A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvadaptáció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvadaptáció. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 26.

Egy marsi naplója könyvben és filmben (Andy Weir)

A Marsi azon könyvek közé tartozott, amit nem terveztem elolvasni. Nem gondoltam, hogy az én könyvem lenne. Mégis annyi helyen olvastam róla, ennyire meg annyira jó, kihangsúlyozva, hogy előzetes fizika ismeret nélkül is lehet imádni, hogy úgy döntöttem, szerencsét próbálok vele. Nagy kár, hogy előzetes félelmem mégis bejött és tényleg nem az én könyvem lett. Ugyanis vagy három hónapig tartott elolvasnom...

A történetről: Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?


Rendben. A történethez hozzátartozik, hogy a film premierje előtt direkt elkezdtem olvasni, és csak az egytizedéig jutottam. Annyira untam a tudományos leírásokat. (Oké, soha nem voltam ötös fizikából...) Pedig érdekesnek tűnt a történet, de a sok fizikával, biológiával kapcsolatos Mark Watney monológ (még akkor is, ha közbeszúrt egy-egy humoros megjegyzést), egyszerűen lapossá tette a sztorit számomra. Szóval letettem.  Mégis, amikor három hónap múlva újra kézbe vettem egy hosszabb utazás alkalmával és mondhatni, rá voltam „kényszerítve”, egyhuzamban elolvastam kétszáz oldalt. Két napra rá pedig a teljes könyvet befejeztem. 

Szóval mégis tetszett. 

Tanulság? Egyesek hivatkozhatnak arra, hogy az én hibám volt, mert én nem értettem a sztori tudományos részét, de szerintem irodalmat úgy érdemes írni, hogy a laikusok számára is érthető, helyett élvezhető legyen. Ugyanis jó könyv volt, jól összerakott, egyedi a Mark Watney versus Mars harcával, viszont amíg a NASA-s részek nem jöttek, addig még főhősünk poénos beszólásai sem mentették meg a történetet. 


A fordulópont után -  ami azután következett be, hogy a NASA-nál dolgozó karakterek is megjelentek – váltott szemszögből latolgatták Mark esélyeit a Mars ellen. Mark karaktere követendő példa lehetne regény hősök szempontjából, optimizmusa és találékonysága szerethetővé tette, még akkor is, ha néha elegem volt a tudományos dumából. Ezt te is tudod Mark, nem igaz? De a Mars első krumpli ültető telepeseként ezt az olvasók többsége biztosan megbocsátja. 

A többi mellékszereplő, még akkor is, ha minimális szerepben, de érdekes volt. Nem sikerült a mély karakterizáció, de az írónak így is sikerült elérnie, hogy érdekeljen a többiek további sorsa. Plusz, azért jó volt olvasni a Marsbeli eseményekről más szemszögből. 


Summa summarum, tényleg jó volt a regény és örülök, hogy nem adtam fel az elolvasását. Nem az én könyvem lett, de néha ki kell lépni a komfortzónából.

Amit nagyon szerettem benne: Mark karakterét, valamint a sztori egyszerűségét. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A sok tudományos leírás. No thank you. 

Kedvenc karakter: Mark

Borító: 5/4

Pontozás: 5/4
_________________________________________________________

És a film:

Eredetileg a film előzetes hozta meg a kedvet a könyvhöz, de mivel eldöntöttem, hogy mindenképp elolvasom a regényt először, ezért a filmet csak nemrég tudtam megnézni. Watney szerepében kiváló volt Matt Damon, sikerült teljesen karakter hűnek maradnia az adaptációban is. 

Könyvadaptációként a film remekelt, bár a szigorú könyv fanok biztosan találtak kivetnivalót abban, hogy a film kihagyott pár halálközeli eseményt a Marson.  

Látványra elképesztő volt (kb. mint egy egyszemélyes Mad Max, csak a vörös bolygón), a vizuális effektek mind ott voltak, és első perctől kezdve látszott, hogy egy jól összerakott filmről van szó, neves színészgárdával. Bár... az Oscar jelölést nem értem. Nagyon jó film volt (számomra még élvezhetőbb is volt néha a könyvnél a kevesebb tudományos kommentár miatt),  viszont voltak sokkal Oscarra valóbb filmek is. Ellenben, a Gravity-Interstellar-Martian Oscarra-jelölt sci-fi hármasból szerintem még mindig a Marsi áll hozzám a legközelebb. Még akkor is, ha Gravityt nem láttam, de soha nem éreztem késztetést arra, hogy megnézzem, míg az Interstellar hatalmas csalódás volt, ami amennyire látványos, annyira logikai katyvasz volt. A marsinak legalább a kiszámítható befejezés ellenére is izgalmas és "reális" sztorija volt.  


Film pontozása: 10/8 

2016. március 5.

Háború és béke minisorozat (BBC)

Megmondom őszintén, az én életemből eddig kimaradt Tolsztoj  - kötelező olvasmányom sem volt, amire valószínűleg sokan irigykednek - de úgy érzem, most már érdemes megpróbálkoznom vele. Persze nem az ezernégyszáz oldalas szörnyeteggel fogom kezdeni, aminek a filmváltozatához nemrégiben szerencsém volt, de azért a polcomon lévő Anna Karenina sem egy leányregény. 

Az ok pedig az, amiért hirtelen kedvet kaptam az orosz klasszikusokhoz, hogy nemrég végignéztem a fentebb említett War & Peace minisorozatot a BBC-től. Ha nem a brit csatorna készíti, akkor valószínűleg fel sem figyelek rá, de mivel így volt, nekem pedig általában pozitív élményem volt a sorozataival, ezért nem is volt kérdés, hogy belenézzek. Pláne azért, mert az Anasztázia mesefilm óta szeretnék egyszer eljutni Szentpétervárra.

2016. január 8.

And Then There Were None minisorozat - egy Tíz kicsi néger adaptáció

Szerintem megegyezhetünk abban, hogy Agatha Christie Tíz kicsi négerje abszolút közösség kedvenc a krimik közt. Mindenki, akitől hallottam, hogy olvasta, imádta. És nincs is ezen mit csodálkozni. Még akkor is, ha a Tíz kicsi néger azon kevés Christie könyvek egyike, amiben nincs egy Poirot - aki szereti megdolgoztatni a szürke kis agysejteket, vagy egy Miss Marple - egy hóbortos kisvárosi öreg néni -aki megunva a szomszédok kipletykálását, inkább magándetektívnek áll szabadidejében. A sztori ugyan egyszerű, de egy tízfős csapat fokozatos legyilkolása egy olyan szigeten, ahonnan nincs menekvés, annál izgalmasabb és rémisztőbb. Még belegondolva is. Míg a végső megoldás kivételesen kikövetkeztethető (spoiler – a bíró, aki utoljára istent játszik és elítél embereket a saját módszerével), bár nekem mint mindig, nem a gyilkos volt az utolsó tippem.

A regényt én már jó pár éve elolvastam – valamikor, a könyvmolyságom hajnalán - de az adaptáció híre felvillanyozott, főleg, amikor kiderült, kik azok a színészek, akik önként vállalkoztak arra, hogy sorra legyilkolják őket. Plusz, a BBC gyártmányaként nem könnyű csalódni, gondoljunk csak a Sherlockra, Jane Eyre-re vagy a Büszkeség és balítéletre.


Ami miatt először tartottam az adaptációtól, hogy megváltoztatják a végét a sztorinak. Láttunk már ilyet ennél a Christie történetnél. Szerencsére nem történt ilyesmi, de tény, hogy a végén én már azt sem bántam volna... aminek persze semmi köze Aidan Turner karakteréhez. *határozottan próbálja tagadni* Az a kevés változtatás, ami nekünk magyaroknak szokatlan, mint például a tíz kicsi katona, szerintem rendben volt, hiszen eleve többféle változat létezik négerrel, indiánnal vagy katonával.


Minisorozatként teljesen megállta helyét a történet. Sikerült egységesen elosztani az izgalmakat mind a három epizódra, meghagyva persze a végére a legdrámaibb és legintenzívebb jeleneteket. Nem volt nagyon gyors, de sikerült teljesen könyvhű atmoszférát teremteni, eredeti angol tájakkal és hangulatteremtő operatőri munkával. A véres krimiszál mellett pedig volt egy meglepetés románc, persze nőként nem panaszkodok rá. :D

A castinget nagyon jól eltalálták, minden színész, akit szerettünk máshol, mint Mr. Rochester, Tywin Lannister vagy Ross Poldark, itt is kiváló alakítást nyújtott. Bár a könyvből nem emlékszem már részletekre, de szerintem sikerült még érdekesebb jellemvonásokkal felruházni a szereplőket, vagy legalábbis kiemelni azt, hogy mennyire különbözik ez a tíz idegen, akiket egy bizonyos levél „véletlenül” összehozott. 

Összefoglalva a történetet, a BBC-nek sikerült egy minőségi sorozatot összehoznia - mondjuk egy Agatha Christie alapanyaggal, szerintem ezt el is várhatjuk. Mindenesetre, megint megjött a kedvem ahhoz, hogy újra kézbe vegyem kedvenc krimimet. 

Pontozás: 10/9 

2015. november 25.

Egy korszak vége – A kiválasztott: Befejező rész kritika

Ladies and Gentlemen; Welcome to the 76th Hunger Games.

Mit jelent, amikor egy újabb könyvadaptáció franchise lezárul? Nosztalgia. Kétségbeesés. Öröm. Szomorúság. Valamint esetünkben, elégedetlenség. 

Persze, még mindig azt tartom, hogy az Éhezők viadala filmek a legkönyvhűbbek versenytársak közt. Az, hogy nem sikerült minden egyes filmes karakternek átadni a könyvbeli szerepét, szerintem nem a világ vége, főleg ha huszadrangú mellékszereplőről van szó. Ha egy két eseményt felcserélnek a nagyobb jó kedvéért, hát legyen. De amikor egy „epicnek” nevezett fináléról, utolsó részről van szó, ami rengeteg rajongó számára egy korszak vége  - hiszen minden egyes premier egy nagyobb jelentőségű eseményként bírt a fangirlök számára, akkor szívesen megjegyezném a rendezőnek. C’mon, you could have done better than this. 

2015. augusztus 4.

Papírvárosok filmkritika

Bár a Csillagainkban a hiba tette híressé, sztori szempontjából  engem ez a könyve már első látásra jobban megfogott, ellentétben az évszázad szerelmi történetével. Még akkor is, ha a jövendőbeli film volt az, ami felhívta a figyelmem a könyvre. A történetet végül imádtam, így nagyon vártam a filmet, és mindazt az érzést, amit a történet átad, de most már a filmvásznon. Úgy vélem, ez sikerült is.

A történetről: Ki nem volt még szerelmes a szomszéd lányba? Quentin (Nat Wolff) óvodás kora óta odavan a környékükön lakó csajért, és természetesnek veszi, hogy ő tudomást sem vesz róla. Ezért lepődik meg igazán, amikor Margo (Cara Delevingne) egy éjjel bemászik a szobájába - méghozzá teljes nindzsa felszerelésben. Q és M együtt vág neki az éjszakának, hogy bosszút álljanak mindazokon, akik bántották őket. Nyomukban kompromittáló fényképek, vazelinnel bekent kilincsek és leborotvált szemöldökök maradnak. Valamint mindenütt egy nagy, falra festett M betű. Ezzel az éjszakával kezdődik egy gimis srác életének legnagyobb kalandja. Sok izgalom, félelem, váratlan tapasztalat és nagy öröm fér bele a történetbe: az átlagos fiú próbál megszokni, megszeretni majd megmenteni egy nagyon különleges lányt.

Érdekes módon a Papírvárosok nem aratott akkora osztatlan sikert, mint elődje John Greentől. Pedig nem rosszabb és nem kevésbé realisztikus történetről van szó, mégis többeket vonzott egy huszonegyedik századi tragikus love story, mint egy önmagunk megismeréséről szóló életszagú történet. Persze nem akarok teóriákba temetkezni, de van egy olyan érzésem, hogy sokan emiatt intettek be a mozi pénztáraknak. 

Komolyan, a 21. században képesek egyesek
a főszereplők kinézetén nyavalyogni?
Szánalmas. 

Én mégis, amire számítottam, mind megkaptam a filmtől. Casting szempontjából Cara Delevigne szerintem tökéletes Margo volt. Sikerült hoznia az okos, kalandvágyó, karizmatikus és titokzatos lányt, akibe Quentin, a főhős beleszeretett. Míg Nat Wolff szintén nagyon jól alakította a teljesen átlagos tiniéletet élő Q-t, akivel rengetegen tudunk azonosulni. A mellékszereplőket játszó színészek is jó választásnak bizonyultak, főleg azért, mert végre valahára majdnem gimnazista korú fiatalok játszottak gimnazistákat.  Nem harminc fele közeledők. 



Mint a könyv nagy rajongója, úgy láttam, adaptációként is megállta a helyét a film, mert a cselekmény nagy része szépen követte a regény történetét. Pár változatás persze történt, ami a szigorú könyvmolyokat feldühíthet, mint például Angela, Radar barátnője is részt vett a Margo utáni keresésben, vagy a sztori befejezése volt kronológiailag  más. 

Amit a legjobban szerettem viszont a filmben, az, hogy a film képes volt ugyanazokat az érzelmeket kiváltania belőlem, mint a regény. Quentin útkeresése és karakter fejlődése elgondolkodtatott, a road trip-en történt események megnevettettek, Radar szüleinek a furcsa szokása megmosolyogtatott és a karakterek nosztalgiázása a gimi végéről megint eszembe jutatta azt, hogy én is ugyanezen mentem keresztül alig pár hónappal korábban. A kocsikázós részek hangulata ráadásul megint emlékeztetett arra a vágyamra, hogy egyszer én magam vegyem a sátorfámat és kerekedjek fel, hogy világot lássak. Ennek az atmoszféra lefestése főleg  magát az írót illeti, aki olyan leírásokkal ruházta fel a sztorit, ami még a filmvásznon is vissza tudott köszönni.

Összességében egy élmény volt a film, nem is említve azt, hogy  kimondottan örülök annak, Hollywood most az egyszer lemondott a film elhálivúdiasításáról (bocsánat, ha nem létezik ilyen szó). Nem hozták be az amerikai gimikben lejátszódó sablon jeleneteket, mint például mások égetése vagy a főszereplők nyavalygása, hogy miért nem menők. Ezért pedig csak hálásak lehetünk, még akkor is, ha a Duffnál és sok más tinifilmnél ezt nem úsztuk meg. 

Film pontozása: 10/8

2015. június 10.

The DUFF filmkritika

Jellemző módon, ha van egy kiemelkedően jó könyv a műfajban, Hollywoodnak mindig sikerül egy középszerű, elklisésedett és eltinisített, ízig-vérig amerikai filmet készítenie belőle. Szegény Duffal is ez történt, pedig a Bajos csajok kora már tíz éve lejárt.

A korábbi pletykákkal ellentétben, a történet - melyben Bianca egy csapat megszégyenített Duffal legyőzi a suli méhkirálynőjét, Madisont – szerencsére hamisnak bizonyult, mert a film végül is átvette az eredeti cselekményt, és a hogyan fogadjuk el önmagunkat mondanivalót, de sajnos adalékként kaptunk rengeteg sablont is, amivel a film végül elveszítette azt, amit úgy hívunk, jó könyvadaptáció.

