2015. január 27.

Popcorn Posztok - Későnérő hősök a vadregényesben

Egy ideje érlelődött bennem, hogy szeretnék több filmről írni, ami nem csak könyvadaptáció, ezért is kezdtem el a Drámai Filmes Projektet, viszont ez a rovat valamiért mindig háttérbe szorul a könyvkritikákkal szemben - számomra ismeretlen okból kifolyólag - ezért eldöntöttem, hogy szeretnék egy egy-két havonta megjelenő filmkritikás rovatot, amiben összeszedem az általam utoljára látott premier filmeket. A Big hero 6, Laggies és Into the woods mellett most januárban még megnézem majd a The Imitation Game-et, de mivel számomra a moziban nézős kategóriába tartozik, ezért még egy kicsit várnom kell vele.  

Big hero 6 – A Hős6os



Nem meglepő módon, nagyon vártam ezt a mesét, hiszen 1. Disney, 2. Marvel-féle szuperhősös történet, 3.  A hihetetlen család óta várok egy hasonló kaliberű animációs filmre. Bár nagy elvárásaim voltak, szerencsére nem kellett csalódnom. Talán még többet is kaptam, ha azt nézzük, képes volt megint egy gyerekfilm meghatni engem… (utóbbira viszont számíthattam volna, hiszen abból a kevés alkalomból, amikor meghatódtam egy filmen, az többségben animációs filmen történt.) A jövőben játszódó helyszín (San Fransokyo) a robot harcokkal, a zseni gyerekekkel és önjelölt gonoszokkal telitalálat volt, mert a Disney világába így végre egy kis egyediség költözött. Bár mélyebb karakter kidolgozást csak a főbb szereplők kaptak, de így is mind szerethetőek voltak. A cselekmény izgalmas volt, sokszor okozott meglepetéseket, ráadásul a drámai fordulatokból sem volt hiány, ami egy gyerekmeséhez képest váratlan volt. Hiro és Baymax kapcsolata nagyon aranyos volt és rengeteg humoros pillanatot okozott, bár igaz, ami igaz, egy kis Így neveld a sárkányodat hasonlóságot azért észrevettem pont emiatt. Összességében imádtam a filmet, ami miatt sajnálhatom, hogy ilyen rövid volt a játékidő.  

Pontozás: 10/8

Into the woods - Vadregény

Nagyon kíváncsi voltam erre a mesés musical adaptációra, mert az első előzetesektől kezdve nagyon tetszett a látványvilága, a tündérmese feldolgozásokért még mindig odavagyok, ráadásul a Hair és Les Misérables musicalek óta nem állnak távol tőlem a zenés filmek műfaja sem. Bár volt egy enyhe szkepticizmus bennem, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy ennél jóval többre lesz szükségem. Az alapfelállással nem volt gond, mert egy egyszerű, de nagyszerű történetet kaptunk, amelyben a péknek és feleségének a boszorkány utasítására négy tárgyat kell megtalálnia ahhoz, hogy megtörjön a családi átok és végre lehessen gyerekük. A probléma ott kezdődött, hogy az alap sztori a film feléig tartott ki csupán, utána meg egy „fordulattal” újabb kihívással kell szembenéznie – most már az egész királyságnak, aminek semmi köze sem volt az előző cselekmény szállnak. Ezt pedig már be sem fejezték a készítők, hanem random módon elvágták olyan megoldásokkal, amire csak fogtam a fejem, miközben gyorsan megszabadultak még pár karaktertől a depiend előtt.  Egy gyerekmesében. Nem beszélve arról, hogy a készítők képtelenek voltak eldönteni, hogy komolyak maradjanak-e, vagy menjenek át inkább paródiába, bár igaz, ennek köszönhetően volt néhány érdekes és humoros pontja a történetnek. Mint például a pedofília reprezentálása a Farkas karakterében, valamint a hercegek éneke, ahol kiderült, nagyon is tudatában vannak a daliások mesebeli szerepüknek, és ezt ki is használják. A film hetven százalékában ének volt, de sajnos mind a felejthető kategóriába tartozott. Bár volt egy méltán híres színészgárdánk és látványvilágra minden tökéletes volt, de mégis olyan nagy hiányérzettel hagytam el a mozi termet, amire jó ideje nem volt példa.  

Pontozás: 10/5 

Laggies - Későnérők

Egy aranyos vígjáték a felelősségvállalásról és a felnőtté válásról.  Eredetileg a színészek miatt érdekelt a történet, de megnézve a filmet, rádöbbentem, a történet mondanivalóját mintha csak nekem címezték volna. Oké, még nem tartok semmiféle munkavállalástól és családalapítástól, de egyetemre készülni távol az otthonomtól, életemben először, elég nagy lépés a felnőtté válásban. Ezt, Megan története nagyon jól reflektálja, mégha sokszor nehéz is volt komolyan venni, mint főhőst egy-egy ballépése miatt. De nem erről szólt a sztori végeredményben? Hibákat véteni, majd megemberelve önmagunkat, jóvátenni? A főbb mellékszereplők nagyon jól ki voltak dolgozva, mindegyiküknek megvolt a maga kihívása az életben, amitől a film sokkal drámaibb hangulatot kapott.  A történet sajátos poénjai ellenben oldották a feszültséget, amitől összességében egy feel good, kissé lassú, de egyszer mindenképp nézős filmet kaptunk. 


Pontozás: 10/7

Ti mi jót láttatok ebben a hónapban?

*Azért kapta a "Popcorn posztok" címet a rovat, mert a popcorn+kóla párosítással általában a mozira asszociálunk. A jól hangzó alliteráció miatt viszont kóla nélkül maradt a cím. 
Share:

3 megjegyzés:

  1. Jó ez a popcorn posztok cím :D
    Az első kettőt nagyon várom, míg a harmadikról most hallottam először - ment is családi tévézős tervek közé. Na igen... Vadregényt inkább Depp miatt akarom megnézni, de azért bánt ez az 5 csillag - reméltem, hogy jó film lesz :)
    Austenlandet láttam, azt hiszem, te jobban jártál ezzel a 3-mal ;))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :D Ez csak az én szubjektív véleményem, szóval lehet, hogy ettől még szeretni fogod a Vadregényt. :) Plusz, Johnny Depp jó választás volt farkasként. :) Austenland nem tetszett? Én pont ezt a filmet imádtam anno, annak ellenére, hogy nem vártam sokat tőle. xD

      Törlés
    2. Filmnek tetszett, könyvadaptációnak nagyon nem :D De nagyokat röhögtünk rajta, szóval kikapcsolódásnak megfelelt. :))

      Én Demónát is csak Angelina J. miatt néztem meg, Depp miatt is sokat bevállaltam már :D Hátha most is meglep :DD

      Törlés