívbajos, a morbidhumort is értékeli a véres harcjelenetekkel. Ellenben, idővel a rengeteg poén erőltetetté vált, úgy éreztem, mindenáron próbálnak roppant humorosak lenni Deadpool kiszólásai a nézőknek és az egész szuper lazaság már fárasztóvá vált számomra. A kevesebb még mindig több. Ami erre a filmre is igaz. A mellékszereplők többsége pedig főleg hátvédként funkcionált. (Utóbbi a műfajban mondjuk egyáltalán nem meglepő, valamiért a mellékszereplők kidolgozása általában túl nagy falat a készítőknek.) Összességében viszont egy megnézésre érdemes filmet produkált Deadpool, ami tökéletes azok számára, akik megunták a lightos képregény adaptációkat, Disney-módra.

Pontozás: 10/8

Ti mi jót láttatok mostanában moziban? 

2016. március 14.

Utolsó havi favoritok #3

Úgy telt el az előző hónap, hogy észre sem vettem, és máris márciust írtunk. (Pedig a február is csak két nappal kevesebb az átlagnál... ugye nem a Szürke uraknak köszönhető á la Momo?) Nem mintha az időjárás mutatná a naptári időt, pedig a tavasz a kedvenc évszakom. Volt. 

Mindenesetre, míg a búskomor időjárás a hangulatomat még jobban lerontotta, addig sikerült pár nagyon jó beszerzést csinálnom. 


R Első, hivatalos munkám fizetéséből mit vettem, régi Potterheadhez méltóan? Naná, hogy egy Griffendéles sálat. *_* Egyúttal első Ebay-es vásárlásom.


R Végre megengedhettem magamnak egy recit (hosszú idő mertem vállalni megint), így jutottam hozzá a Sorok között című regényhez. Tündérmese könyvmolyoknak? Pipa. 

R Termék és étel kiállításon voltam, ami annyit tesz, hogy rengeteg étel/ital/csoki kóstolót próbáltam ki (ami egy komplett ebédnek is megfelelt) és számos apróságot, képeslapot, termékmintát gyűjtöttem össze, anélkül, hogy bármire is költöttem volna. :D


R Felfedeztem az Anna és a francia csókból sokat emlegetett cserkészlánysütit. Rendben, nyilvánvalóan nem az eredeti, de mentás (amit szeretek) és ez a lényeg. :D Kitudja, mikor jutok el Amerikába, hogy kipróbáljam a valódit...


R Moziztunk és Deadpoolt láttunk.  :D Ez azért is számít különlegesnek, mert amíg otthon havonta minimum egyszer eljutottam moziba, addig Dániában, ha negyedévente egyszer megengedhetem magamnak, hogy elmenjek. Annyira drága - négyszerese a jegy ára az otthoninak. :( 

R Elindult a nyári program tervezés a gimis barátokkal. Skype beszélgetés Glasgowban tanuló barátnőmmel. Általában üzenet váltás a régi haverokkal. Még mindig szoknom kell, hogy nem mindenki ér rá hetente üzenetet váltani, dacára, hogy a social media fénykorában élünk. Persze egyetem meg minden.

R Újabb ruhashopping és körömlakk készlet újítás. *_* (Még mindig az múltkor kapott ajándékkártyát használtam, így Apu nem akadt ki...annyira.:D)



R Már rég nem követem nyomon a zenés műsorokat, így utólag hallottam, hogy megvan az Eurovíziós kiküldöttünk. Végre egy fantasztikus, nem mellesleg fülbemászó szám, mondanivalóval. :3 Persze, vérmes reményeim nincsenek, hogy valaha is a dobogó legmagasabb fokára kerülünk, de végre őszintén szurkolhatok Magyarországnak.



R Felfedeztem egy lightos, de imádnivalóan szórakoztató sorozatot, a Youngert. Ami ráadásul még tippeket is ad a marketing szakomhoz. :D Továbbá legkedvencebb, hétről hétre nézős sorozatom, a The 100 rajongói bázisában elszabadultak az indulatok, a múltkori közkedvelt karakter kiírása miatt. Amit egyszerűen nem értek. Igen, én is nagyon szerettem a karakterét, több szempontból is (feminista/LGBT/békére törekvés mondanivaló), de még mindig csak egy sorozatról van szó. Véleményem szerint fontos az alkotói szabadság és ha az írók az izgalmas történet szempontjából jónak látnak kiírni egy (populáris) karaktert, akkor áldásom rá. Pontosan ezért a The 100 egyik legjobb tinisorozat szerintem... 

2016. március 10.