2015. május 20.

James Dashner: Tűzpróba

Bár tény, hogy manapság a disztópiás YA regények egyre sablonosabb ötletekkel rukkolnak elő a műfajban, de James Dashnernek most is sikerült újat hoznia az emberiség pusztulással teli jövőjébe.

A történetről: Már a sorozat nyitókötetében sem volt éppen leányálom a rejtélyes Próbák első szakasza a gyilkos Útvesztőben. A Tisztás túlélői most újabb titokzatos kalandnak, még kegyetlenebb kísérletnek néznek elébe: vár rájuk a Tűzpróba. Az Útvesztő ugyancsak szenzációs bestsellerré lett folytatásában Thomasra és társaira újabb vérfagyasztó megpróbáltatások várnak. A Föld felszínét hatalmas napkitörések jórészt felperzselték, az emberiséget megtizedelte egy halálos vírus. A fiatalok megtudják, hogy ők is megfertőződtek, ám ha kiállnak egy újabb Próbát, meggyógyulhatnak. Kalandos útjuk során nyoma vész a csapat egyetlen lány tagjának, Teresának, és a fiúk elhatározzák, hogy felkutatják, még ha ez az életükbe kerül is. Halvány fogalmuk sincs róla, micsoda elképesztő veszélyek várnak rájuk… 

2015. április 10.

Popcorn Posztok 2# – Melyikük a valódi úriember?

Az a pasi, aki egy jól menő cég fiatal, szexi vezetője sötét titkokkal, vagy egy kifinomult gyilkos a jó ügy érdekében a brit korona szolgálatában? Morális kérdések, amelyeket sokkal nehezebb megválaszolni, amikor a modor, a kinézet és az a bizonyos öltöny elhomályosítja a józan ítélőképességet... és pár film, amelyik mégis erre ad választ.

Fifty Shades of Grey – A szürke ötven árnyalata

Valószínűleg sokan kiakasztónak találhatják a gondolatot, de igen, tényleg képes voltam pénzt kiadni ezért a filmért, egy hónappal korábban. Rendben, a fő oka az volt, hogy egy barátnőmet kísértem el, másrészt pedig volt bennem egy morbid kíváncsiság a világ legbosszantóbb - könyvnek nem igazán nevezhető - adaptációja iránt… Megérte a pénzt? Jó kérdés.

Tulajdonképpen nem nevezném szörnyen rossz filmnek, mert van vizuálisan egy bizonyos hangulata, a színészek kihozták a karakterekből azt, amit lehetett (az elején még humorosnak is mondanám Miss Steele kínos csetléseit-botlásait), és természetesen ott a kedvencem, a soundtrack. Na de a történet? Rendben, nem olvastam a könyvet (csak egyszer pillantottam bele, és annyi elég is volt), de úgy gondolom, ebből a sztoriból soha a büdös életben nem lehetett volna valódi, értékelhető könyvadaptációt csinálni. Mert van egy minden eredetiséget nélkülöző Twilight fanfiction az irreális karaktereivel, mint például Mr. Grey és az aberrált gondolkodása a szex iránt (amit állítólag a sötét múltjának köszönhet), valamint Anastasia Steele, aki huszonéves, naiv kislányként gyorsan rákap Mr. Szürke különleges „ízlésére”, szerelembe esik, majd a végére kijózanodva az első keményebb „büntitől”, elhúzza a csíkot.  (De komolyan, ez korábban miért nem jutott eszébe?)  Plusz van egy szerződés, ami a feministák harcának összes elért eredményét semmibe veszi, és dióhéjban ennyi is a történet. Viszont megcáfolva az első mondatomat, a film végére egyre jobban untam a történetet, a kiszámíthatóságát és ezt a cukorban tocsogó, cheezy love storyt, így a film minden előzetes illúzióját elveszítve fejeződött be számomra, és történet szempontjából mind örökre, mert az biztos, hogy nem leszek kíváncsi a folytatásra…

Pontozás: 10/4 - és még jó szívű voltam. 

Kingsman: A titkos szolgálat

Nem tudom, ki hogy van vele, de ha fizetnének, se cserélnék le egyetlen helyes brit pasit sem Christian Greyre (főleg, ha Mr. Darcy az illető), így történt, hogy Valentin napon az ünneppel szembe menve néztem meg az év egyik legjobb akció filmjét. 

Már az előzetest látva volt egy sejtésem, hogy imádni fogom a filmet, hiszen volt benne adrenalin, humor és cuki brit akcentus, valamint ott volt az a nem elhanyagolható szempont, hogy a Kick-ass rendezője készítette – amiről tudni kell, hogy az egyik kedvenc szuperhősös filmem (gondoltátok volna? :D). Bár már hozzászoktam ahhoz, hogy a nagy elvárások miatt csalódok, de szerencsére itt semmi ilyesmi nem történt. Sőt, akciódúsabb volt, mint amire számítottam, tele vérrel (a kevésbé gusztustalan fajtából), szépen vágott harcjelenetekkel, izgalmas történettel és egy jelentős karakterfejlődéssel főhősünk, Eggsy szempontjából. Bár polgárpukkasztó jelenetekből sem volt hiány, de ezzel csak egyedibb lett ez a régi Bond filmeket idéző (vagy inkább kiparodizáló), mégis modern kémfilm. Szerencsére a készítők mertek kockáztatni, így volt benne pár csavar és meglepő fordulat, ami mellesleg rengeteg potenciált hagyott egy esetleges folytatásra. Utóbbin meg sem lennék lepődve, hiszen váratlan módon lett hihetetlen sikeres, így aki még megnézné, az még megteheti, mert nagyon-nagyon megéri. Lehetőleg nagy adag popcornnal. 

