2015. október 16.

Liebster Blog Award

Úgy tűnik, most már minden évben elindul világot, vagyis blogot látni ez a díj, így dacára annak, hogy tavaly már megkaptam jó párszor, és több kérdésre is válaszoltam, ezért most megint fogok. Mert kérdésekre válaszolni jó, és megismerni a bloggert a szavak mögött még jobb. 


Ezúttal téesnek, a Discussion.blog.hu bloggerének köszönöm a díjat.

A Liebster Award Szabályai 

Fontos, hogy szabályok változhatnak, és maguk a bloggerek alakítanak rajta.
Írd meg, hogy kitől kaptad a díjat, linkeld be a posztodba a blogját!
Írj 10 olyan dolgot magadról, ami nem köztudott!
Válaszolj a jelölő személy által feltett kérdésekre!
Nevezd meg az új jelölteket és tegyél fel tíz kérdést nekik!
Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!

10 dolog, ami nem köztudott rólam


  1. Egy ideje mániákus körömlakkozó lettem.
  2. Szeretem követni a divatot, de csak addig a pontig, amíg magamat adom.
  3. Branding & Marketing Management szakon tanulok.
  4. Wanderlustban szenvedek.
  5. Anglomániás vagyok, szeretem a brit akcentust, a filmeket, színészeket, az énekeseket és írókat. Jövőre már Londont is beterveztem.
  6. Ellenben az eredeti angol teát, tejjel még nem próbáltam...
  7. Elkezdtem dánul tanulni, k**  nehéz. 
  8. Rászoktam a Buzzfeed kvízekre. Addikciót okoznak.
  9. Az elmúlt egy-két évben rengeteget változott az ízlésem könyvek, filmek terén. 
  10. Rendszerető vagyok, de ha látom, hogy rumlis a szobám, inkább várok még vele, hogy még nagyobb kupi legyen, és majd pár nap múlva tartok teljes nagytakarítást. 
Tées kérdései 

Mit jelent számodra a blogolás?
  • Szórakozás, önmotiváló feladat, hobbi.
Miért kezdtél el blogot vezetni? Hogyan jött az ötlet?
  • A Moly értékelő funkcióját annyira megszerettem anno, hogy rájöttem, nekem sokkal több karakterben kell kifejtenem a mondanivalómat. 
Könnyen vagy nehezen oldod meg a blog szerkesztését? Mennyire könnyen találsz időt az írásra?
  • Soha nincs annyi időm, amennyit szeretnék, ráadásul annyi minden változott körülöttem az elmúlt időszakban, hogy konkrétan ismeretlen kifejezés számomra a napi rutin. De ha éppen van időm és kedvem, akkor írok. Plusz, ha van miről. Mindig van miről. 
Mi az, amiről szívesen írsz és visszatérő téma? (Akár egy téma, vagy műfaj, amiről szívesen írsz) 
  • Minden visszatérő téma rovatnak számít, és azokat mind szeretem írni. Legyen akár könyves, filmes, elmélkedős poszt. 
Hogyan képzeled el a blogot egy év múlva? Vannak céljaid, terveid, amelyeket meg akarsz valósítani ezzel kapcsolatban?
  • Van egy noteszom (most már kettő), tele ötletekkel a blog jövőjére nézve. Ha odakerülök, hogy megvalósítsam valamelyiket, akkor ti is látni fogjátok. ;)
Van valaki, aki inspirál, vagy támogat a blogolás terén?
  • A családom támogat és büszke az eddig elért sikereimre blogolás téren, de én motiválóm saját magam.
A blogon kívül mivel foglalkozol szívesen szabadidőben?
  • Ha nem blogolok, akkor általában olvasok, filmezek, barátokkal lógok vagy bulizok.  
Mivel foglalkozol? Vagy mivel szeretnél foglalkozni a jövőben? Esetleg álommunka?
  • Egyetemistaként a jövő titka, hogy mivel fogok foglalkozni, de ha valaki felajánlana egy PR/marketinges állást valamelyik menő, nemzetközi cégnél, vagy a filmiparban, akkor biztosan nem utasítanám vissza. 
Mi alapján választasz könyvet? Van esetleg egy lista, amit vezetsz, és arról választasz, vagy éppen aktuális hangulat határozza meg?
  • Mivel sokszor megjártam korábban, így mindig igyekszem olyan könyvet olvasni, amihez tényleg kedvem van abban a pillanatban. 
Az örök kérdés, könyv vs ebook? Használod mindkettőt, vagy csak az egyiket? Mit gondolsz ezekről?
  • Mindig, mindkettőt. Egy könyv kinézete számomra nincs befolyással a történetre és azon a véleményen vagyok, hogy mind a papíralapúnak, mind a Kindle-nek meg van a haszna és a hátránya. 

Az én kérdéseim

Mi a guilty pleasure könyved?
Kedvenc évszak és miért?
Van olyan könyvadaptáció, amit jobban szerettél, mint a könyvet?
Van olyan esemény, fesztivál, program, amire nagyon elszeretnél jutni, de egyelőre nem lehetséges (a távolság miatt)?
Van olyan műfaj, ami a komfortzónádon kívül esik?
A könyvek után mi az, amire a legtöbbet költesz?
Ha animágus lennél, milyen állat bőrébe bújnál?
Ha élhetnél a világ bármelyik városában, akkor hova költöznél?
Van olyan film (ami talán nem jött még ki), amit most azonnal megnéznél?
Ha találkozhatnál valamelyik íróval, akkor kit választanál és miért? 

Ha valaki szeretne, nyugodtan válaszolhat a kérdésekre (csak linkeld be ;), az én jelöltjeim pedig: Vicky, Wildworld, Liliane, RavenS, duracell



Share:

6 megjegyzés:

  1. Gratulálok a díjhoz, így sokadjára is! :)
    Egy időben rám is rám jött a mániákus körömlakkozás, csak én meg sajnos e mellett mániákus körömlakk lekapargatásban is szenvedtem...így ejtettem a témát, és megpróbálok ellenállni a színek csábításának..... :) Én imádom a teát tejszínnel, pont én is angol mániám miatt próbálkoztam meg vele.
    zsófi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Hát igen, így nagyon nehéz lehet... sajnos, ha elkezdd a körömlakkom lepattogzani, akkor én is így szoktam járni. :P
      Akkor most már tényleg ki kell próbáljam, hogy milyen az igazi angol tea. :D

      Törlés
  2. A Buzzfeed beszippantó erejét ismerem... :D Sok sikert a dánhoz! (Hűha!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor nem vagyok egyedül. :D Köszi, rám fér:))

      Törlés