2014. október 4.

Outlander sorozat - Így kezdett az 1. évad

Ha valaki korábban azt mondta volna nekem, hogy a vörös hajú, skót szoknyás pasik helyesek is lehetnek, akkor szemberöhögöm… de nyolc Outlander epizóddal később, már fix, hogy nem tenném.  

Az Outlander sorozatot már a premier előtt a legújabb Trónok harcaként tartották számon, de aki ezért nem mer belekezdeni, azt megnyugtatom, hogy mindössze pár hasonlóság van a két sorozat közt. Pontosabban 3+1.

1) Mindkettő történelmi (ihletésű) sorozat.

2) Egyik sorozat sem spórol az ágyjelenetekkel.

3) Mindkét filmsorozat egy több kilós, majdnem ezer oldalas regényen alapul. Amelyek egy több kötetes sorozat részei. 

3+1) Mindkét sorozatban játszik Tobias Menzies. Ugye még mindenki emlékszik Edmure Tullyra és a tüzes nyíl esetére? 

Amikor két éve elolvastam az Outlander első részét, már akkor elvarázsolt a történet. Ugyanis minden benne volt, amit szerethetek egy könyvben. Történelmi ihletésű cselekmény, időutazás, kaland és romantika, egy erős női főhős és még sorolhatnám. Voltak hibái is, aminek semmi köze az oldalszámhoz – na jó, egy icipicit… - de ez sem tántorított el, hogy szeressem a könyvet. Ezért természetesen nagyon vártam, mit fognak kihozni a sorozatból, főleg, miután olyan sorozatok trónkövetelőjeként tartják számon egyesek, mint a Trónok harca. (Ami még mindig zseniális, ezért azt vallom, hogy meg se próbáljuk összehasonlítani őket. A fentebb említett közös pontok ellenére sem.) 




A történetről: Claire Randall, a volt hadi-ápolónő éppen a második nászútját tölti férjével a háború után, amikor keresztülsétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen „sassenach” lesz belőle, vagyis idegen a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön… Urunk 1743. évében. Miután az általa ismeretlen erők visszasodorták az időben, Claire olyan intrikák és veszélyek közé pottyan, amelyekre az élete is rámehet… továbbá a szívét is összetörheti. Találkozik Jamie Fraserrel, a lovagias ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben.

A bizakodásom a sorozat iránt már a pilotban megerősítést nyert, bár igaz, ami igaz, maradt egy kis hiányérzetem először.  Ne kérdezzétek mi, mert fogalmam is. A legtöbb sorozat kezdeténél általában ezt érzem, hogy valami hiányzik, talán azért, mert a karakterek többsége sassenach, és mivel a kezdő epizódok általában az építkezésről szólnak, ezért nincs lehetőségük bemutatni a szereplők mélységét, így megszeretni sem tudom őket először. Viszont ahogy lenni szokott, a nyolc epizód hamar elröppent, mert észre sem vettem, hogy beszippantott, és most már sajnálhatom, hogy csak jövő április 4-én kapjuk a folytatását az első évadnak. Hogy mi? 

Viszont ha valamiből nem volt hiány, már a sorozat pilotjában, az a látvány. Skócia. A hely. Ahova. Most. Azonnal. Elszeretnék. Menni. Egyszerűen gyönyörű az egész táj, a végtelen zöld, az a bizonyos Craigh Na Dun, és mindehhez valami hihetetlenül találó soundtrack társul. (Csekkoljátok a főcímet, megéri.) Ráadásul a sorozat színvonalát csak emeli az operatőri munka, valami az, ahogy a készítők játszanak a vizuális effektekkel. Ugyanis, amíg a 18. századi részeket a teljes valójukban látjuk, addig Claire valódi jelenét, a 20. századot szépiában, a két idősík kontrasztja miatt. Akik pedig valami kézzelfoghatóbb szépséget szeretnének látni, azoknak ott vannak az igenis helyes skót szoknyás, más néven kiltes pasik, legfőképpen egy Jamie Fraser névre hallgató példány. 



Igazából nem tudom, hogy mennyire lett könyvhű az adaptáció, tekintettel arra, hogy jó rég olvastam a könyvet, és csak a főcselekményre emlékszem - és terjedelme miatt az újraolvasás egyelőre kizárva – de egy-egy humoros jelenet alapján, amit Jamie őszinte megnyilvánulásának köszönhetünk, azt mondhatom, hogy igyekszik a sorozat a regény eseményeit, dialógusait követni. Aki viszont egy gyors, akciódús történetre vágyik, az ne ebben a sorozatban keresse. A lassú történet cselekmény viszont egyáltalán nem hátrány, mert a sztori ennek ellenére nagyon érdekes és fordulatos, a főszálon futó romantika pedig nem annyira nyálas, hogy a pasik ne tudják nézni (bár ez köszönhető lehet az ilyen-olyan 18 karikás jeleneteknek is).  Mivel a cselekményt Claire szemszögéből látjuk, így a lassan kibontakozó történet mellett főszerepet kapott az első epizódokban 18. századi Skócia megismerése, az angol-skót ellentétek felvezetése kissé véres módon, és egy induló szerelmi háromszög dilemmája, már, ami a romantikus szálat illeti. Az első évad első felének fináléjára ráadásul egyértelműen látszik, hogy a sorozat készítői megelégelték a korábbi tempót, mert olyan izgalmas és mozgalmas epizódot kaptunk a végére, hogy az döbbenet. 

Ami pedig a legnagyobb pozitívum a sorozatban, az a karakterek. Elsősorban Claire-t, a főhősnőt illeti az elismerés, mert amellett, hogy egy igazán szerepbe illő színésznőt választottak, Caitriona Balfe-t, nagyon jól megragadták a készítők a lényegét Claire-nek. Az erős női karakterét, a talpraesettségét, és a szemmel látható kémiáját a Sam Heughan által játszott Jamie Fraserrel. Na, igen. Jamie MacKenzie Fraser. Valószínűleg minden nőnemű néző egyetért azzal, hogy mennyire jó választás lett a színész, mert azon kívül, hogy nagyon helyes, egyszerre tudja hozni a kissé tapasztalan lovászfiút és a vakmerő harcost. 

Több kritikában olvastam azt, hogy egyesek szerint nem illenek össze Claire és Jamie, mert Claire sokkal idősebbnek tűnik, annak ellenére, hogy a színészek közt mindössze egy év van. Erre annyit mondanék, hogy a könyv alapján Claire jó pár évvel idősebb Jamienél, ráadásul tapasztaltabb is, főleg párkapcsolatokban. Ezt tudva teljes mértékben eltalálták a castinget, szerintem. A Tobias Menzies által alakított Frank és Jack Randall szintén jól el lett találva, főleg ha azt nézem, hogy  Franket sikerült megsajnálnom azért, mert Claire csak úgy eltűnt az életéből, míg Jack Randallt csak utálni tudom. 



Összességében egy teljes mértékben színvonalas sorozatkezdést kaphattunk, ami rengeteg típusú nézőnek elnyerheti a tetszését. Ha szeretted a Trónok harcát, akkor azért, ha nem szeretted, akkor meg azért. 

Pontozás: 10/9 - Berendelték már a második évadot is! 


Share:

4 megjegyzés:

  1. A végére már nekem is nagyon megtetszett :) pedig a negyedik epizód annyira unalmas volt, hogy bele is tekertem, de aztán a hatodik részben az a hosszú Claire-Randall jelenet... hűha. Igaz, azért vannak problémáim az írással/forgatókönyvvel, de a minőséggel nincs baj; a zene, a fényképezés, a színészek nagyon jók :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó hallani, hogy a végére te is megkedvelted még jobban! :) Igen, vannak még javítani valók, de szerintem pár epizódon belül a készítők még jobban belefognak rázódni, és egyre jobbá válik a sorozat.:D Csak győzzük kivárni...:P

      Törlés
  2. Great review, good to know that fans of the book liked the series and casting as well as us new to the story :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks:) I really hope that there will even more fans later to get as many seasons as possible. :D

      Törlés