Pontozás: 10/10

Nagy szemek

Témához kapcsolódóan ezen kívül láttam még a Nagy szemeket mostanában, ami egy igaz történeten alapuló film egy festőnőről, aki engedve férje behízelgésének és a több pénz csábításának, férje nevével írja alá a festményeit.  Házastársa valódi jellemét felfedezve és hibájára rájőve évek múltán próbálja tisztázni a nevét. Ha még nem késő. Mondhatnánk, hogy hamisítatlan Tim Burton, de hazudnék azzal. Bár voltak benne igazi „burtonös” motívumok, de nagyon kevés, ez viszont még nem jelenti azt, hogy rossz film lenne. Csak más, mert inkább egy életszagú dráma volt, különleges hangulattal a 1960-as évekből. Egy kicsit több őrültség viszont nem ártott volna. 

Pontozás: 10/7



Ti milyen jó filmet láttatok mostanában? 


UI: Még mindig azon gondolkodom, hogy érdemes vajon megnéznem a Lázadót... 
Bármi tipp? 
(Kedvenc részem volt a trilógiában és rengeteg negatív kritikát hallani róla, mint film és könyvadaptáció.)

2015. március 25.

Ahol a szivárvány véget ér... egy regényben és a filmvásznon (Cecelia Ahern)

Megmondom őszintén, levélregény mivolta miatt jó sokáig nem keltette fel az érdeklődésemet a könyv. Amikor végre igen, akkor is a filmnek köszönhettem, mert a Love, Rosie címen készült filmadaptáció főszerepeit Clary a Csontvárosból (Lily Collins) és Finnick a Futótűzből (Sam Clafflin) játszotta.  Látva az elképesztően humoros előzeteseket pedig biztos voltam, hogy imádni fogom ezt a filmet, de előtte, jó könyvmoly módjára úgy gondoltam, adok egy esélyt végre a könyvnek is, valamint Cecelia Ahernnek. 
Hát nem ez lesz az utolsó könyvem az írónőtől, az biztos.

A történetről: Rosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és egy életre szóló véd- és dacszövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve… A sors fura szerzet: újra és újra elválasztja egymástól Rosie-t és Alexet, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de az a varázslatos kötelék, ami összekötötte őket, életük minden öröme és bánata közepette megmarad. 

Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?



Kezdjük először is a levélformátummal. Utólag visszagondolva nagyon tetszett ez a megoldás, így nem is értem, miért gondoltam először, hogy nem fogom szeretni. Talán attól féltem, hogy nem fog átjönni a történet vagy a karakterek jelleme – vagy egyszerűen az ismeretlentől féltem – mindenesetre, kellemesen meglepődtem, amikor rájöttem, hogy nagyon élveztem olvasni Alex és Rosie történetét. A történetet, mely levelekből, képeslapokból, órai levelezésekből, chat-beszélgetésekből, meghívókból, újságcikkekből, elektronikusan és tintán, egy életre szóló barátság rajzolódik ki… vagy talán még több is? 

Rosie és Alex barátsága a kezdetektől fogva különösen példaértékű volt. Bár külön-külön is, de egymás társaságában még izgalmasabb karakterek voltak, miközben lapról lapra láthattuk, amint az élet egyre több akadályt gördített útjukba, abban a reményben, hogy egyszer véglegesen eltávolodnak egymástól. Az idő és távolság folyamatos küzdelme mellett pedig ott voltak a szereplők saját kihívásai, főleg Rosie-é, aki, mint a gyengébbik nem képviselője megint megmutatta, hogy semmi sem elképzelhetetlen, ha a leglehetetlenebb álmok elérésről van szó. 



A fő szereplők környezete sem volt kevésbé unalmas, érdekes volt látni, olvasni, ahogy két család hétköznapjai, kapcsolatai, pillanatai bontakoznak ki, kezdve a mindig támogató szülőktől a lázadó Katie-ig majd Rubyig, akik szintén nagyon szerethető egyéniségek voltak.

A legjobb barátság fogalma mellett a könyv nagy erőssége volt a humor, aminek köszönhetően végig mosolyogtam a könyvet. Még akkor is, amikor a regény háromnegyedénél már egyre meredekebb volt a cselekmény újabb és újabb szappanoperához illő fordulata. 



Na, igen. Ahogy más romantikus regényeknél, itt is túlzásba esett az írónő, mert ha van negatívuma a történetnek, az a túlságosan is hosszúra nyúlt van–e több barátságnál kérdés, ami egyetlen dolog miatt marad megválaszolatlan évekig, sőt évtizedekig! Persze értem én, hogy kellett idő ahhoz, hogy mindenki tisztában legyen az érzéseivel, de az a tény, hogy a megoldás már csak a kimondatlan szavakon múlik, az a végére már nekem volt teher, nem Rosiéknak. Emiatt a sztori vesztett egy kicsit a realisztikus érzéseiből, pedig már majdnem kedvenc lett a könyv. 

