Vannak könyvek, amik nem kiáltanak folytatásért. Vagy azért, mert szépen lezárt, vagy azért, mert az olvasó nem kér többet a történetből és a szereplőkből. Talán még akkor is, ha enyhén függővéggel zárult a könyv. Én így jártam Jenny Han könyvével, a To All The Boys I’ve loved before-ral. Nem éreztem úgy, hogy kellett volna a folytatás, mert számomra egy tipikus, egynyári történet volt. Lightos, romantikus, és kikapcsolódásra tökéletes, de néha felszínes és mint utólag kiderült, elég felejthető. Aztán kiderült, hogy az írónő folytatást is szánt neki, én pedig - mivel éppen valami könnyedre és rövidre vágytam – adtam egy esélyt neki. A történetről: Lara Jean nem számított arra, hogy beleesik Peterbe. A lány és Peter csak tetteték a kapcsolatukat. Egészen addig, amikor már nem tetteték. És Lara Jean jobban össze van zavarodva, mint valaha.
Amikor egy másik fiú a múltból visszatér az életébe, Lara Jean érzései is visszatérnek iránta. Az ember lánya lehet szerelmes két fiúba is egyszerre?
Nem voltak nagy elvárásaim, ennek ellenére élvezetes volt olvasni. Bár a cselekménnyel szemben volt pár kifogásom. A regény első felében ugyanis nem történt semmi. Tényleg semmi. Persze Lara Jean mindennapi életének leírása kreált egy feel-good atmoszférát, és érdekes volt Lara Jeannel együtt felfedezni új, magabiztosabb énjét, ami Peterrel való újdonsült kapcsolatának volt köszönhető. A könyv első fele engem ezért egy kicsit a Szent Johanna Gimire emlékeztetett, ahol szintén nem történt sok minden rengeteg oldalon keresztül a szokásos gimis balhékon kívül, de ahogy anno az SZJG-ben, itt is szórakoztató volt olvasni ezeket. Ami néha zavart, az Lara Jean apróbb kiingásai, aggodalmai és féltékenységi rohamai Peterrel való kapcsolatában. (Ami lehet, érthető, de attól még idegesítő volt.)
Amitől féltem a fülszöveg elolvasása után, az a szerelmi háromszög. Most komolyan. Tényleg szükség volt erre a plusz romantikus szálra? John Ambrose McClarent ennek ellenére simán sikerült megkedvelnem, és maximum azért nem neki drukkoltam jobban, mert Peter Kavinsky már hosszabb ideje volt versenyben. Aminek pedig kimondottan örültem, az írónő nem nyújtotta el ezt a cselekmény szálat és egy rendes, lezárt befejezést kaptunk.
Néhány mellékszereplő szinte fénypontja volt a történetnek. Előző részben már nagyon megkedveltem Kittyt, aki továbbra is hozta a formáját (más gyerekek más regényekben miért vannak mindig idegesítően megírva?), míg Stormyt nem lehetett nem szeretni, olyan vagány beszólásai voltak az idősek otthonában.
Összességében nem bánom, hogy folytattam Lara Jean sztoriját, mert amennyire erőltetettnek éreztem a folytatás gondolatát, annyira élveztem a könyvet végül.
Amit nagyon szerettem benne: A könnyedségét, a mellékszereplőket és a realisztikusságát.
Ami kívánnivalót hagy maga után: Vajon mindenképp szükség volt a szerelmi háromszögre? Plusz Lara Jeannek üzenem, nyugi!
Kedvenc karakter: Peter, John, Kitty, Stormy
Borító: 5/5
Pontozás: 5/4
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése