2013. szeptember 5.

Olvasnivaló csemegék 1#

Eredetileg úgy terveztem, hogy nem fogok a frissen megjelent könyvekről írni, se nem azokról a regényekről, amiket a jövőben elszeretnék olvasni, mert őszintén.  Abból nincs vagy egymillió? Később viszont rájöttem, hogy időközben annyira felgyűltek a várólistás könyvek, hogy valamilyen szinten azért össze kellene szedni legalább azokat a regényeket, amik újdonságok és egyben érdekelnek... Így született meg tehát ez a rovat, ahol ha nem is heti vagy havi rendszerességgel, de néha, amikor kedvem tartja, akkor összefoglalom azt a pár könyvet, amire szemet vetettem. 



Sarah J. Maas: Üvegtrón
Kiadja: Könyvmolyképző
Várható megjelenés:  2013.09.18.
Az ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára. Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták. A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.
Miért? Soha életemben nem olvastam még olyan könyvet, ami orgyilkosokról szól, az meg szintén a könyv mellett szól, hogy a történet egy kitalált fantasy világban játszódik, ráadásul a főszereplő egy velem egy idős lány. 
Sophie Jordan: Firelight - Lángvilág
Kiadja: Könyvmolyképző
Várható megjelenés:  2013.10.15.


EGY FÉLTVE ŐRZÖTT TITOK. HALÁLOS ELLENSÉGEK. PUSZTULÁSRA ÍTÉLT SZERELEM.

A drakik a sárkányok mai leszármazottai, akik képesek emberből sárkánnyá, és sárkányból emberré változni. A tűzokádás ritka képességével megáldott Jacinda még a drakik között is különlegesnek számít, mikor azonban lázadó természete miatt családja menekülni kényszerül az emberek világába, a lány nagyon nehezen tud beilleszkedni új közegébe. Közben egyre gyengül a benne élő draki szellem, és az egyetlen lény, aki képes életet lehelni Jacinda sárkány-énjébe nem más, mint a gyönyörű, rejtélyes Will. Csakhogy Will családja drakikra vadászik, ám Jacinda annak ellenére sem képes ellenállni a fiúnak, hogy tudja: nem csak saját életét, de a drakik legféltettebb titkát is kockára teszi.

Mitikus erejű, magával ragadó történet egy lányról, aki szembeszállt az elvárásokkal, és akinek szerelme ősi tilalomfákat döntött le.


Miért? Mostanában a sárkányok lettek az új kedvenceim fantasy terén, másrészt a "drakiság" teljes mértékben új keletű dolog.





Kelly Creagh: Nevermore – Soha már
Kiadja: Könyvmolyképző
Várható megjelenés:  2013.10.30.
Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra. Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a virág, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai?


Miért? Először a borító tetszett meg. A fülszöveget elolvasva különleges könyvnek tűnik és bevallom egy kicsit ijesztőnek - legalábbis Poe nevét látva. De szerintem vagyok annyira kíváncsi, hogy el is olvassam. 


Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem

Kiadja: Maxim
Várható megjelenés:  2013.10.01. 


FIATAL, GYÖNYÖRŰ ÉS HALÁLOS.
A fiatal Ismae-t, akit a halál istenének szolgálói képeztek orgyilkosnak, a bretagne-i udvarba viszik, hogy teljesítse küldetését. Ismae azonban azt tapasztalja, hogy nincs felkészülve; nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a lehetetlen választásra sem, amelyben pedig döntenie kell. Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét?
Veszélyekkel teli történet: intrikák, mérgek, szeszélyek; de végül megmutatkozik a helyes út?

Miért? Még egy orgyilkosos történet, de most a középkorban. A történelmi regényeket mindig is szerettem, de azokat, ahol még akció is van... egyértelműen várólistás. 



Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság? 
Kiadja: Maxim
Várható megjelenés:  2013.10.15.

Két vadidegen, Graham Larkin és Ellie O’Neill akkor ismerkednek meg – legalábbis virtuálisan –, amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek kedvenc háziállatáról, Wilburről. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják. Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket. De mindent azért nem osztanak meg a másikkal: Graham nem tud Ellie családjának titkáról, Ellie-nek pedig fogalma sincs, hogy Graham a rivaldafényben él. Miután Graham kihasználja a lehetőséget, hogy elutazhasson Ellie otthonába, a maine-i Henley városkájába, netes kapcsolatuk végre valóban személyessé válik. De vajon lehet-e egy pár két ennyire különböző hátterű fiatalból úgy, hogy minden ellenük szól?

Miért? Az írónőtől olvastam már egy könyvét, amiről hamarosan bejegyzés készül, ezért most nem is mondok semmit, legyen elég annyi, hogy meggyőzött a YA romantikus regényével annyira, hogy ezt a könyvét is el kell olvassam. Mert fülszöveg alapján nagyon is tetszetős... 


Rachel Hartman: Seraphina 
Kiadja: Scolar
Várható megjelenés:  2013.09.10. 
Képes egyetlen lány egyesíteni két világot?

A négy évtizednyi béke alig-alig enyhítette a goreddi királyságban élő emberek és sárkányok közötti bizalmatlanságot. Bár a magukat emberi alakba préselő sárkányok racionális agyukkal tudósokként és tanárokként hajtanak hasznot az egyetemeknek, nem lehetnek teljes értékű polgárai a királyságnak – kivéve akkor, ha eltitkolják sárkány mivoltukat… Ahogy közeledik a két faj közötti egyezmény évfordulója, melyre a sárkányok legfőbb vezetője is ellátogat Goreddbe, a feszültség tovább fokozódik. A tizenhat éves Seraphina Dombegh okkal tart mindkét oldaltól. A rendkívüli tehetségű muzsikuslány épp akkor szegődik el az udvarba, amikor a királyi család egyik tagját gyanúsan a sárkányokra valló módszerrel megölik. A Királynő Őrségének kapitánya, a veszélyesen éles szemű Lucian Kiggs társaként bevonja a nyomozásba Seraphinát. Miközben nekilátnak a béke lerombolására irányuló aljas összeesküvés leleplezésének, Seraphina azért küzd, hogy megóvja gyermekkora óta hordozott titkát – amely olyan szörnyű, hogy felfedése az életébe kerülhetne.

Miért? Még egy fantasy, még egy sárkány. Úgy látszik, az idén ősszel csupa olyan könyv tetszik meg, ami hasonló témájú. Persze ez nem baj, a lényeg úgy is az, hogy milyenek a könyvek önmagukban. Ez leírás alapján például izgalmasnak tűnik, ráadásul rengeteg díjat kapott és jelölést, ami már önmagában is biztató. 

Share:

1 megjegyzés:

  1. Kedves Blogszerkesztő!

    Szeretnénk Önnel felvenni a kapcsolatot idén ősszel megjelenő újdonságaink kapcsán, ezért kérjük, írjon egy válaszlevelet a lukacs.gabor@maxim.co.hu e-mail címre!

    Köszönettel:

    Lukács Gábor
    Maxim Könyvkiadó Kft.
    6728 Szeged, Kollégiumi út 11/H
    Telefon: 62/548-444; 62/551-100
    Fax: 62/548-443

    VálaszTörlés