Austenmánia - Austenland és A Jane Austen Könyvklub filmkritikák

Austenland (2013)

Dacára annak, hogy soha nem én voltam a világ legnagyobb Austen rajongója, de még Mr. Darcyé sem – előbbi persze nem azt jelenti, hogy nem tartom jó könyvnek a Büszkeség és balítéletet –mégis kíváncsi lettem Jane kalandjaira Austenlandben annak köszönhetően, hogy imádom a modernizált tündérmeséket, vagy ebben az esetben a klasszikusok új köntösben verziót. Másrészt a film alapjául szolgáló regényt egy már általam ismert írónő írta, szóval minden esély meg volt rá, hogy vagy nagyon szeressem a filmet, vagy nagyon utáljam, mert egy dolog biztos volt eddig. Austenland nem az én világom. 

Már a film kezdetétől nyilvánvalóvá vált, hogy a történet nem szeretné komolyan venni magát, hiszen adott Jane, a főszereplő, aki harminc éves és még mindig a saját babaházában él Mr. Darcyról álmodozva.  Valamilyen szinten átérezhettem a helyzetét, mert én is rengeteg dolgot imádok megszállottan, de ennyire azért nem. Mármint nem utaznék el az összes megtakarított pénzemen egy képzeletbeli világba, abban bízva, hátha az életem új fordulatot vesz végre pozitív irányba... Jane mégis megteszi, és rá kell jönnie, Austenlandben sem annyira tökéletes az élet, mint remélte.

Érdekes módon, a film varázsát pont maga Austenland adta, a hely, ahova korábban soha nem utaztam volna el, most mégis kedvet kaptam hozzá (feltéve, ha létezne). Austenland, a film helyszíne kivételes hangulatot adott a filmnek, egyrészt azért, mert az egész olyan valóságosnak tűnik, hiszen Austen-korabeli épületek, szobák, ruhák, emberek és szabadidős foglalkozások mindenütt, mégis az egészről tudjuk, hogy hamis, hiszen van angol vécé, a nők még kötögetés közben is maguknál tartják a mobilt és az összes vendég Austenlandben csak egy felfogadott színész mesterkélt brit akcentussal. Bár ezek a tények inkább paródiaszerű jelleget kölcsönöztek a filmnek, mégis pont emiatt vált szerethetővé. 

Mert ami első látásra gagyinak tűnt, az a végére szórakoztatóvá és viccessé vált. De komolyan. Míg az első tíz percben fogtam a fejem Miss Charming „aranyköpésein” (akit a legtöbben a Doktor Szösziből ismerhetnek), addig a végére tényleg sírva nevettem a comic relief karakterén. Ráadásul bepillantást nyerhettünk a backstage-be is, ahol láthattuk milyenek ezek az angol úriemberek a valóságban. Hát… hétköznapiak. 

Mégha érzelmek szempontjából kissé felszínes is a sztori, de színes karakterekből abszolút nem volt hiány. Volt, akin röhöghettünk (Captain East), volt, akit utálhattunk (Mrs. Wattlesbrook) és természetesen volt két angol úriemberünk, akiknek lehetett drukkolni romantika szálon. Az egyik Martin, a lovászfiú, akinek a karakterét nem tartottam annyira szimpatikusnak, dacára annak, hogy jófej volt és szemmel láthatóan kedvelte Jane-t. A másik Mr. Nobley, aki a megfejthetetlen karakterének köszönhetően sokkal izgalmasabb parti volt Jane számára (és mindenki más számára is külföldi vélemények alapján), ráadásul volt valami a személyiségében és a kinézetében, ami miatt számomra ezerszer szimpatikusabb volt, mint a lovászfiú. ( Nem, semmi köze nincs se a „rangnak”, sem ahhoz a bizonyos hasonlósághoz a kedvenc színészem között és közte, ami miatt neki drukkoltam… :D) 

So true... 

Az alaptörténet, ha nem is akciódús, de érdekes és aranyos. Mint minden szerelmi háromszöges love sztorinál, itt is féltem attól, hogy a főhősnő percenként váltogatja majd az álláspontját és a végén rosszul választ, de végül kellemesen csalódtam. Mindennek tetejébe, a végén akkora csavarral találkozhattunk, amivel kapcsolatban még én magam is meglepődtem, hogy egy egyszerű romantikus vígjátékban találkozhatunk ilyennel. 

Mindenkinek egy Mr. Darcyt! :) 

Pontozás: 10/9

A Jane Austen Könyvklub (2007)

Az Austenland után kedvem támadt még egy kis Austenhoz, így találtam rá az írónő könyvklubjára. Mármint a filmre. A történet szerint van hat ember, akiket a családi és szerelmi problémák, egyéb bonyodalmak és úgy általában az élet, összehoz – természetesen mind könyvszerető emberekről van szó – és ezért, saját maguk gyógyulására, egy könyvklubot alapítanak. Egy kivételével mindegyikük ismeri és szereti Austen regényeit, ezért megbeszélik, hogy a könyvklubban csak Austen munkásságáról legyen szó, majd havonta egyszer összegyűlve kibeszélik Austen hőseinek problémáit. Közben pedig, reménykednek, hogy a saját kérdéseikre is választ találnak a regényekben. 

A karakterek többsége szimpatikus volt. Egyik kedvencem a Grigget játszó Hugh Dancy, aki egyedüli pasiként próbált öt nővel vitatkozni Austen regényeiről. Prudie (Emily Blunt), bár kissé fura karakter volt, de reméltem, hogy végül jól dönt azzal kapcsolatban, hogy a diákját (A Csontvárosból ismert Kevin Zegers) válassza (ami szabályellenes), vagy a férjével próbálja helyre tenni a házasságát (akivel nyilvánvalóan elhidegült). Akit ki nem állhattam, az Jocelyn (Maria Bello), aki képtelen párkapcsolatot hosszan fenntartani (ami az egyetlen oka, hogy kutyát tart), és sokszor ő maga sem tudja, hogy mit akar. Vagy kit.  

A cselekményben a hangsúly a karakterdrámákon volt. Érdekes volt látni a hat tagot, ahogyan Austen regényeiről elkezdenek beszélgetni, máskor vitatkozni és meggyőzni a másikat, melyik regényhősnőnek, melyik pasi mellett a helye. Ugyanakkor megpróbálják a saját problémáikat félretenni, de sokszor nem sikerül, mert mindig találnak párhuzamot Austen szereplőinek élete és saját életük között, ami végül emlékezteti őket, hogy miért is vannak ott. Ugyanis a könyvklub tagjai mind különböző egyéniségek. Az egyik hétszer már elvált, a másikat most csalta meg a férje, a harmadiknak a férje most mondta le a párizsi utat (ilyet hogy lehet tenni?), ami miatt az egyik diákjában keres vigaszt. Ilyen és ehhez hasonló problémákkal szembesülhettünk, miközben azon izgulhattunk, hogy mindegyikük megkapja a saját hepiendjét.  Bár a történetben nem az izgalmak domináltak, hanem a problémák megoldása, de mégis ettől lett nagyon szerethető ez a film. Sokszor volt szórakoztató, elgondolkodtató és megható, de minden esetben realisztikus (még a homoszexualitás is felmerült teljesen természetes módon), amitől az egész film olyan életszerű lett. 

A film hangulatilag annyira tetszett, a kávéházakban és egyéb helyszíneken tartott könyvklubbal, hogy most legszívesebben alapítanék egyet. Ki tart velem? :)

Pontozás: 10/8

A pasik is olvasnak Austent!