Jodi Picoult – Samantha van Leer: Sorok között

Vajon hány olvasó álmodozott már arról, hogy egyszer egy történet valóra válik? 

Vajon hány lány vár a szőke hercegre fehér lovon, mind a mai napig? 

Mi tagadás, nekem is fordultak  már meg hasonló gondolatok a fejemben, de vagyok annyira realista, hogy ne vegyem túl komolyan a könyvekben olvasott fiktív világot, így az interneten olvasható furcsaságok őrült rajongókról eddig elkerültek. Persze, azzal teljesen tisztában vagyok, hogy az idióta mugliposta az oka, hogy a Roxfortos levelem már egy évtizede késik. 

A történetről: Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek vagy éppen gonosz rokonaik áldozatául. Valahogy mégis minden fájdalom és szenvedés megéri, amikor a mese jóra fordul, és boldog vége lesz. Hirtelen nem számít, ha az ember négyest kapott a francia röpdogára, vagy ő az egyetlen lány a suliban, akinek nincs randija a bálra. A boldog vég jóvátesz mindent. De mi van, ha ez mégsem a vége?

Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki – különösen a népszerű lányok közül – megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék… örökre. Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napon azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát… egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet…


Megmondom őszintén, a molyos berkekben jól ismert Jodi Picoulthoz még nem volt szerencsém (számomra  a könyvei túlságosan depresszívek), de amikor szembe jött velem a lányával közösen írt történet, a könyvmolyok számára nagyon is merész, de illő témával, tudtam, esélyt kell adnom neki.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy átlagos tizenöt éves lány. Legalábbis így kezdhetnénk, hiszen Delila, a történet főszereplője, mintha egy átlagos YA regényből lépett volna elő... azzal a különbséggel, hogy vele pont nem átlagos dolgok történnek. Mint például, ki hallott már arról, hogy a meseszereplők is tudnak érezni és válaszolni az olvasóknak?



Az anya-lánya író páros egy olyan témát szemelt ki első regényüknek, ami rengeteg moly szívéhez áll közel. Nem valósághű, de ötletes, bájosan és olvasmányosan kivitelezve. Nem éreztem hibátlannak, voltak következetlenségek, amikre felfigyeltem, de összességében csak élveztem ezt a szerethető történetet. 


A könyv illusztrációja

Delila és Olivér bimbózó kapcsolatáról szívmelengető volt olvasni, és tetszett az, hogy megpróbáltak a letehetetlenen felülkerekedni. Delila kissé klisés tinikarakterét a sok szerencsétlenkedéssel ellensúlyozta Olivér, a hercegé, akinek a szemszögét szintén megismerhettük. Utóbbi szerencsére nem volt szerelmetesen nyálas, ahogy mostanában tapasztaltam a pasik szemszögéből írt történeteknél. 

Bár néha azt éreztem, pár évvel ezelőtt még jobban élveztem volna ezt a regényt (gondolva a megoldásra), de mivel a cselekmény önmagában nagyon érdekes volt, az első laptól kezdve sikeresen beszippantott a történet. Összegezve, ez a könyv azon ritka példák egyike, amely egyszerűen jókedvre derít, ha kézbe veszed.

Amit nagyon szerettem benne: Az ötletet, és azt a hangulatot, amit közvetített. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: Delila klisés karaktere és az a pár következetlenség. 

Kedvenc karakter: Olivér

Borító: 5/5 - Plusz  pont az illusztrációkért. *_*

Pontozás: 5/4

A könyvért köszönet az Athenaeum Kiadónak!

2016. március 5.

Háború és béke minisorozat (BBC)

Megmondom őszintén, az én életemből eddig kimaradt Tolsztoj  - kötelező olvasmányom sem volt, amire valószínűleg sokan irigykednek - de úgy érzem, most már érdemes megpróbálkoznom vele. Persze nem az ezernégyszáz oldalas szörnyeteggel fogom kezdeni, aminek a filmváltozatához nemrégiben szerencsém volt, de azért a polcomon lévő Anna Karenina sem egy leányregény. 

Az ok pedig az, amiért hirtelen kedvet kaptam az orosz klasszikusokhoz, hogy nemrég végignéztem a fentebb említett War & Peace minisorozatot a BBC-től. Ha nem a brit csatorna készíti, akkor valószínűleg fel sem figyelek rá, de mivel így volt, nekem pedig általában pozitív élményem volt a sorozataival, ezért nem is volt kérdés, hogy belenézzek. Pláne azért, mert az Anasztázia mesefilm óta szeretnék egyszer eljutni Szentpétervárra.