Amit nagyon szerettem benne: Rosie és Alex kapcsolatát, és annak a mondanivalóját.

Ami kívánnivalót hagy maga után: A történet végének szappanoperásodása. Vagy nincs ilyen szó? 

Kedvenc karakter: Rosie, Alex

Borító: 5/4

Pontozás: 5/4
______________________________________________________________

Viszont a film! A könyv legnagyobb hiányosságát sikerült kiküszöbölni azzal, hogy a történet időtartamát lerövidítették jó pár évtizeddel.  Így lett a film a nagyobb változtatás ellenére egy hű könyvadaptáció, melyben minden érzelem, amit olvasás alatt éreztem, megelevenedett a filmvásznon. 

A castinget nagyon jól eltalálták, Alex és Rosie kapcsolata Lily Collins és Sam Clafflin játékával és pimasz dialógusaival hihetetlenül jól átjött. A humor szintén, bár itt egy kicsit perverzebbre vették a figurát a készítők a regénnyel ellentétben, amit viszont egyáltalán nem bánok. A poénok jól keveredtek a drámai részekkel, így a két órás adaptáció alatt érzelmek teljes skáláját tapasztalhatták meg a nézők. 



Személyes kedvencem az a bizonyos nosztalgikus hangulat volt, amit az operatőri munkában rengeteg színnel igyekeztek előhozni. A hangulatos színvilág mellé pedig gyönyörű tájak és illő soundtrack – de még milyen jó soundtrack! – társult. 



Összességében imádtam a filmet, minden egyes képkockájával egyetemben... Kár, hogy ilyen kevés figyelmet kapott itthon. Persze, mert Valentin napon egy bizonyos másik romantikus történet jobban vonzotta a nézőket a moziba, még akkor is, ha fele annyit sem ér, mint a Love, Rosie. 

Film pontozása: 10 /9 



2015. március 21.

The 100 - A 2. évad legnagyobb fordulatai

Véget ért a tini-sci-fi 2. évadja, és a sorozat nézői elégedettebbek lehetnek, mint valaha. A készítőknek ugyanis sikerült elérnie, hogy ez a sorozat véglegesen felnőjön, de annyira, hogy a történet egyes fordulatai még a felnőtteknek szánt sorozatokéval is simán vetekszik, ami hatalmas dolog, főleg, ha a CW-csatornát nézzük azután, amit a Vámpírnaplók legutolsó évadaival tett.  (Bár én utóbbit egy ideje már kaszáltam, így ez már egyáltalán nem érint.:D) 


Mivel az utolsó kritikámhoz képest csak ismételni tudom magam - na, meg szuperlatívuszokban áradozni - ezért összeszedtem a 2. évad (főleg második feléből) legemlékezetesebb pillanatait, eseményeit és karakterfejlődéseit. 

2015. március 12.

Zafírkék film: A kritika

Féléves várakozás után végre sikerült kalózkodva megnéznem a tavalyi év egyik legvártabb könyvadaptációját, a Zafírkéket – bár soha nem fogom megérteni, hogy miért kellett ezt a filmet hét lakat alatt védeni az internet korában… de, ha a végeredményt nézzük, akkor van benne valami. 

Először is leszögezném. Nem volt rossz film, mert a két óra alatt egyszer sem unatkoztam igazán, hiszen elszórakoztatott, és mint a történet ismerője, kíváncsian vártam, hogy a Rubinvörös film után mit fognak kihozni a folytatásból.  A nem olvasók nagy valószínűséggel szeretni fogják – már aki a YA könyvadaptációkat kedveli – , de a regény kedvelőinek lesznek kifogásolni valóik.  Gyaníthatóan több is, ahogy nekem is. 

2015. március 9.

J. R. R. Tolkien: A hobbit

Szerintem A hobbit története nem csak egy mese. Azért nem csak egy mese (pláne nem csak gyerekeknek!), mert a mesékben nincsenek ilyen jelentős jellemfejlődések, mint A hobbitban. Nincsen ennyi háromdimenziós karakter, és a főbb szereplők sem halnak meg a mese végén. Ráadásul a mesékben lévő sárkányok okkal pusztulnak el a bátor főhős keze által – általában azért, hogy válaszul elnyerjék a királylány kezét. Itt viszont egyik sem történik,  ezért szerintem joggal vitatom azt a kijelentést, hogy A hobbit, a Gyűrűk Ura kistestvéreként, kizárólag gyereknek szól, esti meseként… 

A történetről: Amikor gondtalan, minden becsvágy nélküli életéből, meghitt kis zsáklaki hobbitüregéből Gandalf, a mágus és és egy csapat törp elragadja, Zsákos Bilbó egy kaland kellős közepébe csöppen: „betörési szakértőként” kell közreműködnie a kincs visszaszerzésében, amitől Smaug, a Rettenetes, egy igen nagy és veszedelmes sárkány fosztotta meg hajdanában a Hegymély Királyát. Noha nem szívesen vállalkozik erre a kellemetlen feladatra, Bilbó maga is lépten-nyomon meglepődik tulajdon ügyességén és leleményességén! 

2014. december 30.

A Hobbit filmek - Egy váratlan utazás Smaug pusztaságán keresztül az öt sereg csatájáig


Rendben. Lehet, hogy szentimentálisan fog hangzani, de én nagyon élveztem mind a három A Hobbit filmet. Egytől egyig. Persze azt tudni kell, hogy eredetileg meg sem akartam nézni  - legalábbis nem mostanában - főleg azután, hogy mindenhonnan azt hallottam, milyen unalmasak. Mennyire nem hozzák a Gyűrűk Ura szintjét. Meg ennyire rossz, meg annyira etc... Végül egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy az utolsó filmet megnézem moziban (ami végre rövidebb, mint százhatvan perc), egyúttal pedig tartok egy két napos Hobbit maratont, ahol bepótolhatom az előző két részt, és abban az esetben, ha nem tetszik, legalább gyorsan túl esek a teljes trilógián három nap alatt. Meglepő módon viszont egyáltalán nem így történt. 

2014. november 30.

Mockingjay - A kiválasztott 1. rész filmkritika

Az igazság az, hogy valamilyen szinten meglehet érteni azokat, akik teljességgel ellenezték Az Éhezők viadala trilógia befejező filmjének kettészedését, főleg azután, hogy összesen tíz oldallal hosszabb A kiválasztott, mint az első két rész. Ráadásul a könyv első fele, pont, hogy nem bővelkedik eseményekben, mert Katniss egy hatalmas érzelmi viharon megy keresztül, ami mellett nincs sok ideje akcióban részt venni, így nem meglepő, hogy ez a Mockingjay Part 1-ra is kihatással volt. De úgy tűnik, engem ez mind hidegen hagyott a moziteremben, mert én igenis nagyon élveztem. Szóval nem értem azt a sok fanyalgó rajongót, de mind tudjuk, ízlések és pofonok... 

A történetről: Miután az összeesküvők a tizenharmadik körzetbe menekítették az ellenállás szimbólumává váló Katnisst, a lány találkozik Coin elnökkel és szövetségeseivel. Katniss vonakodva bár, de az ellenállás élére áll, hogy megmentsék Peetát, valamint a többi győztest, hogy végleg leszámoljanak a Kapitóliummal, és az összes körzetre kiterjesztett diktatúrával. 

2014. október 27.

Gone Girl - Holtodiglan film & könyvkritika (Gillian Flynn)

Megmondom őszintén, nagyon rég jöttem ki úgy a mozi teremből, hogy „Te jóságos ég, ez meg mi a fene volt???!”. Most viszont sikerült. 

Egyszerűen nem bírtam másra gondolni, csak a film végére, valamint arra az ürességre, amit maga után hagyott a történet, mert ha nem is függővég volt, de nem volt lezárva se teljesen. Nem egy happily everafter volt, az holtbiztos. Aztán ott volt az a többszörös sokk, amelyet az a rengeteg váratlan, meglepő fordulat okozott, amin még három nap múlva is csak gondolkoztam. Miért, miért, miért?

A történetről: Házasság? Halálos lehet. Nick (Ben Affleck) és Amy (Rosamund Pike) az ötödik házassági évfordulójára készül. Boldogok, gazdagok, elégedettek… ám az ünnep estéjén az ifjú feleségnek nyoma vész, és gyorsan kiderül, hogy a látszat csalt: a pár tele volt félelmetes, sötét titkokkal. Mindenki Nickre gyanakszik, és ő a hazugságaival meg ügyetlen elterelő hadműveleteivel egyre inkább magára tereli a figyelmet. Hiába bizonygatja makacsul, hogy nem tehet semmiről, már csupán az ikerhúga, Margo bízik benne. De ha nem a férfi a tettes, akkor hova lett a felesége? És hogyan magyarázhatóak az egyre-másra előkerülő, egyre furcsább titkok? Azok, amelyek talán minden boldog családi élet mélyén ott lapulnak. Azok, amelyek olyan könnyen vezetnek el egy ember halálához.

2014. október 16.

Jane Austen Projekt: Büszkeség és balítélet

Pár hónappal ezelőtt volt szerencsém látni néhány Austen filmadaptációt, köztük a Jane Austen Könyvklubot is, utóbbi filmnek a hatására pedig hirtelen kedvet kaptam, hogy én magam is elolvassam végre valahára Jane Austennak mind a hat művét. Az új projekt keretein belül a könyvek mellett a filmek is terítékre kerülnek, mint például a rettegett a 2005-ös Büszkeség és balítélet filmváltozat, amit szintén most először látok (ahogy a BBC-féle verziót is), míg az értékelés végén pár filmes érdekességről is szó lesz.  

Az első Projekt nem más, mint Austen leghíresebb műve, a Büszkeség és balítélet. 

Jöjjön tehát a könyv, amit mindenki szeret, a szerelem, amit mindenki csodál és a pasi, akit mindenki magának akar. Valamint egy könyv és egy bizonyos angol úriember, amit, és akiről olvasva sokáig nem értettem, miért rajong minden nőnemű olvasó oda-vissza érte, miután több évvel ezelőtt életemben először olvastam az írónőtől… és egészen mostanáig utoljára is. 

Meglepő? Lehet, de tizenhárom évesen az első ötven oldalt konkrétan untam, mert az a sok színes karakter csak egy név volt, amire öt percen belül már nem emlékeztem, így kellett vagy száz oldal ahhoz, hogy átlássam a szereplőket és a kapcsolatokat. Mr. Darcy karaktere körüli rajongást pedig végképp nem értettem, hiszen az akkori énem tökéletesen egyetértett azzal a kosárral, amit Lizzytől kapott, valószínűleg jogosan. 

Évek múlva, a már említett Austen-adaptációknak köszönhetően újra kedvet kaptam egy kis angol romantikához. Bár az első benyomás nem sikerült túl jól, de reménykedtem, hogy érettebb fejjel most már a kívánt hatást éri el nálam is. Végül így is történt, sőt, ennél még több is! Új kedvencet avattam…

2014. október 4.

Outlander sorozat - Így kezdett az 1. évad

Ha valaki korábban azt mondta volna nekem, hogy a vörös hajú, skót szoknyás pasik helyesek is lehetnek, akkor szemberöhögöm… de nyolc Outlander epizóddal később, már fix, hogy nem tenném.  

Az Outlander sorozatot már a premier előtt a legújabb Trónok harcaként tartották számon, de aki ezért nem mer belekezdeni, azt megnyugtatom, hogy mindössze pár hasonlóság van a két sorozat közt. Pontosabban 3+1.

1) Mindkettő történelmi (ihletésű) sorozat.

2) Egyik sorozat sem spórol az ágyjelenetekkel.

3) Mindkét filmsorozat egy több kilós, majdnem ezer oldalas regényen alapul. Amelyek egy több kötetes sorozat részei. 

3+1) Mindkét sorozatban játszik Tobias Menzies. Ugye még mindenki emlékszik Edmure Tullyra és a tüzes nyíl esetére? 

2014. szeptember 29.

The Maze Runner - Az útvesztő film: A kritika

Amióta két éve elolvastam a regényt, azóta tudtam, hogyha valaha lesz belőle film, akkor száz százalék, hogy fantasztikus lesz. Látványra legalábbis biztosan. A film többi részével kapcsolatban sem nagyon kételkedtem, mert tudtam, ha csak fele annyira sikerül könyvhű adaptációt kapjunk, mint amit az átlag könyvrajongó elvár, akkor azt már joggal mondhatjuk sikernek. Olvasva az eddigi kritikákat pedig egyre bizakodóbbá váltam, így amikor hétvégén végre valahára eljutottam a moziba, már csak hátra akartam dőlni és beleveszni az útvesztőbe Thomasékkal egyetemben… de a film azért tartogatott pár meglepetést is.

A történetről: Thomas egy sötét liftben ébred, és a nevén kívül nem emlékszik semmire. Mikor az ajtó kinyílik, sok fiatal srác társaságában egy rejtélyes Tiszáson találja magát. A különös csapat egy dologra koncentrál: a menekülésre. Világukat egy titokzatos és veszélyes labirintus veszi körül. A szökés lehetetlennek tűnik, de ők nem adják fel a reményt. Minden nap Futárokat küldenek ki, akiknek egy feladatuk van: feltérképezni az Útvesztőt. Egyszer csak egy lány is csatlakozik hozzájuk, aki végzetes üzenetet hoz magával: hamarosan minden megváltozik…

2014. szeptember 16.

If I Stay - Ha maradnék film: A kritika

Az olvasmányaim kiválasztása során legtöbbször arra törekszem, hogy olyan regényeket válasszak, amelyek vagy elgondolkodtatnak, vagy elszórakoztatnak, de azokat próbálom inkább elkerülni, amiknek a főcselekményszála valami tragikus történet, és ahol a könyv végén garantált a sírás.  Ezért Gayle Forman Ha maradnék című regénye sem érdekelt jó sokáig, egészen addig, amíg meg nem pillantottam a belőle készült könyvadaptációnak az előzetesét. Ami valami hihetetlenül fantasztikusnak ígérkezett, ezért a premiert követően, amint tehettem, beültem a moziba. 

A történetről: Mia Hall a tinédzserek gondtalan életét éli és a legfontosabb döntés, amit meg kell hoznia, nem más, mint, hogy zenei pályára készülve felvételizzen a nívós Juilliard zeneakadémiára vagy szerelmével, Adammel fűzze szorosabbra a szálakat. Azonban minden megváltozik, amikor egy felszabadult családi kirándulás tragédiába torkollik, Miának pedig élet és halál között egy sokkal fontosabb döntést kell meghoznia, amely nem csak a jövőjét, hanem egész sorsát befolyásolja.

2014. szeptember 9.

Az emlékek őre kritika - Könyvben és Filmvásznon (Lois Lowry)

Megmondom őszintén, már régebben felkeltette az érdeklődésemet a könyv, de a „gyerek könyv” címke eddig elriasztott az olvasástól. A film premierjének az időpontja viszont vészesen közeledett, ezért nehezen, de rászántam magam Jonas történetére.   Mint kiderült, a kétségeim alaptalannak bizonyultak, ami szintén igaz lett a könyvadaptációra is, amit most hétvégén sikeresen megnéztem. Jöjjön tehát egy összehasonlító kritika Az emlékek őre könyvről és filmről!