Mi köze a négercsóknak a Lenyűgöző teremtményekhez? – Avagy a filmkritika…

Előre is bocsánatot kérnék mindenkitől, aki szereti a négercsókot. Mármint a csokoládét. Ugyanis legjobban a Beautiful Creatures-Lenyűgöző teremtmények filmet a négercsókhoz tudnám hasonlítani.  Véleményem szerint a négercsók első látásra ínycsiklandozó édességnek tűnik, de amint az emberlánya beleharap, és megérzi azt a túl cukros tejszínhab szerűséget, rögtön hányingere támad (legalábbis az én esetemben), mert az egész műízű és sokkal édesebb, mint gondolta volna. Rendben, ez kizárólag az én nézetemet tükrözi, de pontosan ugyanezt éreztem a filmnél is, miután megnéztem. Amikor először belepillantottam az előzetesébe, egy látványos fantasy filmnek tűnt, érdekes történettel és neves színészekkel. A vélemények vegyesek voltak, de végül mégis összeszedtem a bátorságomat és megnéztem. Tudjátok, első megérzés után meg ilyesmi. 

Tanulság? Ne válasszam a jósnői pályát…

A következő könyvadaptációs kritika kizárólag a filmet veszi figyelembe, tekintettel arra, hogy a könyvet még nem olvastam. Hogy ezek után tervezem még? Azt a jövő tudja…

A történetről: Gatlin nevű kisvárosba újonnan érkező Lena Duchannes (Alice Englert) hamar felkelti Ethan Wate (Alden Ehrenreich) érdeklődését. A fiú elvágyódik a szerinte reménytelenül unalmas városkából, ám rövid időn belül annyi izgalom zúdul rá, amennyire sosem számított: Lena ugyanis természetfeletti képességekkel bír. Lena és Ethan bimbózó szerelmét Lena családjának sötét öröksége is veszélyezteti, és hogy a lány Igéző, akinek a tizenhatodik születésnapján örökre eldől: a Fényé vagy a Sötétségé lesz-e, a jó vagy a gonosz oldalára áll-e.

A film kezdetén a két főszereplő nem volt túl szimpatikus számomra, mert az Ethant alakító srác cseppet sem volt jóképű és rokonszenves, ahogy Lenát alakító színésznő sem mehetett volna el szépségkirálynőnek, de… ezeken túl is léptem, mert végsősorban nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy eltudja-e adni a karaktert. Nem tudom, hogy sikeres volt-e a könyvbeli jellemekhez képest, viszont az, amit én láttam nézőként, nem esett a kedvelhető karakterek kategóriájába. Igen, még annak ellenére sem, hogy Ethannek volt az a furcsa humora, amin néha fel lehetett kuncogni, és ami egyben tulajdonképpen megmentette nálam a filmet, amikor később sor került a pontozásra.

A többiek karaktere említésre sem méltó, mert az egész cselekmény Ethan és Lena instant szerelme körül forgott, ami nagy mennyiségben káros hatással volt emésztőrendszerünkre, és amely szinte elfelejtette velünk, hogy mások is léteznek Gatlin városában rajtuk kívül. Ráadásul nincsenek magyarázatok, a történet cselekmény szálának kibontása túl gyors volt és nagyon hamar a lényegre térő, ami azt érte el, hogy én, aki még nem olvasta a könyvet, alig értett belőle valamit.

Valamint a logikai bakikból sem volt hiány, mert Ethan, aki eddigi életét egy noname kisvárosban töltötte, mégsem lepődött meg semmin. A lány, aki tetszik neki, boszorkány, vagy más néven Igéző? Oké. Ammának, a házvezetőnek jóstehetsége van és köze van ehhez a természetfeletti világhoz? Rendben van. Teljesen természetes dolognak tűnik minden, míg az ember szinte azt hiszi, hogy egy Twilight 2. 0-t néz, csak felcserélt szerepekkel. Apropó Twilight… Nem. Nem mondom, hogy mindenben megegyezett a film, hiszen az egyik vámpír, a másik boszorkány, de egyes jelenetek, mint amikor a réten voltak, vagy a kocsis, esetleg maga a tény, hogy egy kis városban játszódik, ahol van egy család, akitől mindenki fél, nagyban emlékezetett fentebb említett nagytestvéréhez.

Ennek ellenére a történettel nem lett volna bajom, ha maga a film rendezése nem egy Zs-kategóriás szappanoperát akart volna megjeleníteni a filmvásznon. Rosszul vágott jelenetek és borzasztó vizuális effektek töltötték meg a film kilencven százalékát, amit erőltetett zenei aláfestés kísért. Miért is? A kevesebb annyival több lett volna. Hiszen magában a történet alapötlete nagyon is érdekes ezzel az átokkal és boszorkány dologgal együtt. A film látvány világa is egyfajta tizenkilencedik századi hangulatot árasztott, aminek a cselekménye jól felvezetve egy jó film lehetett volna. De nem lett az. Mert a rendezők megelégedtek azzal, hogy betegyenek két ismertebb színészt a film castjébe, név szerint Jeremy Irons és Emma Thompson, akik miatt a készítők garantálhattak egy minimum nézettséget.

A karakterek

Megmondom őszintén, engem ez a tény teljesen hidegen hagy, hogy micsoda nagy nevek játszanak benne, viszont az nagyon ki tud akasztani, amikor egy jó alapötletet egyenesen a kukába dobnak.

Volt benne potenciál?

Volt.

Mi lett belőle?

Semmi. Csak egy gagyi tini film, gagyi jelenetekkel és nulla színészi játékkal, amihez egy elfuserált cselekmény szál tartozott. Semmi több.

Pontozás: 10/3 – és még jószívű voltam…