Jenny Han: P.S. I Still Love You

Vannak könyvek, amik nem kiáltanak folytatásért. Vagy azért, mert szépen lezárt, vagy azért, mert az olvasó nem kér többet a történetből és a szereplőkből. Talán még akkor is, ha enyhén függővéggel zárult a könyv. Én így jártam Jenny Han könyvével, a To All The Boys I’ve loved before-ral. Nem éreztem úgy, hogy kellett volna  a folytatás, mert számomra egy tipikus, egynyári történet volt. Lightos, romantikus, és kikapcsolódásra tökéletes, de néha felszínes és mint utólag kiderült, elég felejthető. Aztán kiderült, hogy az írónő folytatást is szánt neki, én pedig  - mivel éppen valami könnyedre és rövidre vágytam – adtam egy esélyt neki. 

Continue reading →

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Sokáig tologattam ezt a regényt, nem is értem, miért. Pedig szeretem a romantikus történeket, Jojo Moyes regényének fogadtatása molyos körökben kimagaslóan pozitív és mégis, féltem Louisa és Will sztorijától. Tény, sikerült szerencsétlenül elspoilereznem a végét, ami valószínűleg tudat alatt befolyásolt, hogy minél később kezdjek neki. A közelgő  film miatt viszont nem halogathattam tovább, így engedtem a vonzás törvényeinek. 

A történetről: Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… 

Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes… 

Megmondom őszintén, nem erre számítottam. Mindenki, aki olvasta a könyvet és rajongott érte, folyton a százas zsepiket emlegette a könyv végén. Ráadásul a könyv mindenhol romantikusként van címkézve. A film előzetes is az év love storyjaként vonultatta fel. Mondhatjuk úgy,  egy Nicholas Sparks féle cheezy szerelmes történetet vártam. Erre mit kaptam? Egy életszagú, sokszor megmosolyogtató, máskor frusztráló történetet, érezhetően angol  kisvárosi hangulattal és egy olyan szerelmi szállal, amire minden mondható, csak az nem, hogy nyálas. 

Louisa Clark, regényünk főhőse, a történet elején egy kissé naiv, de optimista, mindent egyszerűen látó és a világból keveset látott huszonhat éves lány. Bár érdeklődik a világról, de lépéseket nem mer tenni. Könnyű számára a komfortzónán belül maradnia. Ahogy Will gondozója lesz, Will napról napra ébreszti rá, hogy egyszerűbb lehet a könnyebb utat választania, de megéri néha kockáztatni. Igazán élni. Will segítségével  Lou fokozatosan nyitottá válik a világra és rengeteget tanul a regény végére. Karaktere a kezdeti jellemének ellenére végig szerethető és csak drukkolni tudtam a Willhez fűződő, egyre elmélyülő kapcsolatához. A könyv narrátoraként szórakoztató volt olvasni a gondolatait, és az írónő érezhetően „angolos”, olvasmányos stílusát jól reflektálta Lou elbeszélése. 

Will okkal komor, depresszív aktuális szemléletét egyedül Lou kavarja meg, amikor a gondozója lesz. Willel már akkor találkozunk, amikor saját, összetört világában él, egy cseppnyi életkedv nélkül. Tüskés és cinikus természete a női olvasók számára nem lesz meglepő a sok romantikus regény után (ahol hasonló kaliberű pasikkal találkozhatunk), de szerintem minden olvasó egyetért azzal, hogy Willnek joga van rá. Ahogy a két, merőben eltérű karakterű Lou és Will egy légtérbe kerül, úgy leszünk tanúi verbális összecsapásiknak, szarkasztikus dialogusaiknak. És ahogy telik, múlik az idő, úgy ismerjük meg Will rejtett oldalát is Lounak köszönhetően, amit a balesetét követően jó mélyen elzárt magában. Will eredeti életszemlélete a szabadsággal és a világjárással közel áll hozzám és örültem, hogy sikerült Louisa szemét felnyitnia, így kölcsönösen segítve egymást.

A mellékszereplők érdekesek voltak és elgondolkodtató volt látni, hogy a szülők hogyan viszonyulnak Will döntéséhez. Aminek pedig örültem, hogy egy-egy fejezet erejéig az ő fejükbe is beleláthattunk. 

A már említett romantikus szál lepett meg legjobban. Gyönyörűen lett kidolgozva, sallang nélkül, fokozatosan, de számomra meglepő módon, minimális intimitással. Amit persze igazán értékeltem, hiszen hiába egy huszonegyedik századi romantikus könyvről van szó,  Lou és Will kapcsolata sokkal nagyobb hatással volt rám, mint az ágyjelenetekkel teletűzdelt és instant szerelmekről szóló romantikusok.

Bár a regény végével tisztában voltam, mégis reménykedtem egy másik végkifejletben. Ami nyilván nem történt meg. Nem sírtam, de mélyen elszomorított és rengeteg kérdést vetett fel bennem. Olyanokat, amiket az ember lánya nem feltétlenül vár egy szerelmi történettől. De ezért is érdemes elolvasni. 

Amit nagyon szerettem benne: A romantikus szálat és Will szemléletét.

Ami kívánnivalót hagy maga után: Patrick karakterét feleslegesnek éreztem.

Kedvenc karakter: Will és Lou

Borító: 5/4

Pontozás: 5/5

* Képek a hamarosan érkező filmből.

Continue reading →

Jodi Picoult – Samantha van Leer: Sorok között

Vajon hány olvasó álmodozott már arról, hogy egyszer egy történet valóra válik? 

Vajon hány lány vár a szőke hercegre fehér lovon, mind a mai napig? 

Mi tagadás, nekem is fordultak  már meg hasonló gondolatok a fejemben, de vagyok annyira realista, hogy ne vegyem túl komolyan a könyvekben olvasott fiktív világot, így az interneten olvasható furcsaságok őrült rajongókról eddig elkerültek. Persze, azzal teljesen tisztában vagyok, hogy az idióta mugliposta az oka, hogy a Roxfortos levelem már egy évtizede késik. 

A történetről: Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek vagy éppen gonosz rokonaik áldozatául. Valahogy mégis minden fájdalom és szenvedés megéri, amikor a mese jóra fordul, és boldog vége lesz. Hirtelen nem számít, ha az ember négyest kapott a francia röpdogára, vagy ő az egyetlen lány a suliban, akinek nincs randija a bálra. A boldog vég jóvátesz mindent. De mi van, ha ez mégsem a vége?

Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki – különösen a népszerű lányok közül – megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék… örökre. Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napon azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát… egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet…

Megmondom őszintén, a molyos berkekben jól ismert Jodi Picoulthoz még nem volt szerencsém (számomra  a könyvei túlságosan depresszívek), de amikor szembe jött velem a lányával közösen írt történet, a könyvmolyok számára nagyon is merész, de illő témával, tudtam, esélyt kell adnom neki.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy átlagos tizenöt éves lány. Legalábbis így kezdhetnénk, hiszen Delila, a történet főszereplője, mintha egy átlagos YA regényből lépett volna elő... azzal a különbséggel, hogy vele pont nem átlagos dolgok történnek. Mint például, ki hallott már arról, hogy a meseszereplők is tudnak érezni és válaszolni az olvasóknak?

Az anya-lánya író páros egy olyan témát szemelt ki első regényüknek, ami rengeteg moly szívéhez áll közel. Nem valósághű, de ötletes, bájosan és olvasmányosan kivitelezve. Nem éreztem hibátlannak, voltak következetlenségek, amikre felfigyeltem, de összességében csak élveztem ezt a szerethető történetet. 

A könyv illusztrációja

Delila és Olivér bimbózó kapcsolatáról szívmelengető volt olvasni, és tetszett az, hogy megpróbáltak a letehetetlenen felülkerekedni. Delila kissé klisés tinikarakterét a sok szerencsétlenkedéssel ellensúlyozta Olivér, a hercegé, akinek a szemszögét szintén megismerhettük. Utóbbi szerencsére nem volt szerelmetesen nyálas, ahogy mostanában tapasztaltam a pasik szemszögéből írt történeteknél. 

Bár néha azt éreztem, pár évvel ezelőtt még jobban élveztem volna ezt a regényt (gondolva a megoldásra), de mivel a cselekmény önmagában nagyon érdekes volt, az első laptól kezdve sikeresen beszippantott a történet. Összegezve, ez a könyv azon ritka példák egyike, amely egyszerűen jókedvre derít, ha kézbe veszed.

Amit nagyon szerettem benne: Az ötletet, és azt a hangulatot, amit közvetített. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: Delila klisés karaktere és az a pár következetlenség. 

Kedvenc karakter: Olivér

Borító: 5/5 - Plusz  pont az illusztrációkért. *_*

Pontozás: 5/4

A könyvért köszönet az Athenaeum Kiadónak!

Continue reading →

Háború és béke minisorozat (BBC)

Megmondom őszintén, az én életemből eddig kimaradt Tolsztoj  - kötelező olvasmányom sem volt, amire valószínűleg sokan irigykednek - de úgy érzem, most már érdemes megpróbálkoznom vele. Persze nem az ezernégyszáz oldalas szörnyeteggel fogom kezdeni, aminek a filmváltozatához nemrégiben szerencsém volt, de azért a polcomon lévő Anna Karenina sem egy leányregény. 

Az ok pedig az, amiért hirtelen kedvet kaptam az orosz klasszikusokhoz, hogy nemrég végignéztem a fentebb említett War & Peace minisorozatot a BBC-től. Ha nem a brit csatorna készíti, akkor valószínűleg fel sem figyelek rá, de mivel így volt, nekem pedig általában pozitív élményem volt a sorozataival, ezért nem is volt kérdés, hogy belenézzek. Pláne azért, mert az Anasztázia mesefilm óta szeretnék egyszer eljutni Szentpétervárra.

Continue reading →

Műfajok kavalkádja - Romantika mindenhol?

A Kis Könyves Bloggerekkel újra tematikus napokat tartunk, mely során egy újabb regényes témát vesézünk ki. Ezúttal a műfajok kerülnek terítékre, ahol megkötések nélkül többen kivesézzük őket, legyen szó disztópiáról, történelmiről, fantasyról vagy a két betűs fanfavorit műfajokról. Míg az én választottam, a romantikus regények.

Continue reading →

Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

Itt az ideje egy kis statisztikának.

Régebben még egyszerű volt kiszámítanom, hogy melyek a regények azok, amiktől nem várhatok sok jót. Ha vegyes fogadtatása volt egy könyvnek, akkor 50% esély volt arra, hogy nem fogom szeretni. De talán még több is. Ha viszont kiváló kritikákat kapott a regény, a Molyon egy minimum 90%-os kedvelés aránnyal, akkor a valószínűsége annak, hogy nem fogom szeretni a történetet,  igen csekély volt. Ez azért is volt jó, mert így nem nyúltam mellé vásárlásnál, és nem pazaroltam pénzt olyanra, ami szívem szerint a kukában végezné. Mára ez a rendszer megváltozott. Vagyis inkább felbomlott. Nem tudom pontosan mi az oka, de talán az, hogy, magasabbak lettek az elvárásaim. Vagy szimplán érettebben gondolkodom. Bár a húsz évemmel ez nem tekinthető érvényes oknak. 

Continue reading →

Köd előttem, köd utánam - Tündérkrónikák

November közepe van, már javában benne járunk az év talán legszebb és legszínesebb évszakában és nagy valószínűséggel már mindenki megtapasztalta azt a jelenséget, amely az autóban ülve veszélyes és zavaró, de egy dombtetőről nézve lélegzetelállító, este hazafelé a sötét utcán viszont hátborzongató. Amikor a levegő ily módon besűrűsödik, bármi megtörténhet… Ezt az írók is nagyon jól tudják, és szívesen alkalmazzák egy-egy jelenet, fejezet vagy akár egy egész könyv megírása során. Mi, a Kis Könyves Bloggerek most a Köd előttem, köd utánam projekt keretében szeretnénk elhozni, és megmutatni nektek néhányat ezek közül. Igyekeztünk feltárni a köd minden árnyalatát, több oldalról megközelíti a témát. A bejegyzéseink nagyon változatosak, lesznek könyv értékelések, kimaradt jelenetek, de még olyan könyvekről is írunk, amelyekről az első ránézésre nem is gondolnád, hogy beleillenek ebbe a fátyolos témába. Talán nem fogalmazunk túl ködösen, de ha mégis, reméljük mire vasárnap a közös projektünk véget ér, feloszlik az összes földig érő felhő, és mindenhol kisüt a nap!

Continue reading →

E. Lockhart: A hazudósok

Van egy módszer arra, hogyan tegye egy író sokkal emlékezetesebbé a könyvélményt az olvasók számára. Akkora csavart kell beleírni a történetbe, hogy az olvasó csak keresni tudja leesett állát a könyv befejezése után. Hatásos módszer... de manipulatív is. Ugyanis attól kezdve, hogy megtörtént az a nem várt, minden korábbi eseményt megváltoztatott fordulat, az egész regényt más szemszögből nézed, hiába van olyan, hogy FE és FU (fordulat előtt, fordulat után). Ha addig nem volt túl pozitív véleményed, akkor FU csak legyintesz rá, hiszen – gondolod te - az író direkt írta úgy az elején a történetet, hogy a végén majd nagyot dobbantson.... De ilyenkor tényleg el kell felejteni a korábban ejtett hibákat?

Continue reading →

Stephanie Perkins: Isla and the Happily Ever After

A csalódást okozó Lola és a szomszéd srác után nagyon reméltem, hogy a befejező történet ugyanazokat az érzéseket váltja majd ki belőlem, mint anno az Anna és a francia csók. Félig bejött, félig nem, én pedig megint hiányérzettel fejeztem be egy trilógiát. 

A történetről: Szerelembe esni a világ legromantikusabb városában könnyű, főleg a reménytelenül álmodozó Isla és a beforduló művész, Josh számára.  Egy véletlen Manhattani találkozás után Isla sokkal közelebb kerül a boldogsághoz, mint valaha remélte, de ahogy a két fiatal elkezdi végzős évét a Párizsi Amerikai Gimnáziumban, Islanak és Joshnak hamarosan szembe kell néznie családi drámákkal, bizonytalansággal és a szomorú valóssággal, hogy a boldogan élnek, míg… nem mindig tart örökké.   

Egy külföldi kiadás

Míg az előző részben a karakterek egyszerűek és felszínesek voltak, a szereplők karakterizálása ebben a részben sokkal mélyebb volt. Ez tetszett, hiszen a jó karakterdrámákat sokkal fontosabbnak tartom, mint egy akciódús cselekményt. Ennek ellenére Isla, a főhősnő hihetetlenül kiakasztó volt. Rég találkoztam egy ennyire bizonytalan, önbizalom hiányos, döntésképtelen tinivel. De csak amiatt, mert régen volt a kezemben YA könyv. Érdekes kettősségként Isla mégsem volt olyan „ártatlan”, mint mindenki gondolta, mert félénksége ellenére nyitott volt több mindenben. Míg Isla legjobb barátja, Kurt érdekes egyéniség volt a térkép mániájával és egyedi gondolkodásával, kár, hogy olyan keveset szerepelt.

Josh-t már megismerhettük Anna történetében, de most az ő személyisége is jobban kibontakozott. Már nem csak az lógós, érzékeny művész srác volt, hanem egy szenátor ambiciózus fia, és valamikori jó tanuló, aki az utóbbi időben felvett szerepben hanyagolja a tanulást és az órákat. De minden hibája ellenére is szerethető maradt, ami Josh művészet iránti szenvedélye és mások iránti törődésének köszönhető.

Bár a főkarakterek sokat hibáztak, de a könyv végére jelentős jellemfejlődést értek el. Tiniproblémás dolgaikat képesek voltak felismerni és végül felnőttként kezelni, ezzel példát mutatva a fiatal olvasóknak. 

Fanart

A cselekmény érdekesen kezdődött, mert az első részben megismert, de csak néhányszor említett Isla agyába pottyantunk, Manhattanbe egy esős éjszakán. Isla legújabb találkozása Josh-sal végre sikeresnek volt mondható, mert az új tanév kezdetekor végre úgy tűnik, hogy Isla hosszú ideje tartó plátói szerelme végre viszonzásra talál. Szerencsére Perkins megint szépen tudott bánni az érzelmekkel, mert az a bizonyos kémia érződött Isla és Josh között, és csak szurkolni lehetett nekik.  Bár kivételesen nem húzta el az írónő a romantikus szálat egy szeret-nem szeret-szívből-színből játékkal, de legnagyobb bánatomra, ez nem mindig vált javára a regénynek. A történet eléggé leült a közepén, majd a sok romantikázást megelégelve egy olyan kreált problémával jött Perkins, ami dráma szempontjából egyszerűen abszurd volt.  

A végére persze helyreállt a világ rendje, Annáék baráti társasága és Loláék párosa szintén tiszteletét tette a sztoriban, aminek nagyon örültem, egészen addig, amíg SPOILER! – St. Claire meg nem kérte Anna kezét. Persze, szép a szerelem és én is imádtam a párosukat az első részben, de vagyok annyira modern gondolkodású, hogy túlzásnak érezzem, tizenkilenc évesen kicsit korai hosszú távon elkötelezni magunkat.  

A történet atmoszférájához rengeteget hozzáadtak a történetbéli helyszínek. Manhattan Kismet kávézója, Párizs minden csodája és Isláék titkos helye, valamint újdonságként Barcelona, Gaudí különleges építészetével.  

Gaudí épitészete Barcelonában: Casa Batlló 

Bár reménykedtem benne, hogy ugyanúgy fogom szeretni, mint az első részt, mégsem vagyok teljesen csalódott, mert 1. tudtam, hogy nehéz lesz Annát überelni 2. összességében egy élmény volt ez a három romantikus történet. Színes, hangulatos, utazós, érdekes egyéniségekkel és szívmelengető romantikával. Ennél több pedig nem kell egy YA regénybe, nem igaz?

Amit nagyon szerettem benne: A karakterizálás és az utazós hangulat.

Ami kívánnivalót hagy maga után: A "drámai fordulat" és Isla döntése.

Kedvenc karakter:  Josh                                

Borító: 5/4 - Nagyon tetszenek ezek az egyszerűbb borítók is, de számomra elég zavaró, hogy nem adták ki ezt a részt angolul hasonló borítóval, mint Annát és Lolát. Mégis hogy néz ki a polcon így?

Pontozás: 5/4

Continue reading →

Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

Szeretem a különleges könyvcímeket, de ha egy különleges könyvcímhez még egy sejtelmes fülszöveg is társul, akkor még nagyobb az esély rá, hogy a könyv képzeletbeli várólistámon landoljon, elolvasás céljából.

A történetről: A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén. A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.

Eredeti borító

Hoffman regényével is ez történt, a különbség viszont az, hogy némiképp már tudtam mire számítsak. Több éve ugyanis volt egy előéletem az írónővel egy bizonyos Tizenharmadik boszorkánynak köszönhetően. Bár anno a története elvarázsolt, a lassú történetfolyás eléggé a kárára ment a könyves élménynek, így féltem, hogy most is ez lesz. De nem így lett, így ezek után biztosan bátrabban fogok nyúlni Alice Hoffman könyveihez.

Ha valamiben kiemelkedően jó az írónő, az a hangulatteremtés. A huszadik századi New York, Hudson folyó, Coney Island, de legfőképpen a múzeum lakói, az apró fotográfiai momentumok és az elborzasztó tűzesetek voltak a legemlékezetesebben leírva, de annyira, hogy végig úgy éreztem, a határán vagyok annak, hogy mindez megelevenedjen a szemem előtt. 

A karakterek erőteljesek és karizmatikusak voltak, rengeteg szenvedéssel a hátuk mögött, miközben a jövőjüktől sem remélhetnek többet. Coralie és Eddie történetét több szemszögből is megismerhettük, múltjukat E/1-ből, jelenüket E/3-ből. Bár a regény cselekménye lassan haladt, de kettőjük mindennapjai volt annyira érdekes és izgalmas, hogy egy percig sem unatkoztam rajta. Coralie tizennyolc évnyi „toronyba zárt élet” után vágyik több kalandra, cselekvésre és szerelemre. Bár követi szigorú apját mindenben, de szerencsére időben rájön arra, hogy Sardie Professzor alkotásai nem minden esetben jók és helyesek, annak ellenére, hogy a múzeuma csodálatos kincseiként vonzza be a látogatókat. Coralie küzdelme a rossz ellen bámulatra méltó, ahogy jellemfejlődése is, mert naiv jó kislányból hirtelen kell felnőnie, és bátorrá, magabiztosság válnia. Eddie, a másik főhős, a múlt démonjain rágódva próbálja megtalálnia a szépet a természetben a fényképezés művészete útján, miközben a szerelemről és szeretetről már rég lemondott és csak megváltást remél korábbi hibái után. Bár a sok szenvedés miatt nagyon pesszimistán látja a világot, de találékonysága és kitartása teljesen szerethető személyiséggé teszi, így véve rá az olvasókat, hogy drukkoljanak neki és Coralie hepiendjéért. 

A gyilkosan jó hangulatteremtés és az érdekes karakterek mellett az írónő nagy hangsúlyt fektetett a történelemhűségre és a két tűzesetre, ami annak idején történt New Yorkban, és ami keretet adott a történetnek egyúttal. A legszörnyűbb körülményeket is jól érzékeltette Hoffman, ezzel hatásosabbá téve a sztorit. Ez viszont az érzelmekre is igaz volt, mert egy lightos, de érzelmes romantikus szál is központba került egy idő után. 

Érdekességképpen még a Jane Eyre-ről való utalásokat is érdemes megemlíteni, amelynek bármikor örülök, hiszen egyik kedvenc könyvemről van szó. Bár a könyv karaktereinek a véleményével nem értek egyet, mely szerint másképp kellett volna végződnie a regénynek. 

Összefoglalva a sztorit, csak ajánlani tudom ezt a regényt mindazoknak, akik szereti a múlt századi történeteket, eredeti atmoszférával és mélyebb szintű mondanivalóval. Nem mindig könnyű olvasni, de nagyon megéri.   

Amit nagyon szerettem benne: A hangulatát és a két főhős karakterfejlődését. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A problémák a sok szenvedés után kicsit gyorsan oldódtak meg. 

Kedvenc karakter: Coralie, Eddie

Borító: 5/5

Pontozás: 5/4,5

A könyvért köszönet a Maxim Könyvkiadónak! 

Continue reading →

The DUFF filmkritika

Jellemző módon, ha van egy kiemelkedően jó könyv a műfajban, Hollywoodnak mindig sikerül egy középszerű, elklisésedett és eltinisített, ízig-vérig amerikai filmet készítenie belőle. Szegény Duffal is ez történt, pedig a Bajos csajok kora már tíz éve lejárt.

A korábbi pletykákkal ellentétben, a történet - melyben Bianca egy csapat megszégyenített Duffal legyőzi a suli méhkirálynőjét, Madisont – szerencsére hamisnak bizonyult, mert a film végül is átvette az eredeti cselekményt, és a hogyan fogadjuk el önmagunkat mondanivalót, de sajnos adalékként kaptunk rengeteg sablont is, amivel a film végül elveszítette azt, amit úgy hívunk, jó könyvadaptáció.

Continue reading →

Kiera Cass: The Heir - A koronahercegnő

Rossz ómen az, amikor egy trilógiának szánt könyvsorozatot az író megtold még több résszel, láthatólag azzal a céllal, hogy kielégítse hatalmas rajongótáborának az igényét, miközben minden épeszű ember tudja, hogy az egész a pénzről szól. 

Ezzel a gondolattal kezdtem neki a Párválasztó „trilógia” negyedik részének, arra számítva, hogy csalódni fogok benne, csak úgy, mint az előző két részben, amit nem felejtettem el említeni a korábbi kritikáimban. Ezért talán nem lehetetlen elképzelni, hogy én magam vagyok a legjobban meglepve azon, Eadlyn párválasztója mennyire tetszett! 

Continue reading →

Tara Sivec: Csábítások és csemegék

Van bárki, aki nem csábulna el ezt az isteni csokiba mártott epret látva? 

Személy szerint képtelen voltam ellenállni neki, dacára annak, hogy az utóbbi időben elég vegyes érzéseim vannak a New Adult műfajjal kapcsolatban. Mégis, olyan ínycsiklandozónak látszott az az eper, és olyan eredetinek és humorosnak tűnt a könyv más olvasóknak az elmondása alapján, hogy a komplett sztori lepörgött már a szemem előtt, még mielőtt belekezdtem. 

A történetről: Claire, a húszas éveiben járó, egyedülálló anyuka szeretne annyi pénzt összeszedni, hogy elindíthassa a saját vállalkozását, hogy a mocskos szájú, de (amikor alszik) imádnivaló kisfiának jobb életet biztosíthasson. Ezért kelletlenül beáll a legjobb barátnőjéhez, hogy segítsen szexuális játékszereket eladni. 
Egyszer csak felbukkan a városban Carter, Claire hajdani egyéjszakás kalandja, aki örökre megváltoztatta az életét. És bár egyedülálló csokoládéillatán kívül semmire nem emlékeszik Claire-ből, a lány gondoskodik róla, hogy ezúttal mély nyomot hagyjon a fiúban. Carter leplezetlen döbbenettel veszi tudomásul, hogy van egy négyéves kisfia, Claire pedig attól pánikol, hogy álmai férfija rögtön menekülőre fogja majd, látva a terhességről árulkodó jeleket a bőrén és a nullához közelítő hálószobai tapasztalatát. Ám semmi ilyen nem történik. Ketten együtt mindent megtesznek, hogy eljöjjön számukra az „örökkön örökké”.

Az élet olyan, amilyenné teszed. Ha a tiéd vodkából, csokiból és vibrátorokból áll… hát legyen!

Continue reading →

Ahol a szivárvány véget ér... egy regényben és a filmvásznon (Cecelia Ahern)

Megmondom őszintén, levélregény mivolta miatt jó sokáig nem keltette fel az érdeklődésemet a könyv. Amikor végre igen, akkor is a filmnek köszönhettem, mert a Love, Rosie címen készült filmadaptáció főszerepeit Clary a Csontvárosból (Lily Collins) és Finnick a Futótűzből (Sam Clafflin) játszotta.  Látva az elképesztően humoros előzeteseket pedig biztos voltam, hogy imádni fogom ezt a filmet, de előtte, jó könyvmoly módjára úgy gondoltam, adok egy esélyt végre a könyvnek is, valamint Cecelia Ahernnek. 

Hát nem ez lesz az utolsó könyvem az írónőtől, az biztos.

A történetről: Rosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és egy életre szóló véd- és dacszövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve… A sors fura szerzet: újra és újra elválasztja egymástól Rosie-t és Alexet, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de az a varázslatos kötelék, ami összekötötte őket, életük minden öröme és bánata közepette megmarad. 

Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?

Kezdjük először is a levélformátummal. Utólag visszagondolva nagyon tetszett ez a megoldás, így nem is értem, miért gondoltam először, hogy nem fogom szeretni. Talán attól féltem, hogy nem fog átjönni a történet vagy a karakterek jelleme – vagy egyszerűen az ismeretlentől féltem – mindenesetre, kellemesen meglepődtem, amikor rájöttem, hogy nagyon élveztem olvasni Alex és Rosie történetét. A történetet, mely levelekből, képeslapokból, órai levelezésekből, chat-beszélgetésekből, meghívókból, újságcikkekből, elektronikusan és tintán, egy életre szóló barátság rajzolódik ki… vagy talán még több is? 

Rosie és Alex barátsága a kezdetektől fogva különösen példaértékű volt. Bár külön-külön is, de egymás társaságában még izgalmasabb karakterek voltak, miközben lapról lapra láthattuk, amint az élet egyre több akadályt gördített útjukba, abban a reményben, hogy egyszer véglegesen eltávolodnak egymástól. Az idő és távolság folyamatos küzdelme mellett pedig ott voltak a szereplők saját kihívásai, főleg Rosie-é, aki, mint a gyengébbik nem képviselője megint megmutatta, hogy semmi sem elképzelhetetlen, ha a leglehetetlenebb álmok elérésről van szó. 

A fő szereplők környezete sem volt kevésbé unalmas, érdekes volt látni, olvasni, ahogy két család hétköznapjai, kapcsolatai, pillanatai bontakoznak ki, kezdve a mindig támogató szülőktől a lázadó Katie-ig majd Rubyig, akik szintén nagyon szerethető egyéniségek voltak.

A legjobb barátság fogalma mellett a könyv nagy erőssége volt a humor, aminek köszönhetően végig mosolyogtam a könyvet. Még akkor is, amikor a regény háromnegyedénél már egyre meredekebb volt a cselekmény újabb és újabb szappanoperához illő fordulata. 

Na, igen. Ahogy más romantikus regényeknél, itt is túlzásba esett az írónő, mert ha van negatívuma a történetnek, az a túlságosan is hosszúra nyúlt van–e több barátságnál kérdés, ami egyetlen dolog miatt marad megválaszolatlan évekig, sőt évtizedekig! Persze értem én, hogy kellett idő ahhoz, hogy mindenki tisztában legyen az érzéseivel, de az a tény, hogy a megoldás már csak a kimondatlan szavakon múlik, az a végére már nekem volt teher, nem Rosiéknak. Emiatt a sztori vesztett egy kicsit a realisztikus érzéseiből, pedig már majdnem kedvenc lett a könyv. 

