Hogy lehet valami egyszerre ennyire édes és mégis halálosan komoly?
Emlékszem, az első dolog, ami által felfigyeltem az írónőre és erre a könyvére, az a fülszöveg mellett lévő idézet volt - amiről utólag kiderült, nincs is benne a könyvben. Engem mindenesetre rögtön meggyőzött, így várólistára került a könyv, majd kis idő múlva jött a hír, hogy a filmes jogait is megvették a könyvnek. Így már semmi sem hiányzott a motivációmhoz, hogy elolvassam. Mégis, amikor a Fangirllel találkoztam először a könyvesboltban, a spontaneitás híveként először azt vettem készbe, és mivel annyira tetszett, ezért jó sokáig elterelődött a figyelmem Eleanor és Park történetéről… (Nem irónia, de ha valamit nagyon szeretek, igyekszem nem mohón megenni az egészet. Másrészt, szeretek változatosan olvasni.)
…Egészen mostanáig.
A történetről: Park Sheridan tökéletesen kigondolta. Ha senki sem látja, senki sem fogja zavarni. Ha láthatatlanná tud válni, mindenki békén hagyja majd.
Eleanor Douglas akkor sem lenne képes eltűnni, ha megpróbálná. Minden túl sok rajta – őrült vörös haja, fantasztikus ruhái, a szokatlan bolondságok, amik elhagyják a száját. Mikor Eleanor feltűnik Park iskolabuszán, a fiú nem tudja eldönteni, hogy bátor-e, vagy öngyilkos típus. De nem tudja kiverni a fejéből.
Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak ahhoz, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart soká, de elég bátrak és elszántak ahhoz, hogy mégis megpróbálják.
