Jane Austen Projekt: Büszkeség és balítélet

Pár hónappal ezelőtt volt szerencsém látni néhány Austen filmadaptációt, köztük a Jane Austen Könyvklubot is, utóbbi filmnek a hatására pedig hirtelen kedvet kaptam, hogy én magam is elolvassam végre valahára Jane Austennak mind a hat művét. Az új projekt keretein belül a könyvek mellett a filmek is terítékre kerülnek, mint például a rettegett a 2005-ös Büszkeség és balítélet filmváltozat, amit szintén most először látok (ahogy a BBC-féle verziót is), míg az értékelés végén pár filmes érdekességről is szó lesz.  

Az első Projekt nem más, mint Austen leghíresebb műve, a Büszkeség és balítélet. 

Jöjjön tehát a könyv, amit mindenki szeret, a szerelem, amit mindenki csodál és a pasi, akit mindenki magának akar. Valamint egy könyv és egy bizonyos angol úriember, amit, és akiről olvasva sokáig nem értettem, miért rajong minden nőnemű olvasó oda-vissza érte, miután több évvel ezelőtt életemben először olvastam az írónőtől… és egészen mostanáig utoljára is. 

Meglepő? Lehet, de tizenhárom évesen az első ötven oldalt konkrétan untam, mert az a sok színes karakter csak egy név volt, amire öt percen belül már nem emlékeztem, így kellett vagy száz oldal ahhoz, hogy átlássam a szereplőket és a kapcsolatokat. Mr. Darcy karaktere körüli rajongást pedig végképp nem értettem, hiszen az akkori énem tökéletesen egyetértett azzal a kosárral, amit Lizzytől kapott, valószínűleg jogosan. 

Évek múlva, a már említett Austen-adaptációknak köszönhetően újra kedvet kaptam egy kis angol romantikához. Bár az első benyomás nem sikerült túl jól, de reménykedtem, hogy érettebb fejjel most már a kívánt hatást éri el nálam is. Végül így is történt, sőt, ennél még több is! Új kedvencet avattam…

A történetről három szóban (mivel szerintem mindenki ismeri): Félreértések, romantika és Mr. Darcy.

Érdekes módon, most egyből elragadott a történet és nem is engedett még jó sokáig.  Nem tudom, hogy történhetett – lehetséges, hogy Austent tényleg az idősebb korosztálynak érdemes olvasnia? – mindenesetre most sokkal hamarabb átláttam a szereplők közti összefüggéseket, miközben rájöttem, hogy Miss Austen igenis nagyon olvasmányosan ír. Na, meg humorosan. 

Kezdjük ott, hogy megértettem, miért van oda mindenki Austen humorától. Mr. Bennet karaktere rengeteget köszönhetett Austen szarkasztikus stílusának és szellemes megjegyzéseinek, ami miatt Bennet apuka természetesen az egyik kedvencemmé vált. 

„– Téved, kedvesem, nagyon is tisztelem az idegeit. Voltaképpen régi barátaim. Idestova húsz éve örökösen rájuk hivatkozik.”

Lizzy Bennetet, a főszereplőt rögtön megkedveltem. Üdítő színfolt volt a regényben, valamint az átlag romantikus regények hősnői közt, köszönhetően intelligens és modern (!) gondolkodásának. Megvoltak a maga hibái, de a mód, ahogy látta a világot a többi Bennet testvérrel ellentétben, tisztára olyan érzést keltett bennem, mintha Elizabeth karakterét a 21. század erős női szereplői ihlették volna, és nem holmi Austen-korabeli hősnő a Bennet házból. Hát igen. A többi Bennet-lány nem tett rám túl nagy benyomást, amit látva elmondhatjuk, hogy elég nagy volt a kontraszt Lizzy és a nővérei közt. Szerencsére ez végül nem ment a regény kárára, mert a sok színes karakter csak még érdekesebbé tette a cselekményt, annak ellenére, hogy néha majdnem agyoncsaptam volna egy-egy Mrs. Bennetet vagy Lydiát. 

Mr. Darcy pedig… igen, még mindig egy büszke, arrogáns, öntelt Austen-korabeli PASI (igen, így nagy betűkkel), de közben most már azt is láttam, amit korábban nem. Az a jellemfejlődés, amin Darcy végigment, hihetetlen. Rendben, kellett ehhez egy kis löket Elizabeth által, de mégis, szerintem nem sok pasi mondhatja el magáról, hogy a könyv végére valóban úriember lett, aki belátta korábbi tévedéseit és igyekszik jóvátenni mindezt. 

Ami még meglepetést okozott, a romantikus szál. A közhiedelemmel ellentétben, Austen Büszkeség és balítélete nem egy túl cukros, nyálas szerelmi történet. Ezt mondom én, aki - bár reménytelen romantikusnak tartja magát, de mégis rájött, hogy töménytelen mennyiségben, ami manapság jellemzi a New Adult regények többségét - nem bírja hosszútávon az ilyeneket olvasni. Darcy és Lizzy szerelme szépen, fokozatosan alakul ki, egyik fél oldaláról még később, mint gondolnánk, miközben Miss Austen az egyik legfontosabb tanulságot tálalja a könyv mondanivalójaként. A külső szépség is számíthat, de a belső szépség még fontosabb. 

Bár az epilógust egy kicsit száraznak éreztem (meg egy icipicit több drámaiságot szerintem elbírt volna a lezárás), de összességében imádtam a regényt.  A karaktereket, Mr. Darcyt, a korszak hangulatát, valamint ezt a túl szép, hogy igaz legyen, mégis valódi  szerelmi történetet. Meg Mr. Darcyt. Vagy őt már mondtam? 

Amit nagyon szerettem benne: A romantikus szálat és a karaktereket. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: Epilógus lehetett volna egy kicsit drámaibb, hangsúlyosabb is.

Kedvenc karakter: Mr. Darcy, Mr. Bennet, Lizzy Bennet

Borító: 5/? - Bár az Ulpiusos kiadást tettem be, az egység és a külcsín miatt, de én igazából a Lazi kiadó-féle kiadást olvastam Szenczi Miklós fordításában. Állítólag az a legjobb. 

Pontozás: 5/5* 

Jöjjenek tehát a filmek! 

1995-ös Büszkeség és balítélet filmsorozat

Annak ellenére, hogy az emberek többsége imádja a BBC-féle Büszkeség és balítélet filmváltozatot, nekem voltak kétségeim afelől, hogy vajon fogom-e szeretni. Nem vagyok oda a régi filmekért – ne kérdezzétek miért, de egyszerűen nem bírom azt a bizonyos régi film hangulatot a kísérteties zenékkel egyetemben – viszont egy-két részen belül azt vettem észre, ahogyan másodszorra a könyv, a film is beszippantott, de már elsőre. 

Már a kezdetektől volt benne valami báj a minisorozatban, a hangulatában hozva a Viktoriánus-korabeli Angliát, a modorosságot és a jól ismert Austini dialógusokat. Bizony nem csoda, hogy mindenki ódákat zeng erről a filmről, mert ha van könyvadaptáció, amelyik tökéletesen könyvhű, akkor ez az. A regényből átvett párbeszédek, a cselekmény és a színészi alakítások mind-mind bebizonyították, hogyha nagyon akarnak a készítők egy könyvet jól filmvászonra adaptálni, akkor képesek rá (bár többségben nem akarják eléggé).

A legnagyobb erőssége a sorozatnak pedig az, hogy a színészek képesek voltak megfogni a regénybeli karakterek lényegét és azt a filmvászonra áthozni. Bár tény, hogy nem minden esetben értettem egyet a castinggel, főleg Jane esetében - akit szerintem igazán alakíthatott volna egy szebb színésznő is, ha már Jane-ről van szó – de azt a naivságot és kedvességet, ahogy az emberekhez fordult, azt nagyon jól hozta a színésznő. Colin Firth természetesen tökéletes Darcy volt, még vizes ingben is, míg Jennifer Ehle szintén egy az egyben Elizatbeth volt. Nagy dolog pedig, hogy amennyire utáltam a többi Bennet lányt és Mrs. Bennettet  a regény olvasása alatt, ugyanúgy a filmben sem okoztak csalódást ilyen szempontból, ami szintén a jó castinget bizonyítja. Összegezve a tényeket, ez a BBC-s változat mindenkinek kötelező alkotás, aki romantikus-lelkű, mert kellemesen meglepő, bűbájos és tényleg csak szeretni lehet. 

2005-ös Büszkeség és balítélet film

Mivel nem tartom magam Austen-sznobnak, ezért a 2005-ös változathoz még nyitottabban álltam hozzá. Ennek ellenére a film végén úgy éreztem, nem hiába félnek sokan ettől a Büszkeség és balítélet változattól, amit sajnos pár dolog be is bizonyított. 

Tisztázzunk valamit. Ez a filmváltozatot is szerettem, viszont közel sem annyira, mint a BBC-verziót. Pozitívum, hogy összességében követte a cselekményt és még az sem zavart, hogy érződik rajta az a „Hollywoodiság”, ami a mai filmek többségét jellemezi (mint például az a felesleges változtatás, hogy Bennették egy farmon élnek). A casting sem lett rossz, mert illettek a színészek külsejükben az elképzelt karakterekhez, mégis azt kell mondjam, hogy nálam a film pont itt hasalt el, mert az eljátszott karakterek közel sem lettek olyan fantasztikusak, mint 1995-ös elődeik. 

Tudniillik, a szereplők nem hozták át az eredeti karaktereknek a jellemét, amit tulajdoníthatunk akár az alakításoknak, de a rossz forgatókönyvnek is. Példának okáért, a Keira Knightley-féle Lizzy Bennet sokkal többet mosolygott, kacarászott és sugdolózott a többi lánnyal, mint karakteréhez illő, Mr. Darcy inkább félénknek tűnt, mint büszkének, Maryt egy sokkal szebb színésznő alakította, ráadásul Mrs. Bennet sem sopánkodott és hisztizett annyit, amiért a karakterét végül meg sem tudtam utálni. További zavaró tényező, hogy a film végét egy kissé elsiették, aminek köszönhetően nem igazán látjuk, Lizzynek mikor változik meg a véleménye Mr. Darcyról. Hopp, máris szerelembe esett, pedig egy pillanattal ezelőtt még javában utálta. 

Szóval igen. Bár az esetek többségében nem zavarnak az apróbb változtatások a könyvadaptációk szempontjából, de a rossz karakterizálásért még én is harapok. A hangulata viszont tetszett, ha pedig csak filmként nézzük, akkor szerintem mindenki egyetérthet abban, hogy egy valóban színvonalas romantikus történetet kaptunk. 

Pár érdekesség

• A Colin Firth-féle Darcy nem csak az Austen-adaptációkra hatott, hanem más brit vígjátékokra is, mint például a St. Trinians című filmre, ahol kaptunk egy tökéletes vizes inges Darcy cameót. Ráadásul még a kutyát is Mr. Darcynak hívják!

• A Bridget Jones naplója írónőjét is megihlette Mr. Darcy (természeten a BBC-változatból), ezért nem meglepő, hogy a hősnő álompasiját Mark Darcynak hívják. Akit persze Colin Firth játszik. Micsoda véletlen egybeesés.

• Emlékeztek még a 95-ös változatból a részeges Mr. Hurstre? Tizennyolc évvel később a színész megint feltűnt egy pontosan ugyanilyen szerepben, de most már az Austenlandben. Ami szintén egy Jane Austen-regények ihlette modern adaptáció.