Amit nagyon szerettem benne: Rosie és Alex kapcsolatát, és annak a mondanivalóját.

Ami kívánnivalót hagy maga után: A történet végének szappanoperásodása. Vagy nincs ilyen szó? 

Kedvenc karakter: Rosie, Alex

Borító: 5/4

Pontozás: 5/4
______________________________________________________________

Viszont a film! A könyv legnagyobb hiányosságát sikerült kiküszöbölni azzal, hogy a történet időtartamát lerövidítették jó pár évtizeddel.  Így lett a film a nagyobb változtatás ellenére egy hű könyvadaptáció, melyben minden érzelem, amit olvasás alatt éreztem, megelevenedett a filmvásznon. 

A castinget nagyon jól eltalálták, Alex és Rosie kapcsolata Lily Collins és Sam Clafflin játékával és pimasz dialógusaival hihetetlenül jól átjött. A humor szintén, bár itt egy kicsit perverzebbre vették a figurát a készítők a regénnyel ellentétben, amit viszont egyáltalán nem bánok. A poénok jól keveredtek a drámai részekkel, így a két órás adaptáció alatt érzelmek teljes skáláját tapasztalhatták meg a nézők. 

Személyes kedvencem az a bizonyos nosztalgikus hangulat volt, amit az operatőri munkában rengeteg színnel igyekeztek előhozni. A hangulatos színvilág mellé pedig gyönyörű tájak és illő soundtrack – de még milyen jó soundtrack! – társult. 

Összességében imádtam a filmet, minden egyes képkockájával egyetemben... Kár, hogy ilyen kevés figyelmet kapott itthon. Persze, mert Valentin napon egy bizonyos másik romantikus történet jobban vonzotta a nézőket a moziba, még akkor is, ha fele annyit sem ér, mint a Love, Rosie. 

Film pontozása: 10 /9 

Continue reading →

Rainbow Rowell: Eleanor & Park

Hogy lehet valami egyszerre ennyire édes és mégis halálosan komoly?

Emlékszem, az első dolog, ami által felfigyeltem az írónőre és erre a könyvére, az a fülszöveg mellett lévő idézet volt - amiről utólag kiderült, nincs is benne a könyvben. Engem mindenesetre rögtön meggyőzött, így várólistára került a könyv, majd kis idő múlva jött a hír, hogy a filmes jogait is megvették a könyvnek. Így már semmi sem hiányzott a motivációmhoz, hogy elolvassam. Mégis, amikor a Fangirllel találkoztam először a könyvesboltban, a spontaneitás híveként először azt vettem készbe, és mivel annyira tetszett, ezért jó sokáig elterelődött a figyelmem Eleanor és Park történetéről… (Nem irónia, de ha valamit nagyon szeretek, igyekszem nem mohón megenni az egészet. Másrészt, szeretek változatosan olvasni.) 

…Egészen mostanáig.

A történetről: Park Sheridan tökéletesen kigondolta. Ha senki sem látja, senki sem fogja zavarni. Ha láthatatlanná tud válni, mindenki békén hagyja majd. 

Eleanor Douglas akkor sem lenne képes eltűnni, ha megpróbálná. Minden túl sok rajta – őrült vörös haja, fantasztikus ruhái, a szokatlan bolondságok, amik elhagyják a száját. Mikor Eleanor feltűnik Park iskolabuszán, a fiú nem tudja eldönteni, hogy bátor-e, vagy öngyilkos típus. De nem tudja kiverni a fejéből. 

Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak ahhoz, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart soká, de elég bátrak és elszántak ahhoz, hogy mégis megpróbálják.

Continue reading →

Valentin napra maradt...:Filmajánló

Semmi kedved ahhoz, hogy az idei Valentin napon az év pornófilmjét nézzed Miss Belső Istennővel és Mr. Szürkével, romantika gyanánt? Vagy eleve nincs kedved kimozdulni a lakásból? Sokakkal megtörténhet, hogy pont erre a napra szedünk össze valami betegséget vagy átmeneti depit - ami februárban egyáltalán nem nehéz - és már semmihez sincs kedvünk, de ha szeretnél mégis egy hangulatos romantikus filmet látni, hódolva az év legrózsaszínűbb napjának, összeszedtem pár tavalyról maradt különleges szerelmi történetet egy posztban. 

About Time (Időről időre)

Egy aranyos romantikus történet, időutazással és emberi karakterekkel, akik mi is lehetnénk, mert ugyanúgy lehetnek esetlenek, ugyanúgy törekedhetnek a tökéletességre, és ugyanúgy szerethetnek olvasni, mint a film hősei. A film a történet alatt több kérdést is feszeget, mint például, meddig mennél el a boldogságért, vagy mit kezdhetnél az időddel, ha akkor változtathatnád meg a múltadat, amikor akarod... 

Kiknek ajánlom? Ha valami cuki, misztikus és mondanivalóval teli filmre vágysz egy csipetnyi angol humorral vegyítve...

Continue reading →

Gayle Forman: Csak egy nap & Csak egy év

Csak egy nap

Vannak olyan könyvek, amelyeknél minden különösebb háttértörténet nélkül tudod, hogy szeretni fogod. Vannak olyan könyvek, amelyek minden hibái ellenére is megragadnak és elgondolkodtatnak. 

Továbbá vannak olyan könyvek, amelyekhez csak egy nap kell, hogy rájöjj, ez a könyv csak neked íródott.  

A történetről: Allysont, a burokban nevelt amerikai lányt érettségi ajándékként a szülei befizetik egy nyugat-európai körútra. Londonban, egy szabadtéri Shakespeare előadáson találkozik Willemmel, a lezser holland színésszel, és azonnal kipattan közöttük a szikra. Amikor a sors másodszor is összehozza őket, Allyson rá nem jellemző módon letér a járt útról, és követi Willemet Párizsba. A szikrából egyetlen nap alatt fellobban a láng… amíg Allyson arra nem ébred az együtt töltött viharzó nap után, hogy Willem elment.

A sorsfordító napot az önmegismerés éve követi: Allyson megszabadul a belé nevelt korlátoktól, hogy megtalálja igazi szenvedélyeit és talán az igazi szerelmet.

Continue reading →

Tammara Webber: Between the Lines (A sorok között)

Karácsony felé közeledve végre bevallhatom, hogy a könyv elolvasása után tisztára úgy éreztem magam, mint azok a szegény gyerekek Szenteste, akik az áhított plüssmackó helyett, a díszes, csili-vili ajándékcsomag alján csak egy pár zoknit találtak… 

A történetről: Reid Alexander hozzászokott, hogy megkapja, amit akar – most pedig épp legújabb szereplőtársát, Emma Pierce-et akarja. Az egész világ fölsorakozik, hogy szépen a kezére játsszon ebben, amíg a külső forgatási helyszínen a fiú két váratlan akadállyal nem kerül szembe: egy ádáz volt barátnővel meg egy szintén Emma kegyeire pályázó vetélytárssal. 
Emma Pierce csak most tette meg a nagy lépést, szakított a reklámokkal és televíziós filmekkel, amelyek éveken át foglalkoztatták. Az igazi mozifilmben – a szuperdögös Reid Alexander mellett – kapott főszerep valóra vált álommal ér föl. Emma azonban titkos vágyat rejteget a szívében: 

egyszerűen normális lány szeretne lenni.

Continue reading →

Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác

Az írónő debütáló regényével, az Anna és a francia csókkal új kedvencet avattam anno (és még sokan mások is különböző véleményeket látva), ezért nem meglepő, hogy a folytatást is azonnal elszerettem volna olvasni. De ahogy lenni szokott, egy remek kezdet sok buktatót tartogathat még a későbbiekben, ezért felvértezve magam, beleolvasgattam egy kicsit Lola történetének kritikáiba is, így kiderült, hogy a folytatás közel sem aratott akkora sikert a St. Clair rajongók között. Így kevesebb elvárásokkal neki kezdve az olvasásnak, egyáltalán nem csalódtam. 

A történetről: Lola Nolan, a szárnypróbálgató divattervező nem híve a divatkövetésnek. Ő jelmezeket alkot. Minél ütősebb a szerelése – minél sziporkázóbb, furább és vadabb –, annál jobb. De bármennyire hajmeresztő is a stílusa, Lola imádja a szüleit, tűzbe menne a barátnőjéért, és merész terveket szövöget a jövőről. Szóval minden tök tuti (a dögös rocker fiúját is beleértve), amíg vissza nem költöznek a környékre a rémes/utálatos Bell ikrek: Calliope és Cricket. Miután Cricket – a tehetséges feltaláló -ikernővére árnyékából kilépve, ismét része lesz Lola életének, a lány rákényszerül, hogy végre tudomásul vegye az érzéseket, amiket időtlen idők óta táplál a szomszéd srác iránt.

Continue reading →

Jenny Han: To All The Boys I've Loved Before

Attól a perctől kezdve, hogy belefutottam az interneten a regénybe, tudtam, hogy el kell olvassam a könyvet. Először is ott volt ez a kellemes, hangulatos borító, ami már akkor megvett kilóra, még mielőtt ismertem volna a fülszöveget. Nem is említve a címet, ami a hosszúsága és tartalma miatt rögtön sejtette, hogy ha egy átlagos romantikus könyvvel is van dolgunk, a sztori alapötlete egyáltalán nem lesz az.

A történetről: A tizenhat éves Lara Jean soha nem merte bevallani az érzéseit egy srácnak sem, aki valaha tetszett neki, ezért inkább levelet írt nekik, amit elrejtett egy kalapdobozban az ágya alá. Egy nap viszont a doboz eltűnik, vele együtt az összes plátói szerelmének írt levéllel, aminek következtében Lara Jeannek szembe kell néznie minden félelmével, valamint az összes sráccal, aki megkapta a szerelmes levelét....

Continue reading →