Marie Lu: The Young Elites

Mégis ki az, aki nincs oda az antihősökért?

Persze az nyilvánvaló, hogy a legtöbben, köztük én is, a moralitás jegyében a pozitív hősnek drukkol a cselekményében. De manapság már azt vettem észre magamon, hogyha a főgonosz jól ki van dolgozva, érthető céllal egy több dimenziós karakterben, akkor képes vagyok megkedvelni őt is. Ritka esetekben pedig egyenesen a kedvenc szereplőmmé növi ki magát.

Amikor megtudtam, hogy létezik valahol egy olyan YA könyv, amiben a főhős igazából egy antihős, akinek jelleme nem puszta szeretet, szerénység és önfeláldozás, kapva kaptam az alkalmon, hogy beszerezzem és elolvassam. Nem mellesleg az is motiváló tényező volt, hogy Marie Lut sokan szeretik itthon Legenda trilógiája miatt. Valamint a fülszöveg izgalmasan hangzott. Plusz, kedvenc műfajomról van szó. Összességében elég sok minden motivált.

A történetről: Adelina Amouteru a túlélője a vérpestisnek, megjelölve egy csúnya heggel, fehér hajjal és szempillákkal. Száműzve a családjától, Adelina végre megtalálta a helyét egy titkos társaságban, a Fiatal Elitek között. Egyesek számára az Elitek a hősök, akik megmentik az ártatlanokat a kétségbeesett szituációkban. De a Kenettrai Inkvizió katonái számára ők a szörnyetegek démoni hatalommal, ami ellen igazságot kell szolgáltatni. Ahogy Adelina egyre többet tud meg erről a veszélyes világról, ahol politika és mágia csap össze, hamarosan rá kell jönnie, hogy a saját ereje még nagyobb bajt hozhat erre a világra, nagyobbat, mint amit bárki valaha látott.

“So. Tell me, little wolf. Do you want to punish those who have wronged you?”

A félreértések és a hamis elképzelések elkerülése végett, elmondom, hogy Adelina nem gonosz. Nem értem, miért kellett több külföldi értékelésben ezt kihangsúlyozni, hogy gonosz főhős... antihős? Az igen. Ereje sötét érzelmekből táplálkozik? Igen. Hibát hibára halmoz? Igen. De nem gonosz. Jeoffrey a Trónok harcában, ő gonosz. A javából.

Szerzői fanart

Adelina egyszerűen rosszkor volt rossz helyen. Amellett ugyanis, hogy megfertőződött és malfettoként kell élnie (vagyis látszik rajta, hogy elkapta a pestist, de túlélte), automatikusan a társadalom kitaszítottjává vált. Még apja által is, aki ebből az okból egész életében csak lenézte és kihasználta. Bár az Elitek csoportjába kerülése után elméletben fel kéne lélegeznie, de ott sem lesz olyan rózsás a helyzete, mint először remélte. Ez a sok küzdelem Adelinát megedzi és egy kemény YA hősnővé teszi, de nem tökéletessé. Pontosan emiatt lesz izgalmas a karaktere.  Bár alapból jószíve van, és jót próbál tenni, de a sok elutasítás sértetté teszi és olyan lépésekre készteti, aminek sokszor nem várt következményei lesznek. Az Elitek vezetője, Enzo pedig táplálja is benne a bosszúszomjat.

Kenettra

Enzo, bár valamikor a tündérmesék hercege lehetett volna, de malfettoként csak a bosszú maradt neki. Kiismerhetetlen karaktere ellenére volt benne valami karizma, aminek köszönhetően egyszerűen muszáj volt megkedvelni. Nem beszélve arról, hogy a kémia közte és Adelina közt valóban érezhető és szemmel látható olvasható volt. 

Az a pár romantikus jelenet, amit kaptunk, sikeresen elhintette azt, hogy lesz ez még több is, ami egyáltalán nem lenne meglepő a YA műfajban. Ezért természetesen sokként ért, ami végül történt az utolsó oldalakon.  Ugye, kedves írónő, ezt csak a függővég kedvéért írtad és végül egy tipikus YA történetet kapunk?! Kivételesen nagyon remélném...

A többi mellékszereplő is érdekes volt, de azért a főhősök szürke karaktere ellenére látszik, hogy ki az, aki ötven árnyalattal sötétebb. Mint például Teren, akinek személyében egy középkori Hitler veszett el. 

A regény világfelépítése azt a középkori realitást idézi, amikor még pestis dúlt, igazságtalan kivégzések, és a lányokat simán eladták a szüleik ágyasnak egy random idegennek. Mindez egy csipet mágiával. Dacára a lassú kezdésnek, engem sikeresen megvett ezzel a világgal az írónő már az elején, de mint említettem, elfogult vagyok, mert mindig is imádtam az ilyen kitalált középkori világban játszódó YA regényeket, fantasy elemekkel és egy badass főhőssel. Ouh, csak a végén meg ne unjam az ilyen sztorikat. Vagy még rosszabb...

Szerzői fanart (Enző, valamint Adelina különböző viselete)

A cselekményben sem volt mit csalódni, a kezdeti nehézségek után egyre jobban sikerült megismerni a karaktereket, miközben egyre több izgalommal, drámával és fordulattal találkozhattunk. A már említett függővég után pedig csodálkoznék, ha valaki nem akarná azonnal olvasni a folytatást... 

Amit nagyon szerettem benne: Az antikaraktereket és a hangulatkeltő leírásokat a világról. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: Az események lassú kibontakozása.  

Kedvenc karakter: Adelina, Enzo

Borító: 5/5

Pontozás: 5/4,5