A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Drámai filmes projekt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Drámai filmes projekt. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 24.

Drámai Filmes Projekt: Me & Earl and the Dying Girl

Vannak olyan filmek, amikről egyszerűen tudod, hogy meg kell nézned. Nem azért, mert játszik benne a kedvenc színészed, nem azért, mert csupa jót mondanak róla, de még csak nem is amiatt, mert a sztori annyira felcsigázta a fantáziádat. Egyszer megtekintve az előzetest, szimplán tudod, hogy ezt meg kell nézned, mert ez a te filmed lesz. 

Tíz esetből kilencszer ez be is jön. 


A történetről: Egy kis barátságba még nem halt bele senki. 
Greg Gaines, a különc kamasz mindent megtesz, hogy bármelyik iskolai társaságban elvegyüljön, vagyis láthatatlan maradjon. Egyetlen barátja van, Earl, akivel kultikus művészfilmekért rajonganak, és szabadidejükben nagy lelkesedéssel és minimális tehetséggel újraforgatják a kedvenceiket. 
Egy nap az édesanyja ráveszi Greget, hogy élessze újra barátságát Rachellel. 
Rachelnél leukémiát diagnosztizáltak, és Greg eleve hadilábon áll a lányokkal, de anyja utasításának kénytelen engedelmeskedni. Ráadásul, hogy felvidítsa Rachelt, Earllel kamerát ragad, és így nem csak a valaha készült legrosszabb film születik meg, hanem fordulópont jön el mindannyiuk életében.

Ezzel a lehetetlenül hosszú és egyben sokat eláruló névvel rögtön felkeltette figyelmem a film, majd megnézve a trailert pontosan így jártam. A sztori önmagában nem vonzott - a Csillagainkban a hibát máig nem néztem meg emiatt, de a (...) this isn't a touching romantic story mondattal rögtön meggyőzött, hogy ez mégsem a cheezy, tragikus véggel rendelkező drámákhoz tartozik... Ami nem is volt baj, ha nem bíztam volna el teljesen magam.



Persze látványra, hangulatra és humorra a film teljesen olyan volt, ahogy az előzetes beharangozta. Van a művészfilmeknek egy bizonyos hangulatvilága, ami itt is beköszöntött, de a furcsaságok és az elvontság még sem volt jelentős annyira, hogy a sztorit ne értsük meg teljesen. 


Greg és Earl által készített filmek
Annak ellenére, hogy a történet a mai populáris tini könyveket és filmeket idézte a betegséggel és a beharangozott tragédiával, volt néhány abszurd megoldása a cselekménynek, amitől az ember lánya egyszerűen képtelen volt teljes világfájdalommal végignézni a filmet. Mert megmosolyogtatott, megnevetett és megerősített abban, hogy pozitívan nézd a dolgokat. A vége pontosan ezért ért váratlanul, mert nem tudtam eldönteni, vajon a készítők a klisés, hálivudi megoldást választják, vagy a másik klisés hálivudi megoldást. Na, ezt jól megfogalmaztam...

Amiért mégsem tudok maximumot adni, az a hiányérzet. A film előtt rengeteg magasztaló kritikát olvastam, amelyben egyesek odáig mentek, hogy all-time favoritnak nyilvánítsák a filmet. Én viszont még nem tartok itt. Amellett ugyanis, hogy imádtam a szellemes dialógusokat, Gregnek, a főszereplőnek a hozzáállását a világhoz, a fekete humort, és a filmben elkészített filmek kivitelezését, a végét nem könnyeztem meg. Nem tudom miért, de a tény maga, hogy nem azt hozta ki belőlem a film, mint másokból (jelen esetben egy elhasznált százas zsepi csomagot), olyan hiányérzettel töltött el, hogy nem tudok tízből tízet adni. 

Pontozás: 10/8 




2015. február 8.

Drámai Filmes Projekt: The Imitation Game

Alapjában véve szeretem a háborús filmeket, de azt még jobban szeretem, ha a történet a karakterek drámájára fókuszál a háború alatt, ahelyett, hogy a harmadik Hobbithoz hasonlóan egy film nagy százalékát kitöltő csatajelenetet nézzünk. Persze, a csatajelenetek lehetnek véresek és izgik, de mindez ötven percben? Inkább unalmasnak mondanám. Az Imitation Game pont ezért hívta fel a figyelmemet, már jóval az Oscar jelölések előtt, mert egy olyan tragikus sztorinak tűnt, ami amellett, hogy magába foglalja a II. világháború viszontagságait, egy olyan emberről szólt, aki világmegváltó tettei ellenére sem érte el, hogy hosszú boldog élete legyen. Vagyis, amit megérdemelt volna.

A történetről:  A történet Alan Turingról (Benedict Cumberbatch) szól, aki matematikus-informatikus-kódfejtő volt a második világháború idején. A munkásság nagyban hozzájárult a németek Enigma-kódolású feltörhetetlennek hitt üzeneteinek megfejtésében. Hiába a világért tett cselekedetei, ugyanis miután kiderült róla, hogy homoszexuális, az akkori angliai törvényeknek és nézeteknek köszönhetően meghurcolták.

2014. július 28.

Drámai Filmes Projekt: Begin Again

[Bár én alapjáraton véve könyvadaptációkról írok a blogon filmek terén, de az év eleji filmkritikás poszt óta rájöttem, szeretnék minél több kevésbé könnyed témájú filmet nézni. Ezt követően pedig szívesen folytatnám az ilyen műfajú filmekről való mini kritikás bejegyzéseket egy Drámai Filmes Projekt keretein belül, melyben kortárs filmdrámákról és független művész filmekről lesz szó (vagyis minden olyan filmről, aminek van mondanivalója és nem egy sima popcorn mozi).] 

A projekt első posztjaként, a Begin Again, vagyis Szerelemre hangszerelve című filmet választottam, amit nemrég sikerült moziban megnéznem. 

A történetről: Gretta (Keira Knightley) és barátja, Dave (Adam Levine) a főiskola óta járnak, és közös szerzői a daloknak, melyekkel a férfi fellép. Amikor egy komoly kiadó szerződést kínál Dave-nek, New Yorkba költöznek, csakhogy a frissen szerzett dicsőség hamar a férfi fejébe száll, és szakít Grettával. A veszteségtől még kóválygó lány sorsa akkor fordul jobbra, amikor Dan (Mark Ruffalo), a levitézlett ex-lemezkiadó vezető egyik este meghallja énekelni egy kis East Village-i színpadon, és azonnal felismeri Greta nyers, átütő tehetségét. A véletlenszerű találkozásból egy kölcsönösen sorsfordító kapcsolat elbűvölő portréja formálódik ki, melynek hangkulisszáját a nyári fényben fürdő New York adja.


2014. január 26.

Drámai Filmes Projekt – Stuck in Love & The Bling Ring

Rájöttem mostanában valamire. Korábban, ha filmekről volt szó, akkor egyértelműen állítottam, hogy én aztán semmi pénzért nem nézek meg nem hepienddel végződő filmeket vagy drámákat, ám ez úgy tűnik, ez kezd megváltozni. Most ugyanis úgy érzem, egyre több olyan filmet szeretnék megnézni, aminek komolyabb mondanivalója van, amin megnézés után még lehet gondolkodni, és amitől úgy érzed, hozzáadott valamit a lelkedhez. Persze régebben sem néztem kimondottan „szennyeket” de filmek szempontjából - ahogy a könyveknél is – inkább arra összpontosítottam, hogy egy jót szórakozzak, akármilyen műfajról is legyen szó. Valamint a Happy End sem ártott. Természetesen az utóbbiról még most sem szeretnék lemondani (és nem csak azért, mert a filmek 90%-a így is végződik), de mostani döntésem alapján igyekszem majd összekötni a kellemeset a hasznossal. Amikből még értékelés is születhet…