Lehet, hogy elfogult vagyok Rowlingal kapcsolatban, nem tudom. Azt viszont igen, hogy akármilyen előzmény kapcsolatom van a Cormoran Strike sorozat írójával, úgy érzem, nem kell hozzá sok, hogy ezt a modern, 21. századi detektívet ugyanannyira megkedveljem, ahogy a 19. század embere tette Sherlock Holmesszal vagy a 20. század Hercule Poirot-val. Márpedig tudjuk az utóbbiak rajongóiról, hogy sokan még protestálni is elkezdtek kedvencük feltámasztásáért, mikor az író búcsút mondott tőlük a könyv lapjain.
A történetről: Amikor a regényíró Owen Quine eltűnik, a felesége Cormoran Strike magánnyomozóhoz fordul. Először azt hiszi, a férje csak elvonult magában valahová néhány napra (ahogy már korábban is), és most azt szeretné, ha Strike megkeresné és hazahozná. De ahogy Strike nyomozni kezd, kiderül, több van Quine eltűnése mögött, mint azt a felesége gondolta. Az író épp befejezett egy kéziratot, melyben vitriolos tollal megírt portrék szerepelnek szinte minden ismerőséről. Ha ez a regény megjelenik, életeket tehet tönkre – így tehát nagyon is sokan lehetnek, akik szeretnék befogni a száját. És amikor rátalálnak a bizarr körülmények között brutálisan meggyilkolt Quine-ra, versenyfutás következik az idővel: meg kell fejteni, mi vezeti ezt a kegyetlen gyilkost – mert Strike ilyennel még sosem találkozott…
Az író halálának rejtélye a rituális gyilkossággal elég izgalmat okozott, dacára annak, hogy ez volt az egyetlen fő krimiszál a cselekményben. Utóbbit persze kompenzálta a morbid és véres gyilkosságnak az elképzelése, valamint a Bombyx mori körüli nyomozás. Az egész krimivonal mozgatórugója, a botránykönyv rengeteg utánajárással járt Strike és Robin számára, amihez az író(nő) a kiadó szerkesztőségi kulisszái mögé is bevezetett, valós tapasztalatait nagy valószínűséggel felhasználva. Miért lehetett élvezni a regényt a lassabb cselekmény indulás ellenére? Strike és Robin, a most már összeszokott páros a kulcs. Bár Strike még mindig sokszor egy mogorva magányos farkas, Robin melegszíve és lelkesedése a nyomozás iránt egyre jobban megolvasztja a jeget, miközben a lány karaktere egyre jobban teret nyer a detektívesdiben és egyúttal a cselekményben. Mindenki nagy örömére. Személy szerint azért remélem, hogy ugyanilyen tempóban fog csökkenni majd a szerepe Robin vőlegényének, aki csak egy irritáló akadály. Hiszen nem észrevehetetlen az egyre erőteljesebb kémia Robin és Strike közt, aminek hatására a fanok shippelési trendje már ezt a történetet is elérte.
A Londonról szóló leírások most is remekek voltak, ami mellett ott voltak a kaja ábrázolások is – Potterheadek számára nem újdonság, és amelyek automatikusan Pavlovi-reflexet indítanak az olvasóban.
Összefoglalva, Rowling megint alkotott. Olyan jól vezette a szálakat, és olyan érdekesen, hogy egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet önszántamból. Csakúgy, mint a Harry Potternél, itt is oda kellett figyelni minden egyes elhullajtott morzsára, ahhoz, hogy rájöjj a rejtélyre... de még ez sem garantálta. A gyilkos kiléte mindenesetre meglepett, mint mindig. A történet felépítése a Kakukkszóét idézte, mert a gyilkosság, majd a körülötte lévő nyomozás később jóval később indult be, de akik túljutnak a kezdeti „nehézségeken”, azoknak édes, vagyis inkább véres lesz a jutalma.
Amit nagyon szerettem benne: Strike és Robin párosát.
Ami kívánnivalót hagy maga után: Morbid leszek, de lehetett volna több "rejtély" is.
Kedvenc karakter: Strike és Robin
Borító: 5/5
Pontozás: 5/4,5
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése