J.R.R.Tolkien: A Gyűrűk Ura Trilógia

A Gyűrű szövetsége

Úgy találkoztam először eme trilógiával, mint a legtöbben. Láttam a filmeket, sokszor részletekben, egyszer teljes egészében és mindig nagyon szerettem. Lenyűgözött ez a kitalált világ, a helyszínekkel, hangulatával, a szereplőkkel és a boldog befejezéssel, hiszen ez egy mese, nem? Egy hosszú-hosszú mese főleg felnőtteknek, ahol a jók győznek, a rossz megkapja megérdemelt „jutalmát”…

Ezek után persze fontolgattam a könyvet, majd pár éve volt lehetőségem beleolvasni, de az előszónál megtorpantam. Ismerős, nem? Megijesztett a sok leírás, a hosszú történelmi háttér a hobbitokról, Középföldéről és becsuktam a könyvet. Szándékomat tehát ezzel a könyvvel jó mélyen eltemettem magamban, mert bár gondoltam, igazából megpróbálhatnám, de egy dologtól nagyon-nagyon féltem. Mi lesz, ha nem fog tetszeni? Mert egy dolgot biztosan tudtam… nem akarok csalódni. 

Most mégis kézbe vettem (gondoltam vagy inkább reméltem már eléggé érett vagyok hozzá), és most végre sikerült. Hosszú szülés volt, de megérte. Elolvastam az első részt. Eleinte megint úgy éreztem, ez a könyv túl sok nekem. Túl sok leírás, sok mesei elemmel, kedves kis hobbitokkal, a jellemzésükkel, de ahogy haladtam a történettel elkezdtem érezni valamit. Nem sok könyvnél éreztem ugyanezt, talán csak a másik nagy kedvencemnél, a Harry Potternél. Olyan érzésem volt, mintha én is ott lennék a történetben, éreztem a varázslatot, a mágiát, ami a teljes Megyét, Középföldét, ezt az egész világot belengte. Jó érzés volt. Nagyon jó. Elkezdtem hozzászokni a történet lassabb folyamához, amitől a könyvvel is lassabban haladtam, de egy idő után egyáltalán nem zavart. (Hiszen egy több mint 60 éves sztoriról van szó…!). Elkezdtem megszeretni a szereplőket -ne kövezzetek meg , de igen… még Samut is, hiszen annyival kevésbé idegesítő szerintem, mint a filmben – na, persze a fő kedvenc akkor is Aragorn volt. Sajnos a képzeletemben pontosan úgy néztek ki, mint a filmben és ezen változtatni nem tudok, de egy kérdés pontosan ezért bennem maradt.  Most Frodóék tényleg középkorúak? Mert a filmbeli karakterükhöz képest húsz-harminc évvel idősebbek… vagy esetleg van valami hobbit-időszámítás?

Bár a történetet ismertem már, de sok új dologgal is találkoztam, sokkal több részlettel, aminek köszönhetően végre meg tudom különböztetni Szauront és Szarumánt, a karakterek kidolgozottsága is sokkal érdekesebb és maga a világ is sokkal színesebb… Továbblapozva meg elkezdett derengeni bennem valami. Tolkien tényleg tud írni. És most jó értelemben mondom.  

 A regény befejezésének köszönhetően, meg annyira extázisban voltam, hogy legszívesebben újranézném a filmeket, de mivel összességében egy majdnem kilenc órás filmről van szó, ezért maradok a földön és csak folytatom következő kötettel… amivel folytatódik egyszemélyes utazásom a Gyűrűvel. Jaj, bocsánat, miket is beszélek… számomra csak a Gyűrű történetével. 

A Két torony

„De akkor is kíváncsi lennék, bele kerülünk-e valami regébe vagy énekbe. Mert, hogy benne vagyunk, az biztos, de úgy értem, szavakba öntik-e, fogják-e énekelni a tűznél, vagy fel fogják-e olvasni vaskos, fekete és vörös betűs könyvekből, hosszú-hosszú évek múltán is…”

-Hát Samu fiam, ez a kívánságod teljesült, mert ezt a függő befejezést…! Jesszus, annak ellenére, hogy láttam a filmeket, meglepett. Most már nem csodálkozom, miért imádják egyesek Tolkien bácsit, meg kici szkizo Szméagolt… de azért kezdjük a történet elején. A cselekmény lassabban indult be, de egész végig izgalmas volt, bírtam az Aragorn-Gimli-Legolas hármast, majd a csatajeleneteket és kezdtem rájönni, hogy bár ez a történet meseként indult, de a Két toronyhoz érve, már szó sincs egy egyszerű kiruccanásról Mordorba, mert ez már sötétebb. Sötét mese, hullákkal, pókokkal, (Brrr), entekkel, orkokkal és mi egyebbekkel.  Trufa és Pippin hozta a formáját, Frodó meg Samu… hát volt azért egy kis jellemfejlődés. Jó értelemben. Főleg Samunál aki az utolsó pár oldalon nagyot alakított, na. Viszont kénytelen vagyok igazat adni annak a molynak is, akinél régebben azt olvastam, hogy Samu szerelmes Frodóba. Mert őszintén. Ezt mivel lehet magyarázni? „Samu a sziklának támaszkodott, feje hátrabillent, s nagyokat szuszogott. Ölében a mélyen alvó Frodó feje, fehér homlokán Samu barna keze, a másik meg lágyan a mellén. S mindkét arcon béke.” Kábé, mint egy romantikus regényben. De persze mivel eddig kimaradt az Aragorn-Arwen szál, ami a romantikát szolgáltatná, ezért egy szavam se lehet.

És akkor még ott van a drágaszágom, Szkizo Szméagol. Szerintem a teljes regényben ő a legjobb karakter, egyszerűen hihetetlen miket művel a Vakarék és a Rohadék énjével… :D 

Összefoglalva a regény most sem okozott csalódást, egy fokkal még jobban szerettem, mint az elsőt, ami nagy szó, de a szokásos varázslatos hangulata is megmaradt, amit annyira imádok az ilyen történeteknél. És mivel most nincs más dolgom, csak a tanulás, megyek olvasni a harmadik és egyben befejező részt. Mert egyszer minden út elkezdődik és véget ér…

A király visszatér

Egyszer minden utazás véget ér és maga a Vándor is hazatér… hosszú utat tettek meg Frodó és a Gyűrű, mind a Szövetség többi tagja, ki-ki a maga útján hozzátéve a saját érdemét a történet végéhez. Mordor sötét fellege fölött sohasem volt a helyzet reménytelenebb, ahogy Frodó és Samu helyzete sem volt kevésbé fárasztó, vagy mint az enyém. Szegény könyvet pontosan telibe találta a vizsgaidőszakom, aminek köszönhetően kereken egy hónapon keresztül olvastam.  Persze amilyen hosszan olvastam ezt a trilógiát, annál hosszabb korszakot zárhatok le…sajnos. Na, igen. A LOTR meséje is egy korszak volt számomra, egy korszak, aminek örülök, hogy a részese lehettem a világát is beleértve. Érdekes módon, erre az utolsó kötetre Pippin és Trufa is kedvenc szereplővé nőtte ki magát, ellentétben a filmmel, persze a könyv és film két különböző dolog, hiába egy történetet mesél el. 

A háború hozott pár meglepő fordulatot, amire már nem emlékeztem a filmből, és ami után már nem mondhatjuk, hogy a Gyűrűk Ura egy gyermekmese. Kedvenc részeim, mint korábban is a Frodó-Samu-Szméagol szál volt, egyszerűen bírom az utóbbi két karaktert annak ellenére is, hogy milyen városi legendák keringenek Samuról. :D Valamint a végzet hegye finálé, amire olyan hosszú idő után vártam, kíváncsian, vajon ugyanolyan lesz, mint a filmben.  Az igazság az, hogy volt egyetlen momentum, amit a teljes trilógia alatt hiányoltam, és ez a rendes szerelmi szál. Meglepő módon viszont a történet végére megkaptuk. Éowyn és Faramir két mellékszereplő, kicsiny cselekménnyel, de abban a bizonyos pár oldalban Tolkiennek sikerült bepótolnia azt a hiányosságot is, mert olyan szép leírás volt, rendes érzelmekkel, hogy ezek után egy szavam se lehet. Valamint megjegyzendő a 1419-beli morotvai csata. Nagyon tetszett, mert amilyen kicsi népek harcoltak, annál izgalmasabb volt, na meg erre a végszóra aztán igazán nem számítottam. Balszerencsére a lapok ezzel elfogytak, mert ezzel be is fejeződött a Kilencujjú Frodó meg a Végzet Gyűrűjének története…

A szereplők

Kiknek ajánlom a teljes trilógiát? Mint ahogy már említettem, jó sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy elkötelezzem magam a regénysorozat elkezdése mellett, persze nem a cselekmény miatt. A buktatók a hosszabb leírások, amit talán egy 13-14 éves tini nem az, hogy nem szeretne, hanem egész egyszerűen unna. Biztos vagyok benne, hogy vannak kivételek, akik vannak annyira kitartóak, hogy elolvassák, de szerintem ahhoz, hogy a sorozat teljesen pozitív élmény legyen már egy kicsit többet megélt korosztálynak javasolnám. Mondjuk a gimi vége felé vagy még később. 

Amit nagyon szerettem benne: A kitalált világot, a történet cselekményét. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A leírások. Egyes helyeken nagyon úgy éreztem, hogy elég lett volna egy kicsit kevesebbet írni a tájakról, elő magyarázatokról és akkor nem lenne ennyi előítélet a fiatalok körében a regényekről. Bár kitudja...lehet, hogy pont ezek a hosszabb leírások adják meg azt a pluszt a trilógiának?

Kedvenc karakter: Aragorn, Frodó, Samu, Pippin, Trufa és természetesen Szméagol. 

Borító: 5/4

Pontozás: Ha az egész trilógiát nézem, akkor 5/4,5*