Sarah J. Maas: Üvegtrón

Amikor a kiadó először jelentette meg a várható megjelenéseknél az Üvegtrónt, már akkor tudtam, hogy el akarom ezt majd olvasni. Az első dolog, ami megtetszett, természetesen a borító volt, a második pedig a téma. Orgyilkos hősnő? Még életemben nem olvastam hasonló könyvet, így egyértelmű volt, hogy kíváncsi vagyok rá, mit fog kihozni belőle az írónő. Azt nem is említve, hogy amikor a fülszövegből kiderült, az egész történet egy kitalált középkori világban játszódik, akkor már tudtam, hogy ez a könyv számomra sokkal több lesz, mint egy egyszer-olvasós regény. 

A történetről: Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.
A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.

A történet cselekmény bár kissé lassan indult, de már a regény elején lehetett érezni, hogy a kezdet csak megalapozta a cselekmény további eseményeit. A történések a későbbiekben nagyon hamar izgalmassá váltak, a cselekmény szálak jól felépítetten haladtak tovább, miközben beletekinthettünk Erilea világába is többé-kevésbé.

A történet helyszíne ugyanis Erilea volt, ami egy kitalált „sötét”középkori fantasy világ, ahol a mágiát a király betiltotta több évvel ezelőtt. Nem mondom, hogy Erilea felépítése tökéletes volt, de úgy érzem, az írónő most nem is szándékozta felfedni minden titkát, tekintettel arra, hogy öt rész még hátra van a sorozatból.

Főhősnőnk, Celaena Sardothien egy tizennyolc éves orgyilkos, aki most szabadult Távolvég bányáiból a koronaherceg ajánlatának köszönhetően.  Celaena karaktere már a kezdetektől fogva szimpatikus volt, erős, független hősnő, aki mélyen belül mégis sebezhető. Bár kissé hiú volt, de javára legyen mondva, amennyire szerette a szép ruhákat, annyira a könyveket és a csokoládét is. Ráadásul az írónő a tökéletességét sem kímélte, mert azt vettem észre, hogy sok másik főhősnővel ellentétben a kisebb hibái is meg voltak rajzolva. Példának okáért hány olyan történet van, amiben a főszereplő rettentő megerőltető munkát végez és mégis virág illata van továbbra is? Itt ilyesmi egyáltalán nem volt, ráadásul tanúi lehettünk nagy ritkán, amint szegény Celaenának maga Chaol is beszólt. Utóbbiról később még lesz szó, zárójelben megjegyezném, hogy nem a főhős illatával van gondom, egyszerűen csak szeretem, ha a karakterek „tökéletessége” a realitás talaján áll.

A fő cselekménnyel párhuzamosan a szerelmi szál is bonyolódott, mert természetesen itt sem maradhat ki a szerelmi háromszög. Aminek az egyik csúcsa Celaenán kívül Dorian, a koronaherceg, és Chaol, a testőrök kapitánya. Ami nekem nagyon tetszett, hogy a romantikus részek is fokozatosan lettek felépítve, és bár úgy tűnik, hogy a történet végére Celaenának meg van a választottja, de egy váratlan fordulattal kiderül, hogy mégsem.

Celaena és Chaol

És akkor jöjjön a Dorian versus Chaol ügy. Dorian, a koronaherceg tipikus szépfiú, aki a szoknyapecérsége ellenére is vágyik az igaz szerelemre. Celaena az első perctől kezdve vonzódik hozzá, bár ezt sosem vallaná be magának. Dorian a leírása alapján nagyon is helyes, aranyos és törődő azokkal, akiket szeret, mégis meg van a saját független véleménye apjáról, magáról a királyról és az uralkodói módszereiről. Így tehát tökéletes párja lenne Celaenának, aki alacsony sorból való származásának ellenére is okos és orgyilkos létére emberbarát, mégis… ott van Chaol. A testőrök kapitányát Celaena első pillanattól kezdve ki nem állhatta, ráadásul többször fantáziált a meggyilkolásáról, viszont ahogy telik az idő a bajnokok versenyén, akarva akaratlanul egyre közelebb kerülnek egymáshoz, mint barátok. Ez a szerelmi szál sokkal kevésbé volt egyértelmű, mint a Dorian féle, ám annál izgalmasabb volt. Többszöri viták tarkították kapcsolatukat, ráadásul Chaol nagyon is jól elrejtette az érzelmeit, így nem mondhatnánk, hogy történt bármi is köztük. A választás pontosan ezért szinte lehetetlen Celaena és az olvasók számára, de ha egy kicsit megfontolom a dolgot, akkor a szívem szerint mégis Chaolt választanám… (Persze, semmi esetre sincs köze ahhoz, hogy Chaol ezerszer elérhetetlenebb Doriannal szemben, de tényleg. Irónia. )

A három főkaraktereken kívül jobban megismerhetjük a többi mellékszereplőt is. Nox, Celaena bajnoktársa, akiről nem sok derül ki a regényben, de akinek mégis örülünk, hogy benne volt. (Nagyon remélem, hogy az írónő még meglep minket vele kapcsolatban.) Nehemia hercegnő is érdekes személyiség volt, csakúgy, mint Kaltain, Káin vagy maga a király. Bár az utóbbi kettőre a félelmetes jelző találóbb…

Bár a regényt úgy fejeztem be, hogy az élmény pozitív volt, ennek ellenére mégis volt néhány negatívum, ami szembeszökött. A legtöbb karakter elég színes egyéniség volt, de egy idő után kissé idegesítővé vált, amikor megismétlődött ugyanaz a leírás Kaltain fejfájásáról.

Másik hiba maga a szöveg volt. Néhányszor újra kellett olvassam a mondatot, mert nem értettem kire vonatkozik a leírás (ez valószínűleg a hiányzó „she vagy he”-nek köszönhető a magyarban). Más alkalommal pedig - nem tudom, hogy a fordítás vagy az eredeti szöveg a hibás, lévén, hogy az írónő első könyve, de gyanítom, az előbbivel több probléma lehetett- ugyanis, többször is belefutottam például Celaena elírt vezetéknevébe. Ez pedig irtó kellemetlen, mert akármennyire is leköti az olvasót a történet, a helyesírási hibák és elírások megzavarhatják a történet folyamát. Ennek ellenére úgy gondolom, hosszútávon a nyelvtani hibák nem számítanak végzetesnek, mert azon még bármikor lehet javítani.  

"Egy látomás azonban újra és újra felbukkant előtte. Egy csodálatos lány bámulta és csillagokat, a csillagok pedig visszanéztek a lányra. "

Összefoglalva, a történet alapötlete első rangú, annak ellenére, hogy Hamupipőke története volt a múzsa. A cselekmény ízig-vérig izgalmas volt, érdekes, de sohasem unalmas leírásokkal. Valamint elegendő misztikummal, mint például a rémjelek - amelyek az egész regény hangulatát még egy fokkal sötétebbé tették a gyilkosságokon kívül.

Az első benyomásom tehát az orgyilkosos könyvekkel kapcsolatban fantasztikus volt, így nyugodt szív helyett tűkön ülve várom a következő részt. 

Amit nagyon szerettem benne: A világot, a cselekményt, a történetet...mindent. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A nyelvtani hibák és a leírás ismétlések. 

Kedvenc karakter: Chaol Westfall, Celaena Sardothien

Borító: 5/5

Pontozás: 5/4,5*