Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz

Rengeteg könyv létezik. Van olyan könyv, ami kizárólag szórakoztatásra alkalmas, van olyan, amiből tanulni lehet és van olyan, ami segít kiszökni a világból, pár percre, órákra. Ebben a könyvben mindegyikből volt egy kicsi.

A történetről: A varázslat és a szemfényvesztés hátterében ádáz küzdelem folyik: a két fiatal mágust, Celiát és Marcót kisgyermekkoruktól fogva azért tanították, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másik felett. Amikor Celia véletlenül rájön, hogy Marco az ellenfele, együtt lenyűgöző varázslatba kezdenek. Erejüket ettől kezdve csak arra használják, hogy örömet szerezzenek vele a másiknak, és az új játék közben észrevétlenül egymásba szeretnek. Mély és varázslatos érzéseiktől hunyorogni kezdenek a lámpák, és a helyiséget elönti a forróság. Sokáig nem is sejtik, hogy olyan játszmába kényszerítették őket, amelynek a végén csak egyikük maradhat életben. Mikor mestereik megelégelik, hogy kicsúszott kezükből az irányítás, közbelépnek. Celiáék rádöbbennek, hogy nem kerülhetik el a játszma végkifejletét. Csak egyetlen megoldás marad számukra, de ahhoz minden tehetségükre szükség lesz…

Varázslat, szerelem, misztikum, titkok, mágia… megannyi életérzés, miközben az írónő a teljes történetet egy „terülj, terülj asztalkámba „csomagolta, ahol mi magunk a történet alatt meg nagyokat nyelünk, mert hihetetlenül érzékletesen van leírva még a forró csoki gőzölgése is.  Tulajdonképpen ez a könyv legnagyobb erőssége. Gyönyörű leírások, amik más könyvekkel ellentétben egyáltalán nem untatnak és egy-egy pillanatban már azt képzeljük, mi magunk is ott vagyunk a cirkuszban, látjuk a színes fényeket, kipróbáljuk a labirintust, megnézzük az illuzionistát és a trapéz lányt mialatt karamellás popcornnal tömjük magunkat. Isteni lenne nem?

De sajnos ott vannak a titkok. És a párviadal, ami az egész Cirque des Rêvenek az alappillére. Ugyanis ott van a két varázsló, a két szürke és fekete öltönyös fura bácsi, akik játékból kiválasztanak egy-egy párbajozót, hogy küzdjenek meg egymással a harctéren, vagyis a cirkuszban. Mindhalálig. Legalábbis az egyiküknek. A két főszereplő is ők lesznek, Celia és Marco, bár bevallom a történet több szálon futása miatt ezt nem éreztem…

A könyvet kinyitva a legtöbben az első laptól kezdve nem értettek semmit. Mint én. Ugyanis cselekmény térben és időben is ugrál, egyszer 1880, Anglia, másszor 1900-as évek, Egyesült Államok. Aztán egy idő után megvilágosodtam és elkezdtem figyelni az évszámot és rájöttem mi a kiút a labirintusból. 

A történet izgalmas volt, érdekes volt, ahogy a könyv szereplői újabb és újabb probléma elé kerültek, miközben az érzéseik gyökeres fordulatokat tettek, de ahogy a cirkusz maga volt a mennyország hosszú ideig, úgy változott át pokollá hirtelen. A világról, ami fekete-fehér volt, lehullt a lepel egyhamar, és bár most minden színes lett, ez viszolygást kellett a könyvszereplőkben és bennem. Túl fényes lett minden, a fahéjas kürtös kalács megromlott, a forralt bor kihűlt és Celia és Marco újabb döntés elé került. Feláldozzák önmagukat a másik kedvéért? Vajon mennyi áldozatra lesz még szükségük? Ez alatt meg a két varázsló röhög a markában, mialatt egyetlen dolog jár a fejükben: én leszek a győztes.

A végkifejlet viszont meglepetést tartogatott számomra, mert az írónő egy olyan cselhez folyamodott, amire senki sem számított. Nem lett happy-end teljesen, de a könyv teljes atmoszférájához, hangulatához szerintem tökéletes. 

A pozitív véleményemhez képest viszont mégsem fogok tudni maximum pontot adni, mert bár a regény tényleg jó volt, de nekem mégis hiányzott valami. Lehet, arról van szó, hogy a könyv elején meg kellett szoknom ezt a stílust, mondhatni életérzést, ami ehhez a mágikus cirkuszhoz kapcsolódik meg aztán az egész történet olyan… elvont volt. Persze ez nem feltétlenül volt rossz dolog a regényben, csak egy kicsit fura volt így elsőre. Viszont, aki először olvasna, egy cirkuszról azoknak mindenképp ajánlom ezt a regényt. Mert ez a könyv tényleg egy jó kezdés a cirkuszok világába…

Amit nagyon szerettem benne: A tájleírásokat, étel leírásokat, az ember szinte megéhezik olvasás közben...

Ami kívánnivalót hagy maga után: A könyv eleje elég homályos, lassan adagolt információkkal, több szereplővel és rengeteg időbeli ugrással, amiből először egy szót sem lehet érteni. 

Kedvenc karakter: Pixi és Dixi                                 

Borító: 5/5

Pontozás: 5/4