Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Sokáig tologattam ezt a regényt, nem is értem, miért. Pedig szeretem a romantikus történeket, Jojo Moyes regényének fogadtatása molyos körökben kimagaslóan pozitív és mégis, féltem Louisa és Will sztorijától. Tény, sikerült szerencsétlenül elspoilereznem a végét, ami valószínűleg tudat alatt befolyásolt, hogy minél később kezdjek neki. A közelgő  film miatt viszont nem halogathattam tovább, így engedtem a vonzás törvényeinek. 

A történetről: Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… 

Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes… 

Megmondom őszintén, nem erre számítottam. Mindenki, aki olvasta a könyvet és rajongott érte, folyton a százas zsepiket emlegette a könyv végén. Ráadásul a könyv mindenhol romantikusként van címkézve. A film előzetes is az év love storyjaként vonultatta fel. Mondhatjuk úgy,  egy Nicholas Sparks féle cheezy szerelmes történetet vártam. Erre mit kaptam? Egy életszagú, sokszor megmosolyogtató, máskor frusztráló történetet, érezhetően angol  kisvárosi hangulattal és egy olyan szerelmi szállal, amire minden mondható, csak az nem, hogy nyálas. 

Louisa Clark, regényünk főhőse, a történet elején egy kissé naiv, de optimista, mindent egyszerűen látó és a világból keveset látott huszonhat éves lány. Bár érdeklődik a világról, de lépéseket nem mer tenni. Könnyű számára a komfortzónán belül maradnia. Ahogy Will gondozója lesz, Will napról napra ébreszti rá, hogy egyszerűbb lehet a könnyebb utat választania, de megéri néha kockáztatni. Igazán élni. Will segítségével  Lou fokozatosan nyitottá válik a világra és rengeteget tanul a regény végére. Karaktere a kezdeti jellemének ellenére végig szerethető és csak drukkolni tudtam a Willhez fűződő, egyre elmélyülő kapcsolatához. A könyv narrátoraként szórakoztató volt olvasni a gondolatait, és az írónő érezhetően „angolos”, olvasmányos stílusát jól reflektálta Lou elbeszélése. 

Will okkal komor, depresszív aktuális szemléletét egyedül Lou kavarja meg, amikor a gondozója lesz. Willel már akkor találkozunk, amikor saját, összetört világában él, egy cseppnyi életkedv nélkül. Tüskés és cinikus természete a női olvasók számára nem lesz meglepő a sok romantikus regény után (ahol hasonló kaliberű pasikkal találkozhatunk), de szerintem minden olvasó egyetért azzal, hogy Willnek joga van rá. Ahogy a két, merőben eltérű karakterű Lou és Will egy légtérbe kerül, úgy leszünk tanúi verbális összecsapásiknak, szarkasztikus dialogusaiknak. És ahogy telik, múlik az idő, úgy ismerjük meg Will rejtett oldalát is Lounak köszönhetően, amit a balesetét követően jó mélyen elzárt magában. Will eredeti életszemlélete a szabadsággal és a világjárással közel áll hozzám és örültem, hogy sikerült Louisa szemét felnyitnia, így kölcsönösen segítve egymást.

A mellékszereplők érdekesek voltak és elgondolkodtató volt látni, hogy a szülők hogyan viszonyulnak Will döntéséhez. Aminek pedig örültem, hogy egy-egy fejezet erejéig az ő fejükbe is beleláthattunk. 

A már említett romantikus szál lepett meg legjobban. Gyönyörűen lett kidolgozva, sallang nélkül, fokozatosan, de számomra meglepő módon, minimális intimitással. Amit persze igazán értékeltem, hiszen hiába egy huszonegyedik századi romantikus könyvről van szó,  Lou és Will kapcsolata sokkal nagyobb hatással volt rám, mint az ágyjelenetekkel teletűzdelt és instant szerelmekről szóló romantikusok.

Bár a regény végével tisztában voltam, mégis reménykedtem egy másik végkifejletben. Ami nyilván nem történt meg. Nem sírtam, de mélyen elszomorított és rengeteg kérdést vetett fel bennem. Olyanokat, amiket az ember lánya nem feltétlenül vár egy szerelmi történettől. De ezért is érdemes elolvasni. 

Amit nagyon szerettem benne: A romantikus szálat és Will szemléletét.

Ami kívánnivalót hagy maga után: Patrick karakterét feleslegesnek éreztem.

Kedvenc karakter: Will és Lou

Borító: 5/4

Pontozás: 5/5

* Képek a hamarosan érkező filmből.