Gayle Forman: Csak egy nap & Csak egy év

Csak egy nap

Vannak olyan könyvek, amelyeknél minden különösebb háttértörténet nélkül tudod, hogy szeretni fogod. Vannak olyan könyvek, amelyek minden hibái ellenére is megragadnak és elgondolkodtatnak. 

Továbbá vannak olyan könyvek, amelyekhez csak egy nap kell, hogy rájöjj, ez a könyv csak neked íródott.  

A történetről: Allysont, a burokban nevelt amerikai lányt érettségi ajándékként a szülei befizetik egy nyugat-európai körútra. Londonban, egy szabadtéri Shakespeare előadáson találkozik Willemmel, a lezser holland színésszel, és azonnal kipattan közöttük a szikra. Amikor a sors másodszor is összehozza őket, Allyson rá nem jellemző módon letér a járt útról, és követi Willemet Párizsba. A szikrából egyetlen nap alatt fellobban a láng… amíg Allyson arra nem ébred az együtt töltött viharzó nap után, hogy Willem elment.

A sorsfordító napot az önmegismerés éve követi: Allyson megszabadul a belé nevelt korlátoktól, hogy megtalálja igazi szenvedélyeit és talán az igazi szerelmet.

Közhelyesnek hangozhat, de nekem mindig is két nagy álmom volt utazás szinten. 

London és Párizs. 

Bár Londonba még nem jutottam el, de továbbra is töretlenül imádom a várost a képzeletemben, és nagyon remélem, hogy a közeljövőben én magam is ülhetek végre a piros emeletes buszokon, valamint hallhatom Shakespeare-t élőben (vagy inkább színházban). Párizsba viszont sikerült már kétszer is eljutnom, és azóta még jobban imádom a Romantika, a Művészetek, a Divat és a Fények városát, miközben már most visszamennék. Amikor megtudtam, hogy Gayle Forman ezeket a városokat szemelte ki helyszínül a regénynek, már akkor tudtam, hogy ez a regény nekem íródott. 

Mi tagadás, nem is kellett csalódjak. 

Mindig is imádtam az olyan regényeket, amelyekben a főhősök egy utazáson vesznek részt, ami lehet akár földrajzi vagy jellembeli. Itt mind a kettő megtörtént. Allyson utazásai, amellett, hogy inspirálóan hatottak rám – ugyanis lenyűgöztek a spontán eltévedéseket, és most már Amszterdamot is hozzáírhatom a wanderlust listámhoz – segítettek, hogy minél több tanulságot vonhassak le az nagybetűs életből. Olyan kérdések merültek fel, mint az önállóság, a szülői befolyás, önmagunk megismerése, a véletlenek összejátszása – vagy nevezzük inkább csodának?, a régi barátságok fenntartása, felnőtté válás és még sorolhatnám. 

Fanart

Bár a történet karakterközpontú inkább, de mégis nagyon izgalmas volt, mert a karakterek érdekesek és szerethetőek voltak - és emiatt még a legapróbb esemény is érdekelt velük kapcsolatban. Allyson bár nem nőtt a szívemhez, mint főszereplő, de minden elismerésem az övé, hogy abból a bizonytalan, mindenkinek megfelelni vágyó lányból, aki a könyv kezdetén volt, a könyv végére egy erős, magabiztos, független nő lett. Willem karaktere szintén különlegesnek számít a pasi szereplők terén, mert azonkívül, hogy egy spontán utazó, holland srác, aki színész társulatban játszik, hihetetlen elgondolkodtató és páratlan világlátása van általánosságban. Túlzott titokzatossága a könyv elején kissé zavaró is volt, mert kiszámíthatatlannak és megbízhatatlannak tűnt emiatt, de későbbi lépései szerencsére megcáfolták aggodalmamat. Másik kedvencem még Dee volt, aki harmad rangú mellékszereplőként sem volt felejthető különleges személyiségének köszönhetően. 

Összességében nem sok panaszom van a könyv ellen, ami meg igen, az a regény közepén kissé leülő cselekmény, miután Allyson elment főiskolára, valamint a fordítás, de az nagyon. Utóbbi viszont nem az írónő hibája. Minden mást imádtam, kezdve a történet spontaneitását, a random eseményeket, a helyszíneket és a leírásukat, valamint a mondanivalóját. A könyv végéért pedig szintén piros pont jár az írónőnek, mert rég olvastam ilyen cliffhangeres, mégis, történet lezárását kielégítő befejezést. 

Amit nagyon szerettem benne: A mondanivalót, a helyszíneket és a karakterfejlődést. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A fordítás, valamint Allyson első főiskolai hónapja.

Kedvenc karakter: Willem, Dee

Borító: 5/5

Pontozás: 5/5*

Csak egy év

A fordítás elkerülése végett angolul folytattam Allyson és Willem szerelmének történet, ezúttal Willem szemszögéből. De lehet, hogy nem volt jó ötlet…

Amíg az előző rész tele van mondanivalóval és tanulsággal, addig egy év alatt azt az egy konklúziót sikerült leszűrnöm Willemről, hogy a pasik szemszöge túlértékelt, és mindig érdekesebbnek tűnik a lányok a szemében, mint amilyen valójában. 

A történetről: Amikor kinyitja a szemét, Willem nem tudja, hol van – Prágában? Dubrovnikban? Vagy visszakerült Amszterdamba? Annyit tud, hogy ismét egyedül van, és meg kell találnia egy lányt, akinek Lulu a neve, és akivel egy varázslatos napot töltött Párizsban. Volt abban a napban – abban a lányban – valami, amitől Willemnek azt kell gondolnia, hogy a sors is egymásnak szánta őket, így Lulut keresve beutazza a világot Mexikótól Indiáig. Ám ahogy telnek a hónapok, és Lulu még mindig utolérhetetlen, a fiú kezd kételkedni benne, hogy a sors keze olyan erős lenne, mint képzeli… 

Csalódott vagyok, de mivel elfogult is – köszönhetően annak, hogy a Csak egy nap hatalmas kedvence lett – ezért képtelen vagyok lepontozni a regényt. Bár a vége meglepetésszerűen jó volt,  de még így sem képes pótolni a könyv első felének az eseménytelenségét és unalmát. Igen, nem elírás, a könyv nagyobbik része annyira lassú, vontatott, hogy majdnem elaludtam rajta. Ráadásul Willemtől is többet vártam, mint amit kaptam végül.

Allyson szemében, és egyúttal az olvasókéban is, Willem egy nagyon karizmatikus, érdekes egyéniségnek tűnt az első részben, ezért nagyon kíváncsi voltam az ő gondolataira, és arra, hogy pontosan mi is történt vele az alatt a bizonyos egy év alatt. Sajnos, a válasz semmi különös, vagy legalábbis közel sem olyan érdekes, mint amire a többség számít.

Willem, Allysonnal ellentétben ugyanis nem megy végig hatalmas jellemfejlődésen és önfelismerésen, hanem végig szenved, ami ideig-óráig nem is lenne baj, na de egy évig?! A bűntudat, utazás, szenvedés körforgását nem sok minden töri meg, mert az a pár mellékszereplő, akikkel találkozhattunk a történet során, csupán csak statiszta Willem "útkeresésében", ráadásul egyáltalán nem voltak olyan szimpatikusak (vagy általában jól kidolgozottak), mint az első kötetben. Ha ez nem lenne elég, a világ körüli utazás helyszínei sem voltak olyan emlékezetesen leírva, mint amire számítottam a Csak egy nap folytatásában. (Nem, semmi köze sincs ahhoz, hogy sem India, sem Mexikó nem szerepel a wanderlust listám első helyein.)

Váratlan fordulattal, a könyv vége mégis megmentette a napot. Willem a végére mégis csak mutatott valami fejlődést – a családi kapcsolataiban - ráadásul az izgalmasabb események mellett egy aprócska magyar szál is bejött a végére, amit bármikor szívesen üdvözlök a külföldi regényekben...

Amit nagyon szerettem benne: A befejezést. 

Ami kívánnivalót hagy maga után:  A vontatott cselekmény és Willem szenvedése. 

Kedvenc karakter: - 

Borító: 5/5 

Pontozás: 5/4 - És még jószívű voltam... (bár azt tudni kell, hogy a könyv közel sem volt olyan szörnyű, mint írtam, egyszerűen csak a Csak egy nap szintjét nem hozta). Most pedig megyek vigasztalódni a Csak egy éjszakával.