Mostanában rengeteget lehet hallani, hogy az olvasói réteg rohamosan csökken. Ez több aspektusból nézve is nagy baj, mert az emberek egyre jobban beleélik magukat a virtuális világba, ahelyett, hogy a szürke agysejteket használva olvassanak és fejlesszék önmagukat. Másrészt, minél kevesebb ember olvas, annál kevesebben vásárolnak könyveket, ezért a könyvkiadók manapság már nagyon rossz helyzetben vannak, mondhatni, már csak napról napra élnek. Persze, én ezt nem tudhatom biztosan, de mostanság annyi hírt hallunk, hogy az Egyesült Államokban az olvasói tendencia 20-30%-kal csökkent, vagy az e-könyv piac kiszorítja a papíralapút, hogy ezek a dolgok sajnos egyre nyilvánvalóbbak. Viszont azt is lehet látni, hogy a könyvkiadók azért megtesznek mindent, hogy minél több emberrel ismertessék meg az olvasás élményét vagy rosszabbik esetben, az igazi könyvszerető embereket elhanyagolva minél több profitot termeljenek. Az utóbbinak köszönhető például az, hogy egyre több sorozatot félbehagynak, ha nem elég magas a forgalma.
A most következő poszt arról fog szólni, hogy a kiadók mit meg nem tesznek, hogy a megvásárlandó könyvet minél jobb színben tüntessék fel a fogyasztók szemében, a könyv belső értékeit nem számítva. A belső értékeinél persze magára a regény tartalmára gondolok, ami sajnos egyre kevesebbet számít, amikor a vásárló egy könyv megvásárlásánál dönt, hiszen melyek azok a dolgok, amik A KÖNYV alkotói elemei, és amelyeknek még sincs köze a belbecshez?
Fülszöveg, cím, borító, ajánlás, reklám. Egy könyv külső főtényezői, amelyek sokszor már többet számítanak abban, hogy egy könyvsikeres legyen, mint amilyen belül a könyv. Érdekes, hogy egy könyvkritikus egy könyv elolvasása után annak alapján pontoz, hogy mennyire tetszik neki a történet tartalma, mégis amikor arról kell dönteni, hogy megvegyen egy könyvet, akkor a fentebb említett öt tény sokkal többet nyom a latba a döntés meghozatalában.
Én, személy szerint legtöbbször a fülszöveg alapján választok ki egy könyvet, de volt már olyan eset is, amikor a fülszöveget olvasva inkább szkeptikus voltam a könyv minőségét illetően, mert annyira nem tetszett a történet leírása. Aztán más véleményeket olvasva megváltoztattam a döntésemet, elolvastam a könyvet és a végső gondolatom az volt, hogy „Jajj, de jó volt”. Erre a legjobb példa a Rubinvörös könyv Kerstin Giertől.
"Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy az üküküküküknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták? Úgy van: megőrizzük a hidegvérünket. Legalábbis ezt próbálja tenni Gwendolyn, amikor kiderül: nem elég, hogy ő örökölte a családban az időutazásért felelős gént, de ráadásul az a feladat is neki jutott, hogy rendbe szedje a múltat. És mindennek a tetejébe épp ezt az arrogáns Gideont kapja útitársul! Az össze nem illő páros kénytelen-kelletlen beleveti magát a nem éppen hétköznapi kalandokba. Gwendolyn hamarosan megtapasztalja, hogy az ellentétek alighanem tényleg vonzzák egymást, és ez régen sem volt másképp. És, hogy már a múltban sem úgy mennek a dolgok, mint egykoron…"
A fülszöveg alapján a történet sokkal gyerekesebbnek tűnik, ráadásul Kövér Anni említése szerintem inkább felesleges, mint fontos. Még szerencse, hogy végül nem a fülszöveg alapján döntöttem, mert a regény sokkal több, mint amennyire semmit mondóan le van írva.
Ha már a rossz fülszövegeknél tartunk.
A kedvencem az, amikor a fülszöveggel együtt lelövik a főpoént, ezzel meggátolva az olvasót, hogy a történet végén meglepetés érje. Ilyen könyv volt például Az eperszedő. Komolyan. Miért kell elárulni, ki a gyilkos???
"Amikor kiderül, hogy barátnőjét, Carót meggyilkolták, Jette nyilvánosan bosszút esküszik – és ezzel felhívja magára a gyilkos figyelmét. A férfi udvarolni kezd Jettének, és a lány beleszeret anélkül, hogy sejtené, valójában kivel is van dolga… "
De amennyire sok rossz fülszöveg van, úgy találkozhatunk rengeteg jóval is, ami például pont annyit mond el, hogy felkeltse az olvasó figyelmét, legjobb esetben humorral vagy rejtélyességgel. Mint humoros fülszöveg, a Napos oldal című könyv volt az, ami legjobban megnyert, amikor a történet leírását elolvastam. Ráadásul nem volt több, se kevesebb leírva, mint ami fontos lett volna a történetben. Egyetlen dolog, ami zavart, az a fülszöveg utolsó mondatában a felkiáltó jel. Ezzel a felkiáltó jellel túlságosan is nyomatékosították a mondatot, ami történet szempontjából inkább jelentéktelen volt.
"Patnek van egy elmélete, miszerint az élete egy film. Egy film, amelynek nemcsak főszereplője, de nézője is egyben, és amelynek rendezői székéből maga Isten dirigál. Egy film, amelynek csak és kizárólag akkor várja hepiend a végén, ha kiállja a maga elé állított próbatételeket. Ezek után talán nem meglepő, hogy Pat frissen szabadult egy elmegyógyintézetből. És az sem, hogy egyik leküzdendő akadállyal szembesül a másik után: senki sem hajlandó beszélni vele a nagy Ő-ről, aki jelenleg ex, kedvenc csapata vereséget vereségre halmoz, a talán még nála is furcsább Tiffany folyton ott liheg a nyakában, az új pszichiátere pedig mintha házasságtörésre biztatná a gyógyulást elősegítendő. És ha ez még nem lenne elég, egy világhírű szaxofonos kísérti! "
A regény fülszövege tehát akkor jó, ha figyelemfelkeltő, elmondja a történet cselekményét röviden, velősen, lényegre törően és mégis kihagyja a meglepő fordulatokat.
A következő bejegyzésben a címről lesz szó.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése