Rainbow Rowell: Fangirl

Eredetileg nem terveztem be most nyárra ezt a regényt, de amikor a boltban megláttam, rögtön elcsábultam…

Amikor először futottam bele ebbe a regénybe az interneten, már akkor tudtam, hogy ezt nekem írták. Fangirling. Rajongás. Lelkesedés. Megszállottság. Korábban már volt egy posztom erről, ezért ezt nem is ragozom tovább. Viszont volt bennem egy kis félsz is, mert a regény hősnője, Cath által imádott univerzum, a fanfiction írások világa nem is állhatna távolabb tőlem. Bár volt pár kitekintésem ebbe a párhuzamos univerzumba, de rájöttem, hogy hosszútávon nem tudom „elhinni” a történetet, ha nem az író saját tollából származik. Így kezdtem neki a Fangirlnek, kíváncsian várva, hogy lássam, miért is istenítik Miss Rowellt és az ő képzeletbeli Simon Snow könyvsorozatát.

A történetről: Cath egy Simon Snow fan. Ikertestvérével, Wrennel együtt a többmilliós nagyságú Simon Snow rajongótábort erősítik, főleg egy bizonyos Simon és Baz párost, egészen a gimi végéig. De amikor fősulira mennek, minden megváltozik. Cath számára nem, ő továbbra is írná tovább népszerű Simon Snow fanfictiönjét, miközben egy olyan világról, fandomról álmodozik, ami soha nem lehet az övé. De Wren nem. Ikertestvérével szemben Wren fel szeretne nőni. Bulizni, piálni, pasizni, egyedül, Cath nélkül. Vajon képes lesz Cath Wrentől elfüggetlenedni, barátokat találni és általában egy normális fősulis életét élni, miközben olyan gondok nyomasztják, mint például labilis idegzetű édesapja utáni aggódás, aki először lesz ténylegesen egyedül, a válása óta, lányai nélkül… Képes lesz Cath nem aggódni? Képes lesz egyedül végigcsinálni?

Az első meglepetésem a könyvvel kapcsolatban az volt, hogy a Fangirl visszahozta a Harry Potter iránti rajongásom emlékeit. Tudniillik, az írónő egy percig sem titkolta azt, hogy a Simon Snow könyvsorozatot és az egész fandomot a filmekkel, valamint a sztori iránti mérhetetlen rajongással a Harry Potter ihlette.  Nem, nem volt egyáltalán zavaró, mert így még jobban el tudtuk legalább képzelni Cath Simon Snow iránti lelkesedését. Ami talán furcsább volt, hogy a történetben még így is előkerült egyszer a Harry Potter maga említés szinten.

Wren és Cath - fanart

Annak ellenére, hogy nem vagyok benne a fanfiction világban, úgy, mint Cath, mégis át tudtam érezni egy-egy problémáját.  A fangirl lét mellett ugyanis egy év múlva én is egyetemre megyek, és emiatt kettős érzések kavarognak bennem. Cathtel ellentétben egyik felem nagyon is várja, míg a másik felem, Cathtel való egyetértésben fél az új dologtól, a nem megszokottól. Ilyen szempontból nagyon tanulságos volt a regény, mert Rowell annyira realisztikus szituációkat teremtett, amelyeket könnyedén elhihettünk.  Viszont pontosan ezért, Cath viselkedésével nem mindig értettem egyet. Rendben, tudom, hogy nem érezhetem át az ikertestvértől való elfüggetlenedés kérdését, de az a antiszociális viselkedés, amit Cath csinált az első naptól kezdve, kicsit sok volt számomra. Müzlin élni egy hónapon keresztül, csak azért, mert félsz megkérdezni a szobatársadtól, hogy hol az ebédlő?  Nem kommunikálni senkivel, még a szobatársaddal sem, csak azért mert neked úgy kényelmesebb? Oké, nem vártam el, hogy Cath rögtön partiarccá váljon és pasizzon éjjel-nappal, de az az elutasítás, amit azok felé az emberek felé közvetített, akik nyitottak felé, szerintem túlzás volt. Ikertestvére, Wren viselkedése sem volt jobb, mert bár Cathtel ellentétben ő tényleg barátkozott, nyitott volt, de sokszor átesett a ló túloldalára. Végső soron viszont megvan az oka mindkettőjük viselkedésére, hiszen jó anyai modell nélkül nőttek fel. Szerencsére, a napok és oldalak előrehaladásával Cath egyre jobban felengedett, és a könyv végére még saját magáért is képes volt kiállni, míg Wren szintén elindult a jellemfejlődés útján, felismerve azt, hogy hol hibázott.

Cath és Levi - fanart

A többi szereplő karaktere is teljesen emberei volt, akik közül Reagan és természetesen Levi volt a kedvencem. Reagan a szókimondásával és lazaságával, míg Levi, azért mert Levi. Egy imádnivaló huszonéves srác, aki első perctől kezdve felfedezte Cath belső értékeit, miközben segített neki, hogy kinyíljon és kevesebbet görcsöljön. 

Bár a regényben nincsenek hihetetlenül monumentális események, de a maga lassan folydogáló útján mégis folyamatosan fenntartotta a figyelmemet a könyv, mert olyan témák merültek fel, amelyek azon felül, hogy érdekesek voltak, még el is gondolkodtattak. A romantikus szál minden klisétől mentes volt, ami személy szerint meglepett. Igen, volt benne a szokásos félreértés, de szerencsére hamar megoldotta az írónő, így nem kellett feleslegesen idegeskedni azon a „jöjjenek már össze, különben agybajt kapok” dolgon, ami a legtöbb YA regényben vagy ötszáz oldalon át elhúzódik, csak azért mert a szerelmes pár nem képes megbeszélni a történeteket. Büszkeségből vagy balítéletből. Nagy jelentősége volt az ikrek szülő –gyerek kapcsolatának is, ami szerintem mindenképp egy kiemelkedő jellemvonása a könyvnek, attól kezdve, hogy a mai kortárs regények egyetemista hősnőinek általában nincsenek ilyen gondjaik. Vagyis vannak, csak általában az író kifelejti a cselekményből őket.

Simon és Baz - fanart

Bár a regény végére a történet lelassult, de összességében jó volt látni azt a karakterfejlődést, amin Cath végigment mind társasági, mind fikció írási szempontból.

Az írónőt meg mindenképp dicséret illeti, mert nem sok író képes ilyen kiválóan vegyíteni a fanfictiont, a romantikát és a komolyabb témákat, ami lehet akár egy családi vagy egy testvérek közti konfliktus.

Amit nagyon szerettem benne: A különböző cselekményszálak harmonikus vegyítését.

Ami kívánnivalót hagy maga után: A regény végén hiányzó "katarzis".

Kedvenc karakter: Levi, Reagan

Borító: 5/4

Pontozás: 5/5