If I Stay - Ha maradnék film: A kritika

Az olvasmányaim kiválasztása során legtöbbször arra törekszem, hogy olyan regényeket válasszak, amelyek vagy elgondolkodtatnak, vagy elszórakoztatnak, de azokat próbálom inkább elkerülni, amiknek a főcselekményszála valami tragikus történet, és ahol a könyv végén garantált a sírás.  Ezért Gayle Forman Ha maradnék című regénye sem érdekelt jó sokáig, egészen addig, amíg meg nem pillantottam a belőle készült könyvadaptációnak az előzetesét. Ami valami hihetetlenül fantasztikusnak ígérkezett, ezért a premiert követően, amint tehettem, beültem a moziba. 

A történetről: Mia Hall a tinédzserek gondtalan életét éli és a legfontosabb döntés, amit meg kell hoznia, nem más, mint, hogy zenei pályára készülve felvételizzen a nívós Juilliard zeneakadémiára vagy szerelmével, Adammel fűzze szorosabbra a szálakat. Azonban minden megváltozik, amikor egy felszabadult családi kirándulás tragédiába torkollik, Miának pedig élet és halál között egy sokkal fontosabb döntést kell meghoznia, amely nem csak a jövőjét, hanem egész sorsát befolyásolja.

Hangulat, drámaiság és az élet. Ezek jellemezték a filmet az első perctől az utolsóig, mialatt a mozi terem egyik fele sírt vagy lélegzet visszafojtva leste Mia döntését, ami széthullott élete darabjain kellett meghoznia. Menni vagy maradni?

Ami anno elsősorban megfogott a trailerben, a hangulat. Valami eszméletlen jó színvilágot sikerült elkapnia a készítőknek, a havazás, a vakító fehér kórházi folyosók, Mia pasztell színű ruhája, a színes, élénk flashbackek és visszatekintések Mia életére... valamint ehhez hozzájárult a drámai zene, na meg a felejthetetlen csellójáték, de főleg az utóbbi. 

A Miát alakító Chloë Grace Moretz fiatalkorához képest hihetetlenül tehetséges és ez ebben a filmben is megmutatkozott, mert alakításával sikerült elvinnie az egész filmet a hátán. Természetesen a többiek is jól alakították az eljátszott karaktert, mint például az Adamet alakító Jamie Blackley. Köszönhetően neki és Chloénak, egy olyan gyönyörű, romantikus történetet kaptunk, ami, bár nem mentes a kliséktől, de mégis emiatt reális és hihető, aranyos és szívszorító egyszerre. A flashbackeken keresztül sikeresen kibontakozott minden fontosabb mozzanat Mia és Adam kapcsolatának, mint például Mia első hitetlenkedő reakciója a randira hívásnál, az első csók, az első veszekedés, és az első komoly döntés, ami befolyással lehet nemcsak az egész kapcsolatukra hanem a további sorsukra is. 

Mia harmonikus kapcsolata a családjával szintén átjött a képernyőn, szívszorító volt látni, ahogy mindez megszűnik számára, egyik napról a másikra. A történet drámaisága is ebből a tragédiából fakadt, de érdekese módon, bár rákészültem a százas zsepi felhasználására, mégsem volt rá szükség. Nem, nem vagyok kőszívű, mert amikor először láttam az előzetest a moziban, már akkor majdnem elsírtam magam, de úgy látszik, a filmbeli vágás nem ezt eredményezte. Bár a történetet végig körül lengte a szomorú atmoszféra, de köszönhetően a boldog múlt és a tragikus jelen folyamatos váltakozásának, valamint a kevésbé drámai aláfestő zenének, a film nem lett olyan megható, mint számítottam, és ezért nem is siratott meg… annyira.  Ugyanis a Mia kórházi ágya mellett elmondott utolsó beszédeket, kezdve a nagypapáétól, már én is megkönnyeztem.  És ezzel úgy látszik nem voltam egyedül, olvasva más nézők véleményét.  

A zárójelenettel személy szerint tökéletesen elégedett vagyok, mert ellentétben mások kritikáival, szerintem egyáltalán nem baj, hogy a történet nem lett teljesen kerek. Kíváncsi leszek, hogy lesz-e második film. 

Bár, mint könyvadaptációt nem tudom értékelni, de továbbítva Flox véleményét – aki olvasta korábban a könyvet -  a film sikeresen követte a regény cselekményét. Állítólag még jobb is lett, mert az érzelmek jobban átjöttek. Egy biztos, abból nem volt hiány. 

Pontozás: 10/9