Gone Girl - Holtodiglan film & könyvkritika (Gillian Flynn)

Megmondom őszintén, nagyon rég jöttem ki úgy a mozi teremből, hogy „Te jóságos ég, ez meg mi a fene volt???!”. Most viszont sikerült. 

Egyszerűen nem bírtam másra gondolni, csak a film végére, valamint arra az ürességre, amit maga után hagyott a történet, mert ha nem is függővég volt, de nem volt lezárva se teljesen. Nem egy happily everafter volt, az holtbiztos. Aztán ott volt az a többszörös sokk, amelyet az a rengeteg váratlan, meglepő fordulat okozott, amin még három nap múlva is csak gondolkoztam. Miért, miért, miért?

A történetről: Házasság? Halálos lehet. Nick (Ben Affleck) és Amy (Rosamund Pike) az ötödik házassági évfordulójára készül. Boldogok, gazdagok, elégedettek… ám az ünnep estéjén az ifjú feleségnek nyoma vész, és gyorsan kiderül, hogy a látszat csalt: a pár tele volt félelmetes, sötét titkokkal. Mindenki Nickre gyanakszik, és ő a hazugságaival meg ügyetlen elterelő hadműveleteivel egyre inkább magára tereli a figyelmet. Hiába bizonygatja makacsul, hogy nem tehet semmiről, már csupán az ikerhúga, Margo bízik benne. De ha nem a férfi a tettes, akkor hova lett a felesége? És hogyan magyarázhatóak az egyre-másra előkerülő, egyre furcsább titkok? Azok, amelyek talán minden boldog családi élet mélyén ott lapulnak. Azok, amelyek olyan könnyen vezetnek el egy ember halálához.

Be kell valljam, eredetileg a könyvvel kezdtem, de miután eléggé lassan haladtam vele – köszönhetően a szokásos időhiánynak -  én meg kíváncsi természetű vagyok, ezért nem bírtam kivárni, amíg a végére érek a könyvnek. Na, meg ott volt az a rengeteg égig magasztaló filmkritika, ezért, amint megtehettem, gyorsan megnéztem a könyvadaptációt moziban, mielőtt még meggondolom magam. (Ugyanis általában a könyvet preferálom elsőként, aztán a filmet.) 

Kivételesen úgy érzem, jól tettem, hogy a filmmel kezdtem. Nem azért, mert a könyv annyival lemarad a film után – pedig a szokásoktól eltérően, a film jobban tetszett, mint a könyv – hanem azért, mert ha ezt papíron olvasom, akkor a meglepetés a vizuális élmény hiánya miatt kisebb lesz. Valamint azért, mert Nick és Amy gondolatait első kézből ismerhetjük meg a könyvben, ezért – ha egy picit is – de jobban hozzánk nőnek a szereplők (ami a regény esetében most negatívum volt, de erről később). Míg a filmben ez egyáltalán nem történik meg, köszönhetően a zseniális színészi alakításoknak, így ott valóban sikerült először megutálnom Nicket, majd Amyt... viszont utóbbit még annál is jobban, mint valaha gondoltam, hogy lehetséges. 

Utólag összehasonlítva a filmet a regénnyel, szerintem egyértelműen láthatja minden olvasó, hogy a film sikeresen helytállt, mint könyvadaptáció. Persze nem meglepő, hiszen Gillian Flynn, az írónő, mint forgatókönyv író szorosan együttműködött a készítőkkel a rendezés során. A rendezés összességében nagyon látványos és színvonalas volt, a sokat emlegetett Fincher rajongók valóban örülhetnek. Bár lassan kezdődött a cselekmény, de fokozatosan láthattuk kibontakozni egy párkapcsolat drámáját két szemszögből, miközben szépen lassan megalapozták a Nick iránti utálatot. Majd a film közepén jött egy száznyolcvan fokos fordulat, miután a nézők csak üveges szemmel bámulhatták a további eseményeket. 

Summa summarum, elmondhatom, hogy a Gone Girl egy olyan kivételes mozi élményt nyújtott, amihez mindenkinek meg kell néznie ezt a véres pszicho thrillert, ha át akarják élni. Akkor is, ha nem a kedvenc műfajod, vagy ha sokallod a két és félórát. Igen, tényleg ilyen hosszú és nekem sem a kedvenceim a thrillerek, de az izgalmakat és csattanót tekintve minden perc megérte. 

És még a megkomolyodott Barney Stinson is tiszteletét tette a mozivásznon! 

Film pontozása: 10/10

Még mielőtt mindenki istenként szeretne felnézni a rendezőre, szeretném még egyszer kiemelni, hogy ez a zseniálisan beteg vagy betegesen zseniális (?) történet alapötlete a karakterekkel  együtt, Gillian Flynntől, a könyv írónőtől származik. 

Nehéz spoilermentesen írni a történetről, de azért megpróbálom. A könyv a sztorihoz illően kissé nyers stílusú, E/1 –ben meséli el Nick és Amy párkapcsolatát, a kezdetektől Amy eltűnéséig, és az azt követő médiacirkuszig. A regényt olvasva megismerhettük főhőseink gondolatait, kapcsolatuk bukkanóit, valamint választ kaphattunk a miértekre. Bár egy átlagos könyvnél csak örülhetek, ha jobban megismerhetem a szereplőket, de mivel Flynn regénye nem egy átlagos könyv, ezért itt kivételesen ezt tekintem a könyv gyengeségének. Ugyanis belelátva a szereplők fejébe, jobban megérthettem a cselekedeteik indokait - aminek egyik oka a két főhős elcseszett szülői nevelése, bocsánat a kifejezésért - ami végül Amyék tragédiájához vezetett. Természetesen a könyv végére az a kicsi szimpátiám, ami volt, fokozatosan elpárolgott, de ebben az esetben szívesebben fogadtam volna egy kicsivel több titokzatosságot a karakterek részéről. 

Ahogy a filmben, úgy a könyvben is lassabban indultak be az események, aminek a tetőpontja dráma szempontjából a befejezés volt. Még a történetet ismerve is rengeteg izgalmat, csavart és karakterdrámát hozott a cselekmény, szóval, aki bele szeretne mélyedni egy egészségtelen párkapcsolat rejtelmeibe, azoknak mindenképp ajánlott a regény is.  

Amit nagyon szerettem benne: Az alapötletet és a számtalan sokkoló fordulatot. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A karakterek jellemének szempontjából több titokzatosságra számítottam. 

Kedvenc karakter: - 

Borító: 5/4 - 

Pontozás: